2016. július 22., péntek

28.fejezet

28. fejezet

Luhan pov.

Amióta MinHee utoljára rosszul volt számomra a világ a feje tetejére állt. Folyamatosan figyelem minden mozdulatát, hogy nem e történik vele valami, sőt nem rég már az éjszakákat sem tudom végig aludni, hiszen folyton folyvást azon jár a gondolatom, hogy ugye nincsen semmi baja. Most is épp az ágya szélén ülök és nyugodtan alvó alakját figyelem, miközben neki egy cseppnyi fogalma sincs arról, hogy ma már másodszorra foglalom el ezt a helyet. Lassan már a többieknek is kezd feltűnni  az egyre karikásabb szemeim, Sehun pedig a fejébe vette, hogy akárhogy is de rájön miért nem alszom este. Hát szerintem nem kell mondanom, hogy nem is kellett neki sok idő és valóban rájött. Azóta ő az aki folyamatosan vissza ráncigál saját szobámba.

Suhun pov.

A hajnali órákban torkom szárazsága ébresztett fel, így hát erőt véve elgémberedett tagjaimon keltem ki a puha paplan alól. Utam először mégsem a konyhába vitt, hanem legjobb barátom szobájába. Mondhatnám, hogy meglepődtem mikor nem találtam az ágyában, de akkor hazudnék, ugyanis egyáltalán nem lepett meg. Mostanában mindig ezt csinálja és tudom is hol lehet ebben a pillanatban. Komótos léptekkel indultam meg a fiatal lány szobája felé, miután ajtaja elé értem mély levegőt vettem nehogy leszedjem annak a szerencsétlennek a fejét.
Miután beléptem az ajtón meg is pillantottam barátomat, ahogy a MinHee-t figyelve csukódnak le barna szemei. Halkan sétáltam mellé, majd gyengéden vállára helyeztem tenyeremet.
-Nem lesz semmi baja, feküdj le nyugodtan- suttogtam miközben tekintetemet a nyugodt lányra fordítottam.
-De mi van ha- akadékoskodott.
-Nincs semmi ha, jól van. Na gyere-ragadtam meg karját és elkezdtem kifelé rángatni. Az ajtón kiérve szikrákat szóró tekintetével találtam szembe magam. Mit sem törődve nézésével indultam meg szobája felé, azon törve a fejemet, hogy hogyan is magyarázhatnám el Suhonak reggel, hogy szükségem van Luhan szobájának a kulcsára, hogy bezárhassam. Gondolataimból az a tudat ébresztett fel, hogy Luhan nem jön utánam.
-Gyere már nem érek rá egész éjjel- fordultam felé hajamba túrva. Komolyan kezd kiidegelni már a viselkedése.
-Senki nem kért, hogy bébi csőszködj felettem- förmedt rám idegesen. Nyugi Sehun csak a fáradság beszél belőle, nyugi ne most kezdj el vele veszekedni.
-És ha felébred mit mondasz neki miért vagy ott? Oh csak eltévesztettem a szobát, már megyek is?-változtattam el a hangom. Gratulálok Sehun nem sikerült nem veszekedni. Tapsvihar.- Na ne nevettess.
-Nem kelne fel, és különben is az az én dolgom. Miért nehéz megérteni, hogy csak biztonságban akarom tudni!?
-Mert ez már beteges hyung- kiabáltam már én is.
Luhan épp szólásra nyitotta a száját, amikor a háta mögötti eddig zárt ajtó halk kattanással kinyílt. Egyszerre kaptuk oda tekintetünket, majd egy fáradt Minhee-t pillantottunk meg.

MinHee pov.

Torkom sivatagokat megszégyenítő szárazságára nyitottam ki pilláimat valamikor a hajnali órákban. Ahogy egyre jobban tisztult ki a világ a számomra, úgy kezdete el fülemet zavarni az ajtóm közeléből érkező hangos kiabálások. Mintha testemen legalább egy egy tonnás elefántot cipelnék indultam meg csoszogva a folyosót és a szobámat elválasztó alkalmatosságoz, amikor kinyitottam az ajtót amivel szemben két megdöbbent szempárral kezdtem el szemezni.
-Fel keltettünk?- pislogott rám aggódó bambi szemeivel Luhan.
Megráztam a fejemet- csak szomjas vagyok. De azért igazán elmondhatnátok min kaptatok össze ilyenkor és hogy miért pont az én ajtóm előtt kell ezt megvitatni.
-Ne haragudj-hajtották le fejeiket egyszerre.
-Nem haragszom, ha most bocsánatot kértek egymástól is és szépen vissza mentek aludni- ásítottam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
-Bocs hyung, de már nem tudtam csendben nézni ezt az egészet.
-Semmi baj, én is sajnálom, hogy a napikban problémát okoztam neked.
Sehun mosolyogva megvonta a vállát.
-Végül is megértem miért csináltad.
-Remek- csaptam össze a tenyereimet- most, hogy ezt is megvitattuk én megyek is. Lassan megindultam a hosszú folyosón egyenesen a konyha felé indultam, hogy végre megszerezzem a régóta várt pohár vizemet. Már éppen kanyarodtam volna le, amikor talpak csattogására figyeltem fel.
-Sehun menny aludni.
-Eredetileg én is a konyhába tartottam- megvontam a vállam és közösen mentünk tovább.
Kicsit tovább tartott meginni azt a pohár vizet, mivel Sehunnal elkezdünk beszélgetni.

Reggel fáradtan nyitottam ki fáradt pilláimat, majd egy mély sóhajjal együtt kikeltem a meleg paplan alól. Hajamba túrva indultam a hatalmas két ajtós szekrényhez, hogy kivehessek belőle egy kényelmes csinos Baekhyun anyukájának mégis megfelelő eleget takaró krémszínű ruhát. Oh igen majd' elfelejtettem Byun néni mindenki nagy "örömére" az elmúlt napokat a kastélyban töltötte tekintve a két nap múlva esedékes esküvőre. Hihetetlen, hogy az én kicsi unokahúgom férjhez megy, ez annyira abszurd még mindig. Én meg még csak egy olyan srácot sem találok aki szeretne.

A nap már lassan délbe fordult, ezért a konyhába siettem, hogy valami ehetőt varázsoljak a fiúk elé. Éppen az utolsó kavarásokat végeztem, amikor Byun asszony betipegett elegáns magassarkújában a hatalmas helyiségbe.
-Segíthetek valamiben asszonyom?- fordultam meg közben pedig egy aprót hajtottam fejemen.
-Jaj kedveském lassan SunHee hozzá megy a fiamhoz, így rokonok leszünk. Hívj csak anyukának-mosolygott, mégis úgy éreztem ez nem egy őszinte gesztus volt tőle.
-Igenis-hajoltam meg ismét.
-Oh igaz is-mosolygott rám- valóban kérni szeretnék tőled egy aprócska szívességet.
-Mondja csak, ha tudok segítek.
-Igazából tudod sajnos az esküvőre elfelejtettem apró süteményeket rendelni, és mivel hallottam milyen finomakat sütsz arra gondoltam készíthetnél egy pár muffint.
-Természetesen. Mennyire lenne szükség?
-1700 darab ha pontos szeretnék lenni.
-Meglátom mit tehetek- hajoltam meg, mire a fiúk által csak boszorkánynak nevezett nő kiment a konyhából.

Homlokomat megtörölve emeltem ki még egy adag muffint a sütőből, majd pillanatok alatt helyeztem be a következő húsz süteményt. A krém után nyúltam hogy kidíszíthessem a már kihűlt darabokat, de valahogy az nem akart a kezembe kerülni. Kifújt levegővel fordítottam hátat a csoki illatot terjesztő édességeknek, hogy megtaláljam a kis nejlon tölcsért amiben a díszítésre szánt krém volt, de ahogy megfordultam egy szigorú tekintetű Kai-t pillantottam meg kezében a kereset tárgyal.
-JongIn add azt vissza- nyúltam keze után.
-Még mit nem. Tudod te hány óra van?
-Késő?-emeltem fel szemöldökömet, mire csak egy még mérgesebb tekintetet kaptam.
-Lassan itt a démonok órája, ez segített- tette keresztbe kezeit mellkasa előtt.
-Nem mondod, hogy lassan hajnali három lesz? A picsába nem leszek kész a sütéssel-pánikoltam be- add azt vissza most.
Kai erre csak megrázta a fejét.
-Menj aludni-biccentette oldalra a fejét, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem. Még több mint 600 darab muffint kéne megsütnöm délután kettőig.
-Akkor segítek, de csak egy órát, utána ígérd meg, hogy aludni fogsz.
Vállaimat megvontam, majd a fiú kezébe adtam egy spatulát, amivel a muffin formákba tudja rakni a sűrű masszát.
Kai egy óra után viszont megunta a sütögetést, így derekamat megragadva teleportált velem a szobám közepére. Miután kiment azzal, hogy meg nyugtattam aludni fogok,halkan osontam ki a szobámból és rohantam vissza befejezni az 500 darab muffint.

Már lassan kész voltam az összes süteménnyel és még pont időben amikor SunHee megjelent és tágra nyílt szemekkel tudatosította magában, hogy a drága anyósa mivel kedveskedett a számomra. Persze erre ő rásózta az egyik szobalányra a feladatott, aminek nem mondom, hogy nem örültem, hiszen így végre kibeszélhettünk mindent.
-Na és mi van közted és Luhan oppa között?- húzogatta szemöldökét a fiatalabb, mire én éreztem ahogy arcom egyre melegebb lesz.
-Mi lenne? Nincsen semmi, vagyis nem tudom. Szerinted van valami?
-Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor szerintem- nézett rám, miközben én az ajtóhoz mentem, hogy kinézzek honnan jönnek az idegen hangok- Ne! Unnie nézd.
Oda kaptam tekintetem ahova mutatott és ebben a pillanatban egy furcsa árnyat fedeztem ott fel. Idegeim megfeszültek és a rémület kézzel tapintható lett, mégis erőt vettem magamon és a kilincs felé nyúltam.
-Mi a...- nem tudtam befejezni a mondatot mivel egy rántással estem ki az ajtón, egyenesen a túloldalán állóbak. Egy hangos sikoly hagyta el ajkainkat unokahúgommal, majd az ismerős illatra felkaptam fejemet. Luhan értetlen arccal bámult rám, mire én *flasht is megszégyenítő sebességgel ugrottam el tőle.
-Ne haragudj nem akartalak megijeszteni- jött közelebb, mire nekem orromat egy igen furcsa szag csapta meg.  -Jézusom-kaptam szám elé majd rohanni kezdtem- semmi baj Luhan, de most mennem kell.
Amint leértem a hitem beigazolódott ugyanis az utolsó két adagot szénné égve vettem ki a sütőből. Ebben a pillanatban lépett be a füsttől szennyezett konyhába Luhan is.
-Itt meg mi történt? És mi ez a sok muffin?
Még mielőtt válaszolni tudtam volna csúsztam le a földre.
-MinHee jól vagy- guggolt le elém, mire én mellkasának dőlve kezdtem el hangos zokogásomba.
-N..ne...nem leszek kész. N..nem fogok el..készülni-szipogtam elhaló hangon. Luhan a hátamra vezetve kezét kezdett el simogatni, így próbálva nyugtatni.
-Segítek jó?
Kérdésére csak egy halkat bólintottam, mire felsegített és a keverő tálakért indult.

Miután végeztünk és már a díszítések is kész voltak, csak akkor pillantottam fel az órára.
-Elkéstünk- motyogtam, mire Lulu rám vezette a tekintetét.
-Ezt, hogy érted?
-Nincs időm elkészülni-ráztam meg a fejem, mire a Bambi szemű megragadva kezemet kezdett el húzni az emeletre.
-Tao majd segít, megállítja neked az időt.
És valóban Tao kedvesen mosolyogva állította meg az időt, és miközben készülődtem Luhan-nal együtt várták a végeredményt. Már a ruhámat is felvettem ami egy fehér deréktól lefelé térdig szétnyíló ruha volt egy hatalmas függőleges masnival a nyakán.
Amint kiléptem a fürdőből a fiúk elé két tátott szájú öltönyben feszítő alakkal találtam szembe magam.  -Ennyire rossz?
-Gyönyörű vagy-csúszott ki Tao ajkain, mire én elpirultam.
-A kísérőd nagyon szerencsés- ejtette ki szavait a másik is.
-Igazából-hajtottam le a fejem- nekem nincs kísérőm.
-Ez esetben- lépett mellém karját nyújtva- én szeretnék a kísérőd lenni.









* Flash a villám ( egy amerikai tv sorozat)

2016. május 1., vasárnap

27.fejezet

Sunhee POV

A kis „incidens” után, gyorsan lefürödtem és bebújtam a meleg ágyba. Azért kivettem a kulcsot a zárból – és az ajtót is kinyitottam – az már nem az én bajom, ha olyan maflák. hogy nem nézik meg az ajtót. Aggódtam Minhee miatt, mert kettőnk közül én ismerkedtem könnyebben, ezért is remélem, hogy a fiúk felkarolják és elviszik vásárolni vagy valami, mert ha bent hagyják a szobába egész nap egyedül lesz. Unokanővéremen agyalva nyomott el az álom, de az éjszaka közepe fele éreztem süppedést mellettem és csak reméltem, hogy Baekhyun az.

***

Másnap reggel mindenkinél korábban keltem, - hozzáteszem: kilenckor – nehezen, de találtam egy boltot és bevásároltam. Mire felkeltek készen is lettem a reggeli készítésnek. Mondhatom a másfél órás sütés-főzés eredménye tíz perc alatt elfogyott. A konyhapultnak dőlve eszegettem a müzlimet, figyelve őket, ahogy boldogan falják a sült bacont, a pirítóst és a többit.
-Lassabban egyetek! A végén rosszul lesztek.- szólok rájuk mosolyogva. Amikor végeztek, Suhot, aki magára vállalta a mosogatást, magára hagyva mászok vissza a szobába. Telefonomat nyomkodva látom meg az üzenetet, amit Unnie írt:

Remélem épségben megérkeztetek, és minden rendben.
Itt minden oké. Luhanék még nem értek vissza, és épp az erdőben üldögélek, mert Kai és Chen elhoztak sátorozni. Kicsit fázom, de nem mondom a fiúknak, mert képesek lennének egy takaró halommal megfujtani. Valószínűleg, amikor ezt olvasod, már aludni fogok, vagy már otthon leszek. Érezd jól magad és nagyon vigyázz magadra! El ne felejts ajándékot venni nekem! Ezer pusziii!!

A gyors internetnek hála visszaírok neki, hogy ne aggódjon, és majd elmesélem neki a történteket. Ha lesz ideje úgyis válaszol.
Mikor végeztem a böngészéssel visszamentem a nappaliba és már folyt az élet. Ugyan körbeülték az étkező asztalt, de valamiről nagyon beszélgettek. Nesztelenül odalopóztam Baekhyunhoz, mert nem akartam megzavarni őket.
-Miről van szó?- súgtam vőlegényemnek, mire leültetett az ölébe
-Gyere és hallgasd meg.- hajolt fülemhez, majd egy puszit nyomott az arcomra
-… és néhány dimenzió összeolvadt. Köztük a miénk is. Tao átküldte azokat a harmadrendű dimenziókat, amik a miénkkel érintkeztek, valamint a lányok dimenziója is összeolvadt a miénkkel, gondolom nem csuktunk be egy kaput vagy nem biztos, hogy mi voltunk és a vonzás még nagyobb lett. Szóval a mostani állás szerint a világunk a TW23, MS, EOK23 és a Magic World. – adta körbe a papírokat Kris- Nem hiszem, hogy sok minden változott. Talán nem sokan észlelték a változást és az ezekben a dimenzióban élő – ha egyáltalán léteznek – másaink egyesültek ezzel a változatunkkal. Az ő emlékeik és a mieink összeolvadtak és ezért van az, hogy Sunhee látott minket a TV-ben. Csakhogy mindenkiben tisztázva legyen a helyzet, nem főállásban vagyunk idolok. - nekem ez a szöveg majdhogynem spanyolul hatott, de azért próbáltam úgy tenni, mintha érteném a dolgokat. Később, amikor a kocsiban ültünk ketten, Baekhyun elmagyarázta mi is van pontosan. Nem tudom, hogy ez most baj-e, de majd szólnak. Megnéztük a Hollywood feliratot, a Kínai negyedet, a csillagokat és a tengerpartot.
-Nem vagy éhes?- fordul felém a volán mögül.
-Egy kicsit, de ha megyünk enni gyalog menjünk. Unom, hogy cipeled a seggem.
-És, ha én szeretem cipelni a segged?- nevet nagyot, miközben leparkol.
Kiszállunk, majd miután lezártuk az autót kézen fogva keresünk egy éttermet vagy valami hasonlót. Tíz perces gyaloglás közben már a kirakatokat is nézegetem, hogy Unnie-nak vegyek valami szépet. Épp Baekhyunnal beszélgettem a megfelelő ajándék kiválasztásáról, amikor hirtelen egy félénk hangot hallunk meg a hátunk mögül, természetesen angolul.
-Elnézést! Te Baekhyun vagy az EXO-ból, ugye?- pislog ránk egy szemüveges tini lány… EXO… Hm, ez ismerős. Lehet ez a banda neve, amiben benne vannak? Nem ciki, hogy a banda nevét sem tudom, áh, dehogy…
-Igen. Segíthetek?- mosolyog a megszeppent lányra
-Adnál esetleg egy autógrammot? De, ha elfoglaltak vagytok nem zavarok. Bocsánat.- menne tovább, de utána szólok
-Maradj nyugodtan! Nem zavarsz.- kúszik görbület az arcomra
-Biztos?- fordul vissza, majd nagy barna szemeit rám emeli. Kérdésére csak bólintok.
-Bocsáss meg, ő itt a menyasszonyom, Hong Sun Hee.- szólal fel mellőlem társaságunk egyetlen férfi tagja
-Nagyon örvendek.- nyújtok kezet
-Emily vagyok. Szintén.- fogadja el félve a kezem, amit enyhén megrázok
-Mire szeretnéd az aláírást?- erre a kérdésre gyorsan előkotor egy rózsaszín füzetet és egy bolyhos tollat, majd vőlegényem felé nyújtja. Miközben elkészül az áhított kézjegy muszáj volt egy képet csinálnom Baekhyunról, miközben fogta azt az aranyos – és egyben nem túl fiús tollat.
-Köszönöm.- vigyorog már ő is
-Képet nem szeretnél?
-Így is feltartottalak titeket, most már tényleg megyek!- tolja vissza szemüvegét az orrára
-Ne hülyéskedj! Add ide a telefonod!- kérem el az eszközt, majd egymás mellé állítom őket és elkészítem a fényképet. Még egy utolsó selcát csinálunk együtt hárman, amit ki is rakok twitterre, ezzel a felirattal: 
„Egy szerencsés és egyben kedves rajongó. Nagyon kedves és udvarias volt velem is. Köszönöm. Kérlek, nagyon szeressétek és vigyázzatok rá! Mindig öröm, ilyen rajongókkal találkoznunk. Remélem még találkozunk Emily!”
Persze mindkét nyelven odaírom. Csatolom hozzá a selcánkat és a bolyhos tollas Bacont. Az első reakciók pozitívak, és remélem nem is lesznek más kommentek. Sokan megköszönik a képet a szeretett idolról, ami örömmel tölt el.  Mikor hazaértünk a fiúk rettentő jól szórakoztak a képeken. Este átgondoltam a ma történteket és nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. A könyvet olvasó „szobatársam” meg is jegyezte, hogy ha ilyen jó kedvem van, akár vele is foglalkozhatnék, pont akkor, mikor Chanyeol benyitott, hogy akkor ők alszanak. De nem tudta nem lecsapni a magas labdát:
-Nincs kufircolás, mert vékonyak a falak! Na, jó éjt!- lépett le, ezért a csukott ajtót érte a párna, amit Baek dobott.
-Pukkadj meg, Park Chanyeol!
-Kufircolás? Mire gondolnak ezek…- nevetek én is-Maradj csendben, felhívom Minheet.-tárcsáztam a számot, ami sok csengés után sem akart kapcsolatot teremteni velem. Második próbálkozásnál felvette:
-Szia Sunhee…
-Szia Sehun…?- hagyott el a lelkesedésem. Olyan nincs, hogy nem Minhee veszi fel a telefonját. Allergiás rá, ha engedély nélkül nyúlnak hozzá a dolgaihoz- Hol van Minhee?!
-Tudod, Ő… Izé… Ő most…- ennél több se kellett nekem, abban a pillanatban csaptam le a telefonom.
-Szívem, nekem mennem kell. Minheevel baj van. Nem tudok most többet mondani. Holnap gyertek ti is.- ennyit bírtam mondani és már el is tűntem, visszaérve a verandán egy utolsó mély lélegzettel nyitottam be, ahol persze mindenkit megleptem a felbukkanásommal.

***

Nem bírtam nézni, ahogy Minhee mozdulatlanul fekszik a puha párnák közt. Levegőt is épphogy csak vesz. Amikor Lay hozta az infúziót, hogy most már nincs választása, be kell kötnie, mivel Minhee nem eszik és nem is iszik otthagytam őket, mert már rosszul voltam én is, már csak a tű hiányzott. A konyhában engedtem vizet a poharamban és lassan megittam, de közben nem tudtam nem arra gondolni, hogy Minhee-nek valami baja lesz, ha hamarosan nem ébred fel.
-Nem lesz semmi baj!- simogatja meg a hátam Baekhyun.
-De mi van, ha nem kel fel?- fordulok felé, mire karjait körém fonva közelebb húz magához
-Lay nem hagyja, hogy baja essen.- simogatja tovább a vállam. Kezeim megállapodnak csípőjén és fejemet mellkasának döntöm, majd egy mélyről jövő sóhaj távozik ajkaim közt.
-Most visszamegyek, hátha történt valami.- nézek szemébe, ő pedig egy bíztató mosollyal utamra is enged. Ki sem érek a konyhából a lépcsőhöz, de egy hangos sikítás töri meg a csendet. Fejvesztve rohanok az emeletre vissza a szobába, de amikor kinyitom az ajtót egyszerűen megfagyok. Minhee szemeiből nem könny folyik, hanem vér. Luhan és Kai próbálják visszanyomni az ágyra, de nem sikerül nekik.
-Úristen, Unnie vérzik- csak ennyit bírok mondani és csak sírok, más nem megy. Majd Lay viharzik be mellettem és gyors cselekedeteinek hála, Minhee teste elernyed, majd átöltöztetve visszatesszük az ágyába.
Nem sokára felébredt, és nem akarta elhinni, hogy három napja feküdt eszméletlenül. A hosszúra nyúlt pihenés okát nem tudtuk még mindig – vagy éppenséggel nem mondták el. De hamarosan mindenre fény derült. Olyanok is kiderültek, amikre nem is számíthattunk, vagy máshogy emlékeztünk. De mindent csak szépen sorjában.

*2 hónappal később*

Kevesebb. mint három nap maradt az esküvőig. Byun mami mindenre a segítségemre volt és Heeyoung is, Taemin anyukája, a második anyukánk. Valamilyen csoda folytán Heeyoungnak jobban örültem, mint a leendő anyósomnak. Az sem segített, hogy napok óta alig vagy nem is láttam a vőlegényemet, a legénybúcsúról nem is beszélve. Nem szeretném elképzelni, hogy a fiúk hova viszik és mit fognak csinálni. Az ember el sem hinné, hogy 22 évesen összeházasodik egy férfival, akiről nem tudhatja, hogy tényleg az az ember-e, akire mindig is várt. Erre a kérdésre az aggodalmam és a dübörgő szívem a válasz. Azt hiszem tényleg Ő az. Ezekben az időben még jobban – ha ez lehetséges – van szükségem Minheere. Hála Istennek már nem volt hosszú ideje rosszul és bár tagadja, de szerintem igen is van közte valami Luhannal, vagy Kaival… Nem tudok kiigazodni a férfiakon. Luhan szándékai tiszták. Viszont Jongin lehet csak egy igaz barátot lát az unokanővéremben. Nem tudom, de ez nem az én dolgom. Joori meglátogatott délelőtt és ellátott mindenféle segédletekkel a nagy napra és mesélt az ő esküvőjéről is. Figyelmeztetett, hogy drága édesanyja nem fogja jó szemmel nézni, ha ugyancsak sülve-főve együtt vagyunk, és hogy ő nem akarja átvenni Minhee helyét. Mielőtt pedig kilépett volna az ajtón még odasúgta nekem: „Mindegy mi lesz, ez a te napod, szóval szarj le mindenki mást és érezd jól magad!”. Ezen nagyon jól szórakoztam. Megunva a fetrengést, felkeltem az ágyamból és a tükör mellett megpillantottam egy próbababán a ruhámat. Pánt nélküli, szív alakú felső résszel rendelkező tiszta, fehér ruha. A derekánál volt egy selyemből készített vonal, amiből hátul egy fátyol kezdődött. Gyönyörű volt és hihetetlen.
A helységeken végighaladva minden kelléket láttam a nagy naphoz. Byun mama kitett magáért, Heeyoung pedig a földön tartotta, hogy ne legyen túl csicsás az egész. Ő ismer engem, tudja, mi tetszik és mit szeretek. Minheet a konyhában találom meg, sok-sok halom muffin között. Kérdőn nézek rá, mire csak nemlegesen rázza a fejét.
-Ne is mondd… A drága anyósod megkért, hogy süssek egy „pár” muffint, mert azt elfelejtett rendelni. Egészen pontosan 1700 darabot.- törli meg a homlokát, amin ott gyöngyöződnek az izzadságcseppek.
-Sok van még hátra?- kérdezem, mert inkább pihenjünk fent, Byun mamát meg még elkapom ezért.
-Két sütés.- sóhajt Unnie
-Rendben! Haneul!- kiabálok kedvenc szolgálólányom után, aki azonnal ott is terem
-Igen, kisasszony?- mosolyog kedvesen
-Megkérhetlek, hogy a maradék sütit rakd be a sütőbe, kérlek?
-Persze. Engedelmükkel.- hajol meg és odasiet a pulthoz. Most, hogy ez is meg van oldva, karon ragadtam unokanővéremet és felvittem a szobámba.

Nyugodtan beszélgettünk, amikor is furcsa hangokat hallottunk a folyosóról. Mintha valaki húzna a padlón valami nehezet. Minhee felkelt az ágyról és az ajtó felé vette az irányt, de mielőtt kinyithatta volna, rászóltam:
-NE! Minhee, nézd!- mutattam az ajtó alján beszűrődő árnyékra
-Mi a …?

Két nő rémült sikolya töltötte ki a rémisztő csendet…


2016. március 1., kedd

26.fejezet

MinHee pov.

Mosollyal arcomon léptem át a konyhát elválasztó küszöböt, és a mosatlan tányérok felé vettem az irányt. Mivel SunHee nincs itt és a fiúk rendszerint sietve csak bedobják a használt tárgyakat a mosogatóba rám várnak, hogy szépen csillogó állapotba a helyükre rakjam.
Már csak egy tányér volt hátra, amikor az kiesve kezemből hangos csörömpöléssel leeset. Utána hajoltam, de ezután minden elsötétedett.

Egy tisztáson nyitottam ki szemeimet, végignéztem magamon, de bár ne tettem volna. Nem tudtam mire venni a tényt, hogy a ruha ami rajtam van nem ugyan az amit reggel felvettem. Hideg volt és ezen még az sem segített, hogy percről percre egyre jobban kezdett átjárni a pánik. Hosszú idő elteltével lábaimat megmozdítva indultam egyre beljebb a semmibe. Nem tudom miért de olyan érzés fogott el mintha valaki hívna, mintha azt akarná, hogy megtaláljam. Már besötétedett mire lábaim megálltak, egy romos ház feljárója előtt. Az ütött kopott omladozó vakolatú falak kísérteties hatást eredményeztek. Nem sokáig figyelhettem meg az épületet mivel lábaim ismét megindultak, de most egészen egy szobáig vittek. A szobába lépve a feljövő parketta recsegett, ahogy ráhelyeztem súlyomat. A falak pasztell rózsaszín tapétával lehettek egykor takarva, de mára ezt már csak a néhány részen megmaradt színes foltok mutatták meg. Beljebb lépve egyre jobban tágult ki látó köröm is, így megpillanthattam a szoba végében porosodó szekrényt és az erkélyre nyíló ablak mellett a hatalmas baldachinos ágyat, amin szintén pasztellrózsaszín színű poros párnák és egy egész ágyat beterítő takaró pihent. Közelebb lépve egy kisebb púpot pillantottam meg a párnák között, amikor közelebb mentem egy hatalmas plüssmaci nézett velem barátságosan szembe. Elmondani nem tudom mennyire ismerős volt, olyan érzésem volt, hogy az az enyém. Lassan emeltem el a poros kis jószágot, közelebbről megnézve egy M és egy L betűt figyeltem meg, ami a maci bal fülébe volt hímezve.
A betűkön elidőzve arra lettem figyelmes, hogy a szoba lángokban áll, körbe tekintve egy tükörbe megpillantottam magam, lángoltam de nem éreztem semmit. Pánikolni kezdtem mire az előttem levő fal egy hatalmas robbanással a tűz martalékává vált. Szemeimet reflex szerűen szorítottam össze, de mire újra kinyitottam addigra a forró tűz illatát felcserélte valami egészen más.
Moha és nedves levegő keveredett össze orromban, és megint a hideg levegő kezdte cirógatni arcomat. Szemeimet kinyitva sírokat pillantottam meg. Amerre csak elnéztem, mindenhol ősrégi kőből illetve fából készült fejfák sorakoztak. Félve ugyan de gyorsan szedve meztelen lábaimat cikáztam végig a temetőn. Már éppen megakartam állni, amikor alakokat fedeztem fel az egyik sír előtt állva. Lépéseimet felgyorsítva siettem oda abban bízva, hogy segítséget nyújthatnak nekem abban, hogy mégis hol vagyok. Mire viszont közelebb értem a vér megállt folyni ereimben, mivel egy megmagyarázhatatlan okból SunHee állt velem háttal miközben Baekhyun simogatja hátát, mellettük pedig egy szürkés alakot pillantottam meg. 
Szív facsaró érzés volt látni ahogy unokahúgom keservesen zokog. Oda akartam menni hogy megvigasztalhassam, de miután vállaira tettem kezeim mint a köd tűnt el előlem a kis társaság. Megakartam tudni miért állt a sír előtt, ezért leguggolva egy borostyán levelet arrébb toltam. Tágra nyílt szemekkel kaptam szám elé kezemet amikor saját nevemmel néztem farkas szemet. Mégis mi folyik itt, mit jelentsen ez? Nem tudtam sokáig gondolkozni, mivel fejemben ismeretlen hangok kezdtek el suttogni. 

-A prófécia hamarosan beteljesül.
-Te vagy a kiválasztott.
Rémülten kapkodtam fejemet, megakartam szabadulni a hangoktól, de ahhoz először a forrást kellett volna megtalálnom. Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült, így a földre borulva sikítottam fel.



Luhan pov.

Nagyokat pislogva tartottam szemeimet a mozdulatlan testen azon erőlködve, hogy mázsás szemhéjaim le ne ragadjanak. Már lassan három napja nem nyitotta ki szemeit. Nagyon aggódom érte. MinHee teste megállás nélkül rázkódik és jéghideg verejték cseppek borítják be homlokát. SunHee tegnap megpróbálta felhívni unokanővérét, de miután helyette Sehun vette fel a telefont, le csapva azt teleportált vissza világunkba, ma reggel pedig a többiek is vissza repültek, így fél órája már ők is a nappaliban faggatják a többieket, hogy mi is történt valójában. Ha SunHee nincs velük akkor valószínűleg most meséli nekik Lay az elméletét MinHee és a prófécia kapcsolatáról. Pedig biztos téved, nem szólhat róla, nem lehet ő az, nem veszíthetjük el abba mind bele bolondulnánk.
Fáradtan simítottam végig selymes arcán, amikor lépteket hallottam meg hátam mögül.
-Hyung aludnod is kéne, napok óta nem aludtál. Egy szottyadt avokádó jobban néz ki mint te, a végén felkel és ijedtében vissza ájul.
-Tényleg köszönöm a bókot JongIn de nem akarom egyedül hagyni.
-Majd én figyelek rá amíg pihensz- ajánlotta fel segítségét, mire belőlem kitörtek a hangok.
-Mondtam, hogy nem kell. Jól vagyok.
Barátom felé fordulva folytattam halkabba.
-Ígérem később le pihenek csak még egy pi...
Mondatomat MinHee rémült sikolya szakította félbe. Felé fordulva éppen csak sikerült elkapnom fejem a biztos összecsapódás elől. Kai mellém ugorva próbált segíteni vissza nyomni megfeszült testét a puha párnák közé, de sem vissza nyomni nem sikerült, sem a sikítást nem hagyta abba. Miközben tartottam testét a folyosóról cipők gyors és hangos kopogása hallatszott, majd hirtelen az ajtó becsapódásával a többiek is a szobába tömörültek.
-Úr isten unni vérzik- sikított fel pánikszerűen SunHee. Csak ezután néztem fel a lány arcára ahol szembesülnöm kellett ahogy csukott szemein keresztül vércseppek folytak végig gyönyörű arcán. Lay szempillantás alatt termett mellettünk majd MinHee arcát a kezébe vette.
-Luhan vedd fel MinHee-t azonnal, Kai te pedig engedd meg a kádjában a vizet azonnal.
Kezembe kapta gyönge felforrósodott testét, majd Lay-t követve az apró fürdő felé rohantam.
-Mi történik vele- hallatszott még halkan a kisebbik örökös hangja. Oh bárcsak tudnám SunHee, bárcsak tudnám.
Ahogy beértünk Lay átvette tőlem az ernyedt testet, majd a jéghideg kád vízbe helyezte. Erre a cselekedetére megfeszülve nyitotta ki szemeit MinHee. 
-Gyertek messzebb tőle- kiáltott ránk barátunk, mire arrébb ugrottunk. Csak akkor vettem észre hogy gyönyörű szemei fehér része most fekete színben míg pupillái sötétvörös színre változtak. Alatta fekete csíkok éktelenkedtek. Nem sokkal újabb sikítás hagyta el ajkait, majd mielőtt még teste a vízbe ernyedt volna elkaptam.
Percekkel később nyitogatni kezdte szemeit, amik most újra kék színben pompáztak.
-Lu...han- ejtette ki erőtlenül nevemet, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat.
-Igen, én vagyok- fogtam meg arcát, mire Suho megköszörülve torkát lépet be a szobába.
-Luhan beszélnünk kell, SunHee itt marad addig vele.
Lassan bólintottam egyet, majd még egyszer utoljára betakartam MinHeet.
-Nem, nem szólhat róla értitek- kiabáltam idegesen.
-Te is tudod, hogy ez a legvalószínűbb. Láttad mi törtét most is- lett Lay is ingerültebb.
-Luhan figyelj tudom, hogy szereted...
-Nem szeretem
-..de eddig minden jel arra mutat, hogy róla szól.

MinHee pov.

Bágyadtan pislogtam unokahúgomra, fáradtnak és gyengének éreztem magam, mégis miután arcán megpillantottam a lefolyó sós cseppeket erőt véve magamon helyezkedtem ülő helyzetbe.
-Feküdj vissza unni, biztos gyenge vagy.
-Jól vagyok, csak biztos megfáztam az erdőben-mosolyogtam rá szelíden, mire ő még jobban kezdett el sírni. Könnyes arcára tekintve feltörtek bennem az emlékek az álmommal kapcsolatban. Tudtam, hogy ez csak egy álom de mégis olyan valóságosnak tűnt.
-Emlékszel valamire- szakította félbe elmélkedésemet SunHee.
-Taoval beszélgettem és tudom, hogy leejtettem egy tányért is. Most, hogy mondom össze is kéne söpörnöm, biztos darabokra tőrt.
-Unni, az három napja történt- akadt ki, mire bennem a vér is megszűnt folydogálni és arcomból az élet mint lepke szállt ki.
Mégis mi történik velem?

2016. február 7., vasárnap

25.fejezet

Luhan POV

Szerintem egy kicsit félreérthető ez a szituáció. Én folyton Minheeről faggatom a fiúkat, mire ő megjelenik  a pulcsimba, pirulva.
-Sziasztok!- mosolyog Kai és Chen, oldani akarják a feszültséget-Mi volt a papusnál?-vágódik le a Jongin a nappaliba
-Veszed le a mocskos bakancsodat!- szól a fiatalabbra Lay
-Luhan! Bocsánat, hogy elvettem a ruhád, de nekem nem volt meleg pulcsim és ez akadt először a kezembe. Esküszöm, hogy kimosom és nem lett semmi baja!- mentegetőzik Minhee
-Tiéd lehet!- kerül már az én arcomra is görbület
-De hyung, az nem a kedvenc....- kezd rá Sehun
-De, igen az.- erre a kijelenetésre felkapta a fejét a társaságunk egyetlen nő nemű lénye is, de én csak mosolyogva bólintottam egyet, amolyan "semmi gond" félét, majd felmentem szobámba és levágódtam az ágyra.
Úgy néztek rám a többiek, mintha minimum azt jelentettem volna be, hogy meleg vagyok és a szexi néger pasimmal elhagyom az országot. Igen, pont így. Miért ne adhatnám oda egy lánynak az egyik legmelegebb pulcsit, ha nincs egy szem meleg gönce sem? Ez puszta udvariasság. Nagyon furcsa érzésem van, egyenesen a mellkasomból. Talán valami bujkál bennem? Lehet Laynek meg kellene vizsgálnia... Mintha olvasott volna a fejemben, megjelent az ajtóban az gyógyítóként is funkcionáló barátunk.
-Minden oké, Lulu?- támaszkodik vállával a falnak Yixing
-Persze, miért sápadt vagyok?- kapok egyből oda az arcomhoz, ijedtemben még fel is ugrok.
-Dehogy! Csak mostanában mindenki Minhee körül van és kíváncsi voltam.- csukja be az ajtót és leül mellém az ágyra, én pedig felé fordulok törökülésben.-Valamit már régóta meg szeretnék veled osztani... Csak nem tudom, hogy mondjam és a reakciódtól is félek...- emeli kezét a tarkójához zavarában
-Mondd csak!- küldök felé egy bíztató mosolyt
-Szóval... Nos, én...



Sunhee POV

Próbáltam nem sok cuccot pakolni, tekintve, hogy nem én fogok cipekedni, mert Minseok Oppa azt mondta, hogy egy kézi táska lesz csak nálam, a többit ő intézi.
Szégyellem magam azért, mert úgy ott hagytam, amikor leszálltunk, pedig már pont kiharcoltam, hogy húzhassam a saját poggyászom. Miután mindenki üdvözölte egymást, elindultunk a szállás felé. Mint kiderült, van egy házuk is itt. Nos, ez a bizonyos ház - szerencsére - kisebb, mint a koreai. Baekhyun hajthatatlan volt, senki sem tudta lebeszélni arról, hogy ne vele aludjak. Amikor megláttam a francia ágyat már tudtam, hogy amint kipakoltam, kipróbálom. Ez az utazás kikészít, meg persze az is, hogy egész úton rettegtem, hogy lezuhanunk.
Az előbb említett tervem nem valósult meg, mert amint leültem az ágyra és hanyatt dőltem, pilláim is lecsukódtak. Nem tudom mennyi idő telhetett el a kis bóbiskolásommal, de gyengéd simogatásra keltem.
-Csak még 5 percet...- fordulok át a másik oldalra - vagyis csak akartam, de az ágy elfogyott. Így randiztam a laminált padlóval. Mondhatom kellemes volt a találkozás.
-Jaj, te lány!- kapar fel a földről a simogató egyén-Csak szólni akartam, hogy gyere enni. A fiúk rendeltek pizzát.
-Komolyan ilyen mű szarokat esztek?! Hát nincs itt egy normális ember, aki főzne rátok?- akadtam ki és kérdőn néztem Baekhyunra. Nem egészséges, hogy mindig pizza, kínai, hamburger és sorolhatnám kajákkal tömik magukat. Persze, amikor otthon vagyunk akkor mindig készít valaki valamit.
-Sokkal egyszerűbb rendelni.-nevet rajtam a nálam fél fejjel magasabb fiú-Ha akarod elmehetünk vacsorázni is. Csak mi ketten!- teszi zsebre kezeit, miközben előre-hátra dülöngél
-Inkább holnap. Most nagyon kivagyok.- öleltem meg, majd teljesen rátámaszkodtam. De ez egy meggondolatlan döntés volt, mert elkezdte puszilgatni a nyakam, ami - szerintem- köztudott tény, hogy ott nagyon csikis vagyok. Reflexszerűen húztam össze a nyakam, amire ő sem számított, így az ágyra estünk. Pontosabban én, őt meg rántottam magammal. Persze Ő csak röhögött, míg én majdnem megfulladtam.
-Szerencsétlen!- puszilja meg a nózim
-Yaa! Szállj le rólam! Nehéz vagy!- nevetek már én is. Igen, ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Baekhyun megtámaszkodik a fejem felett, de nem mozdul csak néz-Mi az? Van valami az arcomon?- kapok oda, mire csak elmosolyodik
-Semmi. Csak rájöttem mennyire gyönyörű vagy.- ad egy rövid csókot, majd feláll és kimegy.
-Yaa! Nem hagyhatsz így itt!- kiabálok utána a nappali fele menet, mire mindenki rám néz
-Ugye tudod, hogy ezt mennyire félre lehet érteni?- húzza perverz mosolyra a száját Kris. Én tök nyugodtan megfogok egy díszpárnát a kanapéról és hozzávágom. Persze a feltét az arcán landolt.
-Hahaha. Vicces vagy.- megyek inkább vissza a szobába, az ajtót pedig bezárom. Higgyék csak azt, hogy megsértődtem. Most nincs itt Kai, hogy behozza őket, itt egyedül csak én tudok teleportálni. Ezt nevezik szopacsnak.

Tao POV

Luhan szemében olyasvalamit láttam megcsillanni, amiről azt hittem, hogy már rég kihalt belőle. Aggódott, nem az egyik farkas társáért, hanem egy nőért. Nem is akármilyen nőért, hanem Minheeért. Egy örökösért. Nem az a fajta féltés volt, amit mondjuk egy alattvaló érez a királya iránt. Nem, ez olyan volt, mintha a "férfi" énje lett volna csak benne. Talán Luhan... Nem az nem lehet. Vagy mégis? Lehet beleszeretett? És vajon Minhee hogy érez iránta? Ha mindketten ugyanúgy éreznek, akkor járni fognak? A csend a házban csak segítette az ezernyi kérdést száguldozni elmémben. JB, Taemin és Kai elmentek vásárolni, hogy legyen miből főzni, Lay Luhanhoz indult. Sehun pedig fogalmam sincs merre lófrál. Érdekes gondolataimat a jelenleg egyetlen női egyén zavarta meg, amikor lehuppant mellém a kanapéra, szó szerint.
-Min agyalsz, pandus?- nyitotta nagyra a szemeit
-Csak... Várj! Pandus? Ez meg milyen név?!- utánoztam én is a nézését
-Láttam a pandás kulcstartód, a plüsst az ágyadon és te is hasonlítasz rájuk.- mosolygott
-Te voltál a szobámba?- húztam fel egyik szemöldököm
-Valakinek takarítania is kell!- vonta meg a vállát, majd felállt és a konyha felé vette az irányt. Mielőtt eltűnt volna a szemem elől még visszafordult és mosolyogva mutatta azt a bizonyos like jelet. Ooooké... Minheetől azt hiszem ez nem számít furcsa viselkedésnek. Nem sokára azonban, hatalmas csörömpölést hallottam egyenesen a konyhából. Gondolom Minhee leejtett egy tányért vagy valamit, azonban nem jött ki a fürdő felé, hogy a takarító szekrényből kiszedje a seprűt. Látnom kellett volna, mert csak a nappalin keresztül lehet arra menni az étkezővel egybenyitott helységből. Azonnal felugrottam és elindultam a csend felé. Még szitkozódást sem hallok. Egyre gyorsabban szeltem át a maradék távolságot és megálltam az ajtóban. Megpillantottam a tányért, viszont a mellette eszméletlenül heverő lányt is. Odasiettem és az ölembe raktam a fejét.

-Srácok! Gyertek már!- kiáltottam teli torokból, majd meghallottam a hangos dübörgéseket a lépcsőn-Tarts ki, hallod? Nem ám meghalsz itt nekem!- beszéltem hozzá, de ez inkább nekem segített, nem neki.
-Mi történt?- guggolt le Yixing a lány másik oldalára, míg Sehun elszaladt borogatásért.
-Nem tudom. Csak a tányér eltörését hallottam és mire ideértem itt feküdt.- néztem kétségbe esve barátomra, miközben elkezdett mozogni Minhee szája.
-Igazán erőssé akkor válsz, ha hazaértél.
-Már megint ezt mondja... Találtatok valamit erről?- nézett rám
-Még nem, de megkeressük a jelentését.
-Azt ajánlom is.- szólalt meg Luhan, mire még jobban elcsodálkoztam. Se szó, se beszéd felkapta Minheet és felvitte a szobájába.
-Neki meg mi a baja?- néztem utánuk
-Csak nem tudja elfogadni a jóslatot.- erre a mondatra csak kérdő és egyben érdeklődő fejjel fordultam hyunghoz-Állandóan visszatérő emlékekről álmodik, kinyírta a calvariam caput is és elájul akárhányszor eszébe akar jutni valami. Minheeről szól. Ő fogja beteljesíteni.

2016. január 16., szombat

24.fejezet

MinHee pov.

-Amerika?- nyelem félre az utolsó korty teámat unokahúgom kijelentésére, aki jelen pillanatban egy bőröndbe pakol be. Bár inkább mondanám káosz kialakításnak, ahogy össze gyűrve dobálja a ruháit.
-Igen, már mondtam Baekhyun mondta, hogy mennyek.
-De egyedül? Mi van ha...
-Nyugi mondták, hogy Minseok oppa is velem jön.
-Minseok. Biztos, hogy őt mondták, nem értetted félre? Tudod Minseok, MinHee. Szerintem a végét félre értetted- hadonásztam össze vissza ezzel kiejtve kezemből az éppen összehajtott nadrágot.
-Nem- öltötte rám nyelvét.- De nyugi vigyázok magamra.
-Azt ajánlom is- öleltem magamhoz, majd ott hagyva had szenvedjen egyedül vissza mentem a konyhába egy újabb teáért.

SunHee már nagyjából egy órája elhagyta a házat Xiumin társaságában, én pedig azóta is a szobámban elhelyezett szőnyegen fetrengek és szenvedek. Hangos nyöszörgéseimet, amit az unalom facsar ki belőlem minden egyes eltelt perccel végül az ajtómon történő kopogás zavarta meg.
-Nyitva van- kiabáltam ki miközben oldalamra fordultam.
-MinHee az ajtód annyira van nyitva mint nyáron befagyva a tó vize. Nyisd ki.
-De nem megy, túl...
-Rendben, várj mindjárt bent vagyunk- sóhajtott Chen, majd egy hosszas csend következett. Oldalamról vissza dőltem hátamra, amikor lábakat pillantott meg fejem felett.
-Szóval a kis örökös át váltott teknősbékába és ezért kellett beteleportálni?-nevetett fel Kai
-Nem vicces. Én jelenleg éppen szenvedek- pislogtam rá durcás arcot vágva.
-Hát azt látom én is, na gyere- nyújtotta felém kezét, amit én készségesen el is fogadtam, így hamar talpra álltam.
-Ez nem alkalmas- rázta meg fejét az eddig csendben figyelő fiú. Az értelem valószínűleg leolvasható volt arcomról, mivel Chen azonnal nevetésbe tört ki.
-Elviszünk kirándulni-kacsintott rám- de hozz valami meleg pulcsit is magaddal, a többit mi intézzük. Ezzel a mondattal pedig magamra hagytak szobámban. Izgatottan kezdtem el kutakodni szekrényemben, viszont rövid idő alatt rákellet jönnöm, hogy egy szem vastagabb ruha sincs benne, ami túrázásra alkalmas lehetne. Mint superman kezdtem el kutatni unoka húgom szekrényében, de ott sem jártam sikerrel. A gondolat, mint villámcsapás hasított belém, majd rohanni is kezdtem a leszáradt ruhákért. Leérve egy fekete piros mintás pulcsit kaptam fel. Jól emlékeztem, hogy most mostam ki. Bár nem tudom melyik fiúé, remélem nem fog megharagudni amiért kölcsön veszem. Bár ígérem ahogy vissza érünk kimosom és rá sem fog jönni.
Lerohantam az ajtóhoz, hogy ott várhassam a fiúkat, de mire le értem addigra ők már ott vártak. Oda futottam hozzájuk és Kai-tól megpróbáltam elvenni az egyik táskát amit a kezében tartott.
-Ez a pulcsi véletlenül nem Luhané?
-Oh szóval az övé.
-De, hogy került hozzád- pislogott nagyokat JongIn.
-Nem volt meleg pulcsim és ezt találtam meg a leghamarabb a leszáradt ruhák között.
-Ha szóltál volna én is tudtam volna adni, de inkább menjünk, holnap ha haza érünk pedig elviszünk meleg ruhákat venni-nyitotta ki végszóra a hatalmas bejárati ajtót Kai. Ahogy átléptük a kovácsolt vaskaput, amin eddig nem nagyon járkáltunk ki, mint egy hároméves kezdtem el rohanni a sűrű felé. Hátra néztem milyen távolság van köztem és a fiúk között, majd mivel láttam, hogy nem figyelnek felmásztam az előttem tornyosuló fa egyik ágára és mint egy párduc vártam áldozataimat. Hamar meg is hallottam a gallyak ropogását és készen a támadásra nézelődtem lefelé. Már hallottam ahogy mérgelődnek hova tűnhettem, amikor egy elrugaszkodással Chen nyakában teremtem. Egy ijedt kiáltás hagyta el ajkait, majd hátra felé kezdett hadonászni kezeivel. Leszálltam róla és a két fiú között elindultunk. 
Tekintve, hogy nem ismerem a járást hagytam, hogy ők vezessenek. Hosszas gyaloglás után végül egy kisebb tónál álltunk meg pihenni. Már éppen ideje volt, mivel ha nem állunk meg én a következő méternél tuti, hogy közelebbről is bemutatkoztam  volna az avarnak. Nem mellesleg ez a hely gyönyörű volt. A sűrű fák zöldellő levelei felől a nap erősen tört át, ezzel mesébe illő játékot játszva a fodrozódó vízen amit a csobogó vízesés okozott. Lassan indultam meg a víz közelébe, majd cipőmet levéve felhajtottam nadrágom szárát és a tó közepéig szaladtam.
-MinHee azonnal gyere ki a vízből- kiáltott felém Chen, mire egy pillanatra rájuk emeltem tekintetem.
-Igen, gyere ki még a végén megsérülsz- kezdett el Kai is aggodalmaskodni, amit hangszíne is elárult.
-Nem megyek ki. Goliat tigrishalat akarok fogni.
-Micsodát?
-Te nem vagy normális azonnal gyereki ki.
-Nem- kiáltottam ki, majd ismét a vízbe dugtam kezeimet.
-Ne akard hogy bemenjek érted. -Nem is akarom- motyogtam magam elé, mire valaki elkapta derekamat. Sikítani kezdtem és minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak. Annyira elvoltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy már a parton állok.
-Látod mondtam, hogy veszélyes.
-Ha nem ijesztesz meg- néztem szúrósan a teljesen vizes fiúra, mire Chen felkapott és elindult a bozótok fele.
-Mára eleget mókáztál, szóval folytatjuk az utat. Ezzel az egy mondattam pedig JongIn is utánunk indult. Kényelmesebb volt úgy túrázni, hogy nem kelet megmozgatnom a lábaimat, viszont volt egy olyan érzésem, hogy csak azért van királyi sorom mert attól fél az engem cipelő egyén, hogy vissza futnék a halacskámért.


Rövid idő elteltével egy tisztásra értünk. Ahogy talpam talajt ért keresni kezdtem egy olyan helyet, ahol a nap sugarai erősebbek. Miután megtaláltam vacogva álltam meg, bár ahogy láttam JongIn sem cselekedett másképp. Kicsit bántam, hogy ennyire meggondolatlan voltam és miattam ő is fázik. Amíg a fiúk elkezdték a sátrat felverni, addig én vissza mentem a fák szélére ágakat gyűjteni. A megfelelő mennyiségű fa beszerzése után egy helyre pakoltam őket nem messze a sátortól, ezt követően pedig minden anti cserkész tapasztalatomat bevetve próbáltam meggyújtani a meleg tűzet. El tartott egy darabig, de még így is viszonylag gyorsan meggyulladt és a finom meleg amit adott hamar átjárt minket.

Miután besötétedett elkezdtük a tűz mellett ülve sütni a mályvacukrokat, amiket vajas keksz közé helyeztünk miután készen lettek. Kicsit hűvösebb lett az idő ezért úgy döntöttem, hogy befészkelem magam a meleg plédek alá.
-Stipi-stopi én alszok középen- hajtott ki fejem.
-Nekem megfelel, úgyis mindig a középsőkre támadnak- kacsintott rám Kai.
-Szerintem meggondoltam magam, Kai te alszol középen- húztam vissza a fejem miközben betakaróztam az egyik szélén elhelyezett bundás pléddel. Hirtelen egy vetődő testet éreztem magam mellett, mire ijedten pillantottam fel.
-Mi az, hogy akkor én alszok középen?
-Hát... tudod rájöttem, hogy igazad van. Szóval gondolj bele te tudsz teleportálni, ha megtámadnak tuti nem lesz semmi bajod mi pedig addig feltudunk készülni.
-Jogos amit mond- hallottam meg Chen befelé irányuló hangját.
-Most te is az ő pártján állasz- hajolt ki, mire én oldalba böktem.
Ezután már csak bent beszélgettünk, leginkább az én gyerekkoromról amin nagyokat nevettek néha.

Az éjszaka közepén különös és egyben megmagyarázhatatlan érzésre ébredtem meg. Egyszerre járta át testemet a hideg de mégsem kellemetlen érzés. Először annak próbáltam be tudni, hogy biztos megfáztam a rövid fürdőzésem miatt, de akkor hirtelen meghallottam egy női hangot ami a nevemet hajtogatja megállás nélkül. A hang nagyon ismerős volt, már hallottam ezt a hangot. Ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébresszem fel a békésen szuszogó fiúkat másztam ki a sátorból. Körbe néztem de senkit nem láttam, viszont a hang nem halkult el. Lábaim maguktól kezdtek el vinni egy irányba. Magabiztosan lépkedtem, miközben a hang egyre közelebbről érkezett felém. Egy faágat arrébb hajtottam, ennek köszönhetően pedig megpillantottam őt,  azt a nőt, illetve vámpírt akivel már egyszer találkoztam az erdőben. Próbáltam csendben maradni, de akkor ő megfordult és mosollyal az arcán intett, hogy mennyek közelebb. Szememmel körbe pásztáztam a kis tisztást, majd egy mély levegőt véve lépdelten közelebb.
-Örülök, hogy újra találkoztunk- simított végig karomon ugyanazzal a kedves mosollyal az arcán.
-Hiszen te hívtál ide. Nincs igazam?
-Valóban, ez igaz. De hidd el nem volt fölösleges. Csak neked akarok segíteni.
-Segíteni?
-Igen. Lassan elfog kezdődni.
-Elkezdődni, mi?
-A jóslat nemsokára felfedi magát. Fontos feladatod lesz, csak légy türelmes MinHee.
-Tessék? Ne haragudj de még a nevedet sem tudom, mégis mi okom van hinni neked?
-A nevem...
Még mielőtt kimondhatta volna gallyak reccsenését hallottam meg, majd a fiúk hangját amint nevemet kiabálják. Vissza fordultam a névtelen nő felé, de eltűnt. Megint. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam a vissza vezető úton, ahol rögtön JongIn-ba botlottam. Vissza mentünk a sátorhoz és miután azt mondtam, hogy csak fájt a fejem ismét lefeküdtünk aludni.

Lay pov.

Miután beléptünk otthonunkba tudatosult bennünk, hogy MinHee-ék eltűntek. Csak Taot és Sehunt találtuk meg, amint a könyvtárban egy hatalmas lexikon felett olvastak. Még gyorsan megnéztem, hogy a két sérült fiú milyen állapotban van, majd követtem három barátomat a nappaliba, ahol a kanapéra ülve kezdtünk el beszélgetni.
-Apropó akkor most MinHee hova is tűnt?- tette fel a kérdést már vagy harmadszorra Luhan.
-Már mondtam Hyung, hogy Kaival és Chennel ment el valahova- sóhajtott egy nagyot Sehun.
Vajon mi lehet ez a folyamatos érdeklődés az idősebbik lány iránt?
  Miután a fiúknak elmondtuk mire jutottunk, vágni lehetett a feszültséget, amit az öregtől megtudott információ okozott.
 Vajon mit fognak szólni a többiek, egy biztos a lányok elől ameddig csak lehet el kell titkolni. Kitudja hogyan reagálnának rá, nem tudhatjuk elég erősek-e ehhez. Bár aggasztanak MinHee álmai a múltjáról főleg, hogy elvileg ő semmire sem elékezhetne.
Gondolataimból az ajtó nyílása és Chen hangos nevetése zökkentett ki. Luhan-nal rögtön felpattantunk és az ajtó előtt is teremtünk.
-Luhan?- kerekedtek el a lány szemei, majd egy mosoly kíséretében pirosló orcával intett felénk. Miután beljebb léptek, csak akkor vettem észre mit is visel. Kikerekedett  szemekkel mértem végig szemeimmel. Mégis mi folyik itt, Luhan pulcsija?

2015. december 22., kedd

23.fejezet

Sunhee POV

Az események gyorsan követték egymást. Jaebum felébredt, Luhanék elmentek, Minhee kiborult és elrohant, aztán vérző lábbal tért vissza. A sebesülteken kívül hatan maradtunk. Bár Taemint aligha lehet sérültnek nevezni, mert össze-vissza szaladgál a lakásban. Nem lehet lelőni. Egyre jobban idegesített, hogy nem tudom ki zaklat, mert nincs mit szépíteni ez már az. Bármennyire is irogat szépeket, lassan szólnom kellene Baekhyunnak. Addig nem nyugszok, míg meg nem tudom. Kíváncsi leszek, hogy itt a menedékben is kapni fogom-e a cetliket vagy most abbamarad. A fiúk (akik itt maradtak), nevükön nevezve Tao, Kai, Sehun, Xiumin és Chen úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha átvisszük JB-t hozzánk Taeval együtt. Az "átszállítás" könnyű volt, két teleportálásra képes egyénnel a csapatban. Hogy nekem "könnyebb" legyen, én vittem Minheet, Taemint, Chent. Kai Sehun és Tao segítségével Jaebumot cipelte. Igaz, hogy nagy a ház, mégis nem engedtem abból, hogy JB az én szobámba húzza meg magát barátjával együtt. Nem tudom miért, de Taemin nem szeretett volna egy ágyban aludni a beteggel, így Tao kerített egy matracot neki, mert elmozdulni meg nem akart mellőle. Komolyan nem értem a férfiakat.
-Te hol fogsz aludni?-fordult felém Unnie a konyhában vacsora főzés közben-Mert jöhetsz hozzám, ha szeretnél.
-Baekhyunnál...-pirultam el egy kicsit és belebújtam a bögrémbe
-Értem. Még jó, hogy nincs itt a kandúrbandid. Akkor tuti nem aludhatnál ott.-rázza meg a fejét nemlegesen,mint valami anyuka
-Minhee.-tettem le a konyhapultra a teám-Nem vagyok már kicsi és a vőlegényem. Valószínűleg egy ágyban fogunk aludni az esküvő után.
-Jó, de akkor is. Mi van, ha neki állna tapogatni vagy olyat csinálna, amit nem akarsz?!-teszi a fedőt vissza a helyére,majd felém fordul és meglátom kétségbeesett arcát. Tényleg aggódik.
-Unnie.... Nyugodj meg!-ölelem meg-Nem hagynám magam.-indulok el az ideiglenes szobámba, de még mielőtt bemennék visszakiabálok Minheenek-Amúgy sem erőszak, amibe beleegyezünk!
-Hong SunHee!-hallom a mérges kiabállását. Tuti, hogy csípőre tett kézzel áll. A gondolatra csak elmosolyodom és beljebb megyek a helyiségben.
Tipikus fiúbarlang. Kávébarna színű falak, az ajtóval szembe az ablak alatt író asztal, mellette szekrények, jobbra egy francia ágy,aminek a túl oldalán egy kis éjjeli szekrény van. Az ággyal szemben a falra van felszerelve egy TV, alatta egy komód tetején képekkel. Egy a családjával, külön a nővérével és az unokaöccsével. Ez nagyon aranyos. Mosolyogva indulok el az ágyra és észreveszek ott is egy keretes fényképet... A különbség, hogy én vagyok rajta, amikor alszom. A kis sunyi. Törökülésben elhelyezkedtem a fekvőhelyemen és bekapcsoltam a televíziót. A Natgeon pont egy cuki kis koala evett,de mivel nem vágytam nézni a táplálkozási folyamatát inkább elnyomtam. Egy zenecsatorna mellett döntöttem és leszálltam megvetni az ágyat. Valamiféle fiúbanda szólt...
-Baby!
-You know my name, girl!
-I'll be your baby, yeah!-azonnal megfordultam és a meglepetéstől hatalmasat sikítottam.

Baekhyun POV



Már egy hónapja távol vagyunk. Remélem mindenki jól van és Sunhee sem fog rám haragudni. Na jó, dehogynem fog. Egyszerűen nem volt időm, mert ezek az üzletkötések és társaik felemésztik az összes energiám. Most is egy megbeszélést zártunk le, sikeresen.
-Mr Byun! Egy pillanatra, ha kérhetném!-siet utánam a társvállalat vezetője-Úgy hallottam, hogy mennyasszonya van?
-Igen, ez így igaz.-görbül fejjebb a szám... Tetszik ez a téma...
-Esetleg nem tervezett látogatást az országba a kisasszony? Gondolom hiányolják egymást, ami természetes.-egyre gyanúsabb ez az ember. Mit akar Sunheetől? Ha semmi a válasz a kérdésre, akkor is zavar, hogy ennyi dolgot megszeretne tudni róla.
-Mivel hamarosan végzünk itt, ezért nem láttuk szükségét. Otthon tervezi az esküvőt az édesanyámmal.-jó ez a dolog kicsit sántít, de most nem ez a lényeg.
-A feleségemmel megszeretnénk ismerni, persze csak a beleegyezésével. Láttuk az eljegyzési bálon készült képeket, elragadóak együtt.- ha ezt a bárgyú mosolyt leszedné a képéről jobb lenne. A szüleim udvariasságra neveltek, így kénytelen leszek igent mondani, még ha nem is koreai állampolgárok. Idősebbek, mint én és nem hozhatok szégyent a szüleimre
-Természetesen. Fel is hívom,hogy készülődjön.-tartom továbbra is az álmosolyt az arcomon
-Nos, a találkozó időpontját még megbeszéljük. Akkor nemis tartanám fel.- nyújt kezet, amit elfogadok,majd  a hotel felé veszem az irányt. Azon gondolkodom, hogy mit fog szólni Sunhee ehhez a dologhoz. Valószínűleg Minhee nélkül kell jönnie, de kibírnak pár napot egymás nélkül. Legalábbis remélem elengedi sógornőm Sunheet, hiszen Minhee anyja helyett anyja.
A hotel szobába visszaérve -ami igazából inkább lakosztály- a fiúknak elmesélem mi történt.
-Szerintem ez valamiféle próba. Az öreg sántikál valamiben. Veszélyes lehet, ha ketten mentek. Mindenképp veletek kell mennünk.-osztja meg velünk a gondolatait Joonmyun hyung.
-Erre ráérünk akkor,ha itt lesz. Most Minheet kell meggyőzni, hogy engedje el.-veszem elő a telefonom és tárcsázom Sunheet.
-Haló?-szól bele álmosan
-Aludtál? Basszus az időeltolódás! Ne haragudj!-hogy nem jutott eszembe?! Ha csak 1-2 óra különbség lenne, minden rendben lenne, de 17 óra az nem kevés... Igen hülye ember vagyok ...
-Semmi baj... Úgysem tudtam volna aludni. De ágyat kell cserélnünk!-már mosolyog. Tudom, hogy hülyén hangzik, de igen is látom -a lelki szemeim előtt-, hogy mosolyog. A hangján lehet hallani.
-Miért?-kuncogok egy kicsit. Honnan tudná milyen az ágyam, hacsak nem...-Te nálam aludtál?
-Baj? Nyugi nem turkáltam... Még.-nevet ő is-Tudod, elhoztuk oppáékat arról a helyről és ők aludtak a szobámba, én meg gondoltam átjövök és megnézem a barlangod...-ez annyira aranyos. Ha nem szerettem volna belé, most biztos megtörtént volna
-Dehogy baj. Sőt! Örülök, hogy ott vagy. Máskor is aludhatnál ott, mondjuk mikor én is ott vagyok és akkor...-Chanyeol megelégelte az enyelgést, mert kikapta a kezemből a telefont, majd kihangosította. Pedig most jött volna a legjobb rész ....
-Szia Sunhee! Chanyeol vagyok, ki vagy hangosítva. Nem baj?-már tök mindegy te gyökér, megtetted. Komolyan ilyenkor a fejemet tudnám a falba verni...
-Ööö nem...-hallatszik a hangján, hogy zavarba van. Tehát elértem, amit akartam. Ha ennyitől zavarba jött mi lesz a nászéjszakán? Hm...
-Nyugi minden oké, csak nem akartuk hallani Bacon perverz gondolatait!-kuncog Kris
-Nem vagyok Bacon....-sértődtem meg... Nemis voltak perverz gondolataim... Na jó, talan egy picit....
-Éé-értem. Miről lenne szó?
-Ide kellene jönnöd, mert a szerződő fèl meg akar ismerni. De nem teleportálhatsz, mert szerintem figyelnek minket és furcsa lenne, ha egyszercsak itt lennél. Majd kimegyünk a reptérre eléd.-vázolja a tervet Kyungsoo
-Oo-oké-szerintem teljesen lesokkoltuk szegényt-Ami a leghamarabb indul, azzal menjek?
-Jó lenne. És kellene melléd egy kísérő is. Minseok biztos elkísér. Sajnos Minhee nem jöhet, ígyis nagy veszélyt vállalunk, hogy te eljössz.-szólok már én is valami értelmeset. Megbeszéltük a részleteket és elbúcsúztunk. A fiúkkal megbeszéltük, ki hogy fog aludni, miután megérkeztek. Márcsak Minheet kell meggyőznie.

***

Minden a terv szerint megy. Itt állunk a reptéren és a gépről özönlő emberek közt keressük az ismerős arcokat. Mikor észreveszem a rég látott személyeket, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, míg Sunhee elkezd futni. Amint elér hozzám, nyakamba ugrik és megcsókol. Én felemelem, hogy mesebelibb legyen a pillanat. Nem tudom mennyi ideig faljuk egymást, de arra leszek figyelmes, hogy Suho hyung köhécsel egy amolyan "elég lesz gyerekek". A hang hallatán Sunhee kiugrik a karjaim közül és pirult buksiját lehajtja.

-Bocsánat fiúk.-hajol meg
-Szép dolog a szerelem, csak ne nyilvánosan.-néz jámbor arccal hyung a lányra-Menjünk.

Luhan POV

Felkavart az elválásunk Minheevel, és hogy őszinte legyek nem nagyon értem, hogy miért pusziltam meg a homlokát. Mi van mostanság velem?
Most sajnos nincs időm ezen gondolkodni, mert megérkeztünk az úti célunkhoz. Meg kell tudnunk, hogy mi folyik mostanság a dimenziók és kapuik között.
-Doctus*!-kiáltom, hiszen nem tudhatjuk itthon van-e 

-Gyertek fiúk! Már vártalak titeket!-nem kellett nagyon beljebb mennünk a kunyhóban, mert ott ült a kandalló előtt-Fel sem kell tennetek a kérdést. Egyre több dimenzió olvad össze. Vigyáznotok kell a halandókra, és magatokra is. Közeleg a megjövendölt háború. Az egyik örökösnek tudnia kell a legerősebb varázslatot, különben mindennek és mindenkinek vége!-mást már nem is tudtunk kérdezni, mert egy hatalmas villanás kíséretében minden elsötétült, majd a háztól nem messze tértünk magunkhoz.

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön az idő...





*varázsló

2015. november 21., szombat

22.fejezet

MinHee pov.

Bár nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon Jongin miért nem látta azt a lányt,akivel az elzárt részen beszélgettem, még mielőtt megjelent volna, de most nem is foglalkozhatok ezzel, mivel sietnem kell, hogy még időben kész lehessek.
Nehezen tördeltem szét a virág apró magjait, majd a kevés forrásvízzel, amit még a vissza vezető úton szereztem be, kevertem össze. Fáradtan mentem fel az emeletre, ahonnan mindenkit kiküldtem, amíg elláttam JB összevarrt sebeit. Miután minden aprócska horzsolást is bekentem a kicsit csípős szagú krémmel, az ágy mellé húztam egy széket, és onnan figyeltem egyik legjobb barátom nyugodtnak tűnő arcát. Ahogy néztem éreztem, ahogy szemeim egyre lejjebb csukódnak, majd végül teljesen lezáródtak.
Hangos kiabálásra nyitottam ki mázsásnak érződő fáradt szemeimet. Pilláimat megdörzsöltem, majd levettem Jaebum fejéről a borogatást, hogy kicserélhessem. Amikor vissza akartam rakni az újra benedvesített ruha anyagot észre vettem, ahogy pillái megremegtek.
-Oppa hallasz engem?- hajoltam picit közelebb arcához.
-Min...Hee- nyöszörgött, mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Igen, én vagyok az.
-Hol vagyok?- nézett körbe, mire ajkaimat beharapva gondolkoztam azon, vajon hol is lehetünk valójában, mivel pontosan ezt még én sem tudtam.
-Várj egy picit- simítottam végig karján és már ki is rohantam a folyosóra. SunHee kiabálására figyeltem fel, de mit sem törődve a veszekedő párossal kiáltottam el magam.
-Gyertek Jaebum felébredt!
Még ki sem ejtettem számon a szavakat, Kai máris bent termett mellettem a szobában, őt követve megjelent Tao, majd SunHee és Sehun is. A kis szobában egy centi hely nem maradt és ezen szegény Jaebum zavarodott mosolya sem segített. Emlékszem ő volt az az ember, akinek az arcán mindig megjelent az az aprócska pici görbület, még akkor is amikor eltörtem a kezét.
Épp akkor léptem be a serdülőkor első éveibe, abban az időben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne vesszünk össze. Persze, ha ez nem lett volna elég, kezdődő tinédzser éveim elején az erőm is elkezdett változni, ez legjobban az alakváltással járó képességemen látszott meg, amit ebben az időben volt, hogy nem tudtam kontrollálni. Így volt ez a nap is. Bár ma már tudom, aznap csak jót akart, mégis veszekedni kezdtünk és ennek következtében ugrottam neki. Miután visszatértem önmagamhoz Jaebum a földön feküdt. Lehajoltam hozzá és azonnal a kórházba mentem vele, ahol kiterült, hogy eltört a keze. Tudtam, hogy az én hibám. Szemeimből, mint a patak folytak végig könnyeim arcomon, de JB csak mosolygott rám és megállás nélkül csak azt mondogatta, hogy nem haragszik rám és, hogy ez nem az én hibám. Bár magamat okoltam, mégis könnyeim elapadtak és enyhe mosollyal arcomon öleltem át, hisz mosolya őszinte és megnyugtató volt a számomra.
Mindig is ilyen volt, a mosoly mindig jelen volt nála, de ez a mosoly nem olyan volt, mintha feszülten érezte volna magát.
-Hogy érzed magad? Annyira aggódtam- ölelte meg SunHee Jaebum elgyengült testét, mire egy igazi magát meg nem  hazudtoló mosollyal arcán válaszolt a feltett kérdésre.
-Ahhoz képest, hogy az előbb még éppen meg akartál folytatni jól. De hol vagyok és mi történt?
-Nem tudom, de azt hittem meghalsz- suttogtam magam elé a szavakat- tudod meddig tartott minden sebedet összevarrni? Ígérd meg, hogy ilyen soha többet nem lesz.
-Megígérem.
-A másik kérdésedre válaszolva, ha jól tudom a menedékben vagyunk- nézett rá Tao, mire én értetlenül, míg JB megvilágosodva nézet fel.
-Igen. Már emlékszem.
-Remek, akkor ki szeretné ezt nekünk is elmondani?-lépett egy kicsit hátrébb unokahúgom. Persze a válaszra várhattunk, ilyenkor mindig olyanok lettek, mintha a falnak beszélnénk. 
Mi van ha az,ami velük történt összefügg SunHee és babapofi eljegyzésén történt támadással?

Luhan pov.

-Sajnálom YiXing de biztos, hogy pont most nem fogok elmenni.
-El kell jönnöd, muszáj. Elvégre csak te tudod hol lakik és nem mellesleg ő az egyetlen olyan élő ember,aki tudhatja mi folyik itt. Meg amúgy is Sehunék itt lesznek, szóval semmi baja nem lesz MinHeenek.
-Nem is gondoltam erre, már miért érdekelne-álltam ki igazam mellett, bár bevallom tényleg kicsit hirtelen csattantam fel. Talán túlságosan is. De most komolyan, sosem tudhatjuk mikor éri őket valami támadás.
Aggodalmaim ellenére végül mégis beadtam derekam. Ez miatt vagyok most is itt az udvaron és elmélkedem azon, vajon mit ártottam az égieknek, hogy csak bennem bízik meg annyira az a vén szivar, hogy hagy emlékezni otthona felé vezető útra. A hűvös idő miatt vissza indulok a kis házba, közben pedig még mindig azon agyalok, vajon miért pont én. Ahogy beérek lábam neki ütközik valaminek. Csak miután felnéztem rögződött bennem, hogy a lépcső felé vezetett utam.
-Csak nem MinHee-hez tartasz?
-Már megbocsájts Chen, de miért is mennék hozzá? Meg egyáltalán miért hiszi mindenki azt, hogy a körül a lány körül forog minden?
-Ne is tagadd, hiszen a vak is látja, de mindegy. -Mi van?!-pislogtam rá értetlenül barátomra.
-Amúgy fent van Jaebumnál kötést cserélni, ha el szeretnél tőle köszönni-tette vállamra kezét, majd a konyha felé vette az irányt. Egy darabig csak álltam egy helyben és pislogtam magam elé. Tényleg miatta jöttem erre felé? Lehet tényleg el kéne köszönöm, igen ez lesz. Összecsapva tenyereimet indultam meg a kis szoba felé, ahol az ajtó résnyire nyitva is volt, így beljebb akartam tolni. Tevékenységemben viszont,amit hallottam teljesen le sokkolt.
-Én is szeretlek oppa- ölelte meg a sebesült fiút MinHee, majd egy apró puszit nyomott arcára.
A düh éreztem,ahogy átveszi felettem az irányítást, így egy hatalmasat löktem az ajtón, ami egy nagy csattanással záródott be.

MinHee pov.

Elmondani nem tudom mennyire megkönnyebbültem,amikor kiderült, hogy semmi komoly baja nem lett JB-nek. Viszont tekintve, hogy sebei azért nem éppen karcolások most is vissza kellett hozzá jönnöm, hogy lecserélhessem kötéseit.
-Remélem hamar rendbe jössz- mosolyogtam rá, mire ő csak kedves pillantását vetette rám.
-Tudod, hogy így lesz. Főleg mert te ezt szeretnéd.
-Igaz, amikor kicsik voltunk is,ha valamit kértem mindig megtetted. De ilyen egy jó bátyó nem?- vontam fel szemöldököm. Nem tehetek róla,de amióta csak ismerem a fiúkat Jaebum az,akit bátyámként szerettem.
-Ahogy mondod, hiszen szeretem az én kis törpe húgomat-ebben a pillanatban ültem le mellé.
-Nem is vagyok törpe, de én is szeretlek oppa- öleltem meg, majd egy puszit nyomtam arcára. Ebben a pillanatban arra kaptam el fejemet, hogy becsapódott az ajtó, de mivel senki nem volt a közelben végül csak a huzatnak tudtuk be.

A kanapén fetrengve olvastam egy kis noteszt, amikor Chen vetődött be mellém. Szemem sarkából az említett személyre pillantottam, majd újra könyvembe temetkeztem. Nem sokkal később ajtó csukódást hallottam, felpillantottam és az ablakon kezdtem el bámészkodni. Végül Layen és Luhanon állapodott meg tekintetem, amint két hatalmas táskával hátukon indultak meg az erdő felé.
-Hova mennek Luhanék?
-Luhan nem szólt neked?
-Miről is?- pillantottam rá kérdően.
-Hogy egy pár napra elmennek, hogy megkeressenek valakit.
-Nem... nem szólt. Igazából,amióta Jaebum felkelt nem is láttam - hajtottam le fejem.
-Pedig elindult, még tőlem kérdezte, hogy hol vagy és mondtam is neki, hogy JB-nél fog megtalálni.
Ebben a pillanatba hasított belém a felismerés, hogy a szobaajtó csapódását nem a huzat, hanem az ő kezének lendítése okozta. Gondolkodás nélkül ugrottam fel és a másodperc tőrt része alatt rántottam fel a bejárati ajtót. Mint egy őrült,aki most szökött ki gumiszobájából kezdtem el rohanni az erdő sűrűjébe. Annyira siettem, hogy még időben utolérhessem a két fiút, hogy még a talpamba szúródó gallyakkal sem törődtem. Végül megpillantottam őket és hangosan kezdtem el kiabálni nevüket. Miután meghallották kiáltásomat egyszerre fordultak meg, így egy hazafutást is meggyalázva vágódtam egyenesen Luhan mellkasának. Felpillantottam értetlen tekintetükre és mérgesen mértem végig őket.
-Miért nem szóltatok?
-Luhan azt mondta, hogy majd szól neked-sandított barátjára Lay.
-Akkor is, el kellett volna búcsúznotok- lábadtak könnybe szemeim, de még idejében letöröltem azokat.
-Sajnáljuk- ölelt meg Lay, mire viszonoztam gesztusát.
-Sok sikert, és vigyázzatok magatokra.
-Köszi-mosolygott rám Lay.
Luhanra pillantottam,aki kerülte tekintetemet. Nem bírtam tartani magam, így végül szorosan öletem meg a fiút, mélyen magamba szívva kellemes illatát. Kis idő elteltével ölelt ő is meg. Nem akartam elengedni, de tudtam muszáj lesz, hiszen fontos dolga van.
-Ígérd meg, hogy épségben visszatérsz- suttogtam, bár inkább magamnak mondtam, ő mégis meghallotta.
-Ígérem- súgta fülembe, majd egy puszit nyomva fejem búbjára engedett el. Miután elindultak csak álltam és néztem,ahogy eltűnik alakjuk a sűrű bokrok és fák között.