19.fejezet

Sunhee POV

Mióta a fiúk elutaztak minden este kaptam egy levelet és egy szál vörös rózsát. Próbáltam fent maradni,hogy lássam kitől kapom,de valahogy sosem sikerül,mintha kilesné mikor alszom el. Az elkapási lehetőségeken gondolkodva merültem el a bögre teámat nézve,amikor Tao szólt,hogy öltözzek át valami edzőruhába,mert megnézi a tudásunkat.
Hiába figyeltem Taot sok mindenre nem jöttem rá. Annyit észrevettem,hogy megvárja az ellefele támadását és legtöbbször lábbal védekezik. Sokat nem érek vele,hiába győzte le Minhee.
-Gyere Sunhee.-mosolyog bíztatóan a velem szembe álló fiú
-Most szólok,hogy nem vagyok jó közelharcban.-rántom meg a vállam,majd felveszem a védekező pozíciót. Azt a taktikát alkalmazom,mint mindig: megvárom,míg a másik mozdul. Tao ezt észre is vette és ütésre emelte a kezét,de hál'Istennek gyorsabb voltam nála és megütöttem a bordáit. Pár másodpercre meglepődött,de a végén az az eredmény lett,amit szerintem mindenki sejtett küzdelem nélkül is: vesztettem.

-Adjatok inkább valami fegyvert. Azt sokkal jobban szeretem.-vigyorgok rájuk

-Mit szeretnél használni? Tüsarkút?-nevet Kai,mire támad egy nagyon jó ötletem.

-Hm... Kérek egy pisztolyt.-álltam meg a fiúk előtt,akik nem akartak nekem adni semmiféle fegyvert,de pár percnyi civakodás után elmentünk egy lőpályára,ahol minden felszereléssel ellátrak és a teremben is csak a kis csapatunk volt. Lassan felvázolhatom a tervemet is...

-Ez egy Glock 19-es... Ilyet kaptam 18.szülinapomra.-forgatom a kezemben az ismerős tárgyat,Chennek meg az álla a padlóval ismerkedik. Most valami érdekeset mondtam? Emlékszem... Unnie nem akarta megvenni nekem,nehogy kárt tegyek magamban vagy valaki másban,Taemin mégis megajándékozott vele.-9x19-es kaliberű, világszerte használják különböző biztonsági szervezetek. Valamint bármilyen területen megállja a helyét, akár rejtetten viselve vagy második fegyverként használva. Például ezt a típust használják az Egyesült Államok légierejének elit pilótái, életveszélyes szituációkban alkalmazzák. 15 golyó fér el a tárjában,kisebb az átlag fegyvernél.

-Sunhee kedvence.-világosítja fel Minhee a többieket,de ők úgy lesnek rám,mint valami idegenre. Baj,hogy ismerem a fegyvert,amit használok?

-Na,Jongin állj oda a falhoz!-biccentek a velem szemben lévő falon elhelyezett célpont felé. Szavaimra lefagy,de pár másodperc múlva már ott is van a helyén. Minhee kivételével mindenki feszengve nézett minket.

-Tao mondj egy számot egy és tíz között!

-Öt.-vágja rá

-Rendben.-behunyom a bal szemem,célzok,majd lövök egyenesen a terpszben álló fiú lába közé. Persze Kai egyből elfehéredik,majd még négyszer teszem meg ugyanezt a sorozatot. Leteszem a füstölgő pisztolyt,leveszem a fejemről a tompítót és a szemeim elől a védőszemüveget.

-Elég meggyőző voltam?

***

Amióta elment nem nagyon keresett. Ezen töröm magam napok óta... Tettem-e valamit,amivel kiérdemeltem ezt? Az utazás napján felhívott,hogy ne aggódjunk,de azóta semmi. Lehet csak nincs ideje. Igen! Biztosan ez az oka! Fontos tárgyalásai vannak és nem ér rá. De esténkén chatelni sem? Ugyan! Elfoglalt. Csak elfoglalt. Ugye? 

Vőlegényem napirendjén gondolkodva nem figyeltem oda,az amúgyis rozoga állapotban lévő hídon való átkelésen,ìgy a szélén közlekedve,elvesztettem az egyensúlyom,de mielőtt a kis folyóba estem volna egy kar visszafogott.

-Vigyázz! El ne ess!-rántott vissza, megfordított és így csak pár centire volt egymástól az arcunk

-Öööhhh... Se-sehun-ah...-kapaszkodtam bele a bicepszébe,ami eléggé látszott a vékony pulcsin át,de muszály volt hogy ne essek bele a vízbe. Túl közel volt,de ahogy észre vettem nemcsak én voltam zavarban..-Köszönöm...

-Igazán semmi. Öhm... Vissza kell jönnöd,mert a többiek felderítésre mennek.-enged el és indul vissza. Némán haladtunk egymás mellett. Már-már fullasztónak éresztem a csendet,amit lehet észre is vett,mert megtörte azt:

-És... Hogy érzed magad nálunk?-néz egy pillanatra rám,majd az útat fűrkészi tovább

-Jól... Csak lassan haza kellene menni. Tudod a munka és Taeminék. Biztos aggódnak...-jutnak eszembe. Egy szó nélkül tűntünk el és azóta nemis láttam őket. Remélem jól vannak és minden rendben körülöttük.

-Tessék?-változik a lassan megszokott pokerface hihetetlen fejjé-Ne-nem mehettek haza! 

-Már miért ne mehetnénk?-húzom fel a szemöldököm

-Khm.. Úgy értem,hogy mindegyikünknek szüksége van rátok és amúgyis már rég elfelejtettek titeket...-siet előre

-Hogy mondod Oh Sehun?! Mi az,hogy nem emlékeznek ránk?! Ti csináltatok valamit?!-rohanok utána kicsit kiabálva,de úgy tűnik választ nem kapok. Valamit összehókuszpókuszoztak vagy mi fene?

-Ne kiabálj! Az erdő ezen része veszélyesebb,mimt hinnéd.-áll meg,minek következtében neki megyek,de látszólag őt ez nem zavarja. Körbenéz és szemeiben furcsa csillanást látok. Most mi lesz? Papagájjá változik és elrepül? Erre a gondolatra egy mosoly kúszik az arcomra,de amint észreveszem,hogy bizony a fiú itt hagyott az arcom kétségbeesőre változik. Az állapotomon a mögüllem jövő morgás sem segít,ami bizonyára nem egy kis egértől származik-mondjuk én már semmin sem lepődök meg itt. Ahogy gondoltam. Egy izmos lábú,barna szörű,ijesztő és egyben gyönyörű farkast pillantok meg. Időt sem hagy arra,hogy pánikba essek,mély fejhajtással jelez,hogy nem akar bántani. De akkor minek jött? Gyönyörű íriszeit az enyémekbe fúrja és ugyanazt a csillogást látom benne,mint az előbb Sehunéba. Mi lehet az összefüggés?

Hirtelen fut el mellettem,majd ugrik egy kidölt fatörzsre és csak fűrkészi a környezetet. Bizonyára valamit keres. De vajon mit? 

Egy éles vonyítás töri meg a csendet,ami engem futásra késztet és megsem állok a biztonságot nyújtó házig. Az ajtón berontva,lihegve jelzem,hogy megérkeztem.

-Minden rendben?-Chen,a hátán egy hátizsákkal-Hol van Sehun?

-Az erdőbe voltunk és hirtelen eltűnt. A-aztán jött egy farkas és vonyított,én meg csak futottam,mint valami ijedt kisállat.-lihegek még mindig a rohanás miatt. Mielőtt Chen bármit is kérdezhetett volna csengettek,így megfordultam és kitártam az ajtót.

-Muszáj... jönnötök...-esik rám,alig bírom megtartani,de ez a legkisebb problémám-JaeBum rosszul van...-ájul el a karjaim közt. Jobban megnézve ruhája tiszta vér-remélem nem az ővé-és tiszta kosz.

-Mi történt veletek?!-rázom meg egy kicsit,majd kétségbeesetten nézek az időközben kitömörűlö emberekre-TaeMin!!

18.fejezet

MinHee pov.

-De azt olvastam, hogy az a lény csak teliholdkor jelenik meg. De a bál napján nem volt telihold.
-MinHee könyörgöm, fogd már fel, hogy nem tudom.
-Akkor mégis ki tudhatná? Tao ne szórakozz ti éltek itt régebb óta, plusz te adtad a könyvet is- mentem szorosan mögötte, miközben ő az ősrégi krónikákat rendezgette.
-Tudom és már bánom is-sóhajtott, majd megfordul, így sikeresen mellkasába ütöttem orrom.
-Ez fájt- fogtam fájó pontom, mire Tao megfordított és kitolt a hatalmas könyvtárból.
-Azt hiszem mintha megígértél volna valamit SunHee-nek.
-Uh basszus tényleg- kaptam fejemhez, majd rohanni kezdtem- erre még vissza térünk.

Még mindig nem fér a fejembe, hogy, hogy felejthettem majdnem el, hogy SunHee megkért, hogy vigyázzak a kis Roalf-ra. Amit persze nagy örömmel vállaltam mert hát imádom az állatokat és ez a kis Husky baba rettenetesen aranyos. Most is ép az erdőtől nem messze sétálunk, miközben a kis szépség össze vissza szaglászik. Már majdnem elértük az erdő szélét, ezért elindultam vele vissza fele. Bár szívesen sétálgatnék vele ott is most, hogy tudom milyen lények élhetnek itt jobbnak látom max egyedül bemenni felfedező útra. Na meg persze az sem hiányzik az életemből, hogy dongsaeng vagy bármelyik fiú is az orromra kösse, hogy rosszra nevelem a csöppséget. Vissza fele sétálva majdnem orra estem egy kiálló gyökérben, de köszönhetően akrobatikus tehetségemnek mindez nem történt meg.

-Add ide- kapálóztam nevetve, miközben próbáltam Roalf-tól vissza szerezni kispárnámat. -Roalf ne fuss el- nyafogtam. A földre leülve színleltem megsértődést, mire a kis csöppség hatalmas szemeivel nézegetve engem jött közelebb. Kapva az alkalmon ragadtam meg és kezdtem el simogatni pocakját, amitől össze vissza kezdte rázni farkát miközben szabad kezemet nyalogatta.
-Látod, én tudtam, hogy vissza szerzem- nevettem még mindig, mire a hátam mögött megjelent valaki.
-Látom jól szórakoztok- hallottam meg az illető hangját.
-Nagyon szeretem az állatokat- pillantottam rá, majd vissza is fordultam Roalf-hoz aki már talpon állva rázta farkát és ugatott.
-Akkor, hogy- hogy nincs háziállatod?- guggolt le mellém Kai.
-Én akartam, de a lakótársaink vagyis pontosabban akiknél laktunk nem engedték. Így nem is lett.
-Sajnálom- nézett rám őszinte tekintettel.
-Nem gond- mosolyogtam- bár Roalf nem az enyém le legalább játszhatok vele.
Ezután már  nem beszéltünk sokat. Inkább a kis huskyval játszottunk. Labdát dobáltunk neki és meg is etettük, mielőtt vissza vittem volna SunHee-nak. Ez külön értelmet adott a mai napnak, mivel miközben a csöppség evett Kai sikeresen belelépett a vizes tálba és ennek következtében fenékre is esett. Persze én meg alig bírtam vissza tartani feltörekvő nevetésem.
-A kutyusod fáradtan alvásra jelentkezik- vágtam magam vigyáz állásba miután át adtam Roalffot unokahúgom kezébe.
-Köszi, hogy vigyáztál rá- mosolygott rám, mire én csak meglegyintettem kezem, egy amolyan ugyan semmiség jellegűen.
-Fáradtnak tűnsz, jobb ha te is lefekszel- ölelt meg. Elhagyva szobáját egy hatalmas ásítás hagyta el ajkaimat, de még nem alhattam. A konyhába sétáltam, hogy valami vacsorát össze dobhassak a maradék hét fiúnak és SunHee-nek, na persze csak ha ő is eszik a fiúkkal.
Úgy gondoltam, hogy húsos tésztát csinálok mivel az nagyon finom és pluszba minden alapanyag volt is a hűtőben. Egyedül nagyobb erőfeszítést a tészta meggyúrása volt, de miután azzal is elkészültem már gyerekjáték volt a többi.
Az utolsó adag kis táskának kinéző hússal töltött tészta batyut is sikerült kivennem. Megterítettem az asztalt és az órára pillantottam. Még épp időben kész lettem, ugyanis pontban nyolckor szoktak megjelenni az éhenkórászok vacsorázni. Az első aki megjelent az ajtóban Sehun volt, amin természetesen valahogy nem sikerült meglepődnöm, őt pedig nem sokkal követték a többiek is.
-Te nem eszel?- biccentett felém Chen mielőtt egy újabb falatott tett volna szájába.
-Nem vagyok éhes. De remélem ízlik.
-Nagyon finom- mosolygott Sehun teli szájjal.
-Ha tudtuk volna gyakrabban állítottunk volna be a konyhába- nézett rám Kai.
-Hát én szívesen...
-Csak vicceltem, nem szeretném ha az egész napodat a konyhában töltenéd- mosolygott, én pedig egy egyszerű bólintással jeleztem, hogy megértettem. Felálltam helyemről és a hatalmas ajtó felé kezdtem el menni.
-Én lefekszem, de ti csak egyetek nyugodtan- fordultam hátra.
-Holnap délután edzés- kiabált vissza Tao.
-Ezt nem mondhatod komolyan- hallottam meg Luhan hangját- és ha még nem épült fel?
Egy mosollyal az arcomon haladtam tovább szobámba, jól esett, hogy valaki aggódik értem.

Már majdnem sikerült kinyitnom a kis kaput, amin egyenesen álomországba juthatok amikor az ajtóm nyílás riasztott fel. Félig kómás fejjel néztem a lassan közeledő árnyat, ami közeledtével kezdett egyre jobban kirajzolódni, így megpillanthattam Lay ismerős alakzatát.
-Segíthetek?- motyogtam miközben próbáltam felkapcsolni kislámpámat.
-Csak érdekelne, hogy-hogy vagy.
-Jól vagyok.
-Már nem fáj semmid- ült le ágyam szélére.
-Nem és ezt neked köszönhetem- mosolyogtam rá- De nem csak ezért jöttél igaz?
-Igazából...ha nem nagy kérés emlékszel még a múltkori álmodra?
-Igen- bólintottam, majd takarómat kezdtem el gyűrögetni. Bárcsak eltudnám felejteni.
-Mondj el mindent- szemei vissza utasítást nem tűrő fényben csillogtak, én pedig egy mély levegővel próbáltam elmondani az egészet. A vidám játéktól a kertben egészen odáig hogy egyedül vagyok és körülöttem minden lángol. Nem bírtam tovább így könnyeim utat törve maguknak törtek a felszínre. Lay nyakába borulva kezdtem hangos zokogásba , ő pedig hátamat simogatva hagyta, hogy az utolsó aprócska sós csepp is elhagyja szemeimet.
-Sajnálom, hogy el kellett mondanod- tűrte ki hajam arcomból.
-Semmi baj, biztos fontos volt- szipogtam egy utolsót.
-Igazából, nem. Nem volt fontos. De hogy érzed most magad?
-Jobban. Már nem akar szét tépni belülről az emléke.
-Ennek örülök, ugyanis ez volt a célom. De most aludj, holnap nehéz napotok lesz- állt fel, majd elhagyta szobámat.
Miután kiment magamra emeltem takarómat és napok óta először hamar sikerült el aludnom. 

Reggel amikor felkeltem úgy döntöttem ismét Xiumint fogom zaklatni, aminek szerény véleményem szerint szinte biztos hogy nem örült. Sajnalom.meg minden, de inkább neki ne legyen nyugta tőlem, mint hogy én unjam halálra maga. De különben is most megsem szólaltam. Vissza érve rögtön az étkezöbe mentünk ahol Chen éppen azbutolsó falatokat tálalta fel. Amint a többiek is megérkeztek hozzá is láttunk a finom falatok elfogyasztásához.

A szobámban pakolásztam, amikor hírtelen Kai jelent meg, majd kezemet megragadva teleportált el velem. Mire észbe kaptam egy kissebb lakásban voltunk.

- Hol vagyunk?- néztem rá hatalmasra tágult szemeimmel.

- A lakásimban.

-Oké ez bizat... de miért hoztál ide?

-Gyere-ragadta meg karom és egyenesen egy ajtó felé húzott. 

-Beszeretnélek.mutatni valakiknek

-Bemutatni? -pillantottam rá, mire lassan kinyitotta a nyílászárót. Abban a pillanatba három rettenetesen aranyos kutyus futott ki és mind Jongin körül kezdet farokcsóvápva ugrándozni. Miután észre vettek a boldog fiút magara hagyva rohamoztak meg engem. Nevetve gugoltam le hozzájuk és simogattam meg apró fejecskéjüket.

-Nos akkor ő itt Monggu Jjangah és aki éppen a lábadat nyalogatja Jjanggu.

-Szóval akkor ki kezd- vette fel kezdő pozícióját Tao.

-SunHee-pillantottam unoka húgomra.

-Menny csak nyugodtan- biccentett, mire én egyenesen Taora ugrottam.

-Nyertem- nevettem el magam, mire a földön szét terült személy felállt.

-Még csak most kezdjük- pillantott rám, majd miután ismertette a szabályokat kezdtük is. SunHee inkább Taot figyelte, hogy kiismerhesde addig is minden taktikajat miközben a többiek érdekfrdzìtő és egyben feszengő tekintettel figyletek minket. Vagy negyed óra megállás nélküli harc után sikeresen kényszerítettem földre a harcművészetek mesterét. Mondjuk őszíntén szólva tényleg kimerìtett, de ha én bele lendülök valamibe akkor biztos, hogy győztesen kerülök ki. Na jó kivéve amikor nem.

-Basszus tudsz te- fogdosta fájó tagjait miközben felsegítettem.

-Én mondtam, hogy nem akarom soha se kihúzni nála a gyufát- jegyete meg halkan Chen.

-Ezaz, lattátok azt a sátáni fényt a szemében?- pislogott Lay.

-Engem kent fel a falra múltkor nem titeket- kezdett el Kai magyarazni, mire bocsánatot kértem, majd SunHee állt be helyemre.

17.fejezet

Baekhyun POV

A folyosót gyors ütemben magam mögött hagyva siettem a tanácskozó terembe,ahol a szüleim vártak rám. Fogalmam sincs mit akarhatnak. Végig szenvedtük Sunheevel az átkozott báljukat,amin egy támadást is levertek a fiúk,igaz Minhee megsebesült,amiről anyám nem szerzett tudomást szerencsére. Legalábbis remélem,hogy nem ezért keresnek. De azért nagyon jö az időzítésük,amikor Sunhee mellett kellene lennem,mert már annyira aggódik az unokanővére miatt,hogy alig eszik. Hiába csinál Kyungsoo finomabbnál-finomabb ételeket.

Időközben elértem az ajtót,ami elválaszt a szüleimtől. Egy könnyed mozdulattal belöktem és már mosolyogtam is,mint akinek semmi baja sincs az ég világon.

-Szívem!-jön elém édesanyám,majd két puszit nyom az arcomra,nyomában apával

-Fiam!-nyújt kezet

-Miért kerestetek?-ülünk le a hosszú asztalhoz,aminek a végén többnyire Suho szokott ülni,de most sajnos nincs jelen.

-Tudjuk,hogy nem ez a legalkalmasabb idő,mert gondolom több időt szeretnél tölteni a mennyasszonyoddal...-kezdi anya

-Drágám,ne kerítsd... Majd lesz elég ideje,amikor összeházasodnak! Szóval fiam... Amerikába kell utaznod Krisszel,Chanyeollal,Kyungsooval, Joonmyunnal. Nincs ellenkezés.-apám arról híres a halandó világban is,hogy vaskézzel iranyít. Hát igen,mindegy miről volt szó az életemben, nem én szoktam a döntéseket hozni. Vagyis ritka esetek egyike,ha én választhatok.

-Mennyi időre?-számomra ez a legfontosabb kérdés. Semelyikünknek sem mindegy mennyi ideig leszek távol,mert hiányzok a csapatból.

-Bizonytalan. Minden az ottaniaktól függ. Persze most is tudod tartani a kapcsolatot az itthoniakkal telefonon és a többi vackon.

-Értem.-állok fel távozásra készen,de mielőtt meghajolva távozhatnék apámon látszik,hogy mondanivalója még nem ért véget.

-Még valami. Holnap délután indultok.

-Igenis.-hajolok meg,de az ajtóba utánam szól:

-Baekhyun!-nevem hallatára visszafordulok egy kis mosollyal az arcomon,mert amikor a nevemen szólít mindig valami személyeset szeretne mondani és eldobja az acélpáncélt-Gyönyörű volt Sunhee a bálon. Jól mutattok egymás mellett.-mosolyog egy kicsit ő is. Nem válaszolok,mert mit is mondhatnék? "Kösz fater,de ezt én is tudtam"? Nem hiszem,hogy egy nyaklevesen kívül is bármivel jutalmazna. Ideje visszaindulnom a mi szárnyunk felé. Rossz lesz itt hagyni Sunheet,de azt hiszem meglepem valamivel... És tudom is,hogy mivel...

Sunhee POV

Kettőnk közül mindig is Minhee volt a sebeshetőbb,az érzékenyebb a változásokra. Most is ő fekszik ott fent helyettem. Én is lehettem volna,de nem. Nem értem oda előtte.

-Felesleges törnöd magad.-hallom a hátam mögül,mire felállok és megfordulok

-Csak virágot szedtem Jongin...-folytatom tovább a cselekvést

-Azt ne szedd le,mert mérgező.-guggol le ő is-Látszik rajtad,hogy bánt valami. Ha nekem nem is,de Laynek elmomdhatod. Ő mindenkit megért és mindenkin segít. Emlékszem,amikor meghalt a nagymamám akkor is bármikor mehettem hozzá,volt hogy rémálmom volt és felkeltettem,de nem haragudott. Inkább megbeszéltük mi volt benne,mit jelenthet és utána jobb lett.-mosolyog és odanyújtja az ő általa összegyűjtött virágot

-Menjünk vissza mielőtt megint esni kezd.-indultunk vissza a házba

-Ahogy észre vettem nem nagyon használjátok a képességeiteket.

-Igen. Tudod miután anyuék meghaltak a barátaink szülei neveltek minket és ott is azt láttuk,hogy nem kell egyfolytában az erőnket használni és ez így berögzült.-rántom meg a vállam

-Értem. Én is így vagyok vele,de tudod egy kicsit lusta vagyok.-vigyorog ő is,de ebben a pillanatban csúszott meg a sárban és az egész srác egy merő latyak lett. Persze nem állhattam meg nevetés nélkül.

-Gyere te szerencsétlen!-kacagok még mindig rajta,de neki se kell több ott kötök ki mellette,s már mindketten nevetünk

-Én vagyok a szerencsétlen?! Komolyan??-hahotázik megint

-Mi? Én nem estem volna el,ha nem rántasz el!! De menjünk,mert hervadnak a virágok!-forgatom meg őket. Szép lesz,ha Minheenek szedtük és mire odaadjuk neki ki is dobhatja őket. Feltápászkodunk és egymás mellett haladva megyünk vissza. Felmentem Minhee szibájába,de ott senki sem volt szöval felébredt,így a virágot vízbe raktam,majd nagyobb kedvvel gyorsan a konyhába siettem,ahol a fiúk-Luhannal az élen-könyörögtek unokanővéremnek,hogy egyen.

-Enned kell!-ölelem át hátulról

-De ez nagyon sok.-igaz Unnie soha nem evett olyan hű de sokat,de akkor is kell neki a táplálék

-Akkor is-mutattam az isteni ételekre. Persze én ilyet nem kaptam...
-Ha másért nem is akkor azért, hogy erőben légy, mire ideérnek Sehunék- jött ki a konyhából KyungSoo- már lehet hallani Xiumin hangját és ha magadat nem is,akkor legalább engem megvédhetnél, mivel miattad dobtam rá azt a vackot.
-De életet mentettél vele.
Pár perc múlva hangos nevetés jelezte,hogy a két csínytevő érkezik,a mögöttük zsörtölődő Minseokkal.
-Addig nevettek,amíg MinHee meg nem talál titeket és vízbe nem folyt.
-Nyugi hyung ez szinte lehetetlen- nevetett tovább Chanyeol. Godolom ők még nem tudják,hogy jobban van. Na most lesz ne mulass!
-Ez igaz,mivel a tea közelebb van és még forró is-mikor meghallották Unnie hangját olyan képet vágtak,mintha valami szellemet láttak volna. Le kellett volna fényképezni!
-Mi...Minh...Minhee jaj de jó, hogy itt vagy. Jobban vagy?- kezdett el hebegni Sehun
-Én igen, de ti nem biztos, hogy sokáig mondhatjátok el magatokról-kelt volna fel a székből,persze ez ilyen hamar nem megy,de Luhan ott is termett és már segített is Minheenek. Ez alatt természetesen a fiúk nyúlcipőt vettek,de csak Channienek sikerült a menekülés. Szegény Sehun úgy lógott Kai keze alatt,mintha akasztanák.
-Na idefigyelj én teljesen vehető vagyok a szivatásokra, de ha még egyszer egy ilyen undorító élőlénnyel próbáltok megszívatni esküszöm elintézem, hogy a távoli jövőben csak keresztapák lehessetek-hát ez kész... Sehun olyan fehér lett,mint valami kórházi lepedő. Annyit nevettem rajtuk. Ameddig Minhee elintézte a leckéztetést,addig én megkóstoltam az epret és a gofrit.
-Bocsánat kérés elfogadva. SunHee te meg ne edd meg az ennivalóm.-hupsz... azt hiszem nem voltam láthatatlan
-Mén mem mis meszek.-ennyit az értelmes beszédből,mert ez "én nem is eszek" akart lenni
-Tudom. Luhan vissza segítesz?
-Persze.-még egy picit evett,aztán vissza kellett vinni a szobájába,mert pihennie kell még. Mikor kijöttem Unnie barlangjából és leértem a nappaliba már Baekhyun is ott volt.

-Szia!-adok egy puszit az arcára. A bál óta azt hiszem közelebb kerültünk egymáshoz.

-Hogy van Minhee? Hallottam,hogy magához tért.-görbül a szája

-Csak kiváncsi volt,hogy mi történt vele,de most alszik vagy olvas.

-Akkor jó. Amúgy jókor jöttél,mert beszélni akartam veled vagyis veletek. Mint azt tudjátok a szüleim látogattak meg-oh szóval ezt mindenki tudtára adták csak az enyémre nem-azt közölték velem,hogy újra látogatást kell tennem Amerikába. Ráadásul nem megyek egyedül.-mi? Itt hagy a még mindig számomra idegen világba?-Tudom Sunnie,hogy most mire gondolsz,épp ezért hoztam neked valamit.-fordul hátra egy dobozhoz és vesz ki belőle valamit... Igazából nemis haragszom rá,hisz ez a kötelessége... De akkor is... Komolyan azt hiszi,hogy holmi ajándékkal kiengesztelhet? 

-Jajj de cuki! Ő az enyém?-amikor megláttam a kis Husky kölyköt megenyhült a szívem és amikor rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel végképp végem volt

-Igen,hogy ne legyél egyedül...-adja át a csöpséget

-Oh,szervusz drágaságom-vakarom meg a füle mögött,mire kidugja a nyelvecskéjét

***

Hamar eljött a búcsúzás ideje. A srácok gyorsan bedobálták a csomagokat a kocsiba és már csak ketten álltunk a jármű mellett.

-Öhm... Vigyázz magadra!-ölelem meg,amin meglepődik,de viszonozza

-Te is. És minden nap skypolunk meg beszélünk rendben?-szorít meg egy picit,majd eltávodolodik,de csak annyira,hogy lássuk egymást és megcsókol. Nem tolakodó én mégis többet akarok. Hangos dudaszó zavar meg minket.

-Még ma elkell indulnunk!-kiabál ki Chanyeol

-Menned kell...

-Úgy látszik... Hey,babe fel a fejjel!-pöcköli fejjeb az állam,mivel megmosolyogtat-Ez az én Sunheem!

-Na menj utadra,babe!-utánzom én is

-Szia!-tűnik el az autóban

Az este korábban eljött,mint vártam és a szobámba egy ajándék várt az asztalon.

-Meghoztam a lovagod!-jön be Minhee Roalffal. Az említett csak vakkant egyet-Az mi?-bök a címkés rózsa felé

-Nem tudom.-nézek körül

-Nézd meg?!-vág olyan "komolyamennyiresötétvagy" fejjel

-"Nem olyan gyönyörű,mint a kisasszony,de reméltem a mosolyt az arcodon."- felhúzott szemöldökkel fordulok Unnie felé,aki hasonló arckifejezéssel jutalmaz. Ki a küldő?

És miért érzem azt,hogy a virágnak semmi köze Baekhyunhoz?