27.fejezet

Sunhee POV

A kis „incidens” után, gyorsan lefürödtem és bebújtam a meleg ágyba. Azért kivettem a kulcsot a zárból – és az ajtót is kinyitottam – az már nem az én bajom, ha olyan maflák. hogy nem nézik meg az ajtót. Aggódtam Minhee miatt, mert kettőnk közül én ismerkedtem könnyebben, ezért is remélem, hogy a fiúk felkarolják és elviszik vásárolni vagy valami, mert ha bent hagyják a szobába egész nap egyedül lesz. Unokanővéremen agyalva nyomott el az álom, de az éjszaka közepe fele éreztem süppedést mellettem és csak reméltem, hogy Baekhyun az.

***

Másnap reggel mindenkinél korábban keltem, - hozzáteszem: kilenckor – nehezen, de találtam egy boltot és bevásároltam. Mire felkeltek készen is lettem a reggeli készítésnek. Mondhatom a másfél órás sütés-főzés eredménye tíz perc alatt elfogyott. A konyhapultnak dőlve eszegettem a müzlimet, figyelve őket, ahogy boldogan falják a sült bacont, a pirítóst és a többit.

-Lassabban egyetek! A végén rosszul lesztek.- szólok rájuk mosolyogva. Amikor végeztek, Suhot, aki magára vállalta a mosogatást, magára hagyva mászok vissza a szobába. Telefonomat nyomkodva látom meg az üzenetet, amit Unnie írt:

Remélem épségben megérkeztetek, és minden rendben.

Itt minden oké. Luhanék még nem értek vissza, és épp az erdőben üldögélek, mert Kai és Chen elhoztak sátorozni. Kicsit fázom, de nem mondom a fiúknak, mert képesek lennének egy takaró halommal megfujtani. Valószínűleg, amikor ezt olvasod, már aludni fogok, vagy már otthon leszek. Érezd jól magad és nagyon vigyázz magadra! El ne felejts ajándékot venni nekem! Ezer pusziii!!

A gyors internetnek hála visszaírok neki, hogy ne aggódjon, és majd elmesélem neki a történteket. Ha lesz ideje úgyis válaszol.

Mikor végeztem a böngészéssel visszamentem a nappaliba és már folyt az élet. Ugyan körbeülték az étkező asztalt, de valamiről nagyon beszélgettek. Nesztelenül odalopóztam Baekhyunhoz, mert nem akartam megzavarni őket.

-Miről van szó?- súgtam vőlegényemnek, mire leültetett az ölébe

-Gyere és hallgasd meg.- hajolt fülemhez, majd egy puszit nyomott az arcomra

-… és néhány dimenzió összeolvadt. Köztük a miénk is. Tao átküldte azokat a harmadrendű dimenziókat, amik a miénkkel érintkeztek, valamint a lányok dimenziója is összeolvadt a miénkkel, gondolom nem csuktunk be egy kaput vagy nem biztos, hogy mi voltunk és a vonzás még nagyobb lett. Szóval a mostani állás szerint a világunk a TW23, MS, EOK23 és a Magic World. – adta körbe a papírokat Kris- Nem hiszem, hogy sok minden változott. Talán nem sokan észlelték a változást és az ezekben a dimenzióban élő – ha egyáltalán léteznek – másaink egyesültek ezzel a változatunkkal. Az ő emlékeik és a mieink összeolvadtak és ezért van az, hogy Sunhee látott minket a TV-ben. Csakhogy mindenkiben tisztázva legyen a helyzet, nem főállásban vagyunk idolok. - nekem ez a szöveg majdhogynem spanyolul hatott, de azért próbáltam úgy tenni, mintha érteném a dolgokat. Később, amikor a kocsiban ültünk ketten, Baekhyun elmagyarázta mi is van pontosan. Nem tudom, hogy ez most baj-e, de majd szólnak. Megnéztük a Hollywood feliratot, a Kínai negyedet, a csillagokat és a tengerpartot.

-Nem vagy éhes?- fordul felém a volán mögül.

-Egy kicsit, de ha megyünk enni gyalog menjünk. Unom, hogy cipeled a seggem.

-És, ha én szeretem cipelni a segged?- nevet nagyot, miközben leparkol.

Kiszállunk, majd miután lezártuk az autót kézen fogva keresünk egy éttermet vagy valami hasonlót. Tíz perces gyaloglás közben már a kirakatokat is nézegetem, hogy Unnie-nak vegyek valami szépet. Épp Baekhyunnal beszélgettem a megfelelő ajándék kiválasztásáról, amikor hirtelen egy félénk hangot hallunk meg a hátunk mögül, természetesen angolul.

-Elnézést! Te Baekhyun vagy az EXO-ból, ugye?- pislog ránk egy szemüveges tini lány… EXO… Hm, ez ismerős. Lehet ez a banda neve, amiben benne vannak? Nem ciki, hogy a banda nevét sem tudom, áh, dehogy…

-Igen. Segíthetek?- mosolyog a megszeppent lányra

-Adnál esetleg egy autógrammot? De, ha elfoglaltak vagytok nem zavarok. Bocsánat.- menne tovább, de utána szólok

-Maradj nyugodtan! Nem zavarsz.- kúszik görbület az arcomra

-Biztos?- fordul vissza, majd nagy barna szemeit rám emeli. Kérdésére csak bólintok.

-Bocsáss meg, ő itt a menyasszonyom, Hong Sun Hee.- szólal fel mellőlem társaságunk egyetlen férfi tagja

-Nagyon örvendek.- nyújtok kezet

-Emily vagyok. Szintén.- fogadja el félve a kezem, amit enyhén megrázok

-Mire szeretnéd az aláírást?- erre a kérdésre gyorsan előkotor egy rózsaszín füzetet és egy bolyhos tollat, majd vőlegényem felé nyújtja. Miközben elkészül az áhított kézjegy muszáj volt egy képet csinálnom Baekhyunról, miközben fogta azt az aranyos – és egyben nem túl fiús tollat.

-Köszönöm.- vigyorog már ő is

-Képet nem szeretnél?

-Így is feltartottalak titeket, most már tényleg megyek!- tolja vissza szemüvegét az orrára

-Ne hülyéskedj! Add ide a telefonod!- kérem el az eszközt, majd egymás mellé állítom őket és elkészítem a fényképet. Még egy utolsó selcát csinálunk együtt hárman, amit ki is rakok twitterre, ezzel a felirattal: 

„Egy szerencsés és egyben kedves rajongó. Nagyon kedves és udvarias volt velem is. Köszönöm. Kérlek, nagyon szeressétek és vigyázzatok rá! Mindig öröm, ilyen rajongókkal találkoznunk. Remélem még találkozunk Emily!”

Persze mindkét nyelven odaírom. Csatolom hozzá a selcánkat és a bolyhos tollas Bacont. Az első reakciók pozitívak, és remélem nem is lesznek más kommentek. Sokan megköszönik a képet a szeretett idolról, ami örömmel tölt el.  Mikor hazaértünk a fiúk rettentő jól szórakoztak a képeken. Este átgondoltam a ma történteket és nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. A könyvet olvasó „szobatársam” meg is jegyezte, hogy ha ilyen jó kedvem van, akár vele is foglalkozhatnék, pont akkor, mikor Chanyeol benyitott, hogy akkor ők alszanak. De nem tudta nem lecsapni a magas labdát:

-Nincs kufircolás, mert vékonyak a falak! Na, jó éjt!- lépett le, ezért a csukott ajtót érte a párna, amit Baek dobott.

-Pukkadj meg, Park Chanyeol!

-Kufircolás? Mire gondolnak ezek…- nevetek én is-Maradj csendben, felhívom Minheet.-tárcsáztam a számot, ami sok csengés után sem akart kapcsolatot teremteni velem. Második próbálkozásnál felvette:

-Szia Sunhee…

-Szia Sehun…?- hagyott el a lelkesedésem. Olyan nincs, hogy nem Minhee veszi fel a telefonját. Allergiás rá, ha engedély nélkül nyúlnak hozzá a dolgaihoz- Hol van Minhee?!

-Tudod, Ő… Izé… Ő most…- ennél több se kellett nekem, abban a pillanatban csaptam le a telefonom.

-Szívem, nekem mennem kell. Minheevel baj van. Nem tudok most többet mondani. Holnap gyertek ti is.- ennyit bírtam mondani és már el is tűntem, visszaérve a verandán egy utolsó mély lélegzettel nyitottam be, ahol persze mindenkit megleptem a felbukkanásommal.

***

Nem bírtam nézni, ahogy Minhee mozdulatlanul fekszik a puha párnák közt. Levegőt is épphogy csak vesz. Amikor Lay hozta az infúziót, hogy most már nincs választása, be kell kötnie, mivel Minhee nem eszik és nem is iszik otthagytam őket, mert már rosszul voltam én is, már csak a tű hiányzott. A konyhában engedtem vizet a poharamban és lassan megittam, de közben nem tudtam nem arra gondolni, hogy Minhee-nek valami baja lesz, ha hamarosan nem ébred fel.

-Nem lesz semmi baj!- simogatja meg a hátam Baekhyun.

-De mi van, ha nem kel fel?- fordulok felé, mire karjait körém fonva közelebb húz magához

-Lay nem hagyja, hogy baja essen.- simogatja tovább a vállam. Kezeim megállapodnak csípőjén és fejemet mellkasának döntöm, majd egy mélyről jövő sóhaj távozik ajkaim közt.

-Most visszamegyek, hátha történt valami.- nézek szemébe, ő pedig egy bíztató mosollyal utamra is enged. Ki sem érek a konyhából a lépcsőhöz, de egy hangos sikítás töri meg a csendet. Fejvesztve rohanok az emeletre vissza a szobába, de amikor kinyitom az ajtót egyszerűen megfagyok. Minhee szemeiből nem könny folyik, hanem vér. Luhan és Kai próbálják visszanyomni az ágyra, de nem sikerül nekik.

-Úristen, Unnie vérzik- csak ennyit bírok mondani és csak sírok, más nem megy. Majd Lay viharzik be mellettem és gyors cselekedeteinek hála, Minhee teste elernyed, majd átöltöztetve visszatesszük az ágyába.

Nem sokára felébredt, és nem akarta elhinni, hogy három napja feküdt eszméletlenül. A hosszúra nyúlt pihenés okát nem tudtuk még mindig – vagy éppenséggel nem mondták el. De hamarosan mindenre fény derült. Olyanok is kiderültek, amikre nem is számíthattunk, vagy máshogy emlékeztünk. De mindent csak szépen sorjában.

*2 hónappal később*

Kevesebb. mint három nap maradt az esküvőig. Byun mami mindenre a segítségemre volt és Heeyoung is, Taemin anyukája, a második anyukánk. Valamilyen csoda folytán Heeyoungnak jobban örültem, mint a leendő anyósomnak. Az sem segített, hogy napok óta alig vagy nem is láttam a vőlegényemet, a legénybúcsúról nem is beszélve. Nem szeretném elképzelni, hogy a fiúk hova viszik és mit fognak csinálni. Az ember el sem hinné, hogy 22 évesen összeházasodik egy férfival, akiről nem tudhatja, hogy tényleg az az ember-e, akire mindig is várt. Erre a kérdésre az aggodalmam és a dübörgő szívem a válasz. Azt hiszem tényleg Ő az. Ezekben az időben még jobban – ha ez lehetséges – van szükségem Minheere. Hála Istennek már nem volt hosszú ideje rosszul és bár tagadja, de szerintem igen is van közte valami Luhannal, vagy Kaival… Nem tudok kiigazodni a férfiakon. Luhan szándékai tiszták. Viszont Jongin lehet csak egy igaz barátot lát az unokanővéremben. Nem tudom, de ez nem az én dolgom. Joori meglátogatott délelőtt és ellátott mindenféle segédletekkel a nagy napra és mesélt az ő esküvőjéről is. Figyelmeztetett, hogy drága édesanyja nem fogja jó szemmel nézni, ha ugyancsak sülve-főve együtt vagyunk, és hogy ő nem akarja átvenni Minhee helyét. Mielőtt pedig kilépett volna az ajtón még odasúgta nekem: „Mindegy mi lesz, ez a te napod, szóval szarj le mindenki mást és érezd jól magad!”. Ezen nagyon jól szórakoztam. Megunva a fetrengést, felkeltem az ágyamból és a tükör mellett megpillantottam egy próbababán a ruhámat. Pánt nélküli, szív alakú felső résszel rendelkező tiszta, fehér ruha. A derekánál volt egy selyemből készített vonal, amiből hátul egy fátyol kezdődött. Gyönyörű volt és hihetetlen.

A helységeken végighaladva minden kelléket láttam a nagy naphoz. Byun mama kitett magáért, Heeyoung pedig a földön tartotta, hogy ne legyen túl csicsás az egész. Ő ismer engem, tudja, mi tetszik és mit szeretek. Minheet a konyhában találom meg, sok-sok halom muffin között. Kérdőn nézek rá, mire csak nemlegesen rázza a fejét.

-Ne is mondd… A drága anyósod megkért, hogy süssek egy „pár” muffint, mert azt elfelejtett rendelni. Egészen pontosan 1700 darabot.- törli meg a homlokát, amin ott gyöngyöződnek az izzadságcseppek.

-Sok van még hátra?- kérdezem, mert inkább pihenjünk fent, Byun mamát meg még elkapom ezért.

-Két sütés.- sóhajt Unnie

-Rendben! Haneul!- kiabálok kedvenc szolgálólányom után, aki azonnal ott is terem

-Igen, kisasszony?- mosolyog kedvesen

-Megkérhetlek, hogy a maradék sütit rakd be a sütőbe, kérlek?

-Persze. Engedelmükkel.- hajol meg és odasiet a pulthoz. Most, hogy ez is meg van oldva, karon ragadtam unokanővéremet és felvittem a szobámba.

Nyugodtan beszélgettünk, amikor is furcsa hangokat hallottunk a folyosóról. Mintha valaki húzna a padlón valami nehezet. Minhee felkelt az ágyról és az ajtó felé vette az irányt, de mielőtt kinyithatta volna, rászóltam:

-NE! Minhee, nézd!- mutattam az ajtó alján beszűrődő árnyékra

-Mi a …?

Két nő rémült sikolya töltötte ki a rémisztő csendet…