MinHee pov.
-De azt olvastam, hogy az a lény csak teliholdkor jelenik meg. De a bál napján nem volt telihold.
-MinHee könyörgöm, fogd már fel, hogy nem tudom.
-Akkor mégis ki tudhatná? Tao ne szórakozz ti éltek itt régebb óta, plusz te adtad a könyvet is- mentem szorosan mögötte, miközben ő az ősrégi krónikákat rendezgette.
-Tudom és már bánom is-sóhajtott, majd megfordul, így sikeresen mellkasába ütöttem orrom.
-Ez fájt- fogtam fájó pontom, mire Tao megfordított és kitolt a hatalmas könyvtárból.
-Azt hiszem mintha megígértél volna valamit SunHee-nek.
-Uh basszus tényleg- kaptam fejemhez, majd rohanni kezdtem- erre még vissza térünk.
-MinHee könyörgöm, fogd már fel, hogy nem tudom.
-Akkor mégis ki tudhatná? Tao ne szórakozz ti éltek itt régebb óta, plusz te adtad a könyvet is- mentem szorosan mögötte, miközben ő az ősrégi krónikákat rendezgette.
-Tudom és már bánom is-sóhajtott, majd megfordul, így sikeresen mellkasába ütöttem orrom.
-Ez fájt- fogtam fájó pontom, mire Tao megfordított és kitolt a hatalmas könyvtárból.
-Azt hiszem mintha megígértél volna valamit SunHee-nek.
-Uh basszus tényleg- kaptam fejemhez, majd rohanni kezdtem- erre még vissza térünk.
Még mindig nem fér a fejembe, hogy, hogy felejthettem majdnem el, hogy SunHee megkért, hogy vigyázzak a kis Roalf-ra. Amit persze nagy örömmel vállaltam mert hát imádom az állatokat és ez a kis Husky baba rettenetesen aranyos. Most is ép az erdőtől nem messze sétálunk, miközben a kis szépség össze vissza szaglászik. Már majdnem elértük az erdő szélét, ezért elindultam vele vissza fele. Bár szívesen sétálgatnék vele ott is most, hogy tudom milyen lények élhetnek itt jobbnak látom max egyedül bemenni felfedező útra. Na meg persze az sem hiányzik az életemből, hogy dongsaeng vagy bármelyik fiú is az orromra kösse, hogy rosszra nevelem a csöppséget. Vissza fele sétálva majdnem orra estem egy kiálló gyökérben, de köszönhetően akrobatikus tehetségemnek mindez nem történt meg.
-Add ide- kapálóztam nevetve, miközben próbáltam Roalf-tól vissza szerezni kispárnámat. -Roalf ne fuss el- nyafogtam. A földre leülve színleltem megsértődést, mire a kis csöppség hatalmas szemeivel nézegetve engem jött közelebb. Kapva az alkalmon ragadtam meg és kezdtem el simogatni pocakját, amitől össze vissza kezdte rázni farkát miközben szabad kezemet nyalogatta.
-Látod, én tudtam, hogy vissza szerzem- nevettem még mindig, mire a hátam mögött megjelent valaki.
-Látom jól szórakoztok- hallottam meg az illető hangját.
-Nagyon szeretem az állatokat- pillantottam rá, majd vissza is fordultam Roalf-hoz aki már talpon állva rázta farkát és ugatott.
-Akkor, hogy- hogy nincs háziállatod?- guggolt le mellém Kai.
-Én akartam, de a lakótársaink vagyis pontosabban akiknél laktunk nem engedték. Így nem is lett.
-Sajnálom- nézett rám őszinte tekintettel.
-Nem gond- mosolyogtam- bár Roalf nem az enyém le legalább játszhatok vele.
Ezután már nem beszéltünk sokat. Inkább a kis huskyval játszottunk. Labdát dobáltunk neki és meg is etettük, mielőtt vissza vittem volna SunHee-nak. Ez külön értelmet adott a mai napnak, mivel miközben a csöppség evett Kai sikeresen belelépett a vizes tálba és ennek következtében fenékre is esett. Persze én meg alig bírtam vissza tartani feltörekvő nevetésem.
-A kutyusod fáradtan alvásra jelentkezik- vágtam magam vigyáz állásba miután át adtam Roalffot unokahúgom kezébe.
-Köszi, hogy vigyáztál rá- mosolygott rám, mire én csak meglegyintettem kezem, egy amolyan ugyan semmiség jellegűen.
-Fáradtnak tűnsz, jobb ha te is lefekszel- ölelt meg. Elhagyva szobáját egy hatalmas ásítás hagyta el ajkaimat, de még nem alhattam. A konyhába sétáltam, hogy valami vacsorát össze dobhassak a maradék hét fiúnak és SunHee-nek, na persze csak ha ő is eszik a fiúkkal.
Úgy gondoltam, hogy húsos tésztát csinálok mivel az nagyon finom és pluszba minden alapanyag volt is a hűtőben. Egyedül nagyobb erőfeszítést a tészta meggyúrása volt, de miután azzal is elkészültem már gyerekjáték volt a többi.
Az utolsó adag kis táskának kinéző hússal töltött tészta batyut is sikerült kivennem. Megterítettem az asztalt és az órára pillantottam. Még épp időben kész lettem, ugyanis pontban nyolckor szoktak megjelenni az éhenkórászok vacsorázni. Az első aki megjelent az ajtóban Sehun volt, amin természetesen valahogy nem sikerült meglepődnöm, őt pedig nem sokkal követték a többiek is.
-Te nem eszel?- biccentett felém Chen mielőtt egy újabb falatott tett volna szájába.
-Nem vagyok éhes. De remélem ízlik.
-Nagyon finom- mosolygott Sehun teli szájjal.
-Ha tudtuk volna gyakrabban állítottunk volna be a konyhába- nézett rám Kai.
-Hát én szívesen...
-Csak vicceltem, nem szeretném ha az egész napodat a konyhában töltenéd- mosolygott, én pedig egy egyszerű bólintással jeleztem, hogy megértettem. Felálltam helyemről és a hatalmas ajtó felé kezdtem el menni.
-Én lefekszem, de ti csak egyetek nyugodtan- fordultam hátra.
-Holnap délután edzés- kiabált vissza Tao.
-Ezt nem mondhatod komolyan- hallottam meg Luhan hangját- és ha még nem épült fel?
Egy mosollyal az arcomon haladtam tovább szobámba, jól esett, hogy valaki aggódik értem.
Már majdnem sikerült kinyitnom a kis kaput, amin egyenesen álomországba juthatok amikor az ajtóm nyílás riasztott fel. Félig kómás fejjel néztem a lassan közeledő árnyat, ami közeledtével kezdett egyre jobban kirajzolódni, így megpillanthattam Lay ismerős alakzatát.
-Segíthetek?- motyogtam miközben próbáltam felkapcsolni kislámpámat.
-Csak érdekelne, hogy-hogy vagy.
-Jól vagyok.
-Már nem fáj semmid- ült le ágyam szélére.
-Nem és ezt neked köszönhetem- mosolyogtam rá- De nem csak ezért jöttél igaz?
-Igazából...ha nem nagy kérés emlékszel még a múltkori álmodra?
-Igen- bólintottam, majd takarómat kezdtem el gyűrögetni. Bárcsak eltudnám felejteni.
-Mondj el mindent- szemei vissza utasítást nem tűrő fényben csillogtak, én pedig egy mély levegővel próbáltam elmondani az egészet. A vidám játéktól a kertben egészen odáig hogy egyedül vagyok és körülöttem minden lángol. Nem bírtam tovább így könnyeim utat törve maguknak törtek a felszínre. Lay nyakába borulva kezdtem hangos zokogásba , ő pedig hátamat simogatva hagyta, hogy az utolsó aprócska sós csepp is elhagyja szemeimet.
-Sajnálom, hogy el kellett mondanod- tűrte ki hajam arcomból.
-Semmi baj, biztos fontos volt- szipogtam egy utolsót.
-Igazából, nem. Nem volt fontos. De hogy érzed most magad?
-Jobban. Már nem akar szét tépni belülről az emléke.
-Ennek örülök, ugyanis ez volt a célom. De most aludj, holnap nehéz napotok lesz- állt fel, majd elhagyta szobámat.
Miután kiment magamra emeltem takarómat és napok óta először hamar sikerült el aludnom.
-Add ide- kapálóztam nevetve, miközben próbáltam Roalf-tól vissza szerezni kispárnámat. -Roalf ne fuss el- nyafogtam. A földre leülve színleltem megsértődést, mire a kis csöppség hatalmas szemeivel nézegetve engem jött közelebb. Kapva az alkalmon ragadtam meg és kezdtem el simogatni pocakját, amitől össze vissza kezdte rázni farkát miközben szabad kezemet nyalogatta.-Látod, én tudtam, hogy vissza szerzem- nevettem még mindig, mire a hátam mögött megjelent valaki.
-Látom jól szórakoztok- hallottam meg az illető hangját.
-Nagyon szeretem az állatokat- pillantottam rá, majd vissza is fordultam Roalf-hoz aki már talpon állva rázta farkát és ugatott.
-Akkor, hogy- hogy nincs háziállatod?- guggolt le mellém Kai.
-Én akartam, de a lakótársaink vagyis pontosabban akiknél laktunk nem engedték. Így nem is lett.
-Sajnálom- nézett rám őszinte tekintettel.
-Nem gond- mosolyogtam- bár Roalf nem az enyém le legalább játszhatok vele.
Ezután már nem beszéltünk sokat. Inkább a kis huskyval játszottunk. Labdát dobáltunk neki és meg is etettük, mielőtt vissza vittem volna SunHee-nak. Ez külön értelmet adott a mai napnak, mivel miközben a csöppség evett Kai sikeresen belelépett a vizes tálba és ennek következtében fenékre is esett. Persze én meg alig bírtam vissza tartani feltörekvő nevetésem.
-A kutyusod fáradtan alvásra jelentkezik- vágtam magam vigyáz állásba miután át adtam Roalffot unokahúgom kezébe.
-Köszi, hogy vigyáztál rá- mosolygott rám, mire én csak meglegyintettem kezem, egy amolyan ugyan semmiség jellegűen.
-Fáradtnak tűnsz, jobb ha te is lefekszel- ölelt meg. Elhagyva szobáját egy hatalmas ásítás hagyta el ajkaimat, de még nem alhattam. A konyhába sétáltam, hogy valami vacsorát össze dobhassak a maradék hét fiúnak és SunHee-nek, na persze csak ha ő is eszik a fiúkkal.
Úgy gondoltam, hogy húsos tésztát csinálok mivel az nagyon finom és pluszba minden alapanyag volt is a hűtőben. Egyedül nagyobb erőfeszítést a tészta meggyúrása volt, de miután azzal is elkészültem már gyerekjáték volt a többi.
Az utolsó adag kis táskának kinéző hússal töltött tészta batyut is sikerült kivennem. Megterítettem az asztalt és az órára pillantottam. Még épp időben kész lettem, ugyanis pontban nyolckor szoktak megjelenni az éhenkórászok vacsorázni. Az első aki megjelent az ajtóban Sehun volt, amin természetesen valahogy nem sikerült meglepődnöm, őt pedig nem sokkal követték a többiek is.
-Te nem eszel?- biccentett felém Chen mielőtt egy újabb falatott tett volna szájába.
-Nem vagyok éhes. De remélem ízlik.
-Nagyon finom- mosolygott Sehun teli szájjal.
-Ha tudtuk volna gyakrabban állítottunk volna be a konyhába- nézett rám Kai.
-Hát én szívesen...
-Csak vicceltem, nem szeretném ha az egész napodat a konyhában töltenéd- mosolygott, én pedig egy egyszerű bólintással jeleztem, hogy megértettem. Felálltam helyemről és a hatalmas ajtó felé kezdtem el menni.
-Én lefekszem, de ti csak egyetek nyugodtan- fordultam hátra.
-Holnap délután edzés- kiabált vissza Tao.
-Ezt nem mondhatod komolyan- hallottam meg Luhan hangját- és ha még nem épült fel?
Egy mosollyal az arcomon haladtam tovább szobámba, jól esett, hogy valaki aggódik értem.
Már majdnem sikerült kinyitnom a kis kaput, amin egyenesen álomországba juthatok amikor az ajtóm nyílás riasztott fel. Félig kómás fejjel néztem a lassan közeledő árnyat, ami közeledtével kezdett egyre jobban kirajzolódni, így megpillanthattam Lay ismerős alakzatát.
-Segíthetek?- motyogtam miközben próbáltam felkapcsolni kislámpámat.
-Csak érdekelne, hogy-hogy vagy.
-Jól vagyok.-Már nem fáj semmid- ült le ágyam szélére.
-Nem és ezt neked köszönhetem- mosolyogtam rá- De nem csak ezért jöttél igaz?
-Igazából...ha nem nagy kérés emlékszel még a múltkori álmodra?
-Igen- bólintottam, majd takarómat kezdtem el gyűrögetni. Bárcsak eltudnám felejteni.
-Mondj el mindent- szemei vissza utasítást nem tűrő fényben csillogtak, én pedig egy mély levegővel próbáltam elmondani az egészet. A vidám játéktól a kertben egészen odáig hogy egyedül vagyok és körülöttem minden lángol. Nem bírtam tovább így könnyeim utat törve maguknak törtek a felszínre. Lay nyakába borulva kezdtem hangos zokogásba , ő pedig hátamat simogatva hagyta, hogy az utolsó aprócska sós csepp is elhagyja szemeimet.
-Sajnálom, hogy el kellett mondanod- tűrte ki hajam arcomból.
-Semmi baj, biztos fontos volt- szipogtam egy utolsót.
-Igazából, nem. Nem volt fontos. De hogy érzed most magad?
-Jobban. Már nem akar szét tépni belülről az emléke.
-Ennek örülök, ugyanis ez volt a célom. De most aludj, holnap nehéz napotok lesz- állt fel, majd elhagyta szobámat.
Miután kiment magamra emeltem takarómat és napok óta először hamar sikerült el aludnom.
Reggel amikor felkeltem úgy döntöttem ismét Xiumint fogom zaklatni, aminek szerény véleményem szerint szinte biztos hogy nem örült. Sajnalom.meg minden, de inkább neki ne legyen nyugta tőlem, mint hogy én unjam halálra maga. De különben is most megsem szólaltam. Vissza érve rögtön az étkezöbe mentünk ahol Chen éppen azbutolsó falatokat tálalta fel. Amint a többiek is megérkeztek hozzá is láttunk a finom falatok elfogyasztásához.
A szobámban pakolásztam, amikor hírtelen Kai jelent meg, majd kezemet megragadva teleportált el velem. Mire észbe kaptam egy kissebb lakásban voltunk.
- Hol vagyunk?- néztem rá hatalmasra tágult szemeimmel.
- A lakásimban.
-Oké ez bizat... de miért hoztál ide?
-Gyere-ragadta meg karom és egyenesen egy ajtó felé húzott.
-Beszeretnélek.mutatni valakiknek
-Bemutatni? -pillantottam rá, mire lassan kinyitotta a nyílászárót. Abban a pillanatba három rettenetesen aranyos kutyus futott ki és mind Jongin körül kezdet farokcsóvápva ugrándozni. Miután észre vettek a boldog fiút magara hagyva rohamoztak meg engem. Nevetve gugoltam le hozzájuk és simogattam meg apró fejecskéjüket.
-Nos akkor ő itt Monggu Jjangah és aki éppen a lábadat nyalogatja Jjanggu.
-Szóval akkor ki kezd- vette fel kezdő pozícióját Tao.
-SunHee-pillantottam unoka húgomra.
-Menny csak nyugodtan- biccentett, mire én egyenesen Taora ugrottam.
-Nyertem- nevettem el magam, mire a földön szét terült személy felállt.
-Még csak most kezdjük- pillantott rám, majd miután ismertette a szabályokat kezdtük is. SunHee inkább Taot figyelte, hogy kiismerhesde addig is minden taktikajat miközben a többiek érdekfrdzìtő és egyben feszengő tekintettel figyletek minket. Vagy negyed óra megállás nélküli harc után sikeresen kényszerítettem földre a harcművészetek mesterét. Mondjuk őszíntén szólva tényleg kimerìtett, de ha én bele lendülök valamibe akkor biztos, hogy győztesen kerülök ki. Na jó kivéve amikor nem.
-Basszus tudsz te- fogdosta fájó tagjait miközben felsegítettem.
-Én mondtam, hogy nem akarom soha se kihúzni nála a gyufát- jegyete meg halkan Chen.
-Ezaz, lattátok azt a sátáni fényt a szemében?- pislogott Lay.
-Engem kent fel a falra múltkor nem titeket- kezdett el Kai magyarazni, mire bocsánatot kértem, majd SunHee állt be helyemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése