10. fejezet

MinHee pov.

Amikor ma felkeltem a mindig mosolygós Chanyeol tudatta velem a tényt, miszerint SunHee elment még korán reggel megismerkedni a vőlegénye szüleivel. Nem tudtam mit tehetnék annak érdekében, hogy ne unatkozzak, ezért Suho volt az első "áldozatom" akit felkerestem. Nagyából fél órát bírtam mellette, mivel nem volt valami érdekfeszítő mellette üldögélni és figyelni, ahogy a nap a faágak között megvilágította a termet a hatalmas ablaknak köszönhetően. Szép volt, de nem ép a legizgalmasabb dolog amit csinálhattam volna. Miután feltűnés nélkül sikerült kiosonnom Xiuminba botlottam, aki éppen az udvarra indul, valami napi séta miatt. Jobb ötlet híján megkérdeztem, nem zavarná ha én is vele tartanák. Egy mosollyal arcán bólintott, ezzel jelezve, hogy nem zavarja a jelenlétem.
-Nagyon hideg van- dörzsöltem meg felső karomat, miközben egy vékony kis ösvény felé vettük az irányt.
-Hát igen- nevetett- nálunk egy kicsit hűvösebb van ősszel mint nálatok, de azért megszokható.
-Na ne. Ha itt kell maradnom, már most látom, hogy nem fogom túlélni a telet- nevettem el magam, mire Xiumin megrázta a fejét. Először arra gondoltam, hogy vissza megyek, de mivel nem figyeltem merre jöttünk, folytattam a sétát.
Amúgy minden na...-miután befogta a számat másik kezét szája elé emelte, engem csendre intve. Fejemet automatikusan fordítottam arra, amerre ő is nézet.
-Látod?
Én csak egy aprót bólintottam válasz gyanánt, miközben  az éppen repedező hatalmas tojást figyeltem.
-Jobb, ha megyünk- ragadta meg a kezem és elkezdett visszafelé húzni.
-De miért? Én megakarom nézi a kismadárt- nyafogtam, miközben lábaimat szedtem a tempó megtartásának érdekében.
-Nem gondolod, hogy egy kicsit nagy tojás volt?
-Na jó akkor a nagy kismadarat szeretném megnézni- álltam meg én is, éppen csak nem neki menve Xiumin-nek.
-Pabo- pöckölte meg homlokomat- az egy sárkány tojás volt, ami azt jelenti ha ott maradunk, lehet csak hamuként "élnénk túl "-az utolsó szónál macskakarmot mutatott.
-Oh, miért nem ezzel kezdted, akkor muszáj megnéznem. Még nem láttam sárkány babát- fordultam vissza, mire társam hátára kapva cipelt vissza a hatalmas kastélyszerű épületbe.

-Ez komoly- nevetett Lay, miközben elém rakta a gőzölgő teával teli bögrét.

- Igen, komolyan mondom ez a lány nem is köz, hanem önveszélyes- mutogatott össze vissza. Torkomat megköszörülve fordultam feléjük- ha nem baj még én is itt vagyok. Hello- integettem orra elött.
-Akkor is ez az igazság... egy normális lánynak nem sikítva kéne menekülnie ezután, hogy megtudja, hogy sárkány van a közelben?
-Nem vagyok átlagos- vontam meg vállamat.
-Igaz. Te öngyilkos hajlamú vagy.
-Na jó, szerintem most hagyjátok abba, amíg még nem estek egymásnak.
Lay tanácsára hanyagoltuk a témát.

Miután a meleg teámat megittam Lay-ket magukra hagyva a legközelebbi folyosó irányába indultam. Miközben sétáltam, újra szemem elé került az égő házat ábrázoló festmény, ami megint elterelte a figyelmemet. Közelebb léptem, és figyeltem, ahogy a lángok mozogni kezdenek. Na várjunk csak, de hiszen a képek nem mozognak.  Óvatosan ráztam meg fejemet, hogy elinduljak, de valami nem engedte, hogy lábaimat megmozdítsam.
-Mit nézel annyira MinHee?
Hátrafordulva vettem észre, hogy a személy aki elterelte a képről figyelmemet nem más mint Tao.
-Én....izé én csak....szóval....
-Kris mondta nekünk, hogy az első napon is megálltál ezelőtt a kép előtt. Talán emlékeztet valamire?
-Nem- ráztam meg a fejem- talán kellene?
-Tessék?...Ja~ nem, dehogy kellene.
-Rendben, amúgy segítsek?- mutattam a kezében tartott több száz könyvre.
-Azt meg köszönném-  mosolygott, majd átadott egy pár ősrégi könyvet.
Egy hatalmas faajtó előtt álltunk meg, majd Tao kinyitotta azt egy kulccsal amit a zsebéből vett elő. Ebben a pillanatban az eddig látott legnagyobb könyvtár tárult szemeim elé. Orromat megcsapta a jellegzetes olyannyira szeretett régi könyv illata.  Ahogy beljebb léptem vettem csak észre a hatalmas könyvrengeteget tartó antik könyvespolcok tetején elhelyezett szenteket ábrázoló mellszobrokat.
-Csak tedd le oda őket- mutatott az egyik asztalra, ezzel ismét elvonva figyelmemet nézelődésemről. Az asztalra helyezve a könyveket indultam meg egy vitrin felé, amiben egy szemmel láthatólag ősrégi tekercs darab volt elhelyezve.
-Erre latinul van írva?
-Nem egészen- nevetett- de sok mindenben hasonlít rá. Ezt a nyelvet az őseink használták, az emberek csak átvették tőlünk és egy kicsit változtattak rajta.
-Szóval akkor itt jártak már emberek?
-Igen. De  nem tudni, hogyan. Vannak olyan elméletek is, hogy egykor még az emberek is itt éltek. Csak...
-Csak mi?
-Csak találtak egy kevésbé veszélyes világot- vonta meg a vállát- De ez csak egy gyerek mese.
-Ha te mondod- vontam meg én is a vállamat, majd az egyik könyves polc felé vettem az irányt.
-Amúgy ide tilos bejönni, hogy be volt zárva?
-Mi? Jaj dehogy is. Ha szeretnél akármikor bejöhetsz. De!
-De?
-De nem vihetsz ki innen semmit valamelyikünk engedélye nélkül. Rendben?
-Értettem főnök- vágtam magam vigyáz állásba, mint a katonák.

A könyves polcok között járkáltam, amikor véletlenül sikeresen levertem egy könyvet. Miután meggyőződtem arról, hogy senki sem hallotta meg bűnömet lehajoltam érte, hogy vissza rakhassam oda, ahol eredetileg volt. Ahogy felemeltem egy papírdarab esett ki belőle, amin a hold állás fázisai voltak ábrázolva. Érdekelni kezdett, vajon miről szólhat a könyv, ezért az elejét megfigyelve kerestem címét.
-Luna- olvastam el az ismert szót- ezt értem, de ezt itt nem- húztam végig az ujjam az utána következő ábrára. Nagyon kezdett érdekelni miről lehet benne szó, ezért minden latin tudásomat elővéve lapoztam bele a vastag könyvbe.
Már magam sem tudom mennyi ideje ülhettem a hideg kövön, amikor Tao kivette a kezemből olvasnivalómat.
-Na~. Ezt most miért csináltad?
-Bocsi, de akármilyen hangosan is szóltam, te rám sem hederítettél.
-De akkor miért nem böködtél meg- pislogtam fel rá.
-Azt hiszed nem próbáltam?
-Öm...próbáltad?
-Nem is egyszer- nevette el magát- na de gyere, mert ma még semmit nem ettél, és hát ennek Kai és Luhan eléggé hangot adott nemrég.
-Oh.. akkor mennyünk- álltam fel.
Már majdnem kiértünk az ajtón, amikor nekem eszembe jutott a nemrég olvasott könyv.
-A könyvet kölcsön kérhetem?
-Nem szeretnélek megbántani, de nem lehetne, hogy azt inkább ne olvasd?
-Öööö...
-Szóval nem- vakarta meg tarkóját.
-Talán nem kéne?
-Nem erről van szó, csak...
-Csak mi?
-Rendben, de csak  a könyvár területén, és senkinek sem mondhatod el. Értesz engem?
Egy bólintással jeleztem, hogy értem amit mond, majd egy ajtón belépve egy hatalmas étkezőasztalnál vártak a többiek.
-MinHee, gyere ülj le- paskolta meg Sehun az üres széket maga mellett. Mivel máshol nem volt hely, na meg mivel más nem is nagyon ajánlkozott fel csendben leültem a legfiatalabb fiú mellé.
Sehun elkezdett minden félét a tányéromra pakolni, miközben azt magyarázta mi micsoda.
-Izé...
-Nem szereted talán- pillantott rám pakolás közben.
-Nem, nem erről van szó. Csak izé... nem vagyok éhes. De azért köszönöm- hajoltam meg.
-Ezt meg, hogy érted? Napok óta szinte nem is eszel- állt fel Luhan és egyenesen felém sétált.
-Igazad van, még énsem láttam enni- jegyezte meg D.O is- talán fény evő vagy?
-Milyen evő- néztem rá érdekesen.
-Ugye nem vagy beteg- tette tenyerét arcomra bambi, miután mellém ért.

Az ajtón beszűrődő kopogásra keltem fel másnap. Ágyamról felállva másztam el odáig nagy nehezen, hogy ki tudjam nyitni  azt.
Miután kinyitottam, egy mosolygós SunHee állt velem szemben.
-Hány óra van- töröltem meg szemeimet.
-Korán- súgta, majd beljebb jött.
-Akkor mit ártottam neked, hogy felkelts?
-Néz- tartotta elém kezét, amin megpillantottam az eljegyzési gyűrűt.