24.fejezet

MinHee pov.

-Amerika?- nyelem félre az utolsó korty teámat unokahúgom kijelentésére, aki jelen pillanatban egy bőröndbe pakol be. Bár inkább mondanám káosz kialakításnak, ahogy össze gyűrve dobálja a ruháit.
-Igen, már mondtam Baekhyun mondta, hogy mennyek.
-De egyedül? Mi van ha...
-Nyugi mondták, hogy Minseok oppa is velem jön.
-Minseok. Biztos, hogy őt mondták, nem értetted félre? Tudod Minseok, MinHee. Szerintem a végét félre értetted- hadonásztam össze vissza ezzel kiejtve kezemből az éppen összehajtott nadrágot.
-Nem- öltötte rám nyelvét.- De nyugi vigyázok magamra.
-Azt ajánlom is- öleltem magamhoz, majd ott hagyva had szenvedjen egyedül vissza mentem a konyhába egy újabb teáért.

SunHee már nagyjából egy órája elhagyta a házat Xiumin társaságában, én pedig azóta is a szobámban elhelyezett szőnyegen fetrengek és szenvedek. Hangos nyöszörgéseimet, amit az unalom facsar ki belőlem minden egyes eltelt perccel végül az ajtómon történő kopogás zavarta meg.
-Nyitva van- kiabáltam ki miközben oldalamra fordultam.
-MinHee az ajtód annyira van nyitva mint nyáron befagyva a tó vize. Nyisd ki.
-De nem megy, túl...
-Rendben, várj mindjárt bent vagyunk- sóhajtott Chen, majd egy hosszas csend következett. Oldalamról vissza dőltem hátamra, amikor lábakat pillantott meg fejem felett.
-Szóval a kis örökös át váltott teknősbékába és ezért kellett beteleportálni?-nevetett fel Kai
-Nem vicces. Én jelenleg éppen szenvedek- pislogtam rá durcás arcot vágva.
-Hát azt látom én is, na gyere- nyújtotta felém kezét, amit én készségesen el is fogadtam, így hamar talpra álltam.
-Ez nem alkalmas- rázta meg fejét az eddig csendben figyelő fiú. Az értelem valószínűleg leolvasható volt arcomról, mivel Chen azonnal nevetésbe tört ki.
-Elviszünk kirándulni-kacsintott rám- de hozz valami meleg pulcsit is magaddal, a többit mi intézzük. Ezzel a mondattal pedig magamra hagytak szobámban. Izgatottan kezdtem el kutakodni szekrényemben, viszont rövid idő alatt rákellet jönnöm, hogy egy szem vastagabb ruha sincs benne, ami túrázásra alkalmas lehetne. Mint superman kezdtem el kutatni unoka húgom szekrényében, de ott sem jártam sikerrel. A gondolat, mint villámcsapás hasított belém, majd rohanni is kezdtem a leszáradt ruhákért. Leérve egy fekete piros mintás pulcsit kaptam fel. Jól emlékeztem, hogy most mostam ki. Bár nem tudom melyik fiúé, remélem nem fog megharagudni amiért kölcsön veszem. Bár ígérem ahogy vissza érünk kimosom és rá sem fog jönni.
Lerohantam az ajtóhoz, hogy ott várhassam a fiúkat, de mire le értem addigra ők már ott vártak. Oda futottam hozzájuk és Kai-tól megpróbáltam elvenni az egyik táskát amit a kezében tartott.
-Ez a pulcsi véletlenül nem Luhané?
-Oh szóval az övé.
-De, hogy került hozzád- pislogott nagyokat JongIn.
-Nem volt meleg pulcsim és ezt találtam meg a leghamarabb a leszáradt ruhák között.
-Ha szóltál volna én is tudtam volna adni, de inkább menjünk, holnap ha haza érünk pedig elviszünk meleg ruhákat venni-nyitotta ki végszóra a hatalmas bejárati ajtót Kai. Ahogy átléptük a kovácsolt vaskaput, amin eddig nem nagyon járkáltunk ki, mint egy hároméves kezdtem el rohanni a sűrű felé. Hátra néztem milyen távolság van köztem és a fiúk között, majd mivel láttam, hogy nem figyelnek felmásztam az előttem tornyosuló fa egyik ágára és mint egy párduc vártam áldozataimat. Hamar meg is hallottam a gallyak ropogását és készen a támadásra nézelődtem lefelé. Már hallottam ahogy mérgelődnek hova tűnhettem, amikor egy elrugaszkodással Chen nyakában teremtem. Egy ijedt kiáltás hagyta el ajkait, majd hátra felé kezdett hadonászni kezeivel. Leszálltam róla és a két fiú között elindultunk. 

Tekintve, hogy nem ismerem a járást hagytam, hogy ők vezessenek. Hosszas gyaloglás után végül egy kisebb tónál álltunk meg pihenni. Már éppen ideje volt, mivel ha nem állunk meg én a következő méternél tuti, hogy közelebbről is bemutatkoztam  volna az avarnak. Nem mellesleg ez a hely gyönyörű volt. A sűrű fák zöldellő levelei felől a nap erősen tört át, ezzel mesébe illő játékot játszva a fodrozódó vízen amit a csobogó vízesés okozott. Lassan indultam meg a víz közelébe, majd cipőmet levéve felhajtottam nadrágom szárát és a tó közepéig szaladtam.

-MinHee azonnal gyere ki a vízből- kiáltott felém Chen, mire egy pillanatra rájuk emeltem tekintetem.
-Igen, gyere ki még a végén megsérülsz- kezdett el Kai is aggodalmaskodni, amit hangszíne is elárult.
-Nem megyek ki. Goliat tigrishalat akarok fogni.
-Micsodát?
-Te nem vagy normális azonnal gyereki ki.
-Nem- kiáltottam ki, majd ismét a vízbe dugtam kezeimet.
-Ne akard hogy bemenjek érted. -Nem is akarom- motyogtam magam elé, mire valaki elkapta derekamat. Sikítani kezdtem és minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak. Annyira elvoltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy már a parton állok.
-Látod mondtam, hogy veszélyes.
-Ha nem ijesztesz meg- néztem szúrósan a teljesen vizes fiúra, mire Chen felkapott és elindult a bozótok fele.
-Mára eleget mókáztál, szóval folytatjuk az utat. Ezzel az egy mondattam pedig JongIn is utánunk indult. Kényelmesebb volt úgy túrázni, hogy nem kelet megmozgatnom a lábaimat, viszont volt egy olyan érzésem, hogy csak azért van királyi sorom mert attól fél az engem cipelő egyén, hogy vissza futnék a halacskámért.

Rövid idő elteltével egy tisztásra értünk. Ahogy talpam talajt ért keresni kezdtem egy olyan helyet, ahol a nap sugarai erősebbek. Miután megtaláltam vacogva álltam meg, bár ahogy láttam JongIn sem cselekedett másképp. Kicsit bántam, hogy ennyire meggondolatlan voltam és miattam ő is fázik. Amíg a fiúk elkezdték a sátrat felverni, addig én vissza mentem a fák szélére ágakat gyűjteni. A megfelelő mennyiségű fa beszerzése után egy helyre pakoltam őket nem messze a sátortól, ezt követően pedig minden anti cserkész tapasztalatomat bevetve próbáltam meggyújtani a meleg tűzet. El tartott egy darabig, de még így is viszonylag gyorsan meggyulladt és a finom meleg amit adott hamar átjárt minket.

Miután besötétedett elkezdtük a tűz mellett ülve sütni a mályvacukrokat, amiket vajas keksz közé helyeztünk miután készen lettek. Kicsit hűvösebb lett az idő ezért úgy döntöttem, hogy befészkelem magam a meleg plédek alá.
-Stipi-stopi én alszok középen- hajtott ki fejem.
-Nekem megfelel, úgyis mindig a középsőkre támadnak- kacsintott rám Kai.
-Szerintem meggondoltam magam, Kai te alszol középen- húztam vissza a fejem miközben betakaróztam az egyik szélén elhelyezett bundás pléddel. Hirtelen egy vetődő testet éreztem magam mellett, mire ijedten pillantottam fel.
-Mi az, hogy akkor én alszok középen?
-Hát... tudod rájöttem, hogy igazad van. Szóval gondolj bele te tudsz teleportálni, ha megtámadnak tuti nem lesz semmi bajod mi pedig addig feltudunk készülni.
-Jogos amit mond- hallottam meg Chen befelé irányuló hangját.
-Most te is az ő pártján állasz- hajolt ki, mire én oldalba böktem.
Ezután már csak bent beszélgettünk, leginkább az én gyerekkoromról amin nagyokat nevettek néha.

Az éjszaka közepén különös és egyben megmagyarázhatatlan érzésre ébredtem meg. Egyszerre járta át testemet a hideg de mégsem kellemetlen érzés. Először annak próbáltam be tudni, hogy biztos megfáztam a rövid fürdőzésem miatt, de akkor hirtelen meghallottam egy női hangot ami a nevemet hajtogatja megállás nélkül. A hang nagyon ismerős volt, már hallottam ezt a hangot. Ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébresszem fel a békésen szuszogó fiúkat másztam ki a sátorból. Körbe néztem de senkit nem láttam, viszont a hang nem halkult el. Lábaim maguktól kezdtek el vinni egy irányba. Magabiztosan lépkedtem, miközben a hang egyre közelebbről érkezett felém. Egy faágat arrébb hajtottam, ennek köszönhetően pedig megpillantottam őt,  azt a nőt, illetve vámpírt akivel már egyszer találkoztam az erdőben. Próbáltam csendben maradni, de akkor ő megfordult és mosollyal az arcán intett, hogy mennyek közelebb. Szememmel körbe pásztáztam a kis tisztást, majd egy mély levegőt véve lépdelten közelebb.
-Örülök, hogy újra találkoztunk- simított végig karomon ugyanazzal a kedves mosollyal az arcán.
-Hiszen te hívtál ide. Nincs igazam?
-Valóban, ez igaz. De hidd el nem volt fölösleges. Csak neked akarok segíteni.
-Segíteni?
-Igen. Lassan elfog kezdődni.
-Elkezdődni, mi?
-A jóslat nemsokára felfedi magát. Fontos feladatod lesz, csak légy türelmes MinHee.
-Tessék? Ne haragudj de még a nevedet sem tudom, mégis mi okom van hinni neked?
-A nevem...
Még mielőtt kimondhatta volna gallyak reccsenését hallottam meg, majd a fiúk hangját amint nevemet kiabálják. Vissza fordultam a névtelen nő felé, de eltűnt. Megint. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam a vissza vezető úton, ahol rögtön JongIn-ba botlottam. Vissza mentünk a sátorhoz és miután azt mondtam, hogy csak fájt a fejem ismét lefeküdtünk aludni.

Lay pov.

Miután beléptünk otthonunkba tudatosult bennünk, hogy MinHee-ék eltűntek. Csak Taot és Sehunt találtuk meg, amint a könyvtárban egy hatalmas lexikon felett olvastak. Még gyorsan megnéztem, hogy a két sérült fiú milyen állapotban van, majd követtem három barátomat a nappaliba, ahol a kanapéra ülve kezdtünk el beszélgetni.
-Apropó akkor most MinHee hova is tűnt?- tette fel a kérdést már vagy harmadszorra Luhan.
-Már mondtam Hyung, hogy Kaival és Chennel ment el valahova- sóhajtott egy nagyot Sehun.
Vajon mi lehet ez a folyamatos érdeklődés az idősebbik lány iránt?

  Miután a fiúknak elmondtuk mire jutottunk, vágni lehetett a feszültséget, amit az öregtől megtudott információ okozott.

 Vajon mit fognak szólni a többiek, egy biztos a lányok elől ameddig csak lehet el kell titkolni. Kitudja hogyan reagálnának rá, nem tudhatjuk elég erősek-e ehhez. Bár aggasztanak MinHee álmai a múltjáról főleg, hogy elvileg ő semmire sem elékezhetne.
Gondolataimból az ajtó nyílása és Chen hangos nevetése zökkentett ki. Luhan-nal rögtön felpattantunk és az ajtó előtt is teremtünk.

-Luhan?- kerekedtek el a lány szemei, majd egy mosoly kíséretében pirosló orcával intett felénk. Miután beljebb léptek, csak akkor vettem észre mit is visel. Kikerekedett  szemekkel mértem végig szemeimmel. Mégis mi folyik itt, Luhan pulcsija?