A kellemesen hideg szél simogatta arcomat. A sok sárguló- vöröslő levelek beterítették az amúgy csodásan zöldellő tájat. Egy hatalmas kertben voltam, ami egy hatalmas házhoz tartozott. A mi házunkhoz. Éppen az új évszaknak köszönhetően lehullott faleveleket szedegettük és dobáltuk egy hatalmas kupacra nevetgélve SunHee-val, hogy majd terveinknek megfelelően beleugorhassunk.Anyuék a hatalmas teraszról figyeltek minket, miközben valami látszólag fontos dologról beszélgettek. Persze ez minket nem nagyon érdekelt, inkább csak nevetgéltünk és élveztük a gondtalan és vidám gyermeki éveinket.
-Unni nézd mit találtam- kiabált utánam unokahúgom. Felé fordulva, csak annyit láttam, ahogy a hátsó kert felé mutogat.
-Mit találtál- kiabáltam felszabadultan.
- Itt van egy egész kupac. Persze nekem sem kellett több, eldobva a kezemben tartott színpompás leveleket kezdtem el rohanni SunHee felé, aki már izgatottan várta, hogy oda érjek. Még egyszer hátra fordultam megbizonyosodni arról, hogy nem leszünk túl messze, majd a kapun keresztül átrohanva a hatalmas kupacba ugrottunk, és az égbe dobálva azokat nevetgéltünk.
Semmivel nem törődtünk, így azt sem vettük észre, amikor a nap lassan elindult a fák lombjai alá, hogy átadhassa helyét a fénylő csodákkal teli holdnak. Apáék hangjára tértünk csak vissza, ahogy keresve kiabáltak nekünk.
-Megyünk- kiáltottuk egyszerre, majd egymás kezét megfogva rohanni kezdtünk.
Sikítva és víztől leverve riadtam fel. Remegtem, amit még az sem könnyített meg, hogy takarómba kapaszkodva próbáltam mélyebb levegőket venni. Az ajtó hirtelen becsapódott, és egy aggódó tekintetű Baekyun rontott be rajta.
-Úristen MinHee mi történt- lépett ágyam mellé, hogy szemembe nézhessen.
-Su..SunHee hol van- szipogtam.
-Most nincs itt, de várj hozok neked egy kis vizet- fordult meg, de én pólója aljába kapaszkodtam.
-Ne. Kérek maradj egy kicsit.
-Biztos- nézett rám lepődötten, mire én csak bólintottam. Leült ágyam szélére, és nekem sem kellett sok idő, hogy vállának döntve fejemet kezdjek hangos sírásba. Nem szólt egy szót sem, csak hagyta had adjam ki magamból érzéseimet.
Miután az összes könny kifogyott szemeimből, megtöröltem arcomat, majd a még mindig aggódó Baekhyunra pillantottam.
-Köszönöm- hajoltam meg enyhén.
-Jobban vagy?
-Nem mondanám, de már kifogytam a könnyekből- mosolyogtam el halványan- de hol van SunHee?
-Ne kérdezd. Ezt csak anyám tudhatja, de nem hinném, hogy bármit is kilehetne belőle húzni- vonta meg vállát, majd felállt és kisétált az ajtón. Még egy darabig csendben ültem az ágyon, az ablakon kifelé bámulva, majd kiszálltam a melegséget árasztó takaró alól és a szekrényhez mentem. Kiválasztottam egy a hangulatomhoz illő ruhát, majd miután rendbe szedtem magam a konyha felé vettem az irányt ahol unokahúgomon kívül már mindenki ott volt. Egy halvány mosollyal az arcomon köszöntöttem a többieket, majd a nekem hagyott székre ültem.
-Kérsz tojást- kérdezte Luhan az említett ételt felém tartva, mire megráztam a fejem.
-Luhan ne akard már tojásokkal tömni, szinte biztos vagyok abban, hogy müzlit szeretne enni- oktatta ki barátját Xiumin.
-Tényleg azt szeretnél enni?
Ismét megráztam a fejemet.
-Akkor mint szeretnél?
-Csak egy kis narancs levet, nem vagyok éhes- hajtottam le a fejem, mire az összes szem rám szegeződött.
-Biztos- nézett rém aggódva Suho, mire én csak bólintottam.
Éppen a narancslém-met kortyolgattam, amikor az álmomból egy részlet lejátszódott szemeim előtt.
A hatalmas csörömpölésre riadtam fel. A földre nézve bizonyosodtam meg arról, hogy poharam kiesett kezeim közül és a földre érve apró darabjaira tört.
-Úristen MinHee jól vagy- termett előttem Kai, mire egy aprót bólintottam.
-Nekem nem úgy tűnik, mi történt- fogta meg vállam gyengéden Luhan.
-É..én nem tudom. Csa..csak....
-Csak?
-Sajnálom- álltam fel és nem törődve azzal hogy mezítláb vagyok és a földön ott vannak a szilánkok rohantam ki a kertbe.
Kezeimet figyelve, ahogyan remegnek próbálom kiverni fejemből a nemrég látott rémképet, amikor valaki leül mellém a fűbe. Rá vezetem tekintetem és egy kedvesen mosolygó Lay-el találom szembe magam.
-Baekhyun elmondta, hogy mi volt reggel. Az miatt történt ez most?
Bólintottam, mire ő teljes testével felém fordúlt.
-És elmondod mit álmodtál, hátha tudok segíteni valahogy.
-Nem, nem tudom, hogy mi ez az érzés de nagyon félek amikor eszembe jut- motyogtam.
-De mit? Mit látsz- próbálta kiszedni belőlem, mire össze rezzentem.
-Hogy, hogy történhetett, hiszen semmi jele nem volt.. miért borult minden...
-Mibe MinHee nyög már ki könyörgöm.
-Tűz...minden lángolt- fordultam felé könnyes szemekkel, mire ő rémülten nézett íriszeimbe.
-Halál lány, van egy fantasztikus hírem- vágtatott be szobámba Sehun.
-Milyen halál lány?
-Hát néztél ma már tükörbe?
-Oh. De milyen hír?
-Elmegyünk vásárolni- tárta szét karjait, mire belőlem kitört a nevetés.
-Veled, ez jó volt- fogtam a hasam.
-Komolyan beszéltem, de így egy tapodtat sem mozdulok veled, vegyél fel valami hozzád illőt. Öt perc múlva a kapunál, ha nem leszel ott vissza jövők de akkor nem leszek kedves- kacsintott, majd elhagyta szobám. Nagyot sóhajtva vettem magamra egy színesebb ruhát, majd egy a szekrényben álló magassarkút is lábamra húztam.
-Tíz, kilenc, nyolc, hé..
-Itt vagyok nem kell vissza számolni- vágtam közbe számolásának.
-Remek. Akkor mehetünk is.
Egy hatalmas bevásárló utcánál álltunk meg, majd ez első olyan boltba ami Sehun figyelmét felkeltette, be is mentünk. Mint ahogy megtudtam Baekhyun anyja parancsára egy báli ruhát kell venni. De hogy miért, na azt már nem tudom.
Felkaptam néhány olyan ruhát ami tetszett, majd a próbafülke felé vettem az irányt. Sehun kint leült egy fotelre és csendben várta a divatbemutatót.
-De mégis miért te jöttél- kiabáltam kifelé, miközben a cipzárral szenvedtem.
-Mert tudom mi az ami nem csapja ki, vagy legalábbis csak kicsit csapja ki a biztosítékot a drága maminál. De kijönnél?
Kérésére ki is mentem, majd körbe forogtam előtte.
-Na milyen?
-Őszintén?
-Jó lenne-nevettem fel.
-Nekem tetszik, de túlságosan felemelkedik az alja amikor pörögsz. Következő-mutatott a függöny felé. A következő ruháknál is valami ilyesmik hangoztak el. Idézném: "Túl rövid, az egész hátad kint van, mi az a dekoltázs?" és a többi.
-Nem fogok soha sem találni olyat ami megfelel neked?
-Nekem az összes tetszett, főleg a fehér csipkés, de nem az én ízlésemre keresünk ruhát. Bocsi- vont vállat. Mire én pufogva vissza mentem és az utolsó ruhát kezdtem el felvenni.
Ez a ruha nem mellesleg nagyon tetszik, mivel nincs túl díszítve. Egy egyszerű kellemes rózsaszín hosszú ruha volt egy féloldalas ezüst pánttal, és ami még jobbá tette az a vékony átlátszó felső szoknya része, ami a mellem alatt kezdődő szoknya részből indult. Kilépve a fülkéből egyenesen Sehun tekintetét figyeltem, akinek most egy hatalmas mosoly terült el arcán.
-Na végre- csapta össze tenyereit- miért nem ezt vetted fel először?
-Ezekszerint ez jó?
-Tökéletes- állt fel, majd vissza lökött az öltözőbe, amíg fizetett a pénztárnál.
Ahogy beléptünk az előtérbe, egy hatalmas felfordulás fogadott minket. Minden felé emberek mozogtak,és mindenféle díszítésre szolgáló eszközöket, mint például vázákat és mécseseket cipeltek. Persze ha mind ez nem lett volna elég, az egész kavalkád közepén drága Kim mama állt és parancsolgatott.
-Oh MinHee kicsikém megérkeztetek- jött felém egy hatalmas mosollyal arcán- már annyira kíváncsi vagyok a ruhádra, de majd csak a bálon. Nem szeretném ha a sok koszos tárgytól össze piszkolódna.
-Igen asszonyom- hajoltam meg.
-Tényleg jut is eszembe, hiszen neked még nincs is kísérőd az eljegyzési bálra- csapta össze tenyereit, mire nekem kétszeresére tágultak pupilláim.
-Elnézést asszonyom, de milyen eljegyzésről beszél?
-Hát az unokahúgodéról. De most ne ezen törd a csinos kis buksid, most fontosabb, hogy kísérőd legyen. Sehun hívd ide a többieket, közületek kell kiválasztanom MinHee partnerét.
Sehun meghajolt, majd egyedül hagyva a hatalmas embertömegben elindult megkeresni a fiúkat.
A hatalmas tükör előtt állva igazítottam meg ruhámat, miközben Suhot várom, aki Kim mama parancsára a kísérőm lett.
-Addig igazgatod azt a ruhát amíg a végén meg nem haragszik rád és elszökik- nevetett fel az ajtónak támaszkodva.
-Ugye csak viccelsz- kaptam rá rémülten tekintetemet, mire ő csak kinevetett.
-Csak vicceltem. Elvégre egy ruha képtelen ilyenekre.
-Jó, de itt annyi furcsa dolog van- motyogtam duzzogva magam elé.
-Ne haragudj.
-Nem haragszom- ráztam meg fejem, majd közelebb léptem hozzá és belekaroltam felém tartott karjába. Kicsit bántott, hogy egész nap nem láttam SunHee-t, és bevallom az is, hogy furcsa volt egyedül elkészülni, de végül is nem panaszkodhatok.
Miután SunHee és Baekhyun megérkezett, a bál is kezdetét vette. Oda akartam menni hozzá, hogy megölelhessem, de Suno ragaszkodott hozzá, hogy a vendégek több mint háromnegyedét meg ismerjem, ami volt, hogy érdekes de volt, hogy borzalmasan unalmas volt. Gondoltam, oda megyek a többiekhez egy kicsit, de amikor megakartam keresni őket a vénasszony megakadályozta.
-Kedves drága barátaim, most kérlek hallgassátok meg a fiam és a barátai által előadott dalt, amit gyönyörű menyasszonyának énekelnek, majd SunHee előadását unokanővérével.
Erre a kijelentésre magamra mutattam, majd csodálkozó tekintettel SunHee-t kezdtem el keresni. Miután megtaláltam már éppen szólásra akartam nyitni számat, amikor a felcsendülő hangok belém fojtottak minden szót. Amikor felzendült a zene érdeklődve figyeltem a mikrofon előtt álló négy fiút. Amikor meghallottam Luhan hangját, magamsem tudom mi, de egy furcsa bizsergető érzés kerített hatalmába Azt kívántam ezt bárcsak nekem énekelné, de tudtam ez nem így van, és soha nem is lesz. Végig őt figyeltem és észre sem vettem, amikor SunHee figyelmeztetett, hogy készülnünk kell.
Transzomból vissza esve tereltem figyelmemet az engem szolingató felé, mire ő egy nagyot sóhajtva elmondta mit fogunk előadni.
-Most komolyan mondod- akadtam ki teljesen.
-Igen, mi ezzel a baj. Szereted azt a számot nem?
-De. De már vagy tíz éve nem játszottam csellón ezt te is tudod- hadonásztam kezeimmel, közben az említett hangszerre mutogattam.
-Mondanám, hogy cseréljünk hangszert, de én nem tudok rajta játszani.
-Igaz- fújtam ki levegőm, majd elemelve a földtől vittem magammal ki. Végig néztem a körülöttünk álló embereken, majd egy mély levegőt véve ültem le a nekem szánt székre.
Meghallva az első ütemet emeltem magamhoz közelebb hangszerem, majd az adott hang leütése után elkezdtem játszani. Nem figyeltem semmire, csak hagytam had vegye át testem felett az irányítást a számomra oly kedves dallam. Játékunk közben egy könny csepp gördült végig arcomon, a régi feltörő emlékeknek köszönhetően. Végül az utolsó hangok is elhalkultak, mire végig simítva hangszeremen pillantottam fel a körülöttünk tapsoló emberekre. Tekintetemmel Luhan-t kerestem, de miután nem sikerült meg találnom, felálltam és unokahúgomat követve lementem a nekünk szánt helyről.
-Nagyon szép volt. Tudtam, hogy nagyon tehetséges vagy- simított végig SunHee kezein Kim mama- jaj persze te is az vagy- nézett rám. Meghajoltam, majd szemeimet forgatva hagytam őket ott. Pont megtaláltam Luhan-t, amikor felcsendült a zene és Suho hátulról megragadta kezemet.
-Táncolunk- hajolt meg, mire egy aprót bólintottam. Még egyszer hátra pillantottam, majd Suho-val szembe kerülve kezdtünk el táncolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése