30.fejezet

MinHee pov.

Hol volt, hol nem volt hetedhét dimenzión is túl, ahol a kurta farkú négyfejű malac túr volt egy....

Na jó ez nem is az a mese. Szóval hogy mi is történt most? Az unokahúgom hozzá ment élete nagy szerelméhez akit alig fél éve ismer én pedig egyre jobban úgy érzem beleszerettem valakibe aki semmit nem érez irántam, és természetesen mint mindig most is bajba kerültem. De ne haladjunk ennyire előre, térjünk inkább vissza az esküvő vége felé.

Épp a menyasszony tánc volt soron, így Chanyeolnak megköszönve a táncot lépdeltem a számunkra kijelölt asztalhoz. Miután leültem a legközelebbi székre, gondolataimba merülve figyeltem a friss párt, ahogy a gyönyörű lágy dallamokra tökéletes összhangban mozogtak. Ahogy belegondoltam, hogy valaha ez az élmény majd meg adatik nekem is egy kis bizonytalansággal töltött el, hiszen ki lenne olyan őrült, hogy pont egy ilyen flúgos lányt szeretne meg, aki olyan embereket lát és hall amiket mások nem.

-Min gondolkodsz ennyire- fogta meg vállamat Lay amitől egy halkat sikoltva ugrottam meg.

-Az isten szerelmére a szívrohamot hoztad rám Lay!

-Jól vagy?

-Persze miért ne lennék, ez a tánc a menyasszonyé- erőltettem egy mosolyt- én csak elgondolkoztam.

-Látom, hogy bánt valami csak nem tudom, hogy mi.

-Csak... nem fontos- sóhajtottam, miközben arrébb pillantottam. Abban a pillanatban viszont megláttam Luhant, amint épp egy fiatal csinos lánnyal nevetgél. Éreztem, ahogy szívemen csavarnak egyet, ezért inkább gyorsan elfordítottam a fejem.

-Szép lány- motyogtam magamban majd felállva megindultam az egyik szárnyas ajtó felé.

-Kiről beszélsz- futott utánam Lay.

-Nem fontos, viszont ha megbocsájtasz- fordultam felé, majd az ajtót át a hideg téli éjszakába léptem. A frissen leesett hó ropogott magassarkúm alatt, ahogy sétálni kezdtem a kikövezett úton, kezemen a lassan lehulló hópihék lassan olvadoztak, de mire az egyik elolvadt a másik már a helyére is hullott.

 -Bárcsak tudnám a neved- sóhajtottam ahogy kinyújtottam kezem- te lehet tudnál segíteni.

De hisz tudod a nevem, csak emlékezned kell.

Lay pov.

-Kiről beszélhetett- gondolkoztam, majd abba az irányba fordultam amerre MinHee is nézett, mielőtt annyira zaklatott lett. Abban a pillanatban, hogy oda néztem megpillantottam Luhant amint éppen az unokahúgával beszélget. Rögtön össze rakódtak bennem a szanaszét hagyott puzzle darabok, MinHee féltékeny, ami aranyos mert Luhan egy rokonára féltékeny és egyben aggasztó is mert ha megint eltűnik nem biztos, hogy megtaláljuk ilyen időben. 

Sietve mentem oda barátomhoz ezzel megzavarva beszélgetését társaságával.

-Lin ne haragudj de elrabolhatnám egy percre Luhant?

-Persze vidd csak én úgyis meg szeretném keresni a szüleimet- mosolygott bájosan, mire barátommal az oldalamon lassan indultam meg az ajtó irányába.

-Valami baj van Lay?

-Nem, vagy is remélem nem.

-Ezt, hogy érted? Valami történt MinHeevel?

-Figyelj Luhan, őszintén nem tudom, de ha igen azt akkor csak te tudsz neki segíteni. Ha keresnéd, bár ezek után úgyis fogod kint van az udvaron- fordultam felé, majd útjából arrébb állva figyeltem ahogy rohanó léptekkel kiment a fehér nyílászárón.

Csak tudnám mikor valljátok be saját magatoknak is, hogy mit éreztek egymás iránt.

MinHee pov.

-Nem nem tudom- motyogtam magam elé- kérlek mond meg.

Nem lehet túl sokan vesznek most körül, és a nevem csak ha látsz mondhatom el.

-Az erdő- gondolkoztam el- mindig ott láttalak. Ha bemegyek az erdőbe ahol senki nem láthat elmondod?

Veszélyes lenne most bejönnöd, telihold van.

-Nem baj, bemegyek. 

Ezzel megindultam a hatalmas kőkapu felé, hogy átmászhassam. Már éppen csak egy méter választott el célomtól, amikor egy ismerős hang megállásra kényszerített. 

-Te meg mégis mit csinálsz itt kint? Gyere be, megfogsz fázni- lépett közelebb majd zakóját rá terítette libabőrös vállaimra- látod tiszta libabőr vagy.

-Miért csinálod ezt?

-Micsodát?

-Mindegy, mennyünk be- sóhajtottam, miközben a fény-árasztotta kastély felé indultam. Be érve  unokahúgom kutatására indultam, hogy vállain kisírva magam nyugodhassak meg, viszont tervemet nem sikerült valóra váltanom, mivel valakinek neki futottam, így vörös itala egyenesen világos ruhámon landolt.

-Jaj ne haragudj- kezdett el mentegetőzni- várj, gyere segítek kiszedni- ragadta meg karomat, majd az egyik kisebb fürdőbe húzott. Csak miután beértünk realizálódott benne, ki is az a személy.

-Ne haragudj tényleg, nagyon béna vagyok, oh és még illetlen is. A nevem Lin.

-MinHee- bólintottam felé, majd tovább figyeltem amint ruhámból próbálja kiitatni a lehető legtöbb bort.

-Áh szóval rólad mesélt az unokabátyám- mosolygott rám- tényleg csinos lány vagy.

-Az unokabátyád?

-Igen, Luhan. Nem is tudtad? Bár igaz csak ritkán járok erre mivel egy másik megyében élek a családommal. 

Ebben a pillanatban a létező összes embernél hülyébbnek éreztem magam, aminek hála könnyeim is elkezdtek folyni.

-Jesszusom, jól vagy?

-Én...Én csak, tudom, hogy itt van az unokahúgom meg Suhoék, de mégis annyira egyedül érzem magam- kezdtem el hangosabban sírni.

-Jaj ez nem igaz, ne sírj, elfog folyni a sminked és a szemed is piros lesz. Mit mondunk Lulunak ha meglátja?

Ebben a pillanatba nyílt ki az ajtó, amin JaeBum lépett be. Meglátva könnyeimet azonnal mellém guggolt és kétségbe esetten nézett végig arcomon.

- Istenem MinHee mi történt, ne sírj- törölgette könnyeimet, amik csak nem akartak felszáradni így mint régen most is ujjaival mosolyra húzva számat mosolygott rám- Fejezd be a sírást most, elég. 

Könnyeim most mégsem akartak alább hagyni így JB-t szorosan átölelve zokogtam tovább, egészen addig amíg el nem nyomott az állom.

~ 1 héttel később~

SunHee a napokban gyakran mondogatta, hogy egy modernebb házban szeretne élni, mert nem szereti a poros kastélyokat, de persze a dolgokat nekem kellene elintéznem. Ezzel csak az volt a baj az elmúlt napokig, hogy én szerettem itt élni. Imádom a sok rejtett zugot illetve a hatalmas öreg könyvektől illatozó könyvtárat ahol Taoval rengeteg időt töltünk, amíg ő kutat valami után addig én mindig egy általa engedélyezett könyvet olvasok.  De a napokban ez az érzés megváltozott. Túl sok furcsa dolog történt a falai között mostanában. Tegnap például amikor elmentem az égő házat ábrázoló festmény mellett éreztem, ahogy a füst szaga bele mászik orromba az éltető oxigénemet ellopva előlem. Ha nincs ott Kris lehet tényleg megfulladtam volna. De volt amikor álmomban szorongatta valaki a karom és amikor felébredtem ujjlenyomatai pirosan dagadtak ki bőrömön. Ezek után bármennyire is szerettem itt élni én is szükségét éreztem annak, hogy egy másik házat keressünk, ezért megkértem Sehunt, hogy jöjjön ma el velem házakat nézni.

Már tíz perce álltam Sehun ezüst színű sportkocsija előtt, amikor Luhan alakja kezdett el kirajzolódni a távolban.

-Ne haragudj, hogy késtem csak Sehun nem ért rá és most szolt, hogy el kéne mennem veled. Sokat vártál?

-Nem, bár beülhetnénk az autódba mert azért már egy kicsit fázok- dörzsöltem meg karomat ezzel is jelezve, hogy tényleg fázok.

-Persze, gyere-fogta meg kezem amitől nekem szívem egy hatalmasat dobbant. A kocsiba ülve még mielőtt elindultunk volna megvitattuk a kikötéseket ami igazából csak annyiból állt, hogy erdő közelében legyen és mivel sokan vagyunk minimum három fürdős legyen. Hát igen sokan is leszünk és itt mindenkinek saját fürdője volt, de nincs mit tenni ha csak nem akarunk épülni lejjebb kell tennünk az igényeinkből. 

-Vedd le a kabátodat mert megfogsz fázni ha kiszállunk- nézett rám Luhan miközben elindította az autót.

-Köszi de azt hiszem jó lesz így, tudod még nincs valami meleg itt.

-Jaj ne haragudj elfejtettem- nyúlt a fűtés után- mindjárt jobb lesz. Már nyugodtan leveheted a kabátod.

Útközben felhívtam egy kedves hölgyet aki felajánlotta, hogy mutat nekünk házakat, ezért az első utunk a városba vezetett ahol Mrs. Choi-val tudtunk találkozni. Miután elmondtuk neki is az igényeinket és elmondtuk, hogy a pénz nem számít a lényeg hogy az erdő mellett legyen távol mindentől el is indultunk az első ház felé. Oda érve még a szám is eltátottam, gyönyörű volt, mindössze a fürdők számával voltak problémák mivel két fürdővel sajnos nem lennénk ki segítve ezért tovább kerestünk. A harmadik házhoz amikor oda értünk rájöttünk az az igazi nekünk. Az erdő közepén egy hatalmas tisztáson helyezkedett el ahol egy gyönyörű patak csordogált. A ház maga is kifogástalan volt, hiszen hat fürdővel és tizennyolc szobával rendelkezett így meg Suho tárgyalója és a könyvtár is elfért benne.

-Tökéletes- mosolyogtam Lulura-ugye?

-Igen, ez kell nekünk. Nos azt hiszem üdvözöllek az új otthonunkban- kapta el derekam és pörgetett meg, amitől a szívem ezret vert egy másodperc alatt. De cselekedetét nem tudtam hova tenni mégis láttam miután letett, hogy ő is zavarba jött.

-Örülök, hogy sikerült találni önöknek egy házat, bár őszintén nem értem miért kell egy ilyen fiatal párnak ekkora ház.

-A barátainkkal fogunk itt élni-magyarázta Luhan.

Az összeget kifizetve megkaptuk a kulcsokat, majd a hölgy távozott. A napfolyamán másodszorra is végig jártam a hatalmas épületet.

-Ez itt az én szobám lesz- álltam meg egy keleti fekvésű szoba közepén- ez pedig Baekhyunéké- futottam át a ház túl oldalán helyet foglaló északi fekvésű szobába-SunHee utálja ha reggel a szemébe üt a nap.

-Ha már így eltervezted mi lenne ha nem szólnánk még nekik, hogy találtunk házat, amíg ki nem festjük és fel nem bútorozzuk?

-Ez remek ötlet- tapsikoltam- de azért valakinek még szóljunk, ketten ehhez keverek vagyunk- mosolyogtam rá.

Luhan pov.

Miután bezártam a kulccsal az ajtót, megfordultam és egy hatalmas hólabdát gyúró MinHeet pillantottam meg.

-Figyelmeztetlek ha azzal meg akarsz dobni nem fog érdekelni, hogy megfázol inkább ápollak de biztos, hogy belefojtalak a hóba-fenyegettem meg.

-Ugyan már, inkább segíts. Hóembert akarok építeni. 

Oda futottam hozzá és segítettem neki az első labda legörgetésében, de a másodiknál már csak álltam és levakarhatatlan mosollyal néztem ahogy gyermek ként játszik a hóban. Szívem melegség járta át ahogy figyeltem. Egyszer csak egy emlékkép jelent meg előttem ahogy egy aprócska kislány ugyan így egy hóember fejére helyezte kalapját.

-Oppa~

-Mond figyelek-rohantam oda az aprósághoz.

-Ez a mi hóemberünk, hasonlít ránk ugye?

Az emlék kép megszakításával újra MinHee mosolyát pillantottam meg

-Mehetünk- mosolygott- vigyázz a házra hóember- simította meg a havat, majd az autó felé rohant.

29.fejezet (18+)

Sunhee POV

Byun mama babonáinak hála, nem lehet teljesen olyan esküvőm, amiről álmodtam. Ő szeretné megtartani a hagyományos Nagy Szertartást, de hiányoznak a szereplőkből a szüleim, így egész könnyen le tudtuk beszélni róla, de néhány dologról nem sikerült. Az esküvő előtt 3 nappal már híre-hamva sem volt vőlegényemnek. Aztán az esküvő előtt beállított a szüleivel – nem ez lenne a probléma, hanem a kezében lévő kacsa. Igaz, hogy fából készült, de elég bizarr volt a szituáció. Álltunk a lépcsőn Minheevel és lestünk, mert hát mit csinálnánk mi egy fakacsával? Aztán Minhee arckifejezése még jobblett, amikor Baekhyun közölte, hogy mivel a szüleim elhunytak és nem tudja nekik átadni, fogadja el ő, mint egy ígéretet a hűségére. Na, ennél a pontnál olyan szinten röhögtem, hogy majdnem leborultam a lépcsőről. De most komolyan, képzeljétek el, ahogy a nagy Byun Baekhyun egy fakacsával a kezében esedezik egy lánynak, hogy fogadja el, aki pedig menekül előle. Minhee kicsit furán nézett rá.

De ezután a találkozás után – ahol még egy puszit sem kaphattam, mert „anyuci” nem engedte – megint nem találkoztam vele. Csak az oltárnál láthattam újra, de kezdjünk mindent a legelejéről.

Már a nagy nap reggelén olyan ideges voltam, mint még soha. Nem én irányítottam a szervezés menetét, és nem tudtam, hogy minden rendben van-e. A menyegző délután egy órakor kezdődött, de én már reggel kilenckor a fodrásznál ültem az egyik plázában, mert nem bírtam volna tovább ott maradni a házban, főleg nem Byun mamával. Már csak az hiányzott volna, hogy ott okoskodjon nekem és a fodrásznak egyaránt. Heeyoungot karon ragadva vonszoltam el az autóig, ahova beülve megvártam, amíg becsatolja magát, majd remegő kézzel fordítottam el a kulcsot és adtam rá a gyújtást.

-Ilyen állapotban akarsz vezetni? Csak, mert én nem akarok meghalni.- emelte fel védekezően kezeit- Már látom a holnapi címlapot: „Az idegesség vezette a halálba az örökösnőt és unokatestvérét, vagy az esküvő és a mama nyomása?” és ott lesz egy kép az összetört kocsi. Hidd csak el.- bólogat a fejével, miközben szemöldökei a homlokán táncolnak.- Cseréljünk helyet!

-Oké, oké! Csak nyugodjunk meg.- vettem egy mély levegőt, majd Heeyoung kiszállt, megkerülte a motorházat és kinyitotta a mellettem lévő ajtót.- Nem gondolod komolyan, hogy körül járom a fél kocsit, csak azért, mert te vezetsz. Túl lusta vagyok.- mosolyogtam rá, és átmásztam az anyósülésre.  Az úticélunk Szöul belvárosában lévő pláza volt, ahol a legjobb fodrászok dolgoznak- mi mégis abba az üzletbe tartottunk, amit a barátaim vezetnek. Már gimiben azt fújták, hogy egy népszerű bizniszt fognak csinálni, hogy még az elnök felesége is oda fog járni.

-Biztos nem fog kiakadni a banya?- kérdezte Heeyoung, miközben lezárta az autót.

-Ez az én esküvőm, ennyit legalább had én döntsek el.- megyünk be a hatalmas épületbe, majd a megszokott szalon felé vesszük az irányt.-Sziasztok! Nem zavarunk?- nézünk körbe, majd a vendég hajától elszakadó lányok felé veszem az irányt, akiket szorosan megölelek.

-Nézzenek oda! Egy híresség is idekeveredik! Azt hittük már nem jössz.- mondja csodálkozva Kyungmi, aki a barátnőjével, Haewonnal teljesítette be a közös álmukat.

-Hogy vagytok? Jól megy az üzlet?- nézek körül a nem túl nagy helységben

-Igen, bár a túloldalra többen járnak. Az híresebb is és jobb felszereléseik vannak, mint nekünk.- vasalja ki a fiatal lány frufruját Kyungmi- Végeztünk is.- mosolyog a lányra, aki fizetés után távozik is. A helyét kényelmesen elfoglalva nézek szembe tükörképemmel. Már értem Heeyoung aggódó arcát, mert nem éppen a legpihentebb arcot mondhatom magaménak. Haewon majd szépen eltűnteti a kisebb táskákat a szemem alól, és kész is.

-Jöjjön, Mrs Lee ön is!- fogja meg a kezét Haewon Heeyoungnak és egészen a sminkes asztalig húzza, majd leülteti és ők is beszélgetni kezdenek.

***

Már a templom kis szobájában vártam a ceremónia kezdetét, és imádkoztam, hogy ne rontsak el semmit és ne essek el. Pár perc múlva már házas leszek, hozzá megyek ahhoz a férfihoz, akit a szüleim szántak nekem. De vajon jól meg leszünk? Anyáék jól döntöttek? Őszintén szólva, nem tudom, hogy Baekhyun-e az igazi, csak azt, hogy szeretem. A nagy civódásomat az ajtónyitódása szakította félbe:

-Öt perc és indulhatunk.- látom meg két nap után unokanővéremet. Életemben nem örültem még ennyire neki, mint most.

-Minhee!- szaladok oda hozzá – amennyire a ruha engedi.  Szorosan magamhoz húzom.

-Hé! Mi a baj?- kezdi el simogatni a hátam- Még megszökhetünk, ha szeretnéd.- simítja ki tincseimet arcomból, majd bíztatóan rám mosolyog- Gyönyörű vagy. Kint mindenki téged vár, és az oltárnál ott áll a férfi, aki szeret és, akit te is szeretsz. Boldog vagyok, hogy itt lehetek veled, és támogathatlak. Bárhogy is sikerül a mai nap, én itt leszek veled!- szorít újra magához- Szeretlek!

-Én is, Unnie!- bújok hozzá- De félek kimenni….

-Oh, el is felejtettem! Ezt a Heeyoung adta, hogy vedd fel!- vesz elő egy tiarát-Anyukádé volt.

Az esküvőjén kapta a nagyitól, odaadta Heeyoungnak, mielőtt a baleset történt, mintha csak megérezte volna…- mosolyog rám, ahogy felteszi a fejemre, de szemeiben látom a sós cseppeket- Gyönyörű vagy!

-Jól áll?- a kérdésre csak bólint egyet- Akkor induljunk.- Minhee előre megy és, mikor átlépem a küszöböt már hallom is az orgona hangját. Minnietől tartva a távolságot lassan lépdelek, és közben végig nézek a padon helyet foglalt vendégeken. Nem sok ismerős arc van, az első sorokban fedezem fel Baekhyun családját, a fiúkat, JB-t és Taemint, valamint édesanyját, aki könnyét törölve néz engem. Végül a szemeim megtalálták azokat a barna szemeket, melyeket minden reggel szeretnék látni, mikor kinyitom őket. Ránézésre Ő sem volt a helyzet magaslatán, ahogy én sem, de amikor találkozott tekintetünk mindketten megnyugodtunk. Az oltárhoz érve Baek a kezét nyújtja felém, amit természetesen elfogadtok, Minhee mellém áll, akárcsak Chanyeol Baekhyun mellé, hiszen ők a tanúk. Mindketten ránézünk a minket eskető papra, aki ezt jelzésnek véve, belekezd a beszédébe:

-Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy szemtanúi legyünk e szerelmes pár egymásba kelésének. Ha van olyan személy, aki tud bármilyen okról, amely miatt ez a frigy nem valósulhat meg, szóljon most vagy hallgasson örökre!- hatásszünet alatt megint csak imádkoztam Istenhez, hogy semmilyen barom ne avatkozzon közbe, mi pedig egymás felé fordultunk- Rendben, akkor folytassuk. Te Byun Baekhyun fogadod-e, hogy szeretni fogod az itt megjelent Hong Sunhee-t jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?

-Igen.- mosolyog rám, amivel csak azt éri el, hogy még jobban remegjen a térdem

-És te Hong Sunhee, fogadod-e, hogy szeretni fogod az itt megjelent Byun Baekhyun-t jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?- pillant rám

-Igen.- viszonzom én is a mosolyt

-A rám ruházott hatalomnál fogva házastársakká nyilvánítalak titeket. Amit Isten egybeköt, ember szét ne válassza! Megcsókolhatod a mennyasszonyt!- nyilvánul meg a boldogság a pap arcán is. Lassan közelítve egymáshoz érintjük össze párnáinkat, majd elválva egy rövid időre összenyomjuk a homlokunkat és úgy vigyorgunk egymásra.

A tömeg tapsol, majd kivonulunk a templomból szépen lassan. Mindenki az étterem felé veszi az irányt, ha jól láttam, akkor Luhan vigyáz Minheere.

A vendéglőnél a legnagyobb termet béreltük ki, mivel több, mint 500 ember van jelen. Mondanom sem kell, hogy abból a rengeteg emberből ismerek körülbelül húszat, maximum harmincat. Az ételek tálalása előtt a közelebbi hozzátartozók beszédet mondanak a kikészített emelvényen. Először Byun mama, aztán Suho, aki Heeyoungnak adja át a mikrofont:

-El sem hiszem, hogy eljött a nap, amikor az egyik kislányom férjhez megy. Szeretném, ha nagyon boldog lennél Baekhyun oldalán. Tudom, hogy kiskorod óta álmodozol a csodálatos menyegzőről és a hercegedről, aki barna hajú és nem szőke.- itt az egész hallgatóság kuncog egyet, miközben a pótanyukám a könnyeivel küszködik- Csodálatos dolog volt látni, ahogy cseperedsz Minheevel együtt és az is csodálatos volt, hogy Taemin kapott két lánytestvért. Emlékszem, édesanyád pont ilyen gyönyörű volt, mint te. Tudom, hogy fentről figyel téged és vigyáz rád. Nagyon büszke lenne rád, ahogy én is az vagyok. Legyetek nagyon boldogok!- lép le a színpadról és én azonnal megölelem

-Köszönöm!- adok két puszit az arcára. Az „anyai” jó kívánságok után már csak Baekhyun maradt. Nekem nem osztottak lapot, szóval ez ilyen „dicsérjük halálra a menyasszonyt” dolog volt.

-Nos, én maradtam utoljára. El sem tudják hinni, mennyire vártam ezt a napot. Végre hivatalosan is egymáshoz tartozunk. Tudom, hogy már sok hosszú beszédet hallottak, ezért szeretném rövidre fogni a mondandóm. Megpróbálok jó férj lenni, és nem áll szándékomban megbántani vagy bármi ilyesmi, nemcsak azért, mert Minhee kitekerné a nyakam. Azért, mert szeretlek, és ezen senki sem tud változtatni. Kérem emeljük poharunkat az én gyönyörű feleségemre!- emeli fel poharát, ahogy mindenki a teremben. Én pedig elolvadok, mint mindig attól az elbűvölő szempártól. Odaérve hozzám, felállít és a táncparkett felé vezet és magához szorítva kezdünk el lassan lépegetni.

-Én is szeretlek!- csókolom meg, mire csak tapsvihart hallunk. Az est folyamán szerintem az összes jelenlévő férfival táncolok, majd amikor meghallom az I'll protect you-t immár férjemtől elszakadva Minhee keresésére indulok. Nem kell sokáig kutatnom, mert épp Luhannal táncolt, amíg megnem látott. Odaérve hozzájuk csak vigyorogtak, mint akiket rajtakaptak valamin.

-Bocsi Lulu, de erre a dalra ellopom a partnered!-vigyorgok én is

-Nyugodtan! Én addig elmegyek inni, esetleg hozhatok valamit?- csak fejrázással válaszoltunk, és nekiálltunk lassúzni. Mindkét kézzel kapaszkodtunk egymásba és dölöngéltünk. 

-Na, milyen házasnak lenni? Ha megbántad, még elszökhetünk!- kacsint jobb szemével.

-Nem lehet, szégyent hoznék a szüleimre. És amúgy is… Szeretem Baekhyunt.- jövök zavarban pedig nem kellene, végtére is az én házasságkötésemen vagyunk. – Tényleg! És mi van ezzel a Luhan gyerekkel?

-Mi lenne? Meg van….- kerüli a tekintetemet- Hát… Nagyon kedves velem, és figyel rám.- mintha megérezte volna az említett, hogy őt emlegetjük. megjelent egy pezsgős pohárral a kezében. Ahogy megállt Minhee mellett elnézve őket remek párt alkotnának.

-Luhan! Hát, szia!- karolok belé, amitől enyhe értetlenség ül ki arcára- Arra gondoltam, hogy segíthetnél Minheenek házat nézni az erdőben, tizennégyünknek, mert nem nagyon szeretnék az anyósommal egy fedél alatt élni… És nektek is jobb lenne teliholdkor, vagy nem tudom, hogy működik ez a farkas dolog.- csak bólogatás volt a reakciója, de hát nekem nem lehet nemet mondani.

 ***

Elég érdekes lett volna otthon tölteni a nászéjszakát, mert mind tudjuk mi szokott akkor történni. Elszerettem volna kerülni a beszólásokat és szekálódásokat, így mindenki kedvéért – persze a megkérdezésük nélkül – kivettünk egy hotelszobát. Mindenkinek így a jobb.

-Min mosolyogsz?- pillant rám Baek, miközben az ajtón húzza le a kártyát.

-Csak elgondolkodtam, hogy milyen lenne otthon tölteni a nászéjszakát. Kicsit vicces lett volna…- kuncogok, és leteszem a táskám az előszobai fotelbe

-Egyszer Sehun hazahozta az egyik lányt a vad éjszakából és nemcsak, hogy hangosak voltak, de reggel Lay rajta kapta a maknae-t, amikor kiakarta csempészni csajt a házból.- veti le cipőjét. Már átlagos ruhában jöttünk ide, semmi cécóra nem volt szükségünk. Azt hiszem, egy idolnak nem lehet cikibb dolog, mint az a tény, hogy egy hotelban kell töltenie a nászéjszakáját. Természetesen saját szállodába jöttünk, mert így biztosabb a titoktartás.-Aztán szerelhettük össze az ágyát. Utólag visszagondolva egyszerűbb lett volna újat venni.

-Mi történt az ággyal?- értetlenkedtem

-Sehun fiatal volt és nem tudott uralkodni az érzésein. Előtte változott át először és nem tudtuk még megtanítani neki, hogy kontrollálja a benne élő állatot. Azt csodálom, hogy nem nőtt ki a füle vagy lett szőrös.- nevet, a történet mesélése közben helyet foglalt az ágy szélén

-És te tudsz uralkodni magadon?- megyek közelebb, majd ölébe ülve közelítek felé. Egy csókban forrunk össze, és nemis szakítjuk meg, csak akkor, mikor már egyikőnk sem bírja levegő nélkül.

-Hát majd meglátjuk, de ne ijedj meg, ha vonyítok.- mosolyog.

Lassan hátradőlt és húzott maga után. Ahogy forrósodott a hangulat, úgy kerültek le rólunk a ruhák. Nem engedte, hogy én kényeztessem, ellenben vele. Miután megszabadult az összes ruhadarabomtól keze felfedezőútra indult testemen, míg ajkaival lágy puszit hintett bőrömre. Kiélvezte minden erogén zónámat, és ezt megunva fordítottam felállásunkon. Felül voltam végre és most én tapogathattam kedvem szerint. Lehajoltam hozzá egy csókra, majd arcára adtam apró csókokat, mellkasára kisebb köröket rajzoltam ujjammal. Kiegyenesedve tovább csodáltam a hasát, de ezt nem mutattam ki, ujjaimat beleakasztottam az alsónadrágja korcába és szépen lassan kezdtem lerángatni róla, ezzel is húzva az agyát.

-Majd inkább én kincsem, mert megőrjítesz ezzel a lassúsággal…- mordult fel, majd maga alá teperve, végezte el gyorsabban a folyamatot. Kezeimet fejem fölé rakta és összekulcsolta sajátjával.

A megfelelő „óvintézkedéseket” megtéve mászott vissza fölém, és mélyen a szemembe nézett-Biztos kész vagy?

-Úristen, Baekhyun nem vagyok már szűz!- böktem ki kicsit flegmán, de hát ne kezeljen szűz kislánynak.

-Bocsánat, hogy gyengéd akarok lenni. Csak vigyázni szeretnék rád.- tűr el egy tincset a szemem elől

-Tudom és értékelem, de folytathatnánk, ahol abbahagytuk?- fonom körbe nyakát, majd vonom magamhoz egy csókra. Miközben nyelveink táncot jártak hatolt belém, mire mindketten felnyögtünk.  Lomhán kezdett mozogni, de az idő múlásával gyorsult, mindkettőnket a csúcs felé hajtva.

-Szeretlek.- puszil homlokon, miközben mellém dől

-Én is.- bújok mellkasához.- Fürdenünk kellene, elég izzadt vagy…

-Te sem vagy szárazabb!- nevet, majd ölbe vesz és bevisz a fürdőbe. A zuhanyzóba belépve kellemes langyos vízben lefürödtünk, és Baekhyun pólóját felvéve mentem az ágyba. Pár perc múlva már mindketten feküdtünk és néztük a hatalmas üvegen keresztül néztük Szöul éjszakai fényeit. Kényelmesen elhelyezkedve Baekhyun kezén, hamarosan álomba merültem.

Futok. Menekülök valami vagy valaki elől. A távolban vonyításokat hallok, talán farkasoktól. Megállok és körülnézek: letört ágak, állatcsapdák, és hatalmas mancsnyomok a vizes földben. Csak egy ösvény járható. Az az izé már a nyomomban jár, hallom, ahogy széttörnek a gallyak a lába alatt, tehát nem egy nyusziról van szó. Mérlegelve a helyzetet, indulok meg a nem túl sok bizalmat nyújtó csapáson, majd lépteim gyorsulnak, ahogy hallom a fenyegető mondatokat:

-Elfuthatsz, de nem menekülsz. Előlem nem tudsz elbújni.- a tipikus horrorfilmbe illő gépies, mély férfihang suttogása még gyorsabb tempóra ösztönöz, hirtelen pedig nem érzek mást, csak a zuhanást. A végeláthatatlan zuhatagban is jól hallom a hangokat, amik gúnyolódnak és fenyegetnek engem. Egy női alak jelenik meg mellettem, aki tartja a zuhanási tempómat. Fekete, hosszú hajú, sötét szemű. Arca keskeny, teste vékony. Barátságos mosolya egyszer csak eltűnik, és mimikája semleges lesz, szeme pedig vörös. Egyre csak egy mondókát hajtogatott:

Szeme, mint a kristály

Fényt mutat a sötétségben

S midőn egy nap minden kapu nyílik

A legfőbb gonosszal szemben

Lábnyomát halál kíséri.

28.fejezet

28. fejezet

Luhan pov.

Amióta MinHee utoljára rosszul volt számomra a világ a feje tetejére állt. Folyamatosan figyelem minden mozdulatát, hogy nem e történik vele valami, sőt nem rég már az éjszakákat sem tudom végig aludni, hiszen folyton folyvást azon jár a gondolatom, hogy ugye nincsen semmi baja. Most is épp az ágya szélén ülök és nyugodtan alvó alakját figyelem, miközben neki egy cseppnyi fogalma sincs arról, hogy ma már másodszorra foglalom el ezt a helyet. Lassan már a többieknek is kezd feltűnni  az egyre karikásabb szemeim, Sehun pedig a fejébe vette, hogy akárhogy is de rájön miért nem alszom este. Hát szerintem nem kell mondanom, hogy nem is kellett neki sok idő és valóban rájött. Azóta ő az aki folyamatosan vissza ráncigál saját szobámba.

Suhun pov.

A hajnali órákban torkom szárazsága ébresztett fel, így hát erőt véve elgémberedett tagjaimon keltem ki a puha paplan alól. Utam először mégsem a konyhába vitt, hanem legjobb barátom szobájába. Mondhatnám, hogy meglepődtem mikor nem találtam az ágyában, de akkor hazudnék, ugyanis egyáltalán nem lepett meg. Mostanában mindig ezt csinálja és tudom is hol lehet ebben a pillanatban. Komótos léptekkel indultam meg a fiatal lány szobája felé, miután ajtaja elé értem mély levegőt vettem nehogy leszedjem annak a szerencsétlennek a fejét.
Miután beléptem az ajtón meg is pillantottam barátomat, ahogy a MinHee-t figyelve csukódnak le barna szemei. Halkan sétáltam mellé, majd gyengéden vállára helyeztem tenyeremet.
-Nem lesz semmi baja, feküdj le nyugodtan- suttogtam miközben tekintetemet a nyugodt lányra fordítottam.
-De mi van ha- akadékoskodott.
-Nincs semmi ha, jól van. Na gyere-ragadtam meg karját és elkezdtem kifelé rángatni. Az ajtón kiérve szikrákat szóró tekintetével találtam szembe magam. Mit sem törődve nézésével indultam meg szobája felé, azon törve a fejemet, hogy hogyan is magyarázhatnám el Suhonak reggel, hogy szükségem van Luhan szobájának a kulcsára, hogy bezárhassam. Gondolataimból az a tudat ébresztett fel, hogy Luhan nem jön utánam.
-Gyere már nem érek rá egész éjjel- fordultam felé hajamba túrva. Komolyan kezd kiidegelni már a viselkedése.
-Senki nem kért, hogy bébi csőszködj felettem- förmedt rám idegesen. Nyugi Sehun csak a fáradság beszél belőle, nyugi ne most kezdj el vele veszekedni.
-És ha felébred mit mondasz neki miért vagy ott? Oh csak eltévesztettem a szobát, már megyek is?-változtattam el a hangom. Gratulálok Sehun nem sikerült nem veszekedni. Tapsvihar.- Na ne nevettess.
-Nem kelne fel, és különben is az az én dolgom. Miért nehéz megérteni, hogy csak biztonságban akarom tudni!?
-Mert ez már beteges hyung- kiabáltam már én is.
Luhan épp szólásra nyitotta a száját, amikor a háta mögötti eddig zárt ajtó halk kattanással kinyílt. Egyszerre kaptuk oda tekintetünket, majd egy fáradt Minhee-t pillantottunk meg.

MinHee pov.

Torkom sivatagokat megszégyenítő szárazságára nyitottam ki pilláimat valamikor a hajnali órákban. Ahogy egyre jobban tisztult ki a világ a számomra, úgy kezdete el fülemet zavarni az ajtóm közeléből érkező hangos kiabálások. Mintha testemen legalább egy egy tonnás elefántot cipelnék indultam meg csoszogva a folyosót és a szobámat elválasztó alkalmatosságoz, amikor kinyitottam az ajtót amivel szemben két megdöbbent szempárral kezdtem el szemezni.
-Fel keltettünk?- pislogott rám aggódó bambi szemeivel Luhan.
Megráztam a fejemet- csak szomjas vagyok. De azért igazán elmondhatnátok min kaptatok össze ilyenkor és hogy miért pont az én ajtóm előtt kell ezt megvitatni.
-Ne haragudj-hajtották le fejeiket egyszerre.
-Nem haragszom, ha most bocsánatot kértek egymástól is és szépen vissza mentek aludni- ásítottam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
-Bocs hyung, de már nem tudtam csendben nézni ezt az egészet.
-Semmi baj, én is sajnálom, hogy a napikban problémát okoztam neked.
Sehun mosolyogva megvonta a vállát.
-Végül is megértem miért csináltad.
-Remek- csaptam össze a tenyereimet- most, hogy ezt is megvitattuk én megyek is. Lassan megindultam a hosszú folyosón egyenesen a konyha felé indultam, hogy végre megszerezzem a régóta várt pohár vizemet. Már éppen kanyarodtam volna le, amikor talpak csattogására figyeltem fel.
-Sehun menny aludni.
-Eredetileg én is a konyhába tartottam- megvontam a vállam és közösen mentünk tovább.
Kicsit tovább tartott meginni azt a pohár vizet, mivel Sehunnal elkezdünk beszélgetni.

Reggel fáradtan nyitottam ki fáradt pilláimat, majd egy mély sóhajjal együtt kikeltem a meleg paplan alól. Hajamba túrva indultam a hatalmas két ajtós szekrényhez, hogy kivehessek belőle egy kényelmes csinos Baekhyun anyukájának mégis megfelelő eleget takaró krémszínű ruhát. Oh igen majd' elfelejtettem Byun néni mindenki nagy "örömére" az elmúlt napokat a kastélyban töltötte tekintve a két nap múlva esedékes esküvőre. Hihetetlen, hogy az én kicsi unokahúgom férjhez megy, ez annyira abszurd még mindig. Én meg még csak egy olyan srácot sem találok aki szeretne.

A nap már lassan délbe fordult, ezért a konyhába siettem, hogy valami ehetőt varázsoljak a fiúk elé. Éppen az utolsó kavarásokat végeztem, amikor Byun asszony betipegett elegáns magassarkújában a hatalmas helyiségbe.
-Segíthetek valamiben asszonyom?- fordultam meg közben pedig egy aprót hajtottam fejemen.
-Jaj kedveském lassan SunHee hozzá megy a fiamhoz, így rokonok leszünk. Hívj csak anyukának-mosolygott, mégis úgy éreztem ez nem egy őszinte gesztus volt tőle.
-Igenis-hajoltam meg ismét.
-Oh igaz is-mosolygott rám- valóban kérni szeretnék tőled egy aprócska szívességet.
-Mondja csak, ha tudok segítek.
-Igazából tudod sajnos az esküvőre elfelejtettem apró süteményeket rendelni, és mivel hallottam milyen finomakat sütsz arra gondoltam készíthetnél egy pár muffint.
-Természetesen. Mennyire lenne szükség?
-1700 darab ha pontos szeretnék lenni.
-Meglátom mit tehetek- hajoltam meg, mire a fiúk által csak boszorkánynak nevezett nő kiment a konyhából.

Homlokomat megtörölve emeltem ki még egy adag muffint a sütőből, majd pillanatok alatt helyeztem be a következő húsz süteményt. A krém után nyúltam hogy kidíszíthessem a már kihűlt darabokat, de valahogy az nem akart a kezembe kerülni. Kifújt levegővel fordítottam hátat a csoki illatot terjesztő édességeknek, hogy megtaláljam a kis nejlon tölcsért amiben a díszítésre szánt krém volt, de ahogy megfordultam egy szigorú tekintetű Kai-t pillantottam meg kezében a kereset tárgyal.
-JongIn add azt vissza- nyúltam keze után.
-Még mit nem. Tudod te hány óra van?
-Késő?-emeltem fel szemöldökömet, mire csak egy még mérgesebb tekintetet kaptam.
-Lassan itt a démonok órája, ez segített- tette keresztbe kezeit mellkasa előtt.
-Nem mondod, hogy lassan hajnali három lesz? A picsába nem leszek kész a sütéssel-pánikoltam be- add azt vissza most.
Kai erre csak megrázta a fejét.
-Menj aludni-biccentette oldalra a fejét, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem. Még több mint 600 darab muffint kéne megsütnöm délután kettőig.
-Akkor segítek, de csak egy órát, utána ígérd meg, hogy aludni fogsz.
Vállaimat megvontam, majd a fiú kezébe adtam egy spatulát, amivel a muffin formákba tudja rakni a sűrű masszát.
Kai egy óra után viszont megunta a sütögetést, így derekamat megragadva teleportált velem a szobám közepére. Miután kiment azzal, hogy meg nyugtattam aludni fogok,halkan osontam ki a szobámból és rohantam vissza befejezni az 500 darab muffint.

Már lassan kész voltam az összes süteménnyel és még pont időben amikor SunHee megjelent és tágra nyílt szemekkel tudatosította magában, hogy a drága anyósa mivel kedveskedett a számomra. Persze erre ő rásózta az egyik szobalányra a feladatott, aminek nem mondom, hogy nem örültem, hiszen így végre kibeszélhettünk mindent.
-Na és mi van közted és Luhan oppa között?- húzogatta szemöldökét a fiatalabb, mire én éreztem ahogy arcom egyre melegebb lesz.
-Mi lenne? Nincsen semmi, vagyis nem tudom. Szerinted van valami?
-Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor szerintem- nézett rám, miközben én az ajtóhoz mentem, hogy kinézzek honnan jönnek az idegen hangok- Ne! Unnie nézd.
Oda kaptam tekintetem ahova mutatott és ebben a pillanatban egy furcsa árnyat fedeztem ott fel. Idegeim megfeszültek és a rémület kézzel tapintható lett, mégis erőt vettem magamon és a kilincs felé nyúltam.
-Mi a...- nem tudtam befejezni a mondatot mivel egy rántással estem ki az ajtón, egyenesen a túloldalán állóbak. Egy hangos sikoly hagyta el ajkainkat unokahúgommal, majd az ismerős illatra felkaptam fejemet. Luhan értetlen arccal bámult rám, mire én *flasht is megszégyenítő sebességgel ugrottam el tőle.
-Ne haragudj nem akartalak megijeszteni- jött közelebb, mire nekem orromat egy igen furcsa szag csapta meg.  -Jézusom-kaptam szám elé majd rohanni kezdtem- semmi baj Luhan, de most mennem kell.
Amint leértem a hitem beigazolódott ugyanis az utolsó két adagot szénné égve vettem ki a sütőből. Ebben a pillanatban lépett be a füsttől szennyezett konyhába Luhan is.
-Itt meg mi történt? És mi ez a sok muffin?
Még mielőtt válaszolni tudtam volna csúsztam le a földre.
-MinHee jól vagy- guggolt le elém, mire én mellkasának dőlve kezdtem el hangos zokogásomba.
-N..ne...nem leszek kész. N..nem fogok el..készülni-szipogtam elhaló hangon. Luhan a hátamra vezetve kezét kezdett el simogatni, így próbálva nyugtatni.
-Segítek jó?
Kérdésére csak egy halkat bólintottam, mire felsegített és a keverő tálakért indult.

Miután végeztünk és már a díszítések is kész voltak, csak akkor pillantottam fel az órára.

-Elkéstünk- motyogtam, mire Lulu rám vezette a tekintetét.
-Ezt, hogy érted?
-Nincs időm elkészülni-ráztam meg a fejem, mire a Bambi szemű megragadva kezemet kezdett el húzni az emeletre.
-Tao majd segít, megállítja neked az időt.
És valóban Tao kedvesen mosolyogva állította meg az időt, és miközben készülődtem Luhan-nal együtt várták a végeredményt. Már a ruhámat is felvettem ami egy fehér deréktól lefelé térdig szétnyíló ruha volt egy hatalmas függőleges masnival a nyakán.

Amint kiléptem a fürdőből a fiúk elé két tátott szájú öltönyben feszítő alakkal találtam szembe magam.  -Ennyire rossz?
-Gyönyörű vagy-csúszott ki Tao ajkain, mire én elpirultam.
-A kísérőd nagyon szerencsés- ejtette ki szavait a másik is.
-Igazából-hajtottam le a fejem- nekem nincs kísérőm.
-Ez esetben- lépett mellém karját nyújtva- én szeretnék a kísérőd lenni.

* Flash a villám ( egy amerikai tv sorozat)

27.fejezet

Sunhee POV

A kis „incidens” után, gyorsan lefürödtem és bebújtam a meleg ágyba. Azért kivettem a kulcsot a zárból – és az ajtót is kinyitottam – az már nem az én bajom, ha olyan maflák. hogy nem nézik meg az ajtót. Aggódtam Minhee miatt, mert kettőnk közül én ismerkedtem könnyebben, ezért is remélem, hogy a fiúk felkarolják és elviszik vásárolni vagy valami, mert ha bent hagyják a szobába egész nap egyedül lesz. Unokanővéremen agyalva nyomott el az álom, de az éjszaka közepe fele éreztem süppedést mellettem és csak reméltem, hogy Baekhyun az.

***

Másnap reggel mindenkinél korábban keltem, - hozzáteszem: kilenckor – nehezen, de találtam egy boltot és bevásároltam. Mire felkeltek készen is lettem a reggeli készítésnek. Mondhatom a másfél órás sütés-főzés eredménye tíz perc alatt elfogyott. A konyhapultnak dőlve eszegettem a müzlimet, figyelve őket, ahogy boldogan falják a sült bacont, a pirítóst és a többit.

-Lassabban egyetek! A végén rosszul lesztek.- szólok rájuk mosolyogva. Amikor végeztek, Suhot, aki magára vállalta a mosogatást, magára hagyva mászok vissza a szobába. Telefonomat nyomkodva látom meg az üzenetet, amit Unnie írt:

Remélem épségben megérkeztetek, és minden rendben.

Itt minden oké. Luhanék még nem értek vissza, és épp az erdőben üldögélek, mert Kai és Chen elhoztak sátorozni. Kicsit fázom, de nem mondom a fiúknak, mert képesek lennének egy takaró halommal megfujtani. Valószínűleg, amikor ezt olvasod, már aludni fogok, vagy már otthon leszek. Érezd jól magad és nagyon vigyázz magadra! El ne felejts ajándékot venni nekem! Ezer pusziii!!

A gyors internetnek hála visszaírok neki, hogy ne aggódjon, és majd elmesélem neki a történteket. Ha lesz ideje úgyis válaszol.

Mikor végeztem a böngészéssel visszamentem a nappaliba és már folyt az élet. Ugyan körbeülték az étkező asztalt, de valamiről nagyon beszélgettek. Nesztelenül odalopóztam Baekhyunhoz, mert nem akartam megzavarni őket.

-Miről van szó?- súgtam vőlegényemnek, mire leültetett az ölébe

-Gyere és hallgasd meg.- hajolt fülemhez, majd egy puszit nyomott az arcomra

-… és néhány dimenzió összeolvadt. Köztük a miénk is. Tao átküldte azokat a harmadrendű dimenziókat, amik a miénkkel érintkeztek, valamint a lányok dimenziója is összeolvadt a miénkkel, gondolom nem csuktunk be egy kaput vagy nem biztos, hogy mi voltunk és a vonzás még nagyobb lett. Szóval a mostani állás szerint a világunk a TW23, MS, EOK23 és a Magic World. – adta körbe a papírokat Kris- Nem hiszem, hogy sok minden változott. Talán nem sokan észlelték a változást és az ezekben a dimenzióban élő – ha egyáltalán léteznek – másaink egyesültek ezzel a változatunkkal. Az ő emlékeik és a mieink összeolvadtak és ezért van az, hogy Sunhee látott minket a TV-ben. Csakhogy mindenkiben tisztázva legyen a helyzet, nem főállásban vagyunk idolok. - nekem ez a szöveg majdhogynem spanyolul hatott, de azért próbáltam úgy tenni, mintha érteném a dolgokat. Később, amikor a kocsiban ültünk ketten, Baekhyun elmagyarázta mi is van pontosan. Nem tudom, hogy ez most baj-e, de majd szólnak. Megnéztük a Hollywood feliratot, a Kínai negyedet, a csillagokat és a tengerpartot.

-Nem vagy éhes?- fordul felém a volán mögül.

-Egy kicsit, de ha megyünk enni gyalog menjünk. Unom, hogy cipeled a seggem.

-És, ha én szeretem cipelni a segged?- nevet nagyot, miközben leparkol.

Kiszállunk, majd miután lezártuk az autót kézen fogva keresünk egy éttermet vagy valami hasonlót. Tíz perces gyaloglás közben már a kirakatokat is nézegetem, hogy Unnie-nak vegyek valami szépet. Épp Baekhyunnal beszélgettem a megfelelő ajándék kiválasztásáról, amikor hirtelen egy félénk hangot hallunk meg a hátunk mögül, természetesen angolul.

-Elnézést! Te Baekhyun vagy az EXO-ból, ugye?- pislog ránk egy szemüveges tini lány… EXO… Hm, ez ismerős. Lehet ez a banda neve, amiben benne vannak? Nem ciki, hogy a banda nevét sem tudom, áh, dehogy…

-Igen. Segíthetek?- mosolyog a megszeppent lányra

-Adnál esetleg egy autógrammot? De, ha elfoglaltak vagytok nem zavarok. Bocsánat.- menne tovább, de utána szólok

-Maradj nyugodtan! Nem zavarsz.- kúszik görbület az arcomra

-Biztos?- fordul vissza, majd nagy barna szemeit rám emeli. Kérdésére csak bólintok.

-Bocsáss meg, ő itt a menyasszonyom, Hong Sun Hee.- szólal fel mellőlem társaságunk egyetlen férfi tagja

-Nagyon örvendek.- nyújtok kezet

-Emily vagyok. Szintén.- fogadja el félve a kezem, amit enyhén megrázok

-Mire szeretnéd az aláírást?- erre a kérdésre gyorsan előkotor egy rózsaszín füzetet és egy bolyhos tollat, majd vőlegényem felé nyújtja. Miközben elkészül az áhított kézjegy muszáj volt egy képet csinálnom Baekhyunról, miközben fogta azt az aranyos – és egyben nem túl fiús tollat.

-Köszönöm.- vigyorog már ő is

-Képet nem szeretnél?

-Így is feltartottalak titeket, most már tényleg megyek!- tolja vissza szemüvegét az orrára

-Ne hülyéskedj! Add ide a telefonod!- kérem el az eszközt, majd egymás mellé állítom őket és elkészítem a fényképet. Még egy utolsó selcát csinálunk együtt hárman, amit ki is rakok twitterre, ezzel a felirattal: 

„Egy szerencsés és egyben kedves rajongó. Nagyon kedves és udvarias volt velem is. Köszönöm. Kérlek, nagyon szeressétek és vigyázzatok rá! Mindig öröm, ilyen rajongókkal találkoznunk. Remélem még találkozunk Emily!”

Persze mindkét nyelven odaírom. Csatolom hozzá a selcánkat és a bolyhos tollas Bacont. Az első reakciók pozitívak, és remélem nem is lesznek más kommentek. Sokan megköszönik a képet a szeretett idolról, ami örömmel tölt el.  Mikor hazaértünk a fiúk rettentő jól szórakoztak a képeken. Este átgondoltam a ma történteket és nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. A könyvet olvasó „szobatársam” meg is jegyezte, hogy ha ilyen jó kedvem van, akár vele is foglalkozhatnék, pont akkor, mikor Chanyeol benyitott, hogy akkor ők alszanak. De nem tudta nem lecsapni a magas labdát:

-Nincs kufircolás, mert vékonyak a falak! Na, jó éjt!- lépett le, ezért a csukott ajtót érte a párna, amit Baek dobott.

-Pukkadj meg, Park Chanyeol!

-Kufircolás? Mire gondolnak ezek…- nevetek én is-Maradj csendben, felhívom Minheet.-tárcsáztam a számot, ami sok csengés után sem akart kapcsolatot teremteni velem. Második próbálkozásnál felvette:

-Szia Sunhee…

-Szia Sehun…?- hagyott el a lelkesedésem. Olyan nincs, hogy nem Minhee veszi fel a telefonját. Allergiás rá, ha engedély nélkül nyúlnak hozzá a dolgaihoz- Hol van Minhee?!

-Tudod, Ő… Izé… Ő most…- ennél több se kellett nekem, abban a pillanatban csaptam le a telefonom.

-Szívem, nekem mennem kell. Minheevel baj van. Nem tudok most többet mondani. Holnap gyertek ti is.- ennyit bírtam mondani és már el is tűntem, visszaérve a verandán egy utolsó mély lélegzettel nyitottam be, ahol persze mindenkit megleptem a felbukkanásommal.

***

Nem bírtam nézni, ahogy Minhee mozdulatlanul fekszik a puha párnák közt. Levegőt is épphogy csak vesz. Amikor Lay hozta az infúziót, hogy most már nincs választása, be kell kötnie, mivel Minhee nem eszik és nem is iszik otthagytam őket, mert már rosszul voltam én is, már csak a tű hiányzott. A konyhában engedtem vizet a poharamban és lassan megittam, de közben nem tudtam nem arra gondolni, hogy Minhee-nek valami baja lesz, ha hamarosan nem ébred fel.

-Nem lesz semmi baj!- simogatja meg a hátam Baekhyun.

-De mi van, ha nem kel fel?- fordulok felé, mire karjait körém fonva közelebb húz magához

-Lay nem hagyja, hogy baja essen.- simogatja tovább a vállam. Kezeim megállapodnak csípőjén és fejemet mellkasának döntöm, majd egy mélyről jövő sóhaj távozik ajkaim közt.

-Most visszamegyek, hátha történt valami.- nézek szemébe, ő pedig egy bíztató mosollyal utamra is enged. Ki sem érek a konyhából a lépcsőhöz, de egy hangos sikítás töri meg a csendet. Fejvesztve rohanok az emeletre vissza a szobába, de amikor kinyitom az ajtót egyszerűen megfagyok. Minhee szemeiből nem könny folyik, hanem vér. Luhan és Kai próbálják visszanyomni az ágyra, de nem sikerül nekik.

-Úristen, Unnie vérzik- csak ennyit bírok mondani és csak sírok, más nem megy. Majd Lay viharzik be mellettem és gyors cselekedeteinek hála, Minhee teste elernyed, majd átöltöztetve visszatesszük az ágyába.

Nem sokára felébredt, és nem akarta elhinni, hogy három napja feküdt eszméletlenül. A hosszúra nyúlt pihenés okát nem tudtuk még mindig – vagy éppenséggel nem mondták el. De hamarosan mindenre fény derült. Olyanok is kiderültek, amikre nem is számíthattunk, vagy máshogy emlékeztünk. De mindent csak szépen sorjában.

*2 hónappal később*

Kevesebb. mint három nap maradt az esküvőig. Byun mami mindenre a segítségemre volt és Heeyoung is, Taemin anyukája, a második anyukánk. Valamilyen csoda folytán Heeyoungnak jobban örültem, mint a leendő anyósomnak. Az sem segített, hogy napok óta alig vagy nem is láttam a vőlegényemet, a legénybúcsúról nem is beszélve. Nem szeretném elképzelni, hogy a fiúk hova viszik és mit fognak csinálni. Az ember el sem hinné, hogy 22 évesen összeházasodik egy férfival, akiről nem tudhatja, hogy tényleg az az ember-e, akire mindig is várt. Erre a kérdésre az aggodalmam és a dübörgő szívem a válasz. Azt hiszem tényleg Ő az. Ezekben az időben még jobban – ha ez lehetséges – van szükségem Minheere. Hála Istennek már nem volt hosszú ideje rosszul és bár tagadja, de szerintem igen is van közte valami Luhannal, vagy Kaival… Nem tudok kiigazodni a férfiakon. Luhan szándékai tiszták. Viszont Jongin lehet csak egy igaz barátot lát az unokanővéremben. Nem tudom, de ez nem az én dolgom. Joori meglátogatott délelőtt és ellátott mindenféle segédletekkel a nagy napra és mesélt az ő esküvőjéről is. Figyelmeztetett, hogy drága édesanyja nem fogja jó szemmel nézni, ha ugyancsak sülve-főve együtt vagyunk, és hogy ő nem akarja átvenni Minhee helyét. Mielőtt pedig kilépett volna az ajtón még odasúgta nekem: „Mindegy mi lesz, ez a te napod, szóval szarj le mindenki mást és érezd jól magad!”. Ezen nagyon jól szórakoztam. Megunva a fetrengést, felkeltem az ágyamból és a tükör mellett megpillantottam egy próbababán a ruhámat. Pánt nélküli, szív alakú felső résszel rendelkező tiszta, fehér ruha. A derekánál volt egy selyemből készített vonal, amiből hátul egy fátyol kezdődött. Gyönyörű volt és hihetetlen.

A helységeken végighaladva minden kelléket láttam a nagy naphoz. Byun mama kitett magáért, Heeyoung pedig a földön tartotta, hogy ne legyen túl csicsás az egész. Ő ismer engem, tudja, mi tetszik és mit szeretek. Minheet a konyhában találom meg, sok-sok halom muffin között. Kérdőn nézek rá, mire csak nemlegesen rázza a fejét.

-Ne is mondd… A drága anyósod megkért, hogy süssek egy „pár” muffint, mert azt elfelejtett rendelni. Egészen pontosan 1700 darabot.- törli meg a homlokát, amin ott gyöngyöződnek az izzadságcseppek.

-Sok van még hátra?- kérdezem, mert inkább pihenjünk fent, Byun mamát meg még elkapom ezért.

-Két sütés.- sóhajt Unnie

-Rendben! Haneul!- kiabálok kedvenc szolgálólányom után, aki azonnal ott is terem

-Igen, kisasszony?- mosolyog kedvesen

-Megkérhetlek, hogy a maradék sütit rakd be a sütőbe, kérlek?

-Persze. Engedelmükkel.- hajol meg és odasiet a pulthoz. Most, hogy ez is meg van oldva, karon ragadtam unokanővéremet és felvittem a szobámba.

Nyugodtan beszélgettünk, amikor is furcsa hangokat hallottunk a folyosóról. Mintha valaki húzna a padlón valami nehezet. Minhee felkelt az ágyról és az ajtó felé vette az irányt, de mielőtt kinyithatta volna, rászóltam:

-NE! Minhee, nézd!- mutattam az ajtó alján beszűrődő árnyékra

-Mi a …?

Két nő rémült sikolya töltötte ki a rémisztő csendet…

26.fejezet

MinHee pov.

Mosollyal arcomon léptem át a konyhát elválasztó küszöböt, és a mosatlan tányérok felé vettem az irányt. Mivel SunHee nincs itt és a fiúk rendszerint sietve csak bedobják a használt tárgyakat a mosogatóba rám várnak, hogy szépen csillogó állapotba a helyükre rakjam.

Már csak egy tányér volt hátra, amikor az kiesve kezemből hangos csörömpöléssel leeset. Utána hajoltam, de ezután minden elsötétedett.

Egy tisztáson nyitottam ki szemeimet, végignéztem magamon, de bár ne tettem volna. Nem tudtam mire venni a tényt, hogy a ruha ami rajtam van nem ugyan az amit reggel felvettem. Hideg volt és ezen még az sem segített, hogy percről percre egyre jobban kezdett átjárni a pánik. Hosszú idő elteltével lábaimat megmozdítva indultam egyre beljebb a semmibe. Nem tudom miért de olyan érzés fogott el mintha valaki hívna, mintha azt akarná, hogy megtaláljam. Már besötétedett mire lábaim megálltak, egy romos ház feljárója előtt. Az ütött kopott omladozó vakolatú falak kísérteties hatást eredményeztek. Nem sokáig figyelhettem meg az épületet mivel lábaim ismét megindultak, de most egészen egy szobáig vittek. A szobába lépve a feljövő parketta recsegett, ahogy ráhelyeztem súlyomat. A falak pasztell rózsaszín tapétával lehettek egykor takarva, de mára ezt már csak a néhány részen megmaradt színes foltok mutatták meg. Beljebb lépve egyre jobban tágult ki látó köröm is, így megpillanthattam a szoba végében porosodó szekrényt és az erkélyre nyíló ablak mellett a hatalmas baldachinos ágyat, amin szintén pasztellrózsaszín színű poros párnák és egy egész ágyat beterítő takaró pihent. Közelebb lépve egy kisebb púpot pillantottam meg a párnák között, amikor közelebb mentem egy hatalmas plüssmaci nézett velem barátságosan szembe. Elmondani nem tudom mennyire ismerős volt, olyan érzésem volt, hogy az az enyém. Lassan emeltem el a poros kis jószágot, közelebbről megnézve egy M és egy L betűt figyeltem meg, ami a maci bal fülébe volt hímezve.

A betűkön elidőzve arra lettem figyelmes, hogy a szoba lángokban áll, körbe tekintve egy tükörbe megpillantottam magam, lángoltam de nem éreztem semmit. Pánikolni kezdtem mire az előttem levő fal egy hatalmas robbanással a tűz martalékává vált. Szemeimet reflex szerűen szorítottam össze, de mire újra kinyitottam addigra a forró tűz illatát felcserélte valami egészen más.

Moha és nedves levegő keveredett össze orromban, és megint a hideg levegő kezdte cirógatni arcomat. Szemeimet kinyitva sírokat pillantottam meg. Amerre csak elnéztem, mindenhol ősrégi kőből illetve fából készült fejfák sorakoztak. Félve ugyan de gyorsan szedve meztelen lábaimat cikáztam végig a temetőn. Már éppen megakartam állni, amikor alakokat fedeztem fel az egyik sír előtt állva. Lépéseimet felgyorsítva siettem oda abban bízva, hogy segítséget nyújthatnak nekem abban, hogy mégis hol vagyok. Mire viszont közelebb értem a vér megállt folyni ereimben, mivel egy megmagyarázhatatlan okból SunHee állt velem háttal miközben Baekhyun simogatja hátát, mellettük pedig egy szürkés alakot pillantottam meg. 

Szív facsaró érzés volt látni ahogy unokahúgom keservesen zokog. Oda akartam menni hogy megvigasztalhassam, de miután vállaira tettem kezeim mint a köd tűnt el előlem a kis társaság. Megakartam tudni miért állt a sír előtt, ezért leguggolva egy borostyán levelet arrébb toltam. Tágra nyílt szemekkel kaptam szám elé kezemet amikor saját nevemmel néztem farkas szemet. Mégis mi folyik itt, mit jelentsen ez? Nem tudtam sokáig gondolkozni, mivel fejemben ismeretlen hangok kezdtek el suttogni. 

-A prófécia hamarosan beteljesül.
-Te vagy a kiválasztott.
Rémülten kapkodtam fejemet, megakartam szabadulni a hangoktól, de ahhoz először a forrást kellett volna megtalálnom. Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült, így a földre borulva sikítottam fel.

Luhan pov.

Nagyokat pislogva tartottam szemeimet a mozdulatlan testen azon erőlködve, hogy mázsás szemhéjaim le ne ragadjanak. Már lassan három napja nem nyitotta ki szemeit. Nagyon aggódom érte. MinHee teste megállás nélkül rázkódik és jéghideg verejték cseppek borítják be homlokát. SunHee tegnap megpróbálta felhívni unokanővérét, de miután helyette Sehun vette fel a telefont, le csapva azt teleportált vissza világunkba, ma reggel pedig a többiek is vissza repültek, így fél órája már ők is a nappaliban faggatják a többieket, hogy mi is történt valójában. Ha SunHee nincs velük akkor valószínűleg most meséli nekik Lay az elméletét MinHee és a prófécia kapcsolatáról. Pedig biztos téved, nem szólhat róla, nem lehet ő az, nem veszíthetjük el abba mind bele bolondulnánk.
Fáradtan simítottam végig selymes arcán, amikor lépteket hallottam meg hátam mögül.
-Hyung aludnod is kéne, napok óta nem aludtál. Egy szottyadt avokádó jobban néz ki mint te, a végén felkel és ijedtében vissza ájul.
-Tényleg köszönöm a bókot JongIn de nem akarom egyedül hagyni.
-Majd én figyelek rá amíg pihensz- ajánlotta fel segítségét, mire belőlem kitörtek a hangok.
-Mondtam, hogy nem kell. Jól vagyok.
Barátom felé fordulva folytattam halkabba.
-Ígérem később le pihenek csak még egy pi...
Mondatomat MinHee rémült sikolya szakította félbe. Felé fordulva éppen csak sikerült elkapnom fejem a biztos összecsapódás elől. Kai mellém ugorva próbált segíteni vissza nyomni megfeszült testét a puha párnák közé, de sem vissza nyomni nem sikerült, sem a sikítást nem hagyta abba. Miközben tartottam testét a folyosóról cipők gyors és hangos kopogása hallatszott, majd hirtelen az ajtó becsapódásával a többiek is a szobába tömörültek.
-Úr isten unni vérzik- sikított fel pánikszerűen SunHee. Csak ezután néztem fel a lány arcára ahol szembesülnöm kellett ahogy csukott szemein keresztül vércseppek folytak végig gyönyörű arcán. Lay szempillantás alatt termett mellettünk majd MinHee arcát a kezébe vette.
-Luhan vedd fel MinHee-t azonnal, Kai te pedig engedd meg a kádjában a vizet azonnal.
Kezembe kapta gyönge felforrósodott testét, majd Lay-t követve az apró fürdő felé rohantam.
-Mi történik vele- hallatszott még halkan a kisebbik örökös hangja. Oh bárcsak tudnám SunHee, bárcsak tudnám.
Ahogy beértünk Lay átvette tőlem az ernyedt testet, majd a jéghideg kád vízbe helyezte. Erre a cselekedetére megfeszülve nyitotta ki szemeit MinHee. 

-Gyertek messzebb tőle- kiáltott ránk barátunk, mire arrébb ugrottunk. Csak akkor vettem észre hogy gyönyörű szemei fehér része most fekete színben míg pupillái sötétvörös színre változtak. Alatta fekete csíkok éktelenkedtek. Nem sokkal újabb sikítás hagyta el ajkait, majd mielőtt még teste a vízbe ernyedt volna elkaptam.
Percekkel később nyitogatni kezdte szemeit, amik most újra kék színben pompáztak.
-Lu...han- ejtette ki erőtlenül nevemet, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat.

-Igen, én vagyok- fogtam meg arcát, mire Suho megköszörülve torkát lépet be a szobába.
-Luhan beszélnünk kell, SunHee itt marad addig vele.
Lassan bólintottam egyet, majd még egyszer utoljára betakartam MinHeet.

-Nem, nem szólhat róla értitek- kiabáltam idegesen.

-Te is tudod, hogy ez a legvalószínűbb. Láttad mi törtét most is- lett Lay is ingerültebb.
-Luhan figyelj tudom, hogy szereted...
-Nem szeretem
-..de eddig minden jel arra mutat, hogy róla szól.

MinHee pov.

Bágyadtan pislogtam unokahúgomra, fáradtnak és gyengének éreztem magam, mégis miután arcán megpillantottam a lefolyó sós cseppeket erőt véve magamon helyezkedtem ülő helyzetbe.
-Feküdj vissza unni, biztos gyenge vagy.
-Jól vagyok, csak biztos megfáztam az erdőben-mosolyogtam rá szelíden, mire ő még jobban kezdett el sírni. Könnyes arcára tekintve feltörtek bennem az emlékek az álmommal kapcsolatban. Tudtam, hogy ez csak egy álom de mégis olyan valóságosnak tűnt.
-Emlékszel valamire- szakította félbe elmélkedésemet SunHee.
-Taoval beszélgettem és tudom, hogy leejtettem egy tányért is. Most, hogy mondom össze is kéne söpörnöm, biztos darabokra tőrt.
-Unni, az három napja történt- akadt ki, mire bennem a vér is megszűnt folydogálni és arcomból az élet mint lepke szállt ki.
Mégis mi történik velem?

25.fejezet

Luhan POV

Szerintem egy kicsit félreérthető ez a szituáció. Én folyton Minheeről faggatom a fiúkat, mire ő megjelenik  a pulcsimba, pirulva.
-Sziasztok!- mosolyog Kai és Chen, oldani akarják a feszültséget-Mi volt a papusnál?-vágódik le a Jongin a nappaliba
-Veszed le a mocskos bakancsodat!- szól a fiatalabbra Lay
-Luhan! Bocsánat, hogy elvettem a ruhád, de nekem nem volt meleg pulcsim és ez akadt először a kezembe. Esküszöm, hogy kimosom és nem lett semmi baja!- mentegetőzik Minhee
-Tiéd lehet!- kerül már az én arcomra is görbület
-De hyung, az nem a kedvenc....- kezd rá Sehun
-De, igen az.- erre a kijelenetésre felkapta a fejét a társaságunk egyetlen nő nemű lénye is, de én csak mosolyogva bólintottam egyet, amolyan "semmi gond" félét, majd felmentem szobámba és levágódtam az ágyra.
Úgy néztek rám a többiek, mintha minimum azt jelentettem volna be, hogy meleg vagyok és a szexi néger pasimmal elhagyom az országot. Igen, pont így. Miért ne adhatnám oda egy lánynak az egyik legmelegebb pulcsit, ha nincs egy szem meleg gönce sem? Ez puszta udvariasság. Nagyon furcsa érzésem van, egyenesen a mellkasomból. Talán valami bujkál bennem? Lehet Laynek meg kellene vizsgálnia... Mintha olvasott volna a fejemben, megjelent az ajtóban az gyógyítóként is funkcionáló barátunk.
-Minden oké, Lulu?- támaszkodik vállával a falnak Yixing
-Persze, miért sápadt vagyok?- kapok egyből oda az arcomhoz, ijedtemben még fel is ugrok.
-Dehogy! Csak mostanában mindenki Minhee körül van és kíváncsi voltam.- csukja be az ajtót és leül mellém az ágyra, én pedig felé fordulok törökülésben.-Valamit már régóta meg szeretnék veled osztani... Csak nem tudom, hogy mondjam és a reakciódtól is félek...- emeli kezét a tarkójához zavarában
-Mondd csak!- küldök felé egy bíztató mosolyt
-Szóval... Nos, én...

Sunhee POV

Próbáltam nem sok cuccot pakolni, tekintve, hogy nem én fogok cipekedni, mert Minseok Oppa azt mondta, hogy egy kézi táska lesz csak nálam, a többit ő intézi.
Szégyellem magam azért, mert úgy ott hagytam, amikor leszálltunk, pedig már pont kiharcoltam, hogy húzhassam a saját poggyászom. Miután mindenki üdvözölte egymást, elindultunk a szállás felé. Mint kiderült, van egy házuk is itt. Nos, ez a bizonyos ház - szerencsére - kisebb, mint a koreai. Baekhyun hajthatatlan volt, senki sem tudta lebeszélni arról, hogy ne vele aludjak. Amikor megláttam a francia ágyat már tudtam, hogy amint kipakoltam, kipróbálom. Ez az utazás kikészít, meg persze az is, hogy egész úton rettegtem, hogy lezuhanunk.
Az előbb említett tervem nem valósult meg, mert amint leültem az ágyra és hanyatt dőltem, pilláim is lecsukódtak. Nem tudom mennyi idő telhetett el a kis bóbiskolásommal, de gyengéd simogatásra keltem.
-Csak még 5 percet...- fordulok át a másik oldalra - vagyis csak akartam, de az ágy elfogyott. Így randiztam a laminált padlóval. Mondhatom kellemes volt a találkozás.
-Jaj, te lány!- kapar fel a földről a simogató egyén-Csak szólni akartam, hogy gyere enni. A fiúk rendeltek pizzát.
-Komolyan ilyen mű szarokat esztek?! Hát nincs itt egy normális ember, aki főzne rátok?- akadtam ki és kérdőn néztem Baekhyunra. Nem egészséges, hogy mindig pizza, kínai, hamburger és sorolhatnám kajákkal tömik magukat. Persze, amikor otthon vagyunk akkor mindig készít valaki valamit.
-Sokkal egyszerűbb rendelni.-nevet rajtam a nálam fél fejjel magasabb fiú-Ha akarod elmehetünk vacsorázni is. Csak mi ketten!- teszi zsebre kezeit, miközben előre-hátra dülöngél
-Inkább holnap. Most nagyon kivagyok.- öleltem meg, majd teljesen rátámaszkodtam. De ez egy meggondolatlan döntés volt, mert elkezdte puszilgatni a nyakam, ami - szerintem- köztudott tény, hogy ott nagyon csikis vagyok. Reflexszerűen húztam össze a nyakam, amire ő sem számított, így az ágyra estünk. Pontosabban én, őt meg rántottam magammal. Persze Ő csak röhögött, míg én majdnem megfulladtam.
-Szerencsétlen!- puszilja meg a nózim
-Yaa! Szállj le rólam! Nehéz vagy!- nevetek már én is. Igen, ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Baekhyun megtámaszkodik a fejem felett, de nem mozdul csak néz-Mi az? Van valami az arcomon?- kapok oda, mire csak elmosolyodik
-Semmi. Csak rájöttem mennyire gyönyörű vagy.- ad egy rövid csókot, majd feláll és kimegy.
-Yaa! Nem hagyhatsz így itt!- kiabálok utána a nappali fele menet, mire mindenki rám néz
-Ugye tudod, hogy ezt mennyire félre lehet érteni?- húzza perverz mosolyra a száját Kris. Én tök nyugodtan megfogok egy díszpárnát a kanapéról és hozzávágom. Persze a feltét az arcán landolt.
-Hahaha. Vicces vagy.- megyek inkább vissza a szobába, az ajtót pedig bezárom. Higgyék csak azt, hogy megsértődtem. Most nincs itt Kai, hogy behozza őket, itt egyedül csak én tudok teleportálni. Ezt nevezik szopacsnak.

Tao POV

Luhan szemében olyasvalamit láttam megcsillanni, amiről azt hittem, hogy már rég kihalt belőle. Aggódott, nem az egyik farkas társáért, hanem egy nőért. Nem is akármilyen nőért, hanem Minheeért. Egy örökösért. Nem az a fajta féltés volt, amit mondjuk egy alattvaló érez a királya iránt. Nem, ez olyan volt, mintha a "férfi" énje lett volna csak benne. Talán Luhan... Nem az nem lehet. Vagy mégis? Lehet beleszeretett? És vajon Minhee hogy érez iránta? Ha mindketten ugyanúgy éreznek, akkor járni fognak? A csend a házban csak segítette az ezernyi kérdést száguldozni elmémben. JB, Taemin és Kai elmentek vásárolni, hogy legyen miből főzni, Lay Luhanhoz indult. Sehun pedig fogalmam sincs merre lófrál. Érdekes gondolataimat a jelenleg egyetlen női egyén zavarta meg, amikor lehuppant mellém a kanapéra, szó szerint.
-Min agyalsz, pandus?- nyitotta nagyra a szemeit
-Csak... Várj! Pandus? Ez meg milyen név?!- utánoztam én is a nézését
-Láttam a pandás kulcstartód, a plüsst az ágyadon és te is hasonlítasz rájuk.- mosolygott
-Te voltál a szobámba?- húztam fel egyik szemöldököm
-Valakinek takarítania is kell!- vonta meg a vállát, majd felállt és a konyha felé vette az irányt. Mielőtt eltűnt volna a szemem elől még visszafordult és mosolyogva mutatta azt a bizonyos like jelet. Ooooké... Minheetől azt hiszem ez nem számít furcsa viselkedésnek. Nem sokára azonban, hatalmas csörömpölést hallottam egyenesen a konyhából. Gondolom Minhee leejtett egy tányért vagy valamit, azonban nem jött ki a fürdő felé, hogy a takarító szekrényből kiszedje a seprűt. Látnom kellett volna, mert csak a nappalin keresztül lehet arra menni az étkezővel egybenyitott helységből. Azonnal felugrottam és elindultam a csend felé. Még szitkozódást sem hallok. Egyre gyorsabban szeltem át a maradék távolságot és megálltam az ajtóban. Megpillantottam a tányért, viszont a mellette eszméletlenül heverő lányt is. Odasiettem és az ölembe raktam a fejét.

-Srácok! Gyertek már!- kiáltottam teli torokból, majd meghallottam a hangos dübörgéseket a lépcsőn-Tarts ki, hallod? Nem ám meghalsz itt nekem!- beszéltem hozzá, de ez inkább nekem segített, nem neki.
-Mi történt?- guggolt le Yixing a lány másik oldalára, míg Sehun elszaladt borogatásért.
-Nem tudom. Csak a tányér eltörését hallottam és mire ideértem itt feküdt.- néztem kétségbe esve barátomra, miközben elkezdett mozogni Minhee szája.
-Igazán erőssé akkor válsz, ha hazaértél.
-Már megint ezt mondja... Találtatok valamit erről?- nézett rám
-Még nem, de megkeressük a jelentését.
-Azt ajánlom is.- szólalt meg Luhan, mire még jobban elcsodálkoztam. Se szó, se beszéd felkapta Minheet és felvitte a szobájába.
-Neki meg mi a baja?- néztem utánuk
-Csak nem tudja elfogadni a jóslatot.- erre a mondatra csak kérdő és egyben érdeklődő fejjel fordultam hyunghoz-Állandóan visszatérő emlékekről álmodik, kinyírta a calvariam caput is és elájul akárhányszor eszébe akar jutni valami. Minheeről szól. Ő fogja beteljesíteni.

24.fejezet

MinHee pov.

-Amerika?- nyelem félre az utolsó korty teámat unokahúgom kijelentésére, aki jelen pillanatban egy bőröndbe pakol be. Bár inkább mondanám káosz kialakításnak, ahogy össze gyűrve dobálja a ruháit.
-Igen, már mondtam Baekhyun mondta, hogy mennyek.
-De egyedül? Mi van ha...
-Nyugi mondták, hogy Minseok oppa is velem jön.
-Minseok. Biztos, hogy őt mondták, nem értetted félre? Tudod Minseok, MinHee. Szerintem a végét félre értetted- hadonásztam össze vissza ezzel kiejtve kezemből az éppen összehajtott nadrágot.
-Nem- öltötte rám nyelvét.- De nyugi vigyázok magamra.
-Azt ajánlom is- öleltem magamhoz, majd ott hagyva had szenvedjen egyedül vissza mentem a konyhába egy újabb teáért.

SunHee már nagyjából egy órája elhagyta a házat Xiumin társaságában, én pedig azóta is a szobámban elhelyezett szőnyegen fetrengek és szenvedek. Hangos nyöszörgéseimet, amit az unalom facsar ki belőlem minden egyes eltelt perccel végül az ajtómon történő kopogás zavarta meg.
-Nyitva van- kiabáltam ki miközben oldalamra fordultam.
-MinHee az ajtód annyira van nyitva mint nyáron befagyva a tó vize. Nyisd ki.
-De nem megy, túl...
-Rendben, várj mindjárt bent vagyunk- sóhajtott Chen, majd egy hosszas csend következett. Oldalamról vissza dőltem hátamra, amikor lábakat pillantott meg fejem felett.
-Szóval a kis örökös át váltott teknősbékába és ezért kellett beteleportálni?-nevetett fel Kai
-Nem vicces. Én jelenleg éppen szenvedek- pislogtam rá durcás arcot vágva.
-Hát azt látom én is, na gyere- nyújtotta felém kezét, amit én készségesen el is fogadtam, így hamar talpra álltam.
-Ez nem alkalmas- rázta meg fejét az eddig csendben figyelő fiú. Az értelem valószínűleg leolvasható volt arcomról, mivel Chen azonnal nevetésbe tört ki.
-Elviszünk kirándulni-kacsintott rám- de hozz valami meleg pulcsit is magaddal, a többit mi intézzük. Ezzel a mondattal pedig magamra hagytak szobámban. Izgatottan kezdtem el kutakodni szekrényemben, viszont rövid idő alatt rákellet jönnöm, hogy egy szem vastagabb ruha sincs benne, ami túrázásra alkalmas lehetne. Mint superman kezdtem el kutatni unoka húgom szekrényében, de ott sem jártam sikerrel. A gondolat, mint villámcsapás hasított belém, majd rohanni is kezdtem a leszáradt ruhákért. Leérve egy fekete piros mintás pulcsit kaptam fel. Jól emlékeztem, hogy most mostam ki. Bár nem tudom melyik fiúé, remélem nem fog megharagudni amiért kölcsön veszem. Bár ígérem ahogy vissza érünk kimosom és rá sem fog jönni.
Lerohantam az ajtóhoz, hogy ott várhassam a fiúkat, de mire le értem addigra ők már ott vártak. Oda futottam hozzájuk és Kai-tól megpróbáltam elvenni az egyik táskát amit a kezében tartott.
-Ez a pulcsi véletlenül nem Luhané?
-Oh szóval az övé.
-De, hogy került hozzád- pislogott nagyokat JongIn.
-Nem volt meleg pulcsim és ezt találtam meg a leghamarabb a leszáradt ruhák között.
-Ha szóltál volna én is tudtam volna adni, de inkább menjünk, holnap ha haza érünk pedig elviszünk meleg ruhákat venni-nyitotta ki végszóra a hatalmas bejárati ajtót Kai. Ahogy átléptük a kovácsolt vaskaput, amin eddig nem nagyon járkáltunk ki, mint egy hároméves kezdtem el rohanni a sűrű felé. Hátra néztem milyen távolság van köztem és a fiúk között, majd mivel láttam, hogy nem figyelnek felmásztam az előttem tornyosuló fa egyik ágára és mint egy párduc vártam áldozataimat. Hamar meg is hallottam a gallyak ropogását és készen a támadásra nézelődtem lefelé. Már hallottam ahogy mérgelődnek hova tűnhettem, amikor egy elrugaszkodással Chen nyakában teremtem. Egy ijedt kiáltás hagyta el ajkait, majd hátra felé kezdett hadonászni kezeivel. Leszálltam róla és a két fiú között elindultunk. 

Tekintve, hogy nem ismerem a járást hagytam, hogy ők vezessenek. Hosszas gyaloglás után végül egy kisebb tónál álltunk meg pihenni. Már éppen ideje volt, mivel ha nem állunk meg én a következő méternél tuti, hogy közelebbről is bemutatkoztam  volna az avarnak. Nem mellesleg ez a hely gyönyörű volt. A sűrű fák zöldellő levelei felől a nap erősen tört át, ezzel mesébe illő játékot játszva a fodrozódó vízen amit a csobogó vízesés okozott. Lassan indultam meg a víz közelébe, majd cipőmet levéve felhajtottam nadrágom szárát és a tó közepéig szaladtam.

-MinHee azonnal gyere ki a vízből- kiáltott felém Chen, mire egy pillanatra rájuk emeltem tekintetem.
-Igen, gyere ki még a végén megsérülsz- kezdett el Kai is aggodalmaskodni, amit hangszíne is elárult.
-Nem megyek ki. Goliat tigrishalat akarok fogni.
-Micsodát?
-Te nem vagy normális azonnal gyereki ki.
-Nem- kiáltottam ki, majd ismét a vízbe dugtam kezeimet.
-Ne akard hogy bemenjek érted. -Nem is akarom- motyogtam magam elé, mire valaki elkapta derekamat. Sikítani kezdtem és minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak. Annyira elvoltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy már a parton állok.
-Látod mondtam, hogy veszélyes.
-Ha nem ijesztesz meg- néztem szúrósan a teljesen vizes fiúra, mire Chen felkapott és elindult a bozótok fele.
-Mára eleget mókáztál, szóval folytatjuk az utat. Ezzel az egy mondattam pedig JongIn is utánunk indult. Kényelmesebb volt úgy túrázni, hogy nem kelet megmozgatnom a lábaimat, viszont volt egy olyan érzésem, hogy csak azért van királyi sorom mert attól fél az engem cipelő egyén, hogy vissza futnék a halacskámért.

Rövid idő elteltével egy tisztásra értünk. Ahogy talpam talajt ért keresni kezdtem egy olyan helyet, ahol a nap sugarai erősebbek. Miután megtaláltam vacogva álltam meg, bár ahogy láttam JongIn sem cselekedett másképp. Kicsit bántam, hogy ennyire meggondolatlan voltam és miattam ő is fázik. Amíg a fiúk elkezdték a sátrat felverni, addig én vissza mentem a fák szélére ágakat gyűjteni. A megfelelő mennyiségű fa beszerzése után egy helyre pakoltam őket nem messze a sátortól, ezt követően pedig minden anti cserkész tapasztalatomat bevetve próbáltam meggyújtani a meleg tűzet. El tartott egy darabig, de még így is viszonylag gyorsan meggyulladt és a finom meleg amit adott hamar átjárt minket.

Miután besötétedett elkezdtük a tűz mellett ülve sütni a mályvacukrokat, amiket vajas keksz közé helyeztünk miután készen lettek. Kicsit hűvösebb lett az idő ezért úgy döntöttem, hogy befészkelem magam a meleg plédek alá.
-Stipi-stopi én alszok középen- hajtott ki fejem.
-Nekem megfelel, úgyis mindig a középsőkre támadnak- kacsintott rám Kai.
-Szerintem meggondoltam magam, Kai te alszol középen- húztam vissza a fejem miközben betakaróztam az egyik szélén elhelyezett bundás pléddel. Hirtelen egy vetődő testet éreztem magam mellett, mire ijedten pillantottam fel.
-Mi az, hogy akkor én alszok középen?
-Hát... tudod rájöttem, hogy igazad van. Szóval gondolj bele te tudsz teleportálni, ha megtámadnak tuti nem lesz semmi bajod mi pedig addig feltudunk készülni.
-Jogos amit mond- hallottam meg Chen befelé irányuló hangját.
-Most te is az ő pártján állasz- hajolt ki, mire én oldalba böktem.
Ezután már csak bent beszélgettünk, leginkább az én gyerekkoromról amin nagyokat nevettek néha.

Az éjszaka közepén különös és egyben megmagyarázhatatlan érzésre ébredtem meg. Egyszerre járta át testemet a hideg de mégsem kellemetlen érzés. Először annak próbáltam be tudni, hogy biztos megfáztam a rövid fürdőzésem miatt, de akkor hirtelen meghallottam egy női hangot ami a nevemet hajtogatja megállás nélkül. A hang nagyon ismerős volt, már hallottam ezt a hangot. Ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébresszem fel a békésen szuszogó fiúkat másztam ki a sátorból. Körbe néztem de senkit nem láttam, viszont a hang nem halkult el. Lábaim maguktól kezdtek el vinni egy irányba. Magabiztosan lépkedtem, miközben a hang egyre közelebbről érkezett felém. Egy faágat arrébb hajtottam, ennek köszönhetően pedig megpillantottam őt,  azt a nőt, illetve vámpírt akivel már egyszer találkoztam az erdőben. Próbáltam csendben maradni, de akkor ő megfordult és mosollyal az arcán intett, hogy mennyek közelebb. Szememmel körbe pásztáztam a kis tisztást, majd egy mély levegőt véve lépdelten közelebb.
-Örülök, hogy újra találkoztunk- simított végig karomon ugyanazzal a kedves mosollyal az arcán.
-Hiszen te hívtál ide. Nincs igazam?
-Valóban, ez igaz. De hidd el nem volt fölösleges. Csak neked akarok segíteni.
-Segíteni?
-Igen. Lassan elfog kezdődni.
-Elkezdődni, mi?
-A jóslat nemsokára felfedi magát. Fontos feladatod lesz, csak légy türelmes MinHee.
-Tessék? Ne haragudj de még a nevedet sem tudom, mégis mi okom van hinni neked?
-A nevem...
Még mielőtt kimondhatta volna gallyak reccsenését hallottam meg, majd a fiúk hangját amint nevemet kiabálják. Vissza fordultam a névtelen nő felé, de eltűnt. Megint. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam a vissza vezető úton, ahol rögtön JongIn-ba botlottam. Vissza mentünk a sátorhoz és miután azt mondtam, hogy csak fájt a fejem ismét lefeküdtünk aludni.

Lay pov.

Miután beléptünk otthonunkba tudatosult bennünk, hogy MinHee-ék eltűntek. Csak Taot és Sehunt találtuk meg, amint a könyvtárban egy hatalmas lexikon felett olvastak. Még gyorsan megnéztem, hogy a két sérült fiú milyen állapotban van, majd követtem három barátomat a nappaliba, ahol a kanapéra ülve kezdtünk el beszélgetni.
-Apropó akkor most MinHee hova is tűnt?- tette fel a kérdést már vagy harmadszorra Luhan.
-Már mondtam Hyung, hogy Kaival és Chennel ment el valahova- sóhajtott egy nagyot Sehun.
Vajon mi lehet ez a folyamatos érdeklődés az idősebbik lány iránt?

  Miután a fiúknak elmondtuk mire jutottunk, vágni lehetett a feszültséget, amit az öregtől megtudott információ okozott.

 Vajon mit fognak szólni a többiek, egy biztos a lányok elől ameddig csak lehet el kell titkolni. Kitudja hogyan reagálnának rá, nem tudhatjuk elég erősek-e ehhez. Bár aggasztanak MinHee álmai a múltjáról főleg, hogy elvileg ő semmire sem elékezhetne.
Gondolataimból az ajtó nyílása és Chen hangos nevetése zökkentett ki. Luhan-nal rögtön felpattantunk és az ajtó előtt is teremtünk.

-Luhan?- kerekedtek el a lány szemei, majd egy mosoly kíséretében pirosló orcával intett felénk. Miután beljebb léptek, csak akkor vettem észre mit is visel. Kikerekedett  szemekkel mértem végig szemeimmel. Mégis mi folyik itt, Luhan pulcsija?