28.fejezet

28. fejezet

Luhan pov.

Amióta MinHee utoljára rosszul volt számomra a világ a feje tetejére állt. Folyamatosan figyelem minden mozdulatát, hogy nem e történik vele valami, sőt nem rég már az éjszakákat sem tudom végig aludni, hiszen folyton folyvást azon jár a gondolatom, hogy ugye nincsen semmi baja. Most is épp az ágya szélén ülök és nyugodtan alvó alakját figyelem, miközben neki egy cseppnyi fogalma sincs arról, hogy ma már másodszorra foglalom el ezt a helyet. Lassan már a többieknek is kezd feltűnni  az egyre karikásabb szemeim, Sehun pedig a fejébe vette, hogy akárhogy is de rájön miért nem alszom este. Hát szerintem nem kell mondanom, hogy nem is kellett neki sok idő és valóban rájött. Azóta ő az aki folyamatosan vissza ráncigál saját szobámba.

Suhun pov.

A hajnali órákban torkom szárazsága ébresztett fel, így hát erőt véve elgémberedett tagjaimon keltem ki a puha paplan alól. Utam először mégsem a konyhába vitt, hanem legjobb barátom szobájába. Mondhatnám, hogy meglepődtem mikor nem találtam az ágyában, de akkor hazudnék, ugyanis egyáltalán nem lepett meg. Mostanában mindig ezt csinálja és tudom is hol lehet ebben a pillanatban. Komótos léptekkel indultam meg a fiatal lány szobája felé, miután ajtaja elé értem mély levegőt vettem nehogy leszedjem annak a szerencsétlennek a fejét.
Miután beléptem az ajtón meg is pillantottam barátomat, ahogy a MinHee-t figyelve csukódnak le barna szemei. Halkan sétáltam mellé, majd gyengéden vállára helyeztem tenyeremet.
-Nem lesz semmi baja, feküdj le nyugodtan- suttogtam miközben tekintetemet a nyugodt lányra fordítottam.
-De mi van ha- akadékoskodott.
-Nincs semmi ha, jól van. Na gyere-ragadtam meg karját és elkezdtem kifelé rángatni. Az ajtón kiérve szikrákat szóró tekintetével találtam szembe magam. Mit sem törődve nézésével indultam meg szobája felé, azon törve a fejemet, hogy hogyan is magyarázhatnám el Suhonak reggel, hogy szükségem van Luhan szobájának a kulcsára, hogy bezárhassam. Gondolataimból az a tudat ébresztett fel, hogy Luhan nem jön utánam.
-Gyere már nem érek rá egész éjjel- fordultam felé hajamba túrva. Komolyan kezd kiidegelni már a viselkedése.
-Senki nem kért, hogy bébi csőszködj felettem- förmedt rám idegesen. Nyugi Sehun csak a fáradság beszél belőle, nyugi ne most kezdj el vele veszekedni.
-És ha felébred mit mondasz neki miért vagy ott? Oh csak eltévesztettem a szobát, már megyek is?-változtattam el a hangom. Gratulálok Sehun nem sikerült nem veszekedni. Tapsvihar.- Na ne nevettess.
-Nem kelne fel, és különben is az az én dolgom. Miért nehéz megérteni, hogy csak biztonságban akarom tudni!?
-Mert ez már beteges hyung- kiabáltam már én is.
Luhan épp szólásra nyitotta a száját, amikor a háta mögötti eddig zárt ajtó halk kattanással kinyílt. Egyszerre kaptuk oda tekintetünket, majd egy fáradt Minhee-t pillantottunk meg.

MinHee pov.

Torkom sivatagokat megszégyenítő szárazságára nyitottam ki pilláimat valamikor a hajnali órákban. Ahogy egyre jobban tisztult ki a világ a számomra, úgy kezdete el fülemet zavarni az ajtóm közeléből érkező hangos kiabálások. Mintha testemen legalább egy egy tonnás elefántot cipelnék indultam meg csoszogva a folyosót és a szobámat elválasztó alkalmatosságoz, amikor kinyitottam az ajtót amivel szemben két megdöbbent szempárral kezdtem el szemezni.
-Fel keltettünk?- pislogott rám aggódó bambi szemeivel Luhan.
Megráztam a fejemet- csak szomjas vagyok. De azért igazán elmondhatnátok min kaptatok össze ilyenkor és hogy miért pont az én ajtóm előtt kell ezt megvitatni.
-Ne haragudj-hajtották le fejeiket egyszerre.
-Nem haragszom, ha most bocsánatot kértek egymástól is és szépen vissza mentek aludni- ásítottam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
-Bocs hyung, de már nem tudtam csendben nézni ezt az egészet.
-Semmi baj, én is sajnálom, hogy a napikban problémát okoztam neked.
Sehun mosolyogva megvonta a vállát.
-Végül is megértem miért csináltad.
-Remek- csaptam össze a tenyereimet- most, hogy ezt is megvitattuk én megyek is. Lassan megindultam a hosszú folyosón egyenesen a konyha felé indultam, hogy végre megszerezzem a régóta várt pohár vizemet. Már éppen kanyarodtam volna le, amikor talpak csattogására figyeltem fel.
-Sehun menny aludni.
-Eredetileg én is a konyhába tartottam- megvontam a vállam és közösen mentünk tovább.
Kicsit tovább tartott meginni azt a pohár vizet, mivel Sehunnal elkezdünk beszélgetni.

Reggel fáradtan nyitottam ki fáradt pilláimat, majd egy mély sóhajjal együtt kikeltem a meleg paplan alól. Hajamba túrva indultam a hatalmas két ajtós szekrényhez, hogy kivehessek belőle egy kényelmes csinos Baekhyun anyukájának mégis megfelelő eleget takaró krémszínű ruhát. Oh igen majd' elfelejtettem Byun néni mindenki nagy "örömére" az elmúlt napokat a kastélyban töltötte tekintve a két nap múlva esedékes esküvőre. Hihetetlen, hogy az én kicsi unokahúgom férjhez megy, ez annyira abszurd még mindig. Én meg még csak egy olyan srácot sem találok aki szeretne.

A nap már lassan délbe fordult, ezért a konyhába siettem, hogy valami ehetőt varázsoljak a fiúk elé. Éppen az utolsó kavarásokat végeztem, amikor Byun asszony betipegett elegáns magassarkújában a hatalmas helyiségbe.
-Segíthetek valamiben asszonyom?- fordultam meg közben pedig egy aprót hajtottam fejemen.
-Jaj kedveském lassan SunHee hozzá megy a fiamhoz, így rokonok leszünk. Hívj csak anyukának-mosolygott, mégis úgy éreztem ez nem egy őszinte gesztus volt tőle.
-Igenis-hajoltam meg ismét.
-Oh igaz is-mosolygott rám- valóban kérni szeretnék tőled egy aprócska szívességet.
-Mondja csak, ha tudok segítek.
-Igazából tudod sajnos az esküvőre elfelejtettem apró süteményeket rendelni, és mivel hallottam milyen finomakat sütsz arra gondoltam készíthetnél egy pár muffint.
-Természetesen. Mennyire lenne szükség?
-1700 darab ha pontos szeretnék lenni.
-Meglátom mit tehetek- hajoltam meg, mire a fiúk által csak boszorkánynak nevezett nő kiment a konyhából.

Homlokomat megtörölve emeltem ki még egy adag muffint a sütőből, majd pillanatok alatt helyeztem be a következő húsz süteményt. A krém után nyúltam hogy kidíszíthessem a már kihűlt darabokat, de valahogy az nem akart a kezembe kerülni. Kifújt levegővel fordítottam hátat a csoki illatot terjesztő édességeknek, hogy megtaláljam a kis nejlon tölcsért amiben a díszítésre szánt krém volt, de ahogy megfordultam egy szigorú tekintetű Kai-t pillantottam meg kezében a kereset tárgyal.
-JongIn add azt vissza- nyúltam keze után.
-Még mit nem. Tudod te hány óra van?
-Késő?-emeltem fel szemöldökömet, mire csak egy még mérgesebb tekintetet kaptam.
-Lassan itt a démonok órája, ez segített- tette keresztbe kezeit mellkasa előtt.
-Nem mondod, hogy lassan hajnali három lesz? A picsába nem leszek kész a sütéssel-pánikoltam be- add azt vissza most.
Kai erre csak megrázta a fejét.
-Menj aludni-biccentette oldalra a fejét, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem. Még több mint 600 darab muffint kéne megsütnöm délután kettőig.
-Akkor segítek, de csak egy órát, utána ígérd meg, hogy aludni fogsz.
Vállaimat megvontam, majd a fiú kezébe adtam egy spatulát, amivel a muffin formákba tudja rakni a sűrű masszát.
Kai egy óra után viszont megunta a sütögetést, így derekamat megragadva teleportált velem a szobám közepére. Miután kiment azzal, hogy meg nyugtattam aludni fogok,halkan osontam ki a szobámból és rohantam vissza befejezni az 500 darab muffint.

Már lassan kész voltam az összes süteménnyel és még pont időben amikor SunHee megjelent és tágra nyílt szemekkel tudatosította magában, hogy a drága anyósa mivel kedveskedett a számomra. Persze erre ő rásózta az egyik szobalányra a feladatott, aminek nem mondom, hogy nem örültem, hiszen így végre kibeszélhettünk mindent.
-Na és mi van közted és Luhan oppa között?- húzogatta szemöldökét a fiatalabb, mire én éreztem ahogy arcom egyre melegebb lesz.
-Mi lenne? Nincsen semmi, vagyis nem tudom. Szerinted van valami?
-Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor szerintem- nézett rám, miközben én az ajtóhoz mentem, hogy kinézzek honnan jönnek az idegen hangok- Ne! Unnie nézd.
Oda kaptam tekintetem ahova mutatott és ebben a pillanatban egy furcsa árnyat fedeztem ott fel. Idegeim megfeszültek és a rémület kézzel tapintható lett, mégis erőt vettem magamon és a kilincs felé nyúltam.
-Mi a...- nem tudtam befejezni a mondatot mivel egy rántással estem ki az ajtón, egyenesen a túloldalán állóbak. Egy hangos sikoly hagyta el ajkainkat unokahúgommal, majd az ismerős illatra felkaptam fejemet. Luhan értetlen arccal bámult rám, mire én *flasht is megszégyenítő sebességgel ugrottam el tőle.
-Ne haragudj nem akartalak megijeszteni- jött közelebb, mire nekem orromat egy igen furcsa szag csapta meg.  -Jézusom-kaptam szám elé majd rohanni kezdtem- semmi baj Luhan, de most mennem kell.
Amint leértem a hitem beigazolódott ugyanis az utolsó két adagot szénné égve vettem ki a sütőből. Ebben a pillanatban lépett be a füsttől szennyezett konyhába Luhan is.
-Itt meg mi történt? És mi ez a sok muffin?
Még mielőtt válaszolni tudtam volna csúsztam le a földre.
-MinHee jól vagy- guggolt le elém, mire én mellkasának dőlve kezdtem el hangos zokogásomba.
-N..ne...nem leszek kész. N..nem fogok el..készülni-szipogtam elhaló hangon. Luhan a hátamra vezetve kezét kezdett el simogatni, így próbálva nyugtatni.
-Segítek jó?
Kérdésére csak egy halkat bólintottam, mire felsegített és a keverő tálakért indult.

Miután végeztünk és már a díszítések is kész voltak, csak akkor pillantottam fel az órára.

-Elkéstünk- motyogtam, mire Lulu rám vezette a tekintetét.
-Ezt, hogy érted?
-Nincs időm elkészülni-ráztam meg a fejem, mire a Bambi szemű megragadva kezemet kezdett el húzni az emeletre.
-Tao majd segít, megállítja neked az időt.
És valóban Tao kedvesen mosolyogva állította meg az időt, és miközben készülődtem Luhan-nal együtt várták a végeredményt. Már a ruhámat is felvettem ami egy fehér deréktól lefelé térdig szétnyíló ruha volt egy hatalmas függőleges masnival a nyakán.

Amint kiléptem a fürdőből a fiúk elé két tátott szájú öltönyben feszítő alakkal találtam szembe magam.  -Ennyire rossz?
-Gyönyörű vagy-csúszott ki Tao ajkain, mire én elpirultam.
-A kísérőd nagyon szerencsés- ejtette ki szavait a másik is.
-Igazából-hajtottam le a fejem- nekem nincs kísérőm.
-Ez esetben- lépett mellém karját nyújtva- én szeretnék a kísérőd lenni.

* Flash a villám ( egy amerikai tv sorozat)