20.fejezet

Minhee pov.

Reggel óta azon jár a fejem vajon minden rendben mehet e otthon, hiszen már hetek telteke mióta ebbe az idegen világba keveredtünk. Vajon aggodnak miattunk, egyáltalán ők jólvannak? Ezekkel a gondolatokkal járkálok most is fel-alá a hatalmas lépcsőkön, amikor sikeresen neki megyek valakinek. Persze mint ilyen esetekben mindig most is én kezdek el dőlni hátra felé, és már lelki szemeim előtt láttom ahogy vérző koponyával eszméletlenül fekszem a lépcső alján.
-Vigyázz- kapja el derekamat, mire én automatikusan karjaiba kapaszkodom miközben felhúz magához.
-Ha nem kapsz el már kitörten volna a nyakam- nézek a lépcsősorra, majd Luhan mélybarna szemeibe-köszönöm.
-Lehet felcsapok testőrnek melléd-nevette el magát, mire akaratlanul de belőlem is kitört a nevetés. Már egy jóideje csak nevettünk, amikor bennem tudatosult, hogy Luha még mindig a derekamnál tart, miközben én is az ő karjait fogom. Éreztem ahogy arcom egyre jobban kezd égni. Lassan eltoltam magam tőle, mire ő is zavartan lépett egy lépést hátra.
-Ha már úgyis felcsaptál testőrnek, eljössz velem sétálni az erdőbe. Tudod amióta tudom mikkel találhatom szembe magam valahogy nem szeretnék egyedül bóklászni.
-Persze mennyünk- mosolygott rám, majd el is indultunk a kijárat felé.

Már majdnem az erdő szélénél voltunk amikor a Bambi szemű fiú megfordult.
-Van egy jobb ötletem. Mit szólnal ha egy sokkal jobb helyre mennénk?
Szemöldökömet felemelve néztem rá, végül mègis rábólintottam. Megfordulva kezdett el vissza fele húzni, végül pedig egy hófehér autó előtt álltunk meg.
A hosszú kocsikázás csendben telt. Én az ablakon figyeltem az elhaladó tájat Luhan pedig az utat és hol engem figyelve vezetett.
Az autó egyszercsak lassulni kezdett, végül pedig megállt egy csendes kis utcában. Vártam, bár magam sem tudtam mire. Lehet arra, hogy a mellettem ülő fiú kijelentse nem a benzin fogyott ki, hanem bizony megérkeztünk.
-Na jössz- kocogtatta meg az autó ablakát, mire észbe kaptam és kinyitva az ajtót szegődtem utastársam mellé. Csak egy utcát mentünk, amikor megpillantottam egy teljesen üres játszóteret és mint egy bohókás kisgyermek kezdtem el futni a mindössze vállamig érő picike csúzdához. Luhan nevetve követett.

Amikor megkértem, hogy lökjön meg a hintában az elején furcsán nézett ugyan, de a végére mind a ketten élveztük, hogy újra kisgyermekként viselkedhetünk.

Miután haza jöttünk a konyhába vettem az irányt, ahol Xiumin már nagyban felrobantani készült a szép rendet.

-Tudok valamiben segíteni? 

-Oh MinHee. Igen, kérlek feldarabolnád a zöldségeket?

-Persze- bólintottam, és a kiadott feladatot kezdtem elvégezni. 

A zöltségek aprítása közben, ismét elmerengtem gondolataimban. Akárogy is próbáltam kiűzni fejemből a gondolatot, végig azon járt az agyam, hogy Taeminéknek szügsége van ránk. Miután az utolsó szem cukkinit is darabokra vágva a tálba raktam Xiumin felé fordultam, de ő eltűnt. 

Hangzavarra figyeltem fel, ami egyenesen az előtérből jött, ezért a lehető leggyorsabb tempóban futottam oda. A fiúkat félre löködve jutottam be a kis félkőr közepére, ahol SunHeeTaemint tartotta karjai között. Lefagyva pillantottam rájuk és a fiú vérrel áztatott polóját figyeltem.

-Mi mi mitörtént, és ho..hogy kerül ide Taemin?

-Nem tudom, de azt mondta JaeBum bajban van- nyelt egy nagyot unokahúgom, mire letérdeltem mellé és barátunk vöröslő ruhaanyagát feljebb húzva kerestem sérülését.  Szerencsére kisebb karcolásokon és lila foltokon kívül semmi baja nem volt, ez csak annyit jelentett, hogy a vér nem az övé volt. Remegő kezekkel érintettem meg arcát és legbelül reménykedtem nem JB-ből származik az a rengeteg vér.

-SunHee azonnal haza kell menünk-pillantottam rá,mire bólintott egyet. Már éppen vállára akartam tenni tenyerem, amikor valaki elrántott a hűvös talajtól. Meglepetten pislogtam a csuklómat szorosan tartó fiúra.

-Kai engedj el- kiabáltam rá, de ő mint ha megsem hallotta volna szavaimat tartott még mindig maga előtt.

-Nem mehettek ez veszélyes. Mi van ha bajotok esik- állt Kai mellé Luhan.

-De szügsége van ránk, és....és nem lesz semmi baj.

-MinHee- kaibált rám Sehun, amitől rögtön rá kaptam tekintetem- akkor sem mehettek fogd fel. 

Persze nekem sem kellett több idegesen kaptam ki kezem Jongin szorításából és egy hiretelen ötlettől vezérelve lelöktem a közelemben lévő antik vázát. A régi tárgy hatalmas csörömpöléssel tört apró darabjaira a földön, mire Lay kikerekedett szemekkel lökött mindenkit félre. 

-Ezt miért kellett ez volt a kedvencem- szedegedte fel a picike darabokat. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelnek rohantam SunHee-hez aki rögtön régi otthonunkba teleportált minket.

Amint megérkeztünk JaeBum nevét kezdtem el kiabálni, miközben a feldúlt kis lakás padlóján futottam végig. Idegesen futottam le a pincébe, remélve megtalálom de rákelett jönnöm a ház teljesen üres. SunHee kiabálására riadtan kezdtem rohanni az apró előszobába ha kell akár harcra kész állapotban. Szerencsére csak Taemin kelt fel, ennek köszönhetően azt is megtudtuk hol van JB.

Taemin szerencsére össze tudta szedni magát annyira, higy bevezessen abba a szobába ahol barátunk volt. Tenyeremet szám elé kaptam elfojtva feltörekvő sikításomat és rohanni kezdtem a tehetetlen test mellé. Remegő kezekkel kezdtem el letépni róla cafatokban logó ingjét, ezzel feltárva a hatalmas vérző sebeket oldalán.

-Unni-remegett meg SunHee hangja, mire hátra pillantottam.

-Tudom. Menny csak tisztítsd ki Taemin sebeit JB-t majd én elintézem.

-Rendben- bólintott majd az említett szeméjjel elhagyták a helyiséget. Amint egyedül maradtam vissza fordultam az ágyon fekvő fiúhoz és mindenféle gondolkodás nélkül kezdtem el egy hosszabb darabot letépni ruhámból, majd mély sebei felett szorosra kötöttem remélve ha csak egy kicsit is de gyengül vérzése. A szobában körbe futva kezdtem el keresni a sebek össze varrására és kitisztítására allkalmas eszközöket. Lerohanva a kis fürdőbe engedtem egy tálba vizet és egy puha törölközőt beledobva siettem vissza JB-hez. Figyelve minden mozdulatomra kezdtem el letisztitani a bőrére tapadt alvadt vért, majd a tűt meglegítve egy gyertya felett kezdtem el össze varni. Elképzelni se tudtam mivel harcolhattak de egy cseppet sem voltam nyuhodt, mivel teljesen olyan volt mintha karmok nyomai lettek volna sérülései.

-Hogy van?- lépett be a szobába SunHee.

-Lélegzik és a pulzusa is bíztató de szügségem lenne Ligetszépe olajra.

-Haza megyek és elhozom- ahogy kiejtette utolsó szavait eltűnt szemeim elől. Nem telt el sok idő mire vissza tért egy apró üvegcsével. Boldogan vettem el majd egy vatta darabot a tároló szájához emeltem.

-Ebből nem jön semmi- ütögettem meg, és néztem bele.

-Akkor most mi lesz? Ezen a környéken már csak az elzárt ösvényen található ez a növény.

-Meg oldom- álltam fel, hogy közelebb mehessek az ablakhoz.

-Veled megyek-kapta el karomat.

-Nem. Akkor ki figyelne a fiúkra? Sietek, még ki sem mindod hogy bakfity de már itt is leszek JaeBum mellett.

Ezzel a mondattal ugrottam ki az ablakon és egy kismadár alakjában kezdtem el repülni célom felé. Pár perc szárny csapkodással töltött idő után az elzárt kerítések elött értem földet. Gondolkodás nélkül kezdtem átmászni a drót kerítést, és miután ez sikerült beljebb mentem. Megtalálva a keresett virágot kezdtem el szedegetni, amikor fa ágak reccsenésére figyeltem fel.

Kai pov.

Amikor megláttam az ájult testet SunHee kezében, rögtön tudtam, hogy baj van és akármi is legyen nem engedhetjük, hogy a lányok elmennyenek innen. Reméltem azt is, hogy MinHee nem fog megjelenni mivel a Hong lányok közül az eddigi ismereteim alapján ő a forróbb fejű. Sajnos viszont reményeim szerte foszlottak amint a lány szélsebesen félre lökve mindenkit jutott be a kis kör közepére. Már éppen unokahúga vállát készült meg érinteni, amikor karjánál megragadva rántottam fel a földről.

-Kai engedj el- kiabált rám, miközben próbálta kiszabadítani vékony karját szorìtásomból.

-Nem mehettek, ez veszéjes. Mi van ha bajotok esik- kezdett bele Luhan is. Természetesen nem engedhetjük őket. Nem és kész.

-De szügségük van ránk, és...és nem lesz semmi baj.

-MinHee! Akkor sem mehettek fogd fel-kiabált rá Sehun, aminek hatására még a szemeiből folydogáló könnyek is megálltak. Félve néztem reakcióját remélve semmijen hülyeséget nem tervez csinálni. Már éppen kifújni készültem bent tartott levegőmet, mire hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam meg. Fejemet a hang irányába fordítottam ahol az apró szilánkokra törött antik váza hevert. Lay rémült tekintettek futott oda, majd Tao segítségével elkezdték szedegetni a földön szétszort darabokat.

-Miért pont ezt? Ez volt a kedvencem.

-Most nem ez a fontos- hallatszott Chen komoly hangaja.

-Baszus, tudtam, hogy ez a lány okosabb mint hittük. Csak elterelte a figyelmünket, hogy letudjanak lépni- csapott a falba Sehun.

-Azonnal utánuk kell menni- pattantam fel a fiúk mellől és megvárva míg össze szedik.magukat teleportáltam arra a helyre ahol MinHee-t a legerősebben éreztem.

Egy eléggé kicsi házba jukadtunk ki, amit akár hogy is méregedtem nem tudtam eldönteni hol vagyunk. Csak abban voltam biztos, hogy nem abban a házban vagyunk ahol a lányok éltek. Ahogy megfordultam és a fiúk után indultam a hatalmas lépcső felé, pillantottuk meg SunHee-t amint éppen egy lavorral a kezében lépked le egyensúlyozva.

-Várj segítek- rohant hozzá Sehun, mire a fiatal lány egy értetlen és egyben rémült fejel pillantott rá. Esküszöm olyan volt mint aki szellemet látott, csak éppen, hogy nem ütötte le valamivel azt az idiótát.

-Ti meg mi a jó francot kerestek itt?

-Jöttünk, hogy haza vigyünk titeket. Mi másért?

-Hát most még  biztos nem- vágta rá halál komolysággal, majd vissza indult felfelé. Utána rohantunk, de a szobában csak JaeBum fekvő alakját láthattuk, nem sokkal pedig utánunk Taemin bicegett be.

-Hol van MinHee- kérdezte teljes aggodalommal hangjában Luhan.

-Elment szedni egy növényt aminek az olajával ha bekeni JaeBum sebeit hamarbb megfog gyógyulni.

-Ugye csak viccelsz, hogy egyedül ment- lettem most már én is sápadt.

-Miért nem mentél vele? 

-Azért drága Luhan mert valakinek itt kell lennie, hogy figyelje őket.

-De akkor is. Egyedül veszéjes.

-Most nem ez a lényeg. Hova ment?- fogtam meg SunHee vállait.

-Az elzárt ösvényhez, mert a közelben csak ott találja meg a szügséges gyógynövényt. 

Ahogy ki ejtette szavait a többieket megsem várva teleportáltam a keritésen túlra. Befelé kezdtem futni, hogy minnél hamarabb megtaláljam. Amikor végre megpillantottam  nevét kezdtem kiabálni.

MinHee pov.

-MinHee- jött hozzám közelebb az idegen.

-Honnan tudja a nevemet?

-Nem emlékszel? Pedig amikor kicsi voltál sokat játszottunk együtt, és pluszba én nem is változtam azóta semmit- magyarázta a hölgy, miközben mosollyal arcán figyelt engem.

-Ki vagy te? És miért nem emlékszem?- kiabáltam mire mellettem termett és magához ölelt.

-Nem tudom, de kérlek hagyd, hogy segítsek emlékezni.

Lefagyva pillantottam a vöröslő szemeibe- vámpìr vagy. De nem fogsz bántani.

-Vámpír vagyok, de egy barátot nem bántok. 

Kezemet felé kezdtem emelni, hogy megérinthessem arcát, de ekkor egy ismerős mély hangra lettem figyelmes, ahogy nevemet kiabálja. Hátra fordultam és megpillantottam JongIn közeledő alakját. Gyors vissza fordultam, de addigra előző partnerem eltűnt és még csak a nevét sem tudtam meg.

-MinHee hál'istennek- ölelt magához.

-Most miattad elment- böktem oldalba a fiút miután elengedett.

-Miről beszélsz?

-A lányról aki itt volt- mutattam a föld felé- itt volt és azt mindta ismer engem gyerek koromból.

-MinHee itt nem volt senki. Láttam volna, de itt csak te voltál- simított végig kezemen. De itt volt én láttam és tudom, hogy nem képzelődtem. De akkor ő miért nem látta?