16.fejezet

Minhee pov.

Miért kerül Luhan és mi az oka annak, hogy SunHee még csak rám se néz. Vajon tehettem valamit ellenük, megbántottam őket? Ezekkel a gondolatokkal szakítottam meg táncom Sehun-nal.
-Jól vagy?- nézet rám aggódó szemeivel.
-Persze, csak...- gondolkoztam el azon vajon milyen okot is mondhatnál cselekedetemre- csak nem tudom.
-Semmi baj- mosolyog biztatóan- gyere menjünk a többiekhez.
Kezemet megragadva kezdett el húzni maga után. Még nem értünk teljesen oda a kis társasághoz, amikor Kai egy enyhén ideges arccal megjelent mellettük, majd hirtelen eltűnt. Ezzel egy időben pedig Luhan és Tao is megindult a hatalmas kert felé vezető ajtóhoz. Itt pattant el bennem valami, még magam sem tudtam megmagyarázni mi, de fájt. Elhatároztam, hogy bármi is legyen, kiderítem miért kerül folyton-folyvást Luhan, ezért kirántva kezem Sehun gyengéd tartásából és a két fiú után indultam. Utamat  Kris állta el.

-Nem mehetsz ki.
-Nem érdekel- próbáltam arrébb tolni.
-Engem meg az nem érdekel, hogy ki akarsz menni- ragadta meg karom- most szépen jó kislányhoz illően itt maradsz.
-Teszek a jó kislányos viselkedésre, engedj el.
-Rendben- engedte el kezem, majd vissza indult a többiekhez. Sajnálom Kris én tényleg nem akartalak irányítani, de nem adtál más lehetőséget.

Kirohanva a sötétbe egy halk sikoly hagyta el ajkaim, amikor megpillantottam a hatalmas szinte csak horror filmekben látott szörnyet. Ebben a pillanatban kapta rám tekintetét a három fiú.

-MinHee mit keresel itt- lepődött meg Tao.

-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted. Fuss!- ordított rám Luhan, de mire észbe kaphattam volna a koskoponya fejű izmos óriás szörny már előttem is volt. A reagálási idő legrövidebb másodperce alatt ragadta meg nyakam, majd a földtől kezdtem érezni lábaim távolodását. Hirtelen forróság árasztotta el testem, mire támadom karjai megmerevedtek, ezt követően pedig elengedtek, előttem pedig minden sötétségbe borult.

Luhan pov.

-MinHee mit keresel itt?
Tao kérdésére én is megfordultam, Kai addigra már eltűnt, gondolom a többieknek szól, de mégis mit keres itt MinHee.
-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted? Fuss!
A szavakat még éreztem nyelvemen, de a hatalmas

calvariam caput már a gyönyörű lány nyakát szorongatva emelte el a földtől. Egyszer csak izzani kezdett MinHee és a hatalmas bestia kezdett megkövesedni. Várjunk csak, mit csinál? A következő pillanatban egy hatalmas fény villanás jött MinHee testéből, majd a lány a föld felé zuhant. Rohanni kezdtem, hogy elkapjam a lefelé zuhanó testet, amit még pont a becsapódás előtt sikerült is megkaparintanom. 

-Kelj fel- rázogattam vállait az eszméletlen lánynak, de ő semmire sem reagált. Mire felnéztem már Beakhyun-on és SunHee-n kívül mindenki mellettem állt és ki a szörnyből megmaradt kő szobrot, ki pedig  még mindig tüzelő testű lányt nézte.
-Mi történt- guggolt le mellém Lay és Xiumin. 

-Nem tudom, de bármit is csinált még soha nem láttam hozzá foghatót. 

Lay végig vezette kezét MinHee felett, majd egy megkönnyebbült sóhajjal nézet ránk.

-Csak kimerült, bár lesz egy csúnya folt a nyaka körül. De jól van. 

-Mozognak az ajkai-  állapította meg D.O, mire Xiumin közelebb hajolt hozzá.
-Igazán erőssé akkor válsz ha haza értél-  mondta, miközben a lány ajkai meg sem álltak.

-Ez mit jelent?- nézet értetlenül Chanyeol.

-Nem tudom, de utána nézek, hátha a könyvtárban  találok valamit- guggolt le Tao.

Kai és Suho elvitték MinHee-t a szobájába, ahol Suho maradt figyelni, hogy ne legyen semmi baj. Végül is ez a legjobb megoldás, hiszen így könnyen mondhatjuk, hogy csak sétálnak az udvarban, és még a boszorkány sem fog bosszút esküdni azzal a magyarázattal, hogy MinHee tönkretett mindent. Tudom, hogy ez a legjobb megoldás. De akkor miért zavar annyira, hogy nem tudhatom a közelemben?

MinHee pov.
    
-Omma, omma- futottam be aprócska lábaimon a nyitott ajtó alatt egyenesen az említett személy felé.
-MinHee kicsim, mi  baj, miért sírsz- fogta meg arcom, majd egy gyengéd mozdulattal kibuggyanó krokodil könnyeimet kezdte el törölgetni.
-Le.. le estem a fá..fáról- szipogtam, miközben lehorzsolt térdemet és megszakadt kedvenc fehér ruhámat mutogattam édesanyámnak. 
-Na gyere ide- ölelt meg majd egy hatalmas gyógyító puszit adott a sebesült területre.

-Omma~ az ott mi?- mutattam egy letakart ruhára. Anya mosolyogva állt fel, hogy kiemelhesse a gyönyörű fehér ruhát.
-Ez a ruha akkor volt rajtam amikor apukáddal összeházasodtam- mosolyodott el.
-Fel veszed? Légyszi~.
Anya felvette, majd egy átlátszó könnyű anyagot tett fejére. Közelebb léptem hozzá, mire ő mosolygogva térdelt le elém, és a könnyű anyag végét rám dobta.
-Ez mi?
-Fátyolnak hívják, ha egyszer eljön a nap te is hordani fogod.
-Én is olyan leszek mint egy hercegnő?- virult ki arcom.
-Nem csak olyan leszel, de azzá  is fogsz válni- pöckölte meg gyengéden orrom hegyét, mire én elnevettem magam.
-A barátommal leszek hercegnő?
-Igen- mosolygott kedvesen- hiszen csak ő tehet hercegnővé igazán.
-Akkor szólok neki- mosolyogtam, majd egy puszit nyomva szeretett édesanyám arcára rohanni kezdte.

A meleg takarót lejjebb tolva magamról ültem fel ágyamban, egy kicsit fájt a fejem de nem tudtam vele törődni, mivel folyton csak az álmom járt a fejemben.
-Miért mondtál ilyeneket? Hiszen ez lehetetlen- bámultam magam elé, miközben hangosan gondolkoztam. Hiszen ki szerethetne egy ilyen lányt mint én, akkor elhittem hiszen még fiatal volt, azt sem tudtam mit is jelentenek ezek a dolgok. Ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen újra kellene születnem.
Lassan próbáltam kikelni az ágyból, de ez minden egyes próbálkozás után kudarcba fulladt. Valamiért nagyon nem akart abba maradni az erős szédülésem, csak emlékeznék mi történt, hogy így érzem magam.
Végül a sok próbálkozás megunása után vissza dőltem párnámra, miközben vártam a csodát, vagyis azt az embert aki bejön mert akar valamit. Csak akkor fordultam éjjeliszekrényem felé ahol egy kisebb kék csomag álldogált egymagában. Ölembe helyeztem a kis dobozt és a rajta logó cetlit közelebb vontam magamhoz. "Felépülésedre egy kis meglepetés szeretettel Sehun & ChanYeol" Érdeklődve nyitottam ki a kis dobozt, de amikor belenéztem rúg-kapálózva dobtam a lehető legtávolabb a csomagot és tartalmát. Nem kellett sok és már hangommal is jelét adtam pánikomnak. Csak kerüljenek a kezeim közé, én esküszöm megölöm őket. Rettegek ezektől az undorító csúszómászóktól, még akkor is ha csak játék.
-Mi történt- rontott be a szobámba D.O, én pedig folytatva kapálózásomat mutattam a földre.
-Istenem, már megint kezdik?- vette fel a földről a gumi kígyót, majd felém kezdett sétálni.
-Ott állj meg hallod- kiabáltam rá, mire ő teljesen lefagyott.
-Valami baj van?
-Csak tüntesd el azt az izét, utána idejöhetsz.
KyungSoo eleget téve kérésemnek hajította ki az ablakon, mire ha jól hallottam Xiumin ordított fel. Lehet most van a reggeli sétájának az ideje.
-Fel tudsz állni?- kérdezte, miután végre sikeresen mellém ért. Megrázva jeleztem neki, hogy sajnos nem. Ezután egy biztató mosolyt küldött felém, majd elhagyta a szobát.
Pár perc múlva Kai jelent meg ágyamon törökülésben ülve, majd kezemet megragadva teleportált le minket az étkezőbe, ahol megvolt terítve.

-Oh köszönöm- mosolyogtam rá, csak utána tűnt fel, hogy senki sem ül az asztalnál.- A többiek nem esznek?
-Mi már korábban ettünk, de nem azért nem vártunk meg mert nem akartunk, csak tudod három nap intenzív alvás után nem tudtuk mikor kelsz fel.
-Három nap?
-Igen, de inkább egyél D.O csak neked készítette- intett az ételek irányába.
-De nem vagyok éhes- hajtottam le a fejem- meg különben is ez vagy két hadseregre is elég étel.
-Kérlek csak egy keveset egyél.
A hang irányába fordultam, így sikerült megpillantanom a hatalmas boltíven belépő Luhant.
-Hiszen napokig nem ettél. Csak egy kicsit- mutatta már ujjaival is a mennyiséget. Nagyot sóhajtva fordultam az ételekkel teli asztalhoz, de miután az első falatot a számhoz emeltem nem bírtam rá venni magam arra, hogy meg is egyem. Luhan leült a mellettem lévő székre, majd a villára helyezett alma szeletet. Össze zárva ajkaimat kezdtem rázni fejemet, mire ő hangosan felsóhajtott.

-Ne legyél már olyan mint egy három éves, inkább edd meg.

-Nyem akajom- öltöttem ki nyelvem, mire ő kapva az alkalmin a számba is nyomta az ízletes gyümölcsöt.

-Enned kell- hallottam meg SunHee parancsoló hangját, majd megéreztem ölelő karjait.

-De ez nagyon sok.

-Akkor is- mutatott tálamra ellenkezést nem tűrve.

-Ha másért nem is akkor azért, hogy erőben légy, mire ideérnek Sehunék- jött ki a konyhából KyungSoo- már lehet hallani Xiumin hangját, és ha magadat nem is akkor legalább engem megvédhetnél, mivel miattad dobtam rá azt a vackot.

-De életet mentettél vele- kortyoltam bele teámba, majd egy epret kezdtem el majszolni. Nem telt el sok idő és a két kedves cukorfalat bajkeverő meg is jelent az ajtóban hangos nevetés kíséretében. Bár ugyanez nem volt elmondható a mellettük lépkedő Xiuminről, rajta inkább a bosszankodást lehetett látni.

-Addig nem vettek amíg MinHee meg nem talál titeket és vízbe nem folyt.

-Nyugi hyung ez szinte lehetetlen- nevetett tovább Chanyeol.

-Ez igaz mivel a tea közelebb van és még forró is- szólaltam meg, mire a két bűnös rémült tekintettel fordult felém.

-Mi...MinH...MinHee jaj de jó, hogy itt vagy. Jobban vagy?- kezdett el hebegni Sehun.

-Én igen, de ti nem biztos, hogy sokáig mondhatjátok el magatomról- álltam fel, de abban a pillanatba vissza is huppantam székembe. Körbe tekintettem, végül pedig Luhanon állapodott meg tekintetem.

-Segítesz- rebegtettem meg szempilláim, mire felállva nyújtott nekem segítséget. Közelebb lépkedtem a két összehúzott fiúhoz. Még oda sem értünk, amikor rohanni kezdtek, Kai a gyors reflexeinek na meg persze a teleportáló képességeinek köszönhetően sikeresen elkapta Sehunt. 

-Ide hozom Chanyeolt is.

-Nem kell. Tudom, hogy átfogja adni neki is- mosolyogtam Kaira, majd komor tekintetre váltottam és Sehun felé fordultam.

-Na idefigyel én teljesen vehető vagyok a szívatásokra, de ha még egyszer egy ilyen undorító élőlénnyel próbáltok megszívatni esküszöm elintézem, hogy a távoli jövőben csak keresztapák lehessetek- kacsintottam rá, mire ő egy hatalmasat nyelt.

-Azt hiszem elég érthető voltál és sajnálom Chanyeol nevében is.

-Bocsánat kérés elfogadva- mosolyogtam rá- SunHee te meg ne edd meg az ennivalóm.

-Mén mem mis meszek.

-Tudom. Luhan vissza segítesz?

-Persze. 

Karjaiba kapaszkodva lépkedtünk vissza, majd nagy nehezen magamba erőltettem egy kevés ételt aminek mindenki nagyon örült.

Mivel Lay ismételten szobafogságra ítélt a szédüléseim miatt megkértem Tao-t, hogy csempéssze ki nekem azt a könyvet amit legutóbb olvastam. Persze volt olyan kedves, hogy nemet mondjon nekem, mondván, hogy azt alapból nem is olvashattam volna, de végül  mégis sikerült rávennem és bár nem azt a könyvet de egy másikat kihozott nekem.

A könyvben az ebben a világban élő lényekről lehetett olvasni. Minden lényről mindent meg lehet tudni. Mennyire veszélyesek, mivel táplálkoznak, mikor és hol jelenhetnek meg, és természetesen az is, hogy mikor a legerősebbek és mivel lehet őket legyőzni. Mivel szerencsére a nyelv hasonlított a latinra, sok mindent megértettem belőle, de azért lesz amit megkérdezek valamelyik fiútól.
 Már a könyv közepe felé járhattam, amikor a következő oldalon megjelenő lényt felismertem. Elmémben feléledtek a három nappal ezelőtt történt éjszakai emlékek. A fiúk kétségbe esetten meglepett arca, Tao rémült kérdése, Luhan vissza utasítást nem tűrő hangja, és a hatalmas monstrum félelmet keltő pillantása. Újra éreztem nyakam köré fonódó kezét, és forró leheletét ami egyenesen arcomra érkezett. Az egész lejátszódott előttem. Karjaim remegni kezdtek, aminek köszönhetően a könyv kiesett kezemből. Mire sikerült teljesen lenyugodnom, kint már sötétedett.
-Ilyen sokáig elmerültem a gondolataimba- bámultam ki az ablakon, majd a könyvet vissza véve ölembe kezdtem el olvasni az ismerős lényről szóló oldalt.

-Calvariam Caput....

15.fejezet

Luhan POV

-Ez nem lehet igaz...-töri be az ajtót feldúlva Baek
-Mi van már megint öreg?-kérdezem tőle miután lehuppant mellém a kanapéra.
-Mivel sosem volt még eljegyzési bálom nem tudtam,hogy mit kell csinálni... De drága édesanyám felvilágosìtott,hogy elő kell rukkolnom valamivel,mint egy ostoba tehetsègkutatón.-túr bele a hajába
-És mi ezzel a probléma? Figyelj... Több ember előtt énekeltél már,nemis egyszer... Így nem értem mi a gond...

-Az a gond drága hyungom,hogy most nem akárkinek kell énekelnem... Hanem annak a nőnek,akivel lefogom élni az életemet és akit szeretek.-sóhajtott

-Jajj,mennyi bajod van hőslovag...-veregedtem vállba,majd a kis villanykörte kigyült a fejem fellett-Van egy ötletem!-vigyorogtam

-És mi lenne az a fantasztikus ötlet hyung?-csatlakozik hozzánk Chanyeol

-Írjunk egy dalt! Együtt!-vigyorogtam

Jobb ötlet hiányában, elővettünk egy-egy lapot és szépem ültünk a szobában,csendben. Fogalmam sincs,hogyan kell dalt írni... Azt mondták a fiúk,hogy képzeljük el,hogy megismerkedünk egy lánnyal,beleszeretünk és vessük papírra az érzéseket. Akarva-akaratlanul is eszembe jutott Minhee,amikor vigyáztam rá vagy amikor rendeztük be a szobáját. Az önfeledt nevetése,csilingelő hangja,kék szemei,amik úgy csillognak,mint az égen a csillagok.

Na nem... Miket nem gondolok. Nem mondhatok ilyenekt rá,hiszen a családjának alárendeltjei vagyunk,ezért sem lehet köztünk semmi... Meg biztos nem vagyok az esete...

Kyungsoo segítségével megírtuk a dalt,majd ahányszor csak tudtuk,elénekeltük. Baekhyun,mert mégis neki van az eljegyzése;Kyungsoo,mivel neki van a legtöbb köze a műhöz;Chen,mert az emberek oda vannak a hangjáért;valamint én,mert szerintük én jövök ki a legjobban Minheevel. Ez nem tudom,hogy jött ide.

A próbálásunkat Sehun zavarta meg,hogy Mrs Kim válogatást tart és menjúnk le. Azt viszont elfelejtette emlígeni,hogy mihez kellünk vagy mit kell csinálni. Leérve megpillantottuk a fegyelmet parancsoló pillantásával együtt a boszorkányt,mellette pedig a megszeppent Minheet.

Amint leértünk egymás mellé álltunk és meghajoltunk az elvárásnak megfelően.

-Mint az tudjátok,az este bál lesz és az ifjú hölgynek nincs kísérője... Ezért valamelyikőtöket éri ez a megtisztelő feladat!-csak tudnám minek a köret. Úgyis tudja már,hogy ki lesz az. De őt ismerve még beszól,megaláz minket-Minhee szivem van esetleg olyan,akivel szivesen elmennél?-nézett vissza az áldozatra

-Igazából még annyira nem ismerem a fiúkat,asszonyom-hajtja le a fejét

-Akkor nézzük!-lép oda Kaihoz,mivel ő áll a legközelebb hozzá,de már a szeme se áll jól a vénasszonynak-JongIn,fiam hozzád inkább nem fűzök semmit, a végén szegény lányt észre sem fogják venni melletted, túl kockázatos.-nem tudom,hogy ez most dícséret-e vagy sértés... Most jött Kris-Minhee kincsem, tudsz gólyalábon menni? 

-Nem tudom, még nem próbáltam.-nézett zavarodottan
-Értem, akkor a nyakigláb is kilőve. Nem elég,hogy manó füleid vannak és a mindig mosolygós arcod miatt te lennél a fénypontja Chanyeol nem a jegyesek,meg amúgyis még a colos szó is kicsi rád.-itt már alig bírtam visszafogni a nevetést,de muszály volt,mert mindjárt én jöttem. Kiváncsi vagyok mit fog mondani nekem,mert biztos nem én leszek a kiválasztott.-Kyungsoo szívem köszönöm a múltkori receptet!-mosolyog-De... Előnyöd a lehengerlő mosolyod és a cuki pofid, viszont a szemeid sokkal nagyobbak,mint a kishölgyé, lehetetlen ennyire felnagyítani a szemét-fogta meg Minhee arcát kétoldalt és fordítgatni kezdte. Persze Soonak is majd' kiestek azok a "nagy szemei"... Most következtem én-Drága fiam,nézz már magadra! Úgy nézel ki,mint egy kisiskolás fiú. Hogy állíthatnálak MinHee mellé. A végén azt hiszik babyszipter.-ezek nagyon csúnya szavak voltak

-De hiszen magasabb nálam..-szólalt fel Minhee is... Valami megmozdult bennem és nagyon jól esett,hogy kiáll értem. Vagyis,hogy próbálkozik.

-De az arcát nézd...

-Szerintem helyes...-motyogott valamit,de azt rajta kívül senki nem hallotta.

***

Mindenki készülődött,Joonmyun is elindult a kisasszonyért és mivel az az út egy kis kitérő,ezért mi előbb értünk a helyszínre. Mrs Kimhez híven minden az eleganciát képviselte és hiába volt a terem hatalmas-az emberek kezdték betölteni. Az az egyetlen kérdés,hogyha én nem ismerem az emberek felét,akkor a lányok? Rajtunk kívül senkit.

Mondhatom remek ötlet,de sokan tapasztalták már,hogyha valami nem úgy lesz,ahogy a banya eltervezte csúnya világot rendez. Egyszer az egyik inast felkötötte az udvarban lévő legmagasabb fára-hozzáteszem: tudta,hogy a férfi tériszonyos-és 3 hétig ott tartotta csupán azért,mert más árnyalatú volt a szabott ruha színe,ami igazán nem az inas hibája volt,csak szegénynek kellett átadnia.

Az ismerős arcokat üdvözöltük,ha volt velük ismeretlen személy bemutatkoztunk. Volt egy szolga a ketté nyíló lépcsőt összekötő hídszerűségen egy kis trombitával és amikor egy fontos személy jött bejelentette őket. Utánunk húsz perccel hangzott el a hangszer mégegyszer,majd hangosan szólították a jövendőket:

-Hong Minhee  kisasszony és kísérője a vezetőség köreiből Kim Joonmyun.-a nevük után őket is megláttuk és Minheetől elállt a lélegzetem. Gyönyörűen festett. Szép lassan lejöttek,belemerülve a tömegbe. Oda akartam menni,de újra megszólalt a kürtszerűség,de most hosszabban.

-Byun Baekhyun úrfi és kedvese Hong Sunhee kisasszony!-trombitált újra,majd a mellette lévő ajtók kétoldalt kinyíltak. A jobból előlépett Baekhyun,majd a baloldaliból mennyasszonya. A férfi a kezét nyújtotta előrehajolva és miután megkapta a másik kezét,kezet csókolt,majd a korláthoz léptek.Mindenki tapsolt. Az egész olyan beprogramozottnak hatott.

Sunhee POV

Fogalmam sincs mit mondjak. Egyszerűen elválasztanak Minheetől,de nem értem miért. Cseszhetik,mert akkor is össze vagyunk kötve. Ha engem ér valami ő érzi meg és ez fordítva is igaz. 

Értem én,hogy ne legyünk egész este egymás nyakán,de köszönni se köszönhetek csak az előadás előtt?! Tudom,hogy felkavarta-ahogy engem is-ez a dal,mert a szüleink tanították,ez volt az első dal,amit tudtunk. Erre a gondolatra mosoly szökik az arcomra,amit a körülöttem lévő emberek is észrevesznek.

-Megint elkalandoztál édes?-szorítja meg az oldalamat egy kicsit Baekhyun

-Bocsánat.-hajolok meg az idősebbek felé,akiknek a nevükre sem emlékszem,de szerintem ez tök normális,ha mindenkinek bemutatnak a mitudomén mennyiből-Csak eszembe jutott egy régi emlék.

-Semmi gond aranyom. Biztos összezavart ez a hirtelen világ,amibe belekerültél és a szüleiden gondoltál.-simogatja meg együttérzően a karom a velem szemben álló hölgy.

-Igen. Már alig emlékszem rájuk és félek,hogy elfelejtem őket.-hajtom le a fejem,mire Baekhyun megölel

-Ugyan kicsim. Mindig veled lesznek.-simogatja a hátam-Megbocsájtanak?-a beszélgetőpartnereink csak bólintanak szerintem,mert nem hallok semmit. Visszatérünk az eredeti átkarolós pozícióba és Baek átvezet a tömegen,egy csendesebb,kisebb szobába visz.

-Jól vagy?-dönti homlokoknak a sajátját és aggódva fűrkészi az arcom

-Persze.-mosolygok gyengén-Mindjárt jobban leszek.-hunyom be a szemem. A helyett,hogy mondana valamit ajkait az enyémekre nyomja és így válunk eggyé. Azt hiszem mással nem is segíthetett volna.

-Látod már jobb is.-válunk el egymástól-De menjünk,mert tuti táncolnunk kell.

-Honnan tudtad?-nevet ő is... Kezéért nyúlok és összefűzöm ujjainkat,majd kiindulunk. Ahogy gondoltuk,amint kiléptünk már kértek is fel táncolni,de völegényem hárított,hogy az első táncom az ővé. Amikor már a nyolcvanadik emberrel táncoltam elnézést kértem és Jonginék felé vettem az irányt,akik nagyon röhögtek.

-Mi a nevetés tárgya?-ejtek én is egy könnyed mosolyt

-A pasik képén nevetünk,hogy milyen pofát vágnak,amikor elmész előttük és utánad néznek...-fogja a hasát Chanyeol

-Hát igen nem lehet mindenki olyan szerencsés,hogy velem táncoljon-vigyorgok. Persze a fiúk nem hagyták,hogy unatkozzak és örömmel mondtak őrültebbnél őrültebb dolgokat. A hahotázás közben Lay jött oda felkérni.

-Nem baj,hogy velem kell táncolnod?-kérdezi lassúzás közbe,mert ilyen tucctucc zene nem szólhat,hogy jól érezzük magunkat... Mondjuk amíg csak velük kell táncolnom addig oké.

-Nem. Veletek szívesen táncolok csak a vadidegenekkel nem.

-De mindenkit bemutattak nem?-húzza fel a szemöldökét

-Igen... Viszont az első emberét se tudtam megjegyezni csak azt,hogy valami vállalatigazgató...-vonok vállat

Végül mindenkivel táncoltam,vagyis csak Taoval-aki lelépett- és Luhannal nem ráztam. Luhan pont akkor ment ki,amikor megköszöntem Xiuminnek a csodás lépéseket. Mikor megláttam Minheet,hogy megy utána éreztem,hogy van valami,de a nem engedtek utána.

-Miért nem mehetek?-teszem fel az egy millió wonos kérdést-És Minhee miért mehetett?

-Őt nem tudtuk megállítani. Azért nem mehetsz ki,mert.... sötét van kint.-nyögi be Sehun

-Na jól van... álljatok el az útból!-erre az utasításra sorfalat állnak a teraszajtónál. Én is így gondoltam. Mosolyogva megyek végig előttük,mert hiába erőlködnek nem tudnak mit tenni. Én tartom ott őket és csak akkor engedem el őket,amikor elérem az ajtót. Kinyitom,ők jönnek utánam,de mindannyian csak egy villanást látunk.

Ez mi volt?!

14.fejezet

Minhee pov.

A kellemesen hideg szél simogatta arcomat. A sok sárguló- vöröslő levelek beterítették az amúgy csodásan zöldellő tájat. Egy hatalmas kertben voltam, ami egy hatalmas házhoz tartozott. A mi házunkhoz. Éppen az új évszaknak köszönhetően lehullott faleveleket szedegettük és dobáltuk egy hatalmas kupacra nevetgélve SunHee-val, hogy majd terveinknek megfelelően beleugorhassunk.
 Anyuék a hatalmas teraszról figyeltek minket, miközben valami látszólag fontos dologról beszélgettek. Persze ez minket nem nagyon érdekelt, inkább csak nevetgéltünk és élveztük a gondtalan és vidám gyermeki éveinket.
-Unni nézd mit találtam- kiabált utánam unokahúgom. Felé fordulva, csak annyit láttam, ahogy a hátsó kert felé mutogat.
-Mit találtál- kiabáltam felszabadultan. 
- Itt van egy egész kupac. Persze nekem sem kellett több, eldobva a kezemben tartott színpompás leveleket kezdtem el rohanni SunHee felé, aki már izgatottan várta, hogy oda érjek. Még egyszer hátra fordultam megbizonyosodni arról, hogy nem leszünk túl messze, majd a kapun keresztül átrohanva a hatalmas kupacba ugrottunk, és az égbe dobálva azokat nevetgéltünk.
 Semmivel nem törődtünk, így azt sem vettük észre, amikor a nap lassan elindult a fák lombjai alá, hogy átadhassa helyét a fénylő csodákkal teli holdnak. Apáék hangjára tértünk csak vissza, ahogy keresve kiabáltak nekünk. 
-Megyünk- kiáltottuk egyszerre, majd egymás kezét megfogva rohanni kezdtünk.

 Ahogy a ház elé értünk, a lélegzetem is elakadt a ház ahol oly boldogan éltem minden napomat most lángokban úszott, SunHee-t kezdtem el keresni, de sehol nem találtam. Egyedül voltam, de már nem mint az egykori gondtalan kislány, hanem mint érett majdnem felnőtt nő. A meleg egyre jobban szívott magába és a füst ami egyre jobban terjedt se nyújtott sok segítséget az oxigénhez jutáshoz. Éreztem, ahogy a pánik úrrá lesz testemen. Menekülni akartam, ezért megfordultam, de akkor egy égő erdőben találtam magam, mindenféle menekülési út nélküli égő erdőben.

Sikítva és víztől leverve riadtam fel. Remegtem, amit még az sem könnyített meg, hogy takarómba kapaszkodva próbáltam mélyebb levegőket venni. Az ajtó hirtelen becsapódott, és egy aggódó tekintetű Baekyun rontott be rajta.
-Úristen MinHee mi történt- lépett ágyam mellé, hogy szemembe nézhessen.
-Su..SunHee hol van- szipogtam.
-Most nincs itt, de várj hozok neked egy kis vizet- fordult meg, de én pólója aljába kapaszkodtam.
-Ne. Kérek maradj egy kicsit.
-Biztos- nézett rám lepődötten, mire én csak bólintottam. Leült ágyam szélére, és nekem sem kellett sok idő, hogy vállának döntve fejemet kezdjek hangos sírásba. Nem szólt egy szót sem, csak hagyta had adjam ki magamból érzéseimet.
Miután az összes könny kifogyott szemeimből, megtöröltem arcomat, majd a még mindig aggódó Baekhyunra pillantottam.
-Köszönöm- hajoltam meg enyhén.
-Jobban vagy?
-Nem mondanám, de már kifogytam a könnyekből- mosolyogtam el halványan- de hol van SunHee?
-Ne kérdezd. Ezt csak anyám tudhatja, de nem hinném, hogy bármit is kilehetne belőle húzni- vonta meg vállát, majd felállt és kisétált az ajtón. Még egy darabig csendben ültem az ágyon, az ablakon kifelé bámulva, majd kiszálltam a melegséget árasztó takaró alól és a szekrényhez mentem. Kiválasztottam egy a hangulatomhoz illő ruhát, majd miután rendbe szedtem magam a konyha felé vettem az irányt ahol unokahúgomon kívül már mindenki ott volt. Egy halvány mosollyal az arcomon köszöntöttem a többieket, majd a nekem hagyott székre ültem.
-Kérsz tojást- kérdezte Luhan az említett ételt felém tartva, mire megráztam a fejem.
-Luhan ne akard már tojásokkal tömni, szinte biztos vagyok abban, hogy müzlit szeretne enni- oktatta ki barátját Xiumin.
-Tényleg azt szeretnél enni?
Ismét megráztam a fejemet.
-Akkor mint szeretnél?
-Csak egy kis narancs levet, nem vagyok éhes- hajtottam le a fejem, mire az összes szem rám szegeződött.
-Biztos- nézett rém aggódva Suho, mire én csak bólintottam.
Éppen a narancslém-met kortyolgattam, amikor az álmomból egy részlet lejátszódott szemeim előtt.
A hatalmas csörömpölésre riadtam fel. A földre nézve bizonyosodtam meg arról, hogy poharam kiesett kezeim közül és a földre érve apró darabjaira tört.
-Úristen MinHee jól vagy- termett előttem Kai, mire egy aprót bólintottam.
-Nekem nem úgy tűnik, mi történt- fogta meg vállam gyengéden Luhan.
-É..én nem tudom.  Csa..csak....
-Csak?
-Sajnálom- álltam fel és nem törődve azzal hogy mezítláb vagyok és a földön ott vannak a szilánkok rohantam ki a kertbe.


Kezeimet figyelve, ahogyan remegnek próbálom kiverni fejemből a nemrég látott rémképet, amikor valaki leül mellém a fűbe. Rá vezetem tekintetem és egy kedvesen mosolygó Lay-el találom szembe magam.
-Baekhyun elmondta, hogy mi volt reggel. Az miatt történt ez most?
Bólintottam, mire ő teljes testével felém fordúlt.
-És elmondod mit álmodtál, hátha tudok segíteni valahogy.
-Nem, nem tudom, hogy mi ez az érzés de nagyon félek amikor eszembe jut- motyogtam.
-De mit? Mit látsz- próbálta kiszedni belőlem, mire össze rezzentem.
-Hogy, hogy történhetett, hiszen semmi jele nem volt.. miért borult minden...
-Mibe MinHee nyög már ki könyörgöm.
-Tűz...minden lángolt- fordultam felé könnyes szemekkel, mire ő rémülten nézett íriszeimbe.

-Halál lány, van egy fantasztikus hírem- vágtatott be szobámba Sehun.
-Milyen halál lány?
-Hát néztél ma már tükörbe?
-Oh. De milyen hír?
-Elmegyünk vásárolni- tárta szét karjait, mire belőlem kitört a nevetés.
-Veled, ez jó volt- fogtam a hasam.
-Komolyan beszéltem, de így egy tapodtat sem mozdulok veled, vegyél fel valami hozzád illőt. Öt perc múlva a kapunál, ha nem leszel ott vissza jövők de akkor nem leszek kedves- kacsintott, majd elhagyta szobám. Nagyot sóhajtva vettem magamra egy színesebb ruhát, majd egy a szekrényben álló magassarkút is lábamra húztam.
-Tíz, kilenc, nyolc, hé..
-Itt vagyok nem kell vissza számolni- vágtam közbe számolásának.
-Remek. Akkor mehetünk is.

Egy hatalmas bevásárló utcánál álltunk meg, majd ez első olyan boltba ami Sehun figyelmét felkeltette, be is mentünk. Mint ahogy megtudtam Baekhyun anyja parancsára egy báli ruhát kell venni. De hogy miért, na azt már nem tudom.
Felkaptam néhány olyan ruhát ami tetszett, majd a próbafülke felé vettem az irányt. Sehun kint leült egy fotelre és csendben várta a divatbemutatót.
-De mégis miért te jöttél- kiabáltam kifelé, miközben a cipzárral szenvedtem.
-Mert tudom mi az ami nem csapja ki, vagy legalábbis csak kicsit csapja ki a biztosítékot a drága maminál. De kijönnél?
Kérésére ki is mentem, majd körbe forogtam előtte.
-Na milyen?
-Őszintén?
-Jó lenne-nevettem fel.
-Nekem tetszik, de túlságosan felemelkedik az alja amikor pörögsz. Következő-mutatott a függöny felé. A következő ruháknál is valami ilyesmik hangoztak el. Idézném:  "Túl rövid, az egész hátad kint van, mi az a dekoltázs?" és a többi.
-Nem fogok soha sem találni olyat ami megfelel neked?
-Nekem az összes tetszett, főleg a fehér csipkés, de nem az én ízlésemre keresünk ruhát. Bocsi- vont vállat. Mire én pufogva vissza mentem és az utolsó ruhát kezdtem el felvenni.

Ha ez a ruha sem lesz jó, akkor feladom, és egy kukás zsákba fogok elmenni. 
Ez a ruha nem mellesleg nagyon tetszik, mivel nincs túl díszítve. Egy egyszerű kellemes rózsaszín hosszú ruha volt egy féloldalas ezüst pánttal, és ami még jobbá tette az a vékony átlátszó felső szoknya része, ami a mellem alatt kezdődő szoknya részből indult. Kilépve a fülkéből egyenesen Sehun tekintetét figyeltem, akinek most egy hatalmas mosoly terült el arcán.
-Na végre- csapta össze tenyereit- miért nem ezt vetted fel először?
-Ezekszerint ez jó?
-Tökéletes- állt fel, majd vissza lökött az öltözőbe, amíg fizetett a pénztárnál.



Ahogy beléptünk az előtérbe, egy hatalmas felfordulás fogadott minket. Minden felé emberek mozogtak,és mindenféle díszítésre szolgáló eszközöket, mint például vázákat és mécseseket cipeltek. Persze ha mind ez nem lett volna elég, az egész kavalkád közepén drága Kim mama állt és parancsolgatott.
-Oh MinHee kicsikém megérkeztetek- jött felém egy hatalmas mosollyal arcán- már annyira kíváncsi vagyok a ruhádra, de majd csak a bálon. Nem szeretném ha a sok koszos tárgytól össze piszkolódna.
-Igen asszonyom- hajoltam meg.
-Tényleg jut is eszembe, hiszen neked még nincs is kísérőd az eljegyzési bálra- csapta össze tenyereit, mire nekem kétszeresére tágultak pupilláim.
-Elnézést asszonyom, de milyen eljegyzésről beszél?
-Hát az unokahúgodéról. De most ne ezen törd a csinos kis buksid, most fontosabb, hogy kísérőd legyen. Sehun hívd ide a többieket, közületek kell kiválasztanom MinHee partnerét.
Sehun meghajolt, majd egyedül hagyva a hatalmas embertömegben elindult megkeresni a fiúkat.

A hatalmas tükör előtt állva igazítottam meg ruhámat, miközben Suhot várom, aki Kim mama parancsára a kísérőm lett.
-Addig igazgatod azt a ruhát amíg a végén meg nem haragszik rád és elszökik- nevetett fel az ajtónak támaszkodva.
-Ugye csak viccelsz- kaptam rá rémülten tekintetemet, mire ő csak kinevetett.
-Csak vicceltem. Elvégre egy ruha képtelen ilyenekre.
-Jó, de itt annyi furcsa dolog van- motyogtam duzzogva magam elé.
-Ne haragudj.
-Nem haragszom- ráztam meg fejem, majd közelebb léptem hozzá és belekaroltam felém tartott karjába. Kicsit bántott, hogy  egész nap nem láttam SunHee-t, és bevallom az is, hogy furcsa volt egyedül elkészülni, de végül is nem panaszkodhatok.

Miután SunHee és Baekhyun megérkezett, a bál is kezdetét vette. Oda akartam menni hozzá, hogy megölelhessem, de Suno ragaszkodott hozzá, hogy a vendégek több mint háromnegyedét meg ismerjem, ami volt, hogy érdekes de volt, hogy borzalmasan unalmas volt. Gondoltam, oda megyek a többiekhez egy kicsit, de amikor megakartam keresni őket a vénasszony megakadályozta.
-Kedves drága barátaim, most kérlek hallgassátok meg a fiam és a barátai által előadott dalt, amit gyönyörű menyasszonyának énekelnek, majd SunHee előadását unokanővérével.
Erre a kijelentésre magamra mutattam, majd csodálkozó tekintettel SunHee-t kezdtem el keresni. Miután megtaláltam már éppen szólásra akartam nyitni számat, amikor a felcsendülő hangok belém fojtottak minden szót. Amikor felzendült a zene érdeklődve figyeltem a mikrofon előtt álló négy fiút. Amikor meghallottam Luhan hangját, magamsem tudom mi, de egy furcsa bizsergető érzés kerített hatalmába Azt kívántam ezt bárcsak nekem énekelné, de tudtam ez nem így van, és soha nem is lesz. Végig őt figyeltem és észre sem vettem, amikor SunHee figyelmeztetett, hogy készülnünk kell.
Transzomból vissza esve tereltem figyelmemet az engem szolingató felé, mire ő egy nagyot sóhajtva elmondta mit fogunk előadni.

-Most komolyan mondod- akadtam ki teljesen.
-Igen, mi ezzel a baj. Szereted azt a számot nem?
-De. De már vagy tíz éve nem játszottam csellón ezt te  is tudod- hadonásztam kezeimmel, közben az említett hangszerre mutogattam.
-Mondanám, hogy cseréljünk hangszert, de én nem tudok rajta játszani.
-Igaz-  fújtam ki levegőm, majd elemelve a földtől vittem magammal ki. Végig néztem a körülöttünk álló embereken, majd egy mély levegőt véve ültem le a nekem szánt székre.
Meghallva az első ütemet emeltem magamhoz közelebb hangszerem, majd az adott hang leütése után elkezdtem játszani. Nem figyeltem semmire, csak hagytam had vegye át testem felett az irányítást a számomra oly kedves dallam. Játékunk közben egy könny csepp gördült végig arcomon, a régi feltörő emlékeknek köszönhetően. Végül az utolsó hangok is elhalkultak, mire végig simítva hangszeremen pillantottam fel a körülöttünk tapsoló emberekre. Tekintetemmel Luhan-t kerestem, de miután nem sikerült meg találnom, felálltam és unokahúgomat követve lementem a nekünk szánt helyről.
-Nagyon szép volt. Tudtam, hogy nagyon tehetséges vagy- simított végig SunHee kezein Kim mama- jaj persze te is az vagy- nézett rám.  Meghajoltam, majd szemeimet forgatva hagytam őket ott. Pont megtaláltam Luhan-t, amikor felcsendült a zene és Suho hátulról megragadta kezemet.
-Táncolunk- hajolt meg, mire egy aprót bólintottam. Még egyszer hátra pillantottam, majd Suho-val szembe kerülve kezdtünk el táncolni.