23.fejezet

Sunhee POV

Az események gyorsan követték egymást. Jaebum felébredt, Luhanék elmentek, Minhee kiborult és elrohant, aztán vérző lábbal tért vissza. A sebesülteken kívül hatan maradtunk. Bár Taemint aligha lehet sérültnek nevezni, mert össze-vissza szaladgál a lakásban. Nem lehet lelőni. Egyre jobban idegesített, hogy nem tudom ki zaklat, mert nincs mit szépíteni ez már az. Bármennyire is irogat szépeket, lassan szólnom kellene Baekhyunnak. Addig nem nyugszok, míg meg nem tudom. Kíváncsi leszek, hogy itt a menedékben is kapni fogom-e a cetliket vagy most abbamarad. A fiúk (akik itt maradtak), nevükön nevezve Tao, Kai, Sehun, Xiumin és Chen úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha átvisszük JB-t hozzánk Taeval együtt. Az "átszállítás" könnyű volt, két teleportálásra képes egyénnel a csapatban. Hogy nekem "könnyebb" legyen, én vittem Minheet, Taemint, Chent. Kai Sehun és Tao segítségével Jaebumot cipelte. Igaz, hogy nagy a ház, mégis nem engedtem abból, hogy JB az én szobámba húzza meg magát barátjával együtt. Nem tudom miért, de Taemin nem szeretett volna egy ágyban aludni a beteggel, így Tao kerített egy matracot neki, mert elmozdulni meg nem akart mellőle. Komolyan nem értem a férfiakat.
-Te hol fogsz aludni?-fordult felém Unnie a konyhában vacsora főzés közben-Mert jöhetsz hozzám, ha szeretnél.
-Baekhyunnál...-pirultam el egy kicsit és belebújtam a bögrémbe
-Értem. Még jó, hogy nincs itt a kandúrbandid. Akkor tuti nem aludhatnál ott.-rázza meg a fejét nemlegesen,mint valami anyuka
-Minhee.-tettem le a konyhapultra a teám-Nem vagyok már kicsi és a vőlegényem. Valószínűleg egy ágyban fogunk aludni az esküvő után.
-Jó, de akkor is. Mi van, ha neki állna tapogatni vagy olyat csinálna, amit nem akarsz?!-teszi a fedőt vissza a helyére,majd felém fordul és meglátom kétségbeesett arcát. Tényleg aggódik.
-Unnie.... Nyugodj meg!-ölelem meg-Nem hagynám magam.-indulok el az ideiglenes szobámba, de még mielőtt bemennék visszakiabálok Minheenek-Amúgy sem erőszak, amibe beleegyezünk!
-Hong SunHee!-hallom a mérges kiabállását. Tuti, hogy csípőre tett kézzel áll. A gondolatra csak elmosolyodom és beljebb megyek a helyiségben.

Tipikus fiúbarlang. Kávébarna színű falak, az ajtóval szembe az ablak alatt író asztal, mellette szekrények, jobbra egy francia ágy,aminek a túl oldalán egy kis éjjeli szekrény van. Az ággyal szemben a falra van felszerelve egy TV, alatta egy komód tetején képekkel. Egy a családjával, külön a nővérével és az unokaöccsével. Ez nagyon aranyos. Mosolyogva indulok el az ágyra és észreveszek ott is egy keretes fényképet... A különbség, hogy én vagyok rajta, amikor alszom. A kis sunyi. Törökülésben elhelyezkedtem a fekvőhelyemen és bekapcsoltam a televíziót. A Natgeon pont egy cuki kis koala evett,de mivel nem vágytam nézni a táplálkozási folyamatát inkább elnyomtam. Egy zenecsatorna mellett döntöttem és leszálltam megvetni az ágyat. Valamiféle fiúbanda szólt...
-Baby!
-You know my name, girl!
-I'll be your baby, yeah!-azonnal megfordultam és a meglepetéstől hatalmasat sikítottam.

Baekhyun POV

Már egy hónapja távol vagyunk. Remélem mindenki jól van és Sunhee sem fog rám haragudni. Na jó, dehogynem fog. Egyszerűen nem volt időm, mert ezek az üzletkötések és társaik felemésztik az összes energiám. Most is egy megbeszélést zártunk le, sikeresen.
-Mr Byun! Egy pillanatra, ha kérhetném!-siet utánam a társvállalat vezetője-Úgy hallottam, hogy mennyasszonya van?
-Igen, ez így igaz.-görbül fejjebb a szám... Tetszik ez a téma...
-Esetleg nem tervezett látogatást az országba a kisasszony? Gondolom hiányolják egymást, ami természetes.-egyre gyanúsabb ez az ember. Mit akar Sunheetől? Ha semmi a válasz a kérdésre, akkor is zavar, hogy ennyi dolgot megszeretne tudni róla.
-Mivel hamarosan végzünk itt, ezért nem láttuk szükségét. Otthon tervezi az esküvőt az édesanyámmal.-jó ez a dolog kicsit sántít, de most nem ez a lényeg.
-A feleségemmel megszeretnénk ismerni, persze csak a beleegyezésével. Láttuk az eljegyzési bálon készült képeket, elragadóak együtt.- ha ezt a bárgyú mosolyt leszedné a képéről jobb lenne. A szüleim udvariasságra neveltek, így kénytelen leszek igent mondani, még ha nem is koreai állampolgárok. Idősebbek, mint én és nem hozhatok szégyent a szüleimre
-Természetesen. Fel is hívom,hogy készülődjön.-tartom továbbra is az álmosolyt az arcomon
-Nos, a találkozó időpontját még megbeszéljük. Akkor nemis tartanám fel.- nyújt kezet, amit elfogadok,majd  a hotel felé veszem az irányt. Azon gondolkodom, hogy mit fog szólni Sunhee ehhez a dologhoz. Valószínűleg Minhee nélkül kell jönnie, de kibírnak pár napot egymás nélkül. Legalábbis remélem elengedi sógornőm Sunheet, hiszen Minhee anyja helyett anyja.
A hotel szobába visszaérve -ami igazából inkább lakosztály- a fiúknak elmesélem mi történt.
-Szerintem ez valamiféle próba. Az öreg sántikál valamiben. Veszélyes lehet, ha ketten mentek. Mindenképp veletek kell mennünk.-osztja meg velünk a gondolatait Joonmyun hyung.
-Erre ráérünk akkor,ha itt lesz. Most Minheet kell meggyőzni, hogy engedje el.-veszem elő a telefonom és tárcsázom Sunheet.
-Haló?-szól bele álmosan
-Aludtál? Basszus az időeltolódás! Ne haragudj!-hogy nem jutott eszembe?! Ha csak 1-2 óra különbség lenne, minden rendben lenne, de 17 óra az nem kevés... Igen hülye ember vagyok ...
-Semmi baj... Úgysem tudtam volna aludni. De ágyat kell cserélnünk!-már mosolyog. Tudom, hogy hülyén hangzik, de igen is látom -a lelki szemeim előtt-, hogy mosolyog. A hangján lehet hallani.
-Miért?-kuncogok egy kicsit. Honnan tudná milyen az ágyam, hacsak nem...-Te nálam aludtál?
-Baj? Nyugi nem turkáltam... Még.-nevet ő is-Tudod, elhoztuk oppáékat arról a helyről és ők aludtak a szobámba, én meg gondoltam átjövök és megnézem a barlangod...-ez annyira aranyos. Ha nem szerettem volna belé, most biztos megtörtént volna
-Dehogy baj. Sőt! Örülök, hogy ott vagy. Máskor is aludhatnál ott, mondjuk mikor én is ott vagyok és akkor...-Chanyeol megelégelte az enyelgést, mert kikapta a kezemből a telefont, majd kihangosította. Pedig most jött volna a legjobb rész ....
-Szia Sunhee! Chanyeol vagyok, ki vagy hangosítva. Nem baj?-már tök mindegy te gyökér, megtetted. Komolyan ilyenkor a fejemet tudnám a falba verni...
-Ööö nem...-hallatszik a hangján, hogy zavarba van. Tehát elértem, amit akartam. Ha ennyitől zavarba jött mi lesz a nászéjszakán? Hm...
-Nyugi minden oké, csak nem akartuk hallani Bacon perverz gondolatait!-kuncog Kris
-Nem vagyok Bacon....-sértődtem meg... Nemis voltak perverz gondolataim... Na jó, talan egy picit....
-Éé-értem. Miről lenne szó?
-Ide kellene jönnöd, mert a szerződő fèl meg akar ismerni. De nem teleportálhatsz, mert szerintem figyelnek minket és furcsa lenne, ha egyszercsak itt lennél. Majd kimegyünk a reptérre eléd.-vázolja a tervet Kyungsoo
-Oo-oké-szerintem teljesen lesokkoltuk szegényt-Ami a leghamarabb indul, azzal menjek?
-Jó lenne. És kellene melléd egy kísérő is. Minseok biztos elkísér. Sajnos Minhee nem jöhet, ígyis nagy veszélyt vállalunk, hogy te eljössz.-szólok már én is valami értelmeset. Megbeszéltük a részleteket és elbúcsúztunk. A fiúkkal megbeszéltük, ki hogy fog aludni, miután megérkeztek. Márcsak Minheet kell meggyőznie.

***

Minden a terv szerint megy. Itt állunk a reptéren és a gépről özönlő emberek közt keressük az ismerős arcokat. Mikor észreveszem a rég látott személyeket, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, míg Sunhee elkezd futni. Amint elér hozzám, nyakamba ugrik és megcsókol. Én felemelem, hogy mesebelibb legyen a pillanat. Nem tudom mennyi ideig faljuk egymást, de arra leszek figyelmes, hogy Suho hyung köhécsel egy amolyan "elég lesz gyerekek". A hang hallatán Sunhee kiugrik a karjaim közül és pirult buksiját lehajtja.

-Bocsánat fiúk.-hajol meg
-Szép dolog a szerelem, csak ne nyilvánosan.-néz jámbor arccal hyung a lányra-Menjünk.

Luhan POV

Felkavart az elválásunk Minheevel, és hogy őszinte legyek nem nagyon értem, hogy miért pusziltam meg a homlokát. Mi van mostanság velem?

Most sajnos nincs időm ezen gondolkodni, mert megérkeztünk az úti célunkhoz. Meg kell tudnunk, hogy mi folyik mostanság a dimenziók és kapuik között.

-Doctus*!-kiáltom, hiszen nem tudhatjuk itthon van-e 

-Gyertek fiúk! Már vártalak titeket!-nem kellett nagyon beljebb mennünk a kunyhóban, mert ott ült a kandalló előtt-Fel sem kell tennetek a kérdést. Egyre több dimenzió olvad össze. Vigyáznotok kell a halandókra, és magatokra is. Közeleg a megjövendölt háború. Az egyik örökösnek tudnia kell a legerősebb varázslatot, különben mindennek és mindenkinek vége!-mást már nem is tudtunk kérdezni, mert egy hatalmas villanás kíséretében minden elsötétült, majd a háztól nem messze tértünk magunkhoz.

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön az idő...

*varázsló