16.fejezet

Minhee pov.

Miért kerül Luhan és mi az oka annak, hogy SunHee még csak rám se néz. Vajon tehettem valamit ellenük, megbántottam őket? Ezekkel a gondolatokkal szakítottam meg táncom Sehun-nal.
-Jól vagy?- nézet rám aggódó szemeivel.
-Persze, csak...- gondolkoztam el azon vajon milyen okot is mondhatnál cselekedetemre- csak nem tudom.
-Semmi baj- mosolyog biztatóan- gyere menjünk a többiekhez.
Kezemet megragadva kezdett el húzni maga után. Még nem értünk teljesen oda a kis társasághoz, amikor Kai egy enyhén ideges arccal megjelent mellettük, majd hirtelen eltűnt. Ezzel egy időben pedig Luhan és Tao is megindult a hatalmas kert felé vezető ajtóhoz. Itt pattant el bennem valami, még magam sem tudtam megmagyarázni mi, de fájt. Elhatároztam, hogy bármi is legyen, kiderítem miért kerül folyton-folyvást Luhan, ezért kirántva kezem Sehun gyengéd tartásából és a két fiú után indultam. Utamat  Kris állta el.

-Nem mehetsz ki.
-Nem érdekel- próbáltam arrébb tolni.
-Engem meg az nem érdekel, hogy ki akarsz menni- ragadta meg karom- most szépen jó kislányhoz illően itt maradsz.
-Teszek a jó kislányos viselkedésre, engedj el.
-Rendben- engedte el kezem, majd vissza indult a többiekhez. Sajnálom Kris én tényleg nem akartalak irányítani, de nem adtál más lehetőséget.

Kirohanva a sötétbe egy halk sikoly hagyta el ajkaim, amikor megpillantottam a hatalmas szinte csak horror filmekben látott szörnyet. Ebben a pillanatban kapta rám tekintetét a három fiú.

-MinHee mit keresel itt- lepődött meg Tao.

-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted. Fuss!- ordított rám Luhan, de mire észbe kaphattam volna a koskoponya fejű izmos óriás szörny már előttem is volt. A reagálási idő legrövidebb másodperce alatt ragadta meg nyakam, majd a földtől kezdtem érezni lábaim távolodását. Hirtelen forróság árasztotta el testem, mire támadom karjai megmerevedtek, ezt követően pedig elengedtek, előttem pedig minden sötétségbe borult.

Luhan pov.

-MinHee mit keresel itt?
Tao kérdésére én is megfordultam, Kai addigra már eltűnt, gondolom a többieknek szól, de mégis mit keres itt MinHee.
-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted? Fuss!
A szavakat még éreztem nyelvemen, de a hatalmas

calvariam caput már a gyönyörű lány nyakát szorongatva emelte el a földtől. Egyszer csak izzani kezdett MinHee és a hatalmas bestia kezdett megkövesedni. Várjunk csak, mit csinál? A következő pillanatban egy hatalmas fény villanás jött MinHee testéből, majd a lány a föld felé zuhant. Rohanni kezdtem, hogy elkapjam a lefelé zuhanó testet, amit még pont a becsapódás előtt sikerült is megkaparintanom. 

-Kelj fel- rázogattam vállait az eszméletlen lánynak, de ő semmire sem reagált. Mire felnéztem már Beakhyun-on és SunHee-n kívül mindenki mellettem állt és ki a szörnyből megmaradt kő szobrot, ki pedig  még mindig tüzelő testű lányt nézte.
-Mi történt- guggolt le mellém Lay és Xiumin. 

-Nem tudom, de bármit is csinált még soha nem láttam hozzá foghatót. 

Lay végig vezette kezét MinHee felett, majd egy megkönnyebbült sóhajjal nézet ránk.

-Csak kimerült, bár lesz egy csúnya folt a nyaka körül. De jól van. 

-Mozognak az ajkai-  állapította meg D.O, mire Xiumin közelebb hajolt hozzá.
-Igazán erőssé akkor válsz ha haza értél-  mondta, miközben a lány ajkai meg sem álltak.

-Ez mit jelent?- nézet értetlenül Chanyeol.

-Nem tudom, de utána nézek, hátha a könyvtárban  találok valamit- guggolt le Tao.

Kai és Suho elvitték MinHee-t a szobájába, ahol Suho maradt figyelni, hogy ne legyen semmi baj. Végül is ez a legjobb megoldás, hiszen így könnyen mondhatjuk, hogy csak sétálnak az udvarban, és még a boszorkány sem fog bosszút esküdni azzal a magyarázattal, hogy MinHee tönkretett mindent. Tudom, hogy ez a legjobb megoldás. De akkor miért zavar annyira, hogy nem tudhatom a közelemben?

MinHee pov.
    
-Omma, omma- futottam be aprócska lábaimon a nyitott ajtó alatt egyenesen az említett személy felé.
-MinHee kicsim, mi  baj, miért sírsz- fogta meg arcom, majd egy gyengéd mozdulattal kibuggyanó krokodil könnyeimet kezdte el törölgetni.
-Le.. le estem a fá..fáról- szipogtam, miközben lehorzsolt térdemet és megszakadt kedvenc fehér ruhámat mutogattam édesanyámnak. 
-Na gyere ide- ölelt meg majd egy hatalmas gyógyító puszit adott a sebesült területre.

-Omma~ az ott mi?- mutattam egy letakart ruhára. Anya mosolyogva állt fel, hogy kiemelhesse a gyönyörű fehér ruhát.
-Ez a ruha akkor volt rajtam amikor apukáddal összeházasodtam- mosolyodott el.
-Fel veszed? Légyszi~.
Anya felvette, majd egy átlátszó könnyű anyagot tett fejére. Közelebb léptem hozzá, mire ő mosolygogva térdelt le elém, és a könnyű anyag végét rám dobta.
-Ez mi?
-Fátyolnak hívják, ha egyszer eljön a nap te is hordani fogod.
-Én is olyan leszek mint egy hercegnő?- virult ki arcom.
-Nem csak olyan leszel, de azzá  is fogsz válni- pöckölte meg gyengéden orrom hegyét, mire én elnevettem magam.
-A barátommal leszek hercegnő?
-Igen- mosolygott kedvesen- hiszen csak ő tehet hercegnővé igazán.
-Akkor szólok neki- mosolyogtam, majd egy puszit nyomva szeretett édesanyám arcára rohanni kezdte.

A meleg takarót lejjebb tolva magamról ültem fel ágyamban, egy kicsit fájt a fejem de nem tudtam vele törődni, mivel folyton csak az álmom járt a fejemben.
-Miért mondtál ilyeneket? Hiszen ez lehetetlen- bámultam magam elé, miközben hangosan gondolkoztam. Hiszen ki szerethetne egy ilyen lányt mint én, akkor elhittem hiszen még fiatal volt, azt sem tudtam mit is jelentenek ezek a dolgok. Ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen újra kellene születnem.
Lassan próbáltam kikelni az ágyból, de ez minden egyes próbálkozás után kudarcba fulladt. Valamiért nagyon nem akart abba maradni az erős szédülésem, csak emlékeznék mi történt, hogy így érzem magam.
Végül a sok próbálkozás megunása után vissza dőltem párnámra, miközben vártam a csodát, vagyis azt az embert aki bejön mert akar valamit. Csak akkor fordultam éjjeliszekrényem felé ahol egy kisebb kék csomag álldogált egymagában. Ölembe helyeztem a kis dobozt és a rajta logó cetlit közelebb vontam magamhoz. "Felépülésedre egy kis meglepetés szeretettel Sehun & ChanYeol" Érdeklődve nyitottam ki a kis dobozt, de amikor belenéztem rúg-kapálózva dobtam a lehető legtávolabb a csomagot és tartalmát. Nem kellett sok és már hangommal is jelét adtam pánikomnak. Csak kerüljenek a kezeim közé, én esküszöm megölöm őket. Rettegek ezektől az undorító csúszómászóktól, még akkor is ha csak játék.
-Mi történt- rontott be a szobámba D.O, én pedig folytatva kapálózásomat mutattam a földre.
-Istenem, már megint kezdik?- vette fel a földről a gumi kígyót, majd felém kezdett sétálni.
-Ott állj meg hallod- kiabáltam rá, mire ő teljesen lefagyott.
-Valami baj van?
-Csak tüntesd el azt az izét, utána idejöhetsz.
KyungSoo eleget téve kérésemnek hajította ki az ablakon, mire ha jól hallottam Xiumin ordított fel. Lehet most van a reggeli sétájának az ideje.
-Fel tudsz állni?- kérdezte, miután végre sikeresen mellém ért. Megrázva jeleztem neki, hogy sajnos nem. Ezután egy biztató mosolyt küldött felém, majd elhagyta a szobát.
Pár perc múlva Kai jelent meg ágyamon törökülésben ülve, majd kezemet megragadva teleportált le minket az étkezőbe, ahol megvolt terítve.

-Oh köszönöm- mosolyogtam rá, csak utána tűnt fel, hogy senki sem ül az asztalnál.- A többiek nem esznek?
-Mi már korábban ettünk, de nem azért nem vártunk meg mert nem akartunk, csak tudod három nap intenzív alvás után nem tudtuk mikor kelsz fel.
-Három nap?
-Igen, de inkább egyél D.O csak neked készítette- intett az ételek irányába.
-De nem vagyok éhes- hajtottam le a fejem- meg különben is ez vagy két hadseregre is elég étel.
-Kérlek csak egy keveset egyél.
A hang irányába fordultam, így sikerült megpillantanom a hatalmas boltíven belépő Luhant.
-Hiszen napokig nem ettél. Csak egy kicsit- mutatta már ujjaival is a mennyiséget. Nagyot sóhajtva fordultam az ételekkel teli asztalhoz, de miután az első falatot a számhoz emeltem nem bírtam rá venni magam arra, hogy meg is egyem. Luhan leült a mellettem lévő székre, majd a villára helyezett alma szeletet. Össze zárva ajkaimat kezdtem rázni fejemet, mire ő hangosan felsóhajtott.

-Ne legyél már olyan mint egy három éves, inkább edd meg.

-Nyem akajom- öltöttem ki nyelvem, mire ő kapva az alkalmin a számba is nyomta az ízletes gyümölcsöt.

-Enned kell- hallottam meg SunHee parancsoló hangját, majd megéreztem ölelő karjait.

-De ez nagyon sok.

-Akkor is- mutatott tálamra ellenkezést nem tűrve.

-Ha másért nem is akkor azért, hogy erőben légy, mire ideérnek Sehunék- jött ki a konyhából KyungSoo- már lehet hallani Xiumin hangját, és ha magadat nem is akkor legalább engem megvédhetnél, mivel miattad dobtam rá azt a vackot.

-De életet mentettél vele- kortyoltam bele teámba, majd egy epret kezdtem el majszolni. Nem telt el sok idő és a két kedves cukorfalat bajkeverő meg is jelent az ajtóban hangos nevetés kíséretében. Bár ugyanez nem volt elmondható a mellettük lépkedő Xiuminről, rajta inkább a bosszankodást lehetett látni.

-Addig nem vettek amíg MinHee meg nem talál titeket és vízbe nem folyt.

-Nyugi hyung ez szinte lehetetlen- nevetett tovább Chanyeol.

-Ez igaz mivel a tea közelebb van és még forró is- szólaltam meg, mire a két bűnös rémült tekintettel fordult felém.

-Mi...MinH...MinHee jaj de jó, hogy itt vagy. Jobban vagy?- kezdett el hebegni Sehun.

-Én igen, de ti nem biztos, hogy sokáig mondhatjátok el magatomról- álltam fel, de abban a pillanatba vissza is huppantam székembe. Körbe tekintettem, végül pedig Luhanon állapodott meg tekintetem.

-Segítesz- rebegtettem meg szempilláim, mire felállva nyújtott nekem segítséget. Közelebb lépkedtem a két összehúzott fiúhoz. Még oda sem értünk, amikor rohanni kezdtek, Kai a gyors reflexeinek na meg persze a teleportáló képességeinek köszönhetően sikeresen elkapta Sehunt. 

-Ide hozom Chanyeolt is.

-Nem kell. Tudom, hogy átfogja adni neki is- mosolyogtam Kaira, majd komor tekintetre váltottam és Sehun felé fordultam.

-Na idefigyel én teljesen vehető vagyok a szívatásokra, de ha még egyszer egy ilyen undorító élőlénnyel próbáltok megszívatni esküszöm elintézem, hogy a távoli jövőben csak keresztapák lehessetek- kacsintottam rá, mire ő egy hatalmasat nyelt.

-Azt hiszem elég érthető voltál és sajnálom Chanyeol nevében is.

-Bocsánat kérés elfogadva- mosolyogtam rá- SunHee te meg ne edd meg az ennivalóm.

-Mén mem mis meszek.

-Tudom. Luhan vissza segítesz?

-Persze. 

Karjaiba kapaszkodva lépkedtünk vissza, majd nagy nehezen magamba erőltettem egy kevés ételt aminek mindenki nagyon örült.

Mivel Lay ismételten szobafogságra ítélt a szédüléseim miatt megkértem Tao-t, hogy csempéssze ki nekem azt a könyvet amit legutóbb olvastam. Persze volt olyan kedves, hogy nemet mondjon nekem, mondván, hogy azt alapból nem is olvashattam volna, de végül  mégis sikerült rávennem és bár nem azt a könyvet de egy másikat kihozott nekem.

A könyvben az ebben a világban élő lényekről lehetett olvasni. Minden lényről mindent meg lehet tudni. Mennyire veszélyesek, mivel táplálkoznak, mikor és hol jelenhetnek meg, és természetesen az is, hogy mikor a legerősebbek és mivel lehet őket legyőzni. Mivel szerencsére a nyelv hasonlított a latinra, sok mindent megértettem belőle, de azért lesz amit megkérdezek valamelyik fiútól.
 Már a könyv közepe felé járhattam, amikor a következő oldalon megjelenő lényt felismertem. Elmémben feléledtek a három nappal ezelőtt történt éjszakai emlékek. A fiúk kétségbe esetten meglepett arca, Tao rémült kérdése, Luhan vissza utasítást nem tűrő hangja, és a hatalmas monstrum félelmet keltő pillantása. Újra éreztem nyakam köré fonódó kezét, és forró leheletét ami egyenesen arcomra érkezett. Az egész lejátszódott előttem. Karjaim remegni kezdtek, aminek köszönhetően a könyv kiesett kezemből. Mire sikerült teljesen lenyugodnom, kint már sötétedett.
-Ilyen sokáig elmerültem a gondolataimba- bámultam ki az ablakon, majd a könyvet vissza véve ölembe kezdtem el olvasni az ismerős lényről szóló oldalt.

-Calvariam Caput....