2016. február 7., vasárnap

25.fejezet

Luhan POV

Szerintem egy kicsit félreérthető ez a szituáció. Én folyton Minheeről faggatom a fiúkat, mire ő megjelenik  a pulcsimba, pirulva.
-Sziasztok!- mosolyog Kai és Chen, oldani akarják a feszültséget-Mi volt a papusnál?-vágódik le a Jongin a nappaliba
-Veszed le a mocskos bakancsodat!- szól a fiatalabbra Lay
-Luhan! Bocsánat, hogy elvettem a ruhád, de nekem nem volt meleg pulcsim és ez akadt először a kezembe. Esküszöm, hogy kimosom és nem lett semmi baja!- mentegetőzik Minhee
-Tiéd lehet!- kerül már az én arcomra is görbület
-De hyung, az nem a kedvenc....- kezd rá Sehun
-De, igen az.- erre a kijelenetésre felkapta a fejét a társaságunk egyetlen nő nemű lénye is, de én csak mosolyogva bólintottam egyet, amolyan "semmi gond" félét, majd felmentem szobámba és levágódtam az ágyra.
Úgy néztek rám a többiek, mintha minimum azt jelentettem volna be, hogy meleg vagyok és a szexi néger pasimmal elhagyom az országot. Igen, pont így. Miért ne adhatnám oda egy lánynak az egyik legmelegebb pulcsit, ha nincs egy szem meleg gönce sem? Ez puszta udvariasság. Nagyon furcsa érzésem van, egyenesen a mellkasomból. Talán valami bujkál bennem? Lehet Laynek meg kellene vizsgálnia... Mintha olvasott volna a fejemben, megjelent az ajtóban az gyógyítóként is funkcionáló barátunk.
-Minden oké, Lulu?- támaszkodik vállával a falnak Yixing
-Persze, miért sápadt vagyok?- kapok egyből oda az arcomhoz, ijedtemben még fel is ugrok.
-Dehogy! Csak mostanában mindenki Minhee körül van és kíváncsi voltam.- csukja be az ajtót és leül mellém az ágyra, én pedig felé fordulok törökülésben.-Valamit már régóta meg szeretnék veled osztani... Csak nem tudom, hogy mondjam és a reakciódtól is félek...- emeli kezét a tarkójához zavarában
-Mondd csak!- küldök felé egy bíztató mosolyt
-Szóval... Nos, én...



Sunhee POV

Próbáltam nem sok cuccot pakolni, tekintve, hogy nem én fogok cipekedni, mert Minseok Oppa azt mondta, hogy egy kézi táska lesz csak nálam, a többit ő intézi.
Szégyellem magam azért, mert úgy ott hagytam, amikor leszálltunk, pedig már pont kiharcoltam, hogy húzhassam a saját poggyászom. Miután mindenki üdvözölte egymást, elindultunk a szállás felé. Mint kiderült, van egy házuk is itt. Nos, ez a bizonyos ház - szerencsére - kisebb, mint a koreai. Baekhyun hajthatatlan volt, senki sem tudta lebeszélni arról, hogy ne vele aludjak. Amikor megláttam a francia ágyat már tudtam, hogy amint kipakoltam, kipróbálom. Ez az utazás kikészít, meg persze az is, hogy egész úton rettegtem, hogy lezuhanunk.
Az előbb említett tervem nem valósult meg, mert amint leültem az ágyra és hanyatt dőltem, pilláim is lecsukódtak. Nem tudom mennyi idő telhetett el a kis bóbiskolásommal, de gyengéd simogatásra keltem.
-Csak még 5 percet...- fordulok át a másik oldalra - vagyis csak akartam, de az ágy elfogyott. Így randiztam a laminált padlóval. Mondhatom kellemes volt a találkozás.
-Jaj, te lány!- kapar fel a földről a simogató egyén-Csak szólni akartam, hogy gyere enni. A fiúk rendeltek pizzát.
-Komolyan ilyen mű szarokat esztek?! Hát nincs itt egy normális ember, aki főzne rátok?- akadtam ki és kérdőn néztem Baekhyunra. Nem egészséges, hogy mindig pizza, kínai, hamburger és sorolhatnám kajákkal tömik magukat. Persze, amikor otthon vagyunk akkor mindig készít valaki valamit.
-Sokkal egyszerűbb rendelni.-nevet rajtam a nálam fél fejjel magasabb fiú-Ha akarod elmehetünk vacsorázni is. Csak mi ketten!- teszi zsebre kezeit, miközben előre-hátra dülöngél
-Inkább holnap. Most nagyon kivagyok.- öleltem meg, majd teljesen rátámaszkodtam. De ez egy meggondolatlan döntés volt, mert elkezdte puszilgatni a nyakam, ami - szerintem- köztudott tény, hogy ott nagyon csikis vagyok. Reflexszerűen húztam össze a nyakam, amire ő sem számított, így az ágyra estünk. Pontosabban én, őt meg rántottam magammal. Persze Ő csak röhögött, míg én majdnem megfulladtam.
-Szerencsétlen!- puszilja meg a nózim
-Yaa! Szállj le rólam! Nehéz vagy!- nevetek már én is. Igen, ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Baekhyun megtámaszkodik a fejem felett, de nem mozdul csak néz-Mi az? Van valami az arcomon?- kapok oda, mire csak elmosolyodik
-Semmi. Csak rájöttem mennyire gyönyörű vagy.- ad egy rövid csókot, majd feláll és kimegy.
-Yaa! Nem hagyhatsz így itt!- kiabálok utána a nappali fele menet, mire mindenki rám néz
-Ugye tudod, hogy ezt mennyire félre lehet érteni?- húzza perverz mosolyra a száját Kris. Én tök nyugodtan megfogok egy díszpárnát a kanapéról és hozzávágom. Persze a feltét az arcán landolt.
-Hahaha. Vicces vagy.- megyek inkább vissza a szobába, az ajtót pedig bezárom. Higgyék csak azt, hogy megsértődtem. Most nincs itt Kai, hogy behozza őket, itt egyedül csak én tudok teleportálni. Ezt nevezik szopacsnak.

Tao POV

Luhan szemében olyasvalamit láttam megcsillanni, amiről azt hittem, hogy már rég kihalt belőle. Aggódott, nem az egyik farkas társáért, hanem egy nőért. Nem is akármilyen nőért, hanem Minheeért. Egy örökösért. Nem az a fajta féltés volt, amit mondjuk egy alattvaló érez a királya iránt. Nem, ez olyan volt, mintha a "férfi" énje lett volna csak benne. Talán Luhan... Nem az nem lehet. Vagy mégis? Lehet beleszeretett? És vajon Minhee hogy érez iránta? Ha mindketten ugyanúgy éreznek, akkor járni fognak? A csend a házban csak segítette az ezernyi kérdést száguldozni elmémben. JB, Taemin és Kai elmentek vásárolni, hogy legyen miből főzni, Lay Luhanhoz indult. Sehun pedig fogalmam sincs merre lófrál. Érdekes gondolataimat a jelenleg egyetlen női egyén zavarta meg, amikor lehuppant mellém a kanapéra, szó szerint.
-Min agyalsz, pandus?- nyitotta nagyra a szemeit
-Csak... Várj! Pandus? Ez meg milyen név?!- utánoztam én is a nézését
-Láttam a pandás kulcstartód, a plüsst az ágyadon és te is hasonlítasz rájuk.- mosolygott
-Te voltál a szobámba?- húztam fel egyik szemöldököm
-Valakinek takarítania is kell!- vonta meg a vállát, majd felállt és a konyha felé vette az irányt. Mielőtt eltűnt volna a szemem elől még visszafordult és mosolyogva mutatta azt a bizonyos like jelet. Ooooké... Minheetől azt hiszem ez nem számít furcsa viselkedésnek. Nem sokára azonban, hatalmas csörömpölést hallottam egyenesen a konyhából. Gondolom Minhee leejtett egy tányért vagy valamit, azonban nem jött ki a fürdő felé, hogy a takarító szekrényből kiszedje a seprűt. Látnom kellett volna, mert csak a nappalin keresztül lehet arra menni az étkezővel egybenyitott helységből. Azonnal felugrottam és elindultam a csend felé. Még szitkozódást sem hallok. Egyre gyorsabban szeltem át a maradék távolságot és megálltam az ajtóban. Megpillantottam a tányért, viszont a mellette eszméletlenül heverő lányt is. Odasiettem és az ölembe raktam a fejét.

-Srácok! Gyertek már!- kiáltottam teli torokból, majd meghallottam a hangos dübörgéseket a lépcsőn-Tarts ki, hallod? Nem ám meghalsz itt nekem!- beszéltem hozzá, de ez inkább nekem segített, nem neki.
-Mi történt?- guggolt le Yixing a lány másik oldalára, míg Sehun elszaladt borogatásért.
-Nem tudom. Csak a tányér eltörését hallottam és mire ideértem itt feküdt.- néztem kétségbe esve barátomra, miközben elkezdett mozogni Minhee szája.
-Igazán erőssé akkor válsz, ha hazaértél.
-Már megint ezt mondja... Találtatok valamit erről?- nézett rám
-Még nem, de megkeressük a jelentését.
-Azt ajánlom is.- szólalt meg Luhan, mire még jobban elcsodálkoztam. Se szó, se beszéd felkapta Minheet és felvitte a szobájába.
-Neki meg mi a baja?- néztem utánuk
-Csak nem tudja elfogadni a jóslatot.- erre a mondatra csak kérdő és egyben érdeklődő fejjel fordultam hyunghoz-Állandóan visszatérő emlékekről álmodik, kinyírta a calvariam caput is és elájul akárhányszor eszébe akar jutni valami. Minheeről szól. Ő fogja beteljesíteni.

2016. január 16., szombat

24.fejezet

MinHee pov.

-Amerika?- nyelem félre az utolsó korty teámat unokahúgom kijelentésére, aki jelen pillanatban egy bőröndbe pakol be. Bár inkább mondanám káosz kialakításnak, ahogy össze gyűrve dobálja a ruháit.
-Igen, már mondtam Baekhyun mondta, hogy mennyek.
-De egyedül? Mi van ha...
-Nyugi mondták, hogy Minseok oppa is velem jön.
-Minseok. Biztos, hogy őt mondták, nem értetted félre? Tudod Minseok, MinHee. Szerintem a végét félre értetted- hadonásztam össze vissza ezzel kiejtve kezemből az éppen összehajtott nadrágot.
-Nem- öltötte rám nyelvét.- De nyugi vigyázok magamra.
-Azt ajánlom is- öleltem magamhoz, majd ott hagyva had szenvedjen egyedül vissza mentem a konyhába egy újabb teáért.

SunHee már nagyjából egy órája elhagyta a házat Xiumin társaságában, én pedig azóta is a szobámban elhelyezett szőnyegen fetrengek és szenvedek. Hangos nyöszörgéseimet, amit az unalom facsar ki belőlem minden egyes eltelt perccel végül az ajtómon történő kopogás zavarta meg.
-Nyitva van- kiabáltam ki miközben oldalamra fordultam.
-MinHee az ajtód annyira van nyitva mint nyáron befagyva a tó vize. Nyisd ki.
-De nem megy, túl...
-Rendben, várj mindjárt bent vagyunk- sóhajtott Chen, majd egy hosszas csend következett. Oldalamról vissza dőltem hátamra, amikor lábakat pillantott meg fejem felett.
-Szóval a kis örökös át váltott teknősbékába és ezért kellett beteleportálni?-nevetett fel Kai
-Nem vicces. Én jelenleg éppen szenvedek- pislogtam rá durcás arcot vágva.
-Hát azt látom én is, na gyere- nyújtotta felém kezét, amit én készségesen el is fogadtam, így hamar talpra álltam.
-Ez nem alkalmas- rázta meg fejét az eddig csendben figyelő fiú. Az értelem valószínűleg leolvasható volt arcomról, mivel Chen azonnal nevetésbe tört ki.
-Elviszünk kirándulni-kacsintott rám- de hozz valami meleg pulcsit is magaddal, a többit mi intézzük. Ezzel a mondattal pedig magamra hagytak szobámban. Izgatottan kezdtem el kutakodni szekrényemben, viszont rövid idő alatt rákellet jönnöm, hogy egy szem vastagabb ruha sincs benne, ami túrázásra alkalmas lehetne. Mint superman kezdtem el kutatni unoka húgom szekrényében, de ott sem jártam sikerrel. A gondolat, mint villámcsapás hasított belém, majd rohanni is kezdtem a leszáradt ruhákért. Leérve egy fekete piros mintás pulcsit kaptam fel. Jól emlékeztem, hogy most mostam ki. Bár nem tudom melyik fiúé, remélem nem fog megharagudni amiért kölcsön veszem. Bár ígérem ahogy vissza érünk kimosom és rá sem fog jönni.
Lerohantam az ajtóhoz, hogy ott várhassam a fiúkat, de mire le értem addigra ők már ott vártak. Oda futottam hozzájuk és Kai-tól megpróbáltam elvenni az egyik táskát amit a kezében tartott.
-Ez a pulcsi véletlenül nem Luhané?
-Oh szóval az övé.
-De, hogy került hozzád- pislogott nagyokat JongIn.
-Nem volt meleg pulcsim és ezt találtam meg a leghamarabb a leszáradt ruhák között.
-Ha szóltál volna én is tudtam volna adni, de inkább menjünk, holnap ha haza érünk pedig elviszünk meleg ruhákat venni-nyitotta ki végszóra a hatalmas bejárati ajtót Kai. Ahogy átléptük a kovácsolt vaskaput, amin eddig nem nagyon járkáltunk ki, mint egy hároméves kezdtem el rohanni a sűrű felé. Hátra néztem milyen távolság van köztem és a fiúk között, majd mivel láttam, hogy nem figyelnek felmásztam az előttem tornyosuló fa egyik ágára és mint egy párduc vártam áldozataimat. Hamar meg is hallottam a gallyak ropogását és készen a támadásra nézelődtem lefelé. Már hallottam ahogy mérgelődnek hova tűnhettem, amikor egy elrugaszkodással Chen nyakában teremtem. Egy ijedt kiáltás hagyta el ajkait, majd hátra felé kezdett hadonászni kezeivel. Leszálltam róla és a két fiú között elindultunk. 
Tekintve, hogy nem ismerem a járást hagytam, hogy ők vezessenek. Hosszas gyaloglás után végül egy kisebb tónál álltunk meg pihenni. Már éppen ideje volt, mivel ha nem állunk meg én a következő méternél tuti, hogy közelebbről is bemutatkoztam  volna az avarnak. Nem mellesleg ez a hely gyönyörű volt. A sűrű fák zöldellő levelei felől a nap erősen tört át, ezzel mesébe illő játékot játszva a fodrozódó vízen amit a csobogó vízesés okozott. Lassan indultam meg a víz közelébe, majd cipőmet levéve felhajtottam nadrágom szárát és a tó közepéig szaladtam.
-MinHee azonnal gyere ki a vízből- kiáltott felém Chen, mire egy pillanatra rájuk emeltem tekintetem.
-Igen, gyere ki még a végén megsérülsz- kezdett el Kai is aggodalmaskodni, amit hangszíne is elárult.
-Nem megyek ki. Goliat tigrishalat akarok fogni.
-Micsodát?
-Te nem vagy normális azonnal gyereki ki.
-Nem- kiáltottam ki, majd ismét a vízbe dugtam kezeimet.
-Ne akard hogy bemenjek érted. -Nem is akarom- motyogtam magam elé, mire valaki elkapta derekamat. Sikítani kezdtem és minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak. Annyira elvoltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy már a parton állok.
-Látod mondtam, hogy veszélyes.
-Ha nem ijesztesz meg- néztem szúrósan a teljesen vizes fiúra, mire Chen felkapott és elindult a bozótok fele.
-Mára eleget mókáztál, szóval folytatjuk az utat. Ezzel az egy mondattam pedig JongIn is utánunk indult. Kényelmesebb volt úgy túrázni, hogy nem kelet megmozgatnom a lábaimat, viszont volt egy olyan érzésem, hogy csak azért van királyi sorom mert attól fél az engem cipelő egyén, hogy vissza futnék a halacskámért.


Rövid idő elteltével egy tisztásra értünk. Ahogy talpam talajt ért keresni kezdtem egy olyan helyet, ahol a nap sugarai erősebbek. Miután megtaláltam vacogva álltam meg, bár ahogy láttam JongIn sem cselekedett másképp. Kicsit bántam, hogy ennyire meggondolatlan voltam és miattam ő is fázik. Amíg a fiúk elkezdték a sátrat felverni, addig én vissza mentem a fák szélére ágakat gyűjteni. A megfelelő mennyiségű fa beszerzése után egy helyre pakoltam őket nem messze a sátortól, ezt követően pedig minden anti cserkész tapasztalatomat bevetve próbáltam meggyújtani a meleg tűzet. El tartott egy darabig, de még így is viszonylag gyorsan meggyulladt és a finom meleg amit adott hamar átjárt minket.

Miután besötétedett elkezdtük a tűz mellett ülve sütni a mályvacukrokat, amiket vajas keksz közé helyeztünk miután készen lettek. Kicsit hűvösebb lett az idő ezért úgy döntöttem, hogy befészkelem magam a meleg plédek alá.
-Stipi-stopi én alszok középen- hajtott ki fejem.
-Nekem megfelel, úgyis mindig a középsőkre támadnak- kacsintott rám Kai.
-Szerintem meggondoltam magam, Kai te alszol középen- húztam vissza a fejem miközben betakaróztam az egyik szélén elhelyezett bundás pléddel. Hirtelen egy vetődő testet éreztem magam mellett, mire ijedten pillantottam fel.
-Mi az, hogy akkor én alszok középen?
-Hát... tudod rájöttem, hogy igazad van. Szóval gondolj bele te tudsz teleportálni, ha megtámadnak tuti nem lesz semmi bajod mi pedig addig feltudunk készülni.
-Jogos amit mond- hallottam meg Chen befelé irányuló hangját.
-Most te is az ő pártján állasz- hajolt ki, mire én oldalba böktem.
Ezután már csak bent beszélgettünk, leginkább az én gyerekkoromról amin nagyokat nevettek néha.

Az éjszaka közepén különös és egyben megmagyarázhatatlan érzésre ébredtem meg. Egyszerre járta át testemet a hideg de mégsem kellemetlen érzés. Először annak próbáltam be tudni, hogy biztos megfáztam a rövid fürdőzésem miatt, de akkor hirtelen meghallottam egy női hangot ami a nevemet hajtogatja megállás nélkül. A hang nagyon ismerős volt, már hallottam ezt a hangot. Ügyelve arra, hogy még véletlenül se ébresszem fel a békésen szuszogó fiúkat másztam ki a sátorból. Körbe néztem de senkit nem láttam, viszont a hang nem halkult el. Lábaim maguktól kezdtek el vinni egy irányba. Magabiztosan lépkedtem, miközben a hang egyre közelebbről érkezett felém. Egy faágat arrébb hajtottam, ennek köszönhetően pedig megpillantottam őt,  azt a nőt, illetve vámpírt akivel már egyszer találkoztam az erdőben. Próbáltam csendben maradni, de akkor ő megfordult és mosollyal az arcán intett, hogy mennyek közelebb. Szememmel körbe pásztáztam a kis tisztást, majd egy mély levegőt véve lépdelten közelebb.
-Örülök, hogy újra találkoztunk- simított végig karomon ugyanazzal a kedves mosollyal az arcán.
-Hiszen te hívtál ide. Nincs igazam?
-Valóban, ez igaz. De hidd el nem volt fölösleges. Csak neked akarok segíteni.
-Segíteni?
-Igen. Lassan elfog kezdődni.
-Elkezdődni, mi?
-A jóslat nemsokára felfedi magát. Fontos feladatod lesz, csak légy türelmes MinHee.
-Tessék? Ne haragudj de még a nevedet sem tudom, mégis mi okom van hinni neked?
-A nevem...
Még mielőtt kimondhatta volna gallyak reccsenését hallottam meg, majd a fiúk hangját amint nevemet kiabálják. Vissza fordultam a névtelen nő felé, de eltűnt. Megint. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam a vissza vezető úton, ahol rögtön JongIn-ba botlottam. Vissza mentünk a sátorhoz és miután azt mondtam, hogy csak fájt a fejem ismét lefeküdtünk aludni.

Lay pov.

Miután beléptünk otthonunkba tudatosult bennünk, hogy MinHee-ék eltűntek. Csak Taot és Sehunt találtuk meg, amint a könyvtárban egy hatalmas lexikon felett olvastak. Még gyorsan megnéztem, hogy a két sérült fiú milyen állapotban van, majd követtem három barátomat a nappaliba, ahol a kanapéra ülve kezdtünk el beszélgetni.
-Apropó akkor most MinHee hova is tűnt?- tette fel a kérdést már vagy harmadszorra Luhan.
-Már mondtam Hyung, hogy Kaival és Chennel ment el valahova- sóhajtott egy nagyot Sehun.
Vajon mi lehet ez a folyamatos érdeklődés az idősebbik lány iránt?
  Miután a fiúknak elmondtuk mire jutottunk, vágni lehetett a feszültséget, amit az öregtől megtudott információ okozott.
 Vajon mit fognak szólni a többiek, egy biztos a lányok elől ameddig csak lehet el kell titkolni. Kitudja hogyan reagálnának rá, nem tudhatjuk elég erősek-e ehhez. Bár aggasztanak MinHee álmai a múltjáról főleg, hogy elvileg ő semmire sem elékezhetne.
Gondolataimból az ajtó nyílása és Chen hangos nevetése zökkentett ki. Luhan-nal rögtön felpattantunk és az ajtó előtt is teremtünk.
-Luhan?- kerekedtek el a lány szemei, majd egy mosoly kíséretében pirosló orcával intett felénk. Miután beljebb léptek, csak akkor vettem észre mit is visel. Kikerekedett  szemekkel mértem végig szemeimmel. Mégis mi folyik itt, Luhan pulcsija?

2015. december 22., kedd

23.fejezet

Sunhee POV

Az események gyorsan követték egymást. Jaebum felébredt, Luhanék elmentek, Minhee kiborult és elrohant, aztán vérző lábbal tért vissza. A sebesülteken kívül hatan maradtunk. Bár Taemint aligha lehet sérültnek nevezni, mert össze-vissza szaladgál a lakásban. Nem lehet lelőni. Egyre jobban idegesített, hogy nem tudom ki zaklat, mert nincs mit szépíteni ez már az. Bármennyire is irogat szépeket, lassan szólnom kellene Baekhyunnak. Addig nem nyugszok, míg meg nem tudom. Kíváncsi leszek, hogy itt a menedékben is kapni fogom-e a cetliket vagy most abbamarad. A fiúk (akik itt maradtak), nevükön nevezve Tao, Kai, Sehun, Xiumin és Chen úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha átvisszük JB-t hozzánk Taeval együtt. Az "átszállítás" könnyű volt, két teleportálásra képes egyénnel a csapatban. Hogy nekem "könnyebb" legyen, én vittem Minheet, Taemint, Chent. Kai Sehun és Tao segítségével Jaebumot cipelte. Igaz, hogy nagy a ház, mégis nem engedtem abból, hogy JB az én szobámba húzza meg magát barátjával együtt. Nem tudom miért, de Taemin nem szeretett volna egy ágyban aludni a beteggel, így Tao kerített egy matracot neki, mert elmozdulni meg nem akart mellőle. Komolyan nem értem a férfiakat.
-Te hol fogsz aludni?-fordult felém Unnie a konyhában vacsora főzés közben-Mert jöhetsz hozzám, ha szeretnél.
-Baekhyunnál...-pirultam el egy kicsit és belebújtam a bögrémbe
-Értem. Még jó, hogy nincs itt a kandúrbandid. Akkor tuti nem aludhatnál ott.-rázza meg a fejét nemlegesen,mint valami anyuka
-Minhee.-tettem le a konyhapultra a teám-Nem vagyok már kicsi és a vőlegényem. Valószínűleg egy ágyban fogunk aludni az esküvő után.
-Jó, de akkor is. Mi van, ha neki állna tapogatni vagy olyat csinálna, amit nem akarsz?!-teszi a fedőt vissza a helyére,majd felém fordul és meglátom kétségbeesett arcát. Tényleg aggódik.
-Unnie.... Nyugodj meg!-ölelem meg-Nem hagynám magam.-indulok el az ideiglenes szobámba, de még mielőtt bemennék visszakiabálok Minheenek-Amúgy sem erőszak, amibe beleegyezünk!
-Hong SunHee!-hallom a mérges kiabállását. Tuti, hogy csípőre tett kézzel áll. A gondolatra csak elmosolyodom és beljebb megyek a helyiségben.
Tipikus fiúbarlang. Kávébarna színű falak, az ajtóval szembe az ablak alatt író asztal, mellette szekrények, jobbra egy francia ágy,aminek a túl oldalán egy kis éjjeli szekrény van. Az ággyal szemben a falra van felszerelve egy TV, alatta egy komód tetején képekkel. Egy a családjával, külön a nővérével és az unokaöccsével. Ez nagyon aranyos. Mosolyogva indulok el az ágyra és észreveszek ott is egy keretes fényképet... A különbség, hogy én vagyok rajta, amikor alszom. A kis sunyi. Törökülésben elhelyezkedtem a fekvőhelyemen és bekapcsoltam a televíziót. A Natgeon pont egy cuki kis koala evett,de mivel nem vágytam nézni a táplálkozási folyamatát inkább elnyomtam. Egy zenecsatorna mellett döntöttem és leszálltam megvetni az ágyat. Valamiféle fiúbanda szólt...
-Baby!
-You know my name, girl!
-I'll be your baby, yeah!-azonnal megfordultam és a meglepetéstől hatalmasat sikítottam.

Baekhyun POV



Már egy hónapja távol vagyunk. Remélem mindenki jól van és Sunhee sem fog rám haragudni. Na jó, dehogynem fog. Egyszerűen nem volt időm, mert ezek az üzletkötések és társaik felemésztik az összes energiám. Most is egy megbeszélést zártunk le, sikeresen.
-Mr Byun! Egy pillanatra, ha kérhetném!-siet utánam a társvállalat vezetője-Úgy hallottam, hogy mennyasszonya van?
-Igen, ez így igaz.-görbül fejjebb a szám... Tetszik ez a téma...
-Esetleg nem tervezett látogatást az országba a kisasszony? Gondolom hiányolják egymást, ami természetes.-egyre gyanúsabb ez az ember. Mit akar Sunheetől? Ha semmi a válasz a kérdésre, akkor is zavar, hogy ennyi dolgot megszeretne tudni róla.
-Mivel hamarosan végzünk itt, ezért nem láttuk szükségét. Otthon tervezi az esküvőt az édesanyámmal.-jó ez a dolog kicsit sántít, de most nem ez a lényeg.
-A feleségemmel megszeretnénk ismerni, persze csak a beleegyezésével. Láttuk az eljegyzési bálon készült képeket, elragadóak együtt.- ha ezt a bárgyú mosolyt leszedné a képéről jobb lenne. A szüleim udvariasságra neveltek, így kénytelen leszek igent mondani, még ha nem is koreai állampolgárok. Idősebbek, mint én és nem hozhatok szégyent a szüleimre
-Természetesen. Fel is hívom,hogy készülődjön.-tartom továbbra is az álmosolyt az arcomon
-Nos, a találkozó időpontját még megbeszéljük. Akkor nemis tartanám fel.- nyújt kezet, amit elfogadok,majd  a hotel felé veszem az irányt. Azon gondolkodom, hogy mit fog szólni Sunhee ehhez a dologhoz. Valószínűleg Minhee nélkül kell jönnie, de kibírnak pár napot egymás nélkül. Legalábbis remélem elengedi sógornőm Sunheet, hiszen Minhee anyja helyett anyja.
A hotel szobába visszaérve -ami igazából inkább lakosztály- a fiúknak elmesélem mi történt.
-Szerintem ez valamiféle próba. Az öreg sántikál valamiben. Veszélyes lehet, ha ketten mentek. Mindenképp veletek kell mennünk.-osztja meg velünk a gondolatait Joonmyun hyung.
-Erre ráérünk akkor,ha itt lesz. Most Minheet kell meggyőzni, hogy engedje el.-veszem elő a telefonom és tárcsázom Sunheet.
-Haló?-szól bele álmosan
-Aludtál? Basszus az időeltolódás! Ne haragudj!-hogy nem jutott eszembe?! Ha csak 1-2 óra különbség lenne, minden rendben lenne, de 17 óra az nem kevés... Igen hülye ember vagyok ...
-Semmi baj... Úgysem tudtam volna aludni. De ágyat kell cserélnünk!-már mosolyog. Tudom, hogy hülyén hangzik, de igen is látom -a lelki szemeim előtt-, hogy mosolyog. A hangján lehet hallani.
-Miért?-kuncogok egy kicsit. Honnan tudná milyen az ágyam, hacsak nem...-Te nálam aludtál?
-Baj? Nyugi nem turkáltam... Még.-nevet ő is-Tudod, elhoztuk oppáékat arról a helyről és ők aludtak a szobámba, én meg gondoltam átjövök és megnézem a barlangod...-ez annyira aranyos. Ha nem szerettem volna belé, most biztos megtörtént volna
-Dehogy baj. Sőt! Örülök, hogy ott vagy. Máskor is aludhatnál ott, mondjuk mikor én is ott vagyok és akkor...-Chanyeol megelégelte az enyelgést, mert kikapta a kezemből a telefont, majd kihangosította. Pedig most jött volna a legjobb rész ....
-Szia Sunhee! Chanyeol vagyok, ki vagy hangosítva. Nem baj?-már tök mindegy te gyökér, megtetted. Komolyan ilyenkor a fejemet tudnám a falba verni...
-Ööö nem...-hallatszik a hangján, hogy zavarba van. Tehát elértem, amit akartam. Ha ennyitől zavarba jött mi lesz a nászéjszakán? Hm...
-Nyugi minden oké, csak nem akartuk hallani Bacon perverz gondolatait!-kuncog Kris
-Nem vagyok Bacon....-sértődtem meg... Nemis voltak perverz gondolataim... Na jó, talan egy picit....
-Éé-értem. Miről lenne szó?
-Ide kellene jönnöd, mert a szerződő fèl meg akar ismerni. De nem teleportálhatsz, mert szerintem figyelnek minket és furcsa lenne, ha egyszercsak itt lennél. Majd kimegyünk a reptérre eléd.-vázolja a tervet Kyungsoo
-Oo-oké-szerintem teljesen lesokkoltuk szegényt-Ami a leghamarabb indul, azzal menjek?
-Jó lenne. És kellene melléd egy kísérő is. Minseok biztos elkísér. Sajnos Minhee nem jöhet, ígyis nagy veszélyt vállalunk, hogy te eljössz.-szólok már én is valami értelmeset. Megbeszéltük a részleteket és elbúcsúztunk. A fiúkkal megbeszéltük, ki hogy fog aludni, miután megérkeztek. Márcsak Minheet kell meggyőznie.

***

Minden a terv szerint megy. Itt állunk a reptéren és a gépről özönlő emberek közt keressük az ismerős arcokat. Mikor észreveszem a rég látott személyeket, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, míg Sunhee elkezd futni. Amint elér hozzám, nyakamba ugrik és megcsókol. Én felemelem, hogy mesebelibb legyen a pillanat. Nem tudom mennyi ideig faljuk egymást, de arra leszek figyelmes, hogy Suho hyung köhécsel egy amolyan "elég lesz gyerekek". A hang hallatán Sunhee kiugrik a karjaim közül és pirult buksiját lehajtja.

-Bocsánat fiúk.-hajol meg
-Szép dolog a szerelem, csak ne nyilvánosan.-néz jámbor arccal hyung a lányra-Menjünk.

Luhan POV

Felkavart az elválásunk Minheevel, és hogy őszinte legyek nem nagyon értem, hogy miért pusziltam meg a homlokát. Mi van mostanság velem?
Most sajnos nincs időm ezen gondolkodni, mert megérkeztünk az úti célunkhoz. Meg kell tudnunk, hogy mi folyik mostanság a dimenziók és kapuik között.
-Doctus*!-kiáltom, hiszen nem tudhatjuk itthon van-e 

-Gyertek fiúk! Már vártalak titeket!-nem kellett nagyon beljebb mennünk a kunyhóban, mert ott ült a kandalló előtt-Fel sem kell tennetek a kérdést. Egyre több dimenzió olvad össze. Vigyáznotok kell a halandókra, és magatokra is. Közeleg a megjövendölt háború. Az egyik örökösnek tudnia kell a legerősebb varázslatot, különben mindennek és mindenkinek vége!-mást már nem is tudtunk kérdezni, mert egy hatalmas villanás kíséretében minden elsötétült, majd a háztól nem messze tértünk magunkhoz.

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön az idő...





*varázsló

2015. november 21., szombat

22.fejezet

MinHee pov.

Bár nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon Jongin miért nem látta azt a lányt,akivel az elzárt részen beszélgettem, még mielőtt megjelent volna, de most nem is foglalkozhatok ezzel, mivel sietnem kell, hogy még időben kész lehessek.
Nehezen tördeltem szét a virág apró magjait, majd a kevés forrásvízzel, amit még a vissza vezető úton szereztem be, kevertem össze. Fáradtan mentem fel az emeletre, ahonnan mindenkit kiküldtem, amíg elláttam JB összevarrt sebeit. Miután minden aprócska horzsolást is bekentem a kicsit csípős szagú krémmel, az ágy mellé húztam egy széket, és onnan figyeltem egyik legjobb barátom nyugodtnak tűnő arcát. Ahogy néztem éreztem, ahogy szemeim egyre lejjebb csukódnak, majd végül teljesen lezáródtak.
Hangos kiabálásra nyitottam ki mázsásnak érződő fáradt szemeimet. Pilláimat megdörzsöltem, majd levettem Jaebum fejéről a borogatást, hogy kicserélhessem. Amikor vissza akartam rakni az újra benedvesített ruha anyagot észre vettem, ahogy pillái megremegtek.
-Oppa hallasz engem?- hajoltam picit közelebb arcához.
-Min...Hee- nyöszörgött, mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Igen, én vagyok az.
-Hol vagyok?- nézett körbe, mire ajkaimat beharapva gondolkoztam azon, vajon hol is lehetünk valójában, mivel pontosan ezt még én sem tudtam.
-Várj egy picit- simítottam végig karján és már ki is rohantam a folyosóra. SunHee kiabálására figyeltem fel, de mit sem törődve a veszekedő párossal kiáltottam el magam.
-Gyertek Jaebum felébredt!
Még ki sem ejtettem számon a szavakat, Kai máris bent termett mellettem a szobában, őt követve megjelent Tao, majd SunHee és Sehun is. A kis szobában egy centi hely nem maradt és ezen szegény Jaebum zavarodott mosolya sem segített. Emlékszem ő volt az az ember, akinek az arcán mindig megjelent az az aprócska pici görbület, még akkor is amikor eltörtem a kezét.
Épp akkor léptem be a serdülőkor első éveibe, abban az időben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne vesszünk össze. Persze, ha ez nem lett volna elég, kezdődő tinédzser éveim elején az erőm is elkezdett változni, ez legjobban az alakváltással járó képességemen látszott meg, amit ebben az időben volt, hogy nem tudtam kontrollálni. Így volt ez a nap is. Bár ma már tudom, aznap csak jót akart, mégis veszekedni kezdtünk és ennek következtében ugrottam neki. Miután visszatértem önmagamhoz Jaebum a földön feküdt. Lehajoltam hozzá és azonnal a kórházba mentem vele, ahol kiterült, hogy eltört a keze. Tudtam, hogy az én hibám. Szemeimből, mint a patak folytak végig könnyeim arcomon, de JB csak mosolygott rám és megállás nélkül csak azt mondogatta, hogy nem haragszik rám és, hogy ez nem az én hibám. Bár magamat okoltam, mégis könnyeim elapadtak és enyhe mosollyal arcomon öleltem át, hisz mosolya őszinte és megnyugtató volt a számomra.
Mindig is ilyen volt, a mosoly mindig jelen volt nála, de ez a mosoly nem olyan volt, mintha feszülten érezte volna magát.
-Hogy érzed magad? Annyira aggódtam- ölelte meg SunHee Jaebum elgyengült testét, mire egy igazi magát meg nem  hazudtoló mosollyal arcán válaszolt a feltett kérdésre.
-Ahhoz képest, hogy az előbb még éppen meg akartál folytatni jól. De hol vagyok és mi történt?
-Nem tudom, de azt hittem meghalsz- suttogtam magam elé a szavakat- tudod meddig tartott minden sebedet összevarrni? Ígérd meg, hogy ilyen soha többet nem lesz.
-Megígérem.
-A másik kérdésedre válaszolva, ha jól tudom a menedékben vagyunk- nézett rá Tao, mire én értetlenül, míg JB megvilágosodva nézet fel.
-Igen. Már emlékszem.
-Remek, akkor ki szeretné ezt nekünk is elmondani?-lépett egy kicsit hátrébb unokahúgom. Persze a válaszra várhattunk, ilyenkor mindig olyanok lettek, mintha a falnak beszélnénk. 
Mi van ha az,ami velük történt összefügg SunHee és babapofi eljegyzésén történt támadással?

Luhan pov.

-Sajnálom YiXing de biztos, hogy pont most nem fogok elmenni.
-El kell jönnöd, muszáj. Elvégre csak te tudod hol lakik és nem mellesleg ő az egyetlen olyan élő ember,aki tudhatja mi folyik itt. Meg amúgy is Sehunék itt lesznek, szóval semmi baja nem lesz MinHeenek.
-Nem is gondoltam erre, már miért érdekelne-álltam ki igazam mellett, bár bevallom tényleg kicsit hirtelen csattantam fel. Talán túlságosan is. De most komolyan, sosem tudhatjuk mikor éri őket valami támadás.
Aggodalmaim ellenére végül mégis beadtam derekam. Ez miatt vagyok most is itt az udvaron és elmélkedem azon, vajon mit ártottam az égieknek, hogy csak bennem bízik meg annyira az a vén szivar, hogy hagy emlékezni otthona felé vezető útra. A hűvös idő miatt vissza indulok a kis házba, közben pedig még mindig azon agyalok, vajon miért pont én. Ahogy beérek lábam neki ütközik valaminek. Csak miután felnéztem rögződött bennem, hogy a lépcső felé vezetett utam.
-Csak nem MinHee-hez tartasz?
-Már megbocsájts Chen, de miért is mennék hozzá? Meg egyáltalán miért hiszi mindenki azt, hogy a körül a lány körül forog minden?
-Ne is tagadd, hiszen a vak is látja, de mindegy. -Mi van?!-pislogtam rá értetlenül barátomra.
-Amúgy fent van Jaebumnál kötést cserélni, ha el szeretnél tőle köszönni-tette vállamra kezét, majd a konyha felé vette az irányt. Egy darabig csak álltam egy helyben és pislogtam magam elé. Tényleg miatta jöttem erre felé? Lehet tényleg el kéne köszönöm, igen ez lesz. Összecsapva tenyereimet indultam meg a kis szoba felé, ahol az ajtó résnyire nyitva is volt, így beljebb akartam tolni. Tevékenységemben viszont,amit hallottam teljesen le sokkolt.
-Én is szeretlek oppa- ölelte meg a sebesült fiút MinHee, majd egy apró puszit nyomott arcára.
A düh éreztem,ahogy átveszi felettem az irányítást, így egy hatalmasat löktem az ajtón, ami egy nagy csattanással záródott be.

MinHee pov.

Elmondani nem tudom mennyire megkönnyebbültem,amikor kiderült, hogy semmi komoly baja nem lett JB-nek. Viszont tekintve, hogy sebei azért nem éppen karcolások most is vissza kellett hozzá jönnöm, hogy lecserélhessem kötéseit.
-Remélem hamar rendbe jössz- mosolyogtam rá, mire ő csak kedves pillantását vetette rám.
-Tudod, hogy így lesz. Főleg mert te ezt szeretnéd.
-Igaz, amikor kicsik voltunk is,ha valamit kértem mindig megtetted. De ilyen egy jó bátyó nem?- vontam fel szemöldököm. Nem tehetek róla,de amióta csak ismerem a fiúkat Jaebum az,akit bátyámként szerettem.
-Ahogy mondod, hiszen szeretem az én kis törpe húgomat-ebben a pillanatban ültem le mellé.
-Nem is vagyok törpe, de én is szeretlek oppa- öleltem meg, majd egy puszit nyomtam arcára. Ebben a pillanatban arra kaptam el fejemet, hogy becsapódott az ajtó, de mivel senki nem volt a közelben végül csak a huzatnak tudtuk be.

A kanapén fetrengve olvastam egy kis noteszt, amikor Chen vetődött be mellém. Szemem sarkából az említett személyre pillantottam, majd újra könyvembe temetkeztem. Nem sokkal később ajtó csukódást hallottam, felpillantottam és az ablakon kezdtem el bámészkodni. Végül Layen és Luhanon állapodott meg tekintetem, amint két hatalmas táskával hátukon indultak meg az erdő felé.
-Hova mennek Luhanék?
-Luhan nem szólt neked?
-Miről is?- pillantottam rá kérdően.
-Hogy egy pár napra elmennek, hogy megkeressenek valakit.
-Nem... nem szólt. Igazából,amióta Jaebum felkelt nem is láttam - hajtottam le fejem.
-Pedig elindult, még tőlem kérdezte, hogy hol vagy és mondtam is neki, hogy JB-nél fog megtalálni.
Ebben a pillanatba hasított belém a felismerés, hogy a szobaajtó csapódását nem a huzat, hanem az ő kezének lendítése okozta. Gondolkodás nélkül ugrottam fel és a másodperc tőrt része alatt rántottam fel a bejárati ajtót. Mint egy őrült,aki most szökött ki gumiszobájából kezdtem el rohanni az erdő sűrűjébe. Annyira siettem, hogy még időben utolérhessem a két fiút, hogy még a talpamba szúródó gallyakkal sem törődtem. Végül megpillantottam őket és hangosan kezdtem el kiabálni nevüket. Miután meghallották kiáltásomat egyszerre fordultak meg, így egy hazafutást is meggyalázva vágódtam egyenesen Luhan mellkasának. Felpillantottam értetlen tekintetükre és mérgesen mértem végig őket.
-Miért nem szóltatok?
-Luhan azt mondta, hogy majd szól neked-sandított barátjára Lay.
-Akkor is, el kellett volna búcsúznotok- lábadtak könnybe szemeim, de még idejében letöröltem azokat.
-Sajnáljuk- ölelt meg Lay, mire viszonoztam gesztusát.
-Sok sikert, és vigyázzatok magatokra.
-Köszi-mosolygott rám Lay.
Luhanra pillantottam,aki kerülte tekintetemet. Nem bírtam tartani magam, így végül szorosan öletem meg a fiút, mélyen magamba szívva kellemes illatát. Kis idő elteltével ölelt ő is meg. Nem akartam elengedni, de tudtam muszáj lesz, hiszen fontos dolga van.
-Ígérd meg, hogy épségben visszatérsz- suttogtam, bár inkább magamnak mondtam, ő mégis meghallotta.
-Ígérem- súgta fülembe, majd egy puszit nyomva fejem búbjára engedett el. Miután elindultak csak álltam és néztem,ahogy eltűnik alakjuk a sűrű bokrok és fák között.

2015. október 25., vasárnap

21.fejezet

Sunhee POV

El nem tudom mondani mennyire meglepődtem azon,hogy a srácok hogy reagáltak... Nem várhatják el tőlünk,hogy cserben hagyjuk. Természetesen ők is eléggé megilletődtek,amikor mind megláttuk JB állapotát. Véres ruhában ,a mellkasán egy mély sebbel. Már a látványtól is rosszul voltam. Unnie magánál volt annyira,hogy elássa a sebeket. Sajnos nem találtam gyógyfűveket,így Minhee elindult az erdőbe. Ameddig távol volt a fiúk persze kioktattak ennek a nagy rohanásnak a veszélyeibe,de amint meghallották unokanővérem úti célját már a "megmentése" foglalkoztatta őket. Kivéve Sehunt. Valahogy ő mindig velem volt bármi történt. Szófogadóan és sűrűn cserélgette a vizeket a mosdótálakba és míg én Jaebumot mosdattam,ő Taemint törölgette.

-Köszönöm....-állok előtte lehajtott fejjel
-Nincs mit-mosolyog bíztatóan
-De... Nem lett volna szabad ezt csinálnod,mármint vannak ezek a megkülönböztetéseitek a családi renddel.... Nem lesz ebből baj?-nézek rá aggódó tekintettel. Még mindig látom azt a furcsa csillogást az íriszeiben.
-Nem. Azt tettem,ami helyes... Ha pedig bajba kerülnénk,majd rád fogom.-mosolyog
-Te kis...-kezdeném el üldözni,de megcsörren a telefonom és egy elég rég hallott nevet ír ki...-Szerencséd!-a telefonomat hagyom egy kicsit csörögni,mert a telefonáló igen is megérdemli...De végül kegyelmet adok neki:
-Haló?
-Szia... Ne hara--kezdene bele,de félbe szakítom. Azt hiszem megérdemel egy kis játékot...
-Elnézést,de nem tudom,hogy kivel beszélek. Szerintem téves ez a hívás...-kezdem el csavargatni egy hajtincsemet
-Mi?! Sunnie ne szórakozz. Én vagyok az! Baekhyun!-hallom meg ijedt hangját... Bingó.
-Öhm,kicsoda? Áááááhhh,hogy az elveszett vőlegényem... ajánlom,hogy szabad legyél,mert 10 perc múlva fent leszek skype-on.-nyomom ki gyorsan a telefont és már kapcsolom is be a nappaliba talált laptopot,ami JB tulajdona. Az adott idő elteltével már be is jelentkezve várom a hívást,ami hamarosan meg is érkezik,így egy hosszas videochatbe kezdünk...

Another's POV

A folyosón haladva látom Sunheet,aki hyunggal beszél... Boldognak látszik...
-Ideje lenne elmondani neki nem?-jelenik meg mellettem Luhan
-Micsodát?-tettetem a hülyét
-Pontosan tudod miről beszélek.-ellentmondást nem tűrő szemeitől visszavonulót fújok,de az okoskodásától úgysem menekülök meg.
-Ez nem olyan egyszerű... Tudod neki ott van Baekhyun és addig nem lesz belőle semmi baj,amíg hyung nem tudja.-fordulok meg és sétálok ki az erkély felé.
-Akkor is. Higgy nekem! Semmi jó nem származott még abból,hogyha két farkasnak ugyanaz a nő kellett. Te is érzed,ahogy mi mindannyian,hogy Baekhyun illata lengi be,ezért nem érhet hozzá senki se így,se úgy. Kizárólag barátilag.-keresi velem a szemkontaktust. Tudom,hogy aggóddik,de tudok magamra vigyázni.
-Ha végre befejezted a papolást mennék vadászni. Vagy legalább körül nézni,mert valami itt nem stimmel. Akkor is,ha nem megyek az erdőbe Sunheet elkapja egy vérszívó és nem biztos,hogy megtudta volna védeni magát.-meredek a távolba-Túl törékeny...
-Akkor sem a te dolgod az ő élete. Az oké,hogy megvéded,ezt mindannyian megtennénk,mert ő az egyik utolsó örökös. Ez az egyik legfontosabb feladatunk.-már kezdem unni hyung kioktatását így a folyosó végén befordulok balra,de egy nem várt emberbe ütközöm...
-Sunhee... Te hogy.... Hallottál mindent?-leszek egyre kétségbeesettebb... Nem tudhatja meg,hogy ki küldi azokat a cetliket,mert akkor mindennek vége
-Te tudod ki zaklat?!-ő így érzi magát? Azt hittem tetszik neki... vagy ez már beteges? Csak nem szenvedek semmiben...-Vagy elmondod vagy Baekhyun fogja kiszedni belőled!-foglalja az egész folyosót,minden utat elzárva előlem. Mit tegyek most?! Nem sokat kellett várnom,mert Minhee megmentett:
-Gyertek! Jaebum felébredt!-kiálltotta,hogy mind meghalljuk. Mind betódultunk a kis pasi szobába,nincs mit szépíteni alig fértünk el, pedig csak öten voltunk. Minhee, Sunhee, Tao, Kai és én. Furcs volt így látni Jaebumot,horzsolásokkal teli, összevart sebekkel. Lelki szemeim előtt felidéztem az első találkozásunkat,amikor még újoncok voltunk és megkezdtük a kiképzést. Bármit kellett csinálnunk, ő mindig mosolyogva bíztatott.

2015. szeptember 3., csütörtök

20.fejezet

Minhee pov.

Reggel óta azon jár a fejem vajon minden rendben mehet e otthon, hiszen már hetek telteke mióta ebbe az idegen világba keveredtünk. Vajon aggodnak miattunk, egyáltalán ők jólvannak? Ezekkel a gondolatokkal járkálok most is fel-alá a hatalmas lépcsőkön, amikor sikeresen neki megyek valakinek. Persze mint ilyen esetekben mindig most is én kezdek el dőlni hátra felé, és már lelki szemeim előtt láttom ahogy vérző koponyával eszméletlenül fekszem a lépcső alján.
-Vigyázz- kapja el derekamat, mire én automatikusan karjaiba kapaszkodom miközben felhúz magához.
-Ha nem kapsz el már kitörten volna a nyakam- nézek a lépcsősorra, majd Luhan mélybarna szemeibe-köszönöm.
-Lehet felcsapok testőrnek melléd-nevette el magát, mire akaratlanul de belőlem is kitört a nevetés. Már egy jóideje csak nevettünk, amikor bennem tudatosult, hogy Luha még mindig a derekamnál tart, miközben én is az ő karjait fogom. Éreztem ahogy arcom egyre jobban kezd égni. Lassan eltoltam magam tőle, mire ő is zavartan lépett egy lépést hátra.
-Ha már úgyis felcsaptál testőrnek, eljössz velem sétálni az erdőbe. Tudod amióta tudom mikkel találhatom szembe magam valahogy nem szeretnék egyedül bóklászni.
-Persze mennyünk- mosolygott rám, majd el is indultunk a kijárat felé.

Már majdnem az erdő szélénél voltunk amikor a Bambi szemű fiú megfordult.
-Van egy jobb ötletem. Mit szólnal ha egy sokkal jobb helyre mennénk?
Szemöldökömet felemelve néztem rá, végül mègis rábólintottam. Megfordulva kezdett el vissza fele húzni, végül pedig egy hófehér autó előtt álltunk meg.
A hosszú kocsikázás csendben telt. Én az ablakon figyeltem az elhaladó tájat Luhan pedig az utat és hol engem figyelve vezetett.
Az autó egyszercsak lassulni kezdett, végül pedig megállt egy csendes kis utcában. Vártam, bár magam sem tudtam mire. Lehet arra, hogy a mellettem ülő fiú kijelentse nem a benzin fogyott ki, hanem bizony megérkeztünk.
-Na jössz- kocogtatta meg az autó ablakát, mire észbe kaptam és kinyitva az ajtót szegődtem utastársam mellé. Csak egy utcát mentünk, amikor megpillantottam egy teljesen üres játszóteret és mint egy bohókás kisgyermek kezdtem el futni a mindössze vállamig érő picike csúzdához. Luhan nevetve követett.
Amikor megkértem, hogy lökjön meg a hintában az elején furcsán nézett ugyan, de a végére mind a ketten élveztük, hogy újra kisgyermekként viselkedhetünk.

Miután haza jöttünk a konyhába vettem az irányt, ahol Xiumin már nagyban felrobantani készült a szép rendet.
-Tudok valamiben segíteni? 
-Oh MinHee. Igen, kérlek feldarabolnád a zöldségeket?
-Persze- bólintottam, és a kiadott feladatot kezdtem elvégezni. 
A zöltségek aprítása közben, ismét elmerengtem gondolataimban. Akárogy is próbáltam kiűzni fejemből a gondolatot, végig azon járt az agyam, hogy Taeminéknek szügsége van ránk. Miután az utolsó szem cukkinit is darabokra vágva a tálba raktam Xiumin felé fordultam, de ő eltűnt. 
Hangzavarra figyeltem fel, ami egyenesen az előtérből jött, ezért a lehető leggyorsabb tempóban futottam oda. A fiúkat félre löködve jutottam be a kis félkőr közepére, ahol SunHeeTaemint tartotta karjai között. Lefagyva pillantottam rájuk és a fiú vérrel áztatott polóját figyeltem.
-Mi mi mitörtént, és ho..hogy kerül ide Taemin?
-Nem tudom, de azt mondta JaeBum bajban van- nyelt egy nagyot unokahúgom, mire letérdeltem mellé és barátunk vöröslő ruhaanyagát feljebb húzva kerestem sérülését.  Szerencsére kisebb karcolásokon és lila foltokon kívül semmi baja nem volt, ez csak annyit jelentett, hogy a vér nem az övé volt. Remegő kezekkel érintettem meg arcát és legbelül reménykedtem nem JB-ből származik az a rengeteg vér.
-SunHee azonnal haza kell menünk-pillantottam rá,mire bólintott egyet. Már éppen vállára akartam tenni tenyerem, amikor valaki elrántott a hűvös talajtól. Meglepetten pislogtam a csuklómat szorosan tartó fiúra.
-Kai engedj el- kiabáltam rá, de ő mint ha megsem hallotta volna szavaimat tartott még mindig maga előtt.
-Nem mehettek ez veszélyes. Mi van ha bajotok esik- állt Kai mellé Luhan.
-De szügsége van ránk, és....és nem lesz semmi baj.
-MinHee- kaibált rám Sehun, amitől rögtön rá kaptam tekintetem- akkor sem mehettek fogd fel. 
Persze nekem sem kellett több idegesen kaptam ki kezem Jongin szorításából és egy hiretelen ötlettől vezérelve lelöktem a közelemben lévő antik vázát. A régi tárgy hatalmas csörömpöléssel tört apró darabjaira a földön, mire Lay kikerekedett szemekkel lökött mindenkit félre. 
-Ezt miért kellett ez volt a kedvencem- szedegedte fel a picike darabokat. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelnek rohantam SunHee-hez aki rögtön régi otthonunkba teleportált minket.
Amint megérkeztünk JaeBum nevét kezdtem el kiabálni, miközben a feldúlt kis lakás padlóján futottam végig. Idegesen futottam le a pincébe, remélve megtalálom de rákelett jönnöm a ház teljesen üres. SunHee kiabálására riadtan kezdtem rohanni az apró előszobába ha kell akár harcra kész állapotban. Szerencsére csak Taemin kelt fel, ennek köszönhetően azt is megtudtuk hol van JB.

Taemin szerencsére össze tudta szedni magát annyira, higy bevezessen abba a szobába ahol barátunk volt. Tenyeremet szám elé kaptam elfojtva feltörekvő sikításomat és rohanni kezdtem a tehetetlen test mellé. Remegő kezekkel kezdtem el letépni róla cafatokban logó ingjét, ezzel feltárva a hatalmas vérző sebeket oldalán.
-Unni-remegett meg SunHee hangja, mire hátra pillantottam.
-Tudom. Menny csak tisztítsd ki Taemin sebeit JB-t majd én elintézem.
-Rendben- bólintott majd az említett szeméjjel elhagyták a helyiséget. Amint egyedül maradtam vissza fordultam az ágyon fekvő fiúhoz és mindenféle gondolkodás nélkül kezdtem el egy hosszabb darabot letépni ruhámból, majd mély sebei felett szorosra kötöttem remélve ha csak egy kicsit is de gyengül vérzése. A szobában körbe futva kezdtem el keresni a sebek össze varrására és kitisztítására allkalmas eszközöket. Lerohanva a kis fürdőbe engedtem egy tálba vizet és egy puha törölközőt beledobva siettem vissza JB-hez. Figyelve minden mozdulatomra kezdtem el letisztitani a bőrére tapadt alvadt vért, majd a tűt meglegítve egy gyertya felett kezdtem el össze varni. Elképzelni se tudtam mivel harcolhattak de egy cseppet sem voltam nyuhodt, mivel teljesen olyan volt mintha karmok nyomai lettek volna sérülései.

-Hogy van?- lépett be a szobába SunHee.
-Lélegzik és a pulzusa is bíztató de szügségem lenne Ligetszépe olajra.
-Haza megyek és elhozom- ahogy kiejtette utolsó szavait eltűnt szemeim elől. Nem telt el sok idő mire vissza tért egy apró üvegcsével. Boldogan vettem el majd egy vatta darabot a tároló szájához emeltem.
-Ebből nem jön semmi- ütögettem meg, és néztem bele.
-Akkor most mi lesz? Ezen a környéken már csak az elzárt ösvényen található ez a növény.
-Meg oldom- álltam fel, hogy közelebb mehessek az ablakhoz.
-Veled megyek-kapta el karomat.
-Nem. Akkor ki figyelne a fiúkra? Sietek, még ki sem mindod hogy bakfity de már itt is leszek JaeBum mellett.
Ezzel a mondattal ugrottam ki az ablakon és egy kismadár alakjában kezdtem el repülni célom felé. Pár perc szárny csapkodással töltött idő után az elzárt kerítések elött értem földet. Gondolkodás nélkül kezdtem átmászni a drót kerítést, és miután ez sikerült beljebb mentem. Megtalálva a keresett virágot kezdtem el szedegetni, amikor fa ágak reccsenésére figyeltem fel.

Kai pov.

Amikor megláttam az ájult testet SunHee kezében, rögtön tudtam, hogy baj van és akármi is legyen nem engedhetjük, hogy a lányok elmennyenek innen. Reméltem azt is, hogy MinHee nem fog megjelenni mivel a Hong lányok közül az eddigi ismereteim alapján ő a forróbb fejű. Sajnos viszont reményeim szerte foszlottak amint a lány szélsebesen félre lökve mindenkit jutott be a kis kör közepére. Már éppen unokahúga vállát készült meg érinteni, amikor karjánál megragadva rántottam fel a földről.
-Kai engedj el- kiabált rám, miközben próbálta kiszabadítani vékony karját szorìtásomból.
-Nem mehettek, ez veszéjes. Mi van ha bajotok esik- kezdett bele Luhan is. Természetesen nem engedhetjük őket. Nem és kész.
-De szügségük van ránk, és...és nem lesz semmi baj.
-MinHee! Akkor sem mehettek fogd fel-kiabált rá Sehun, aminek hatására még a szemeiből folydogáló könnyek is megálltak. Félve néztem reakcióját remélve semmijen hülyeséget nem tervez csinálni. Már éppen kifújni készültem bent tartott levegőmet, mire hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam meg. Fejemet a hang irányába fordítottam ahol az apró szilánkokra törött antik váza hevert. Lay rémült tekintettek futott oda, majd Tao segítségével elkezdték szedegetni a földön szétszort darabokat.
-Miért pont ezt? Ez volt a kedvencem.
-Most nem ez a fontos- hallatszott Chen komoly hangaja.
-Baszus, tudtam, hogy ez a lány okosabb mint hittük. Csak elterelte a figyelmünket, hogy letudjanak lépni- csapott a falba Sehun.
-Azonnal utánuk kell menni- pattantam fel a fiúk mellől és megvárva míg össze szedik.magukat teleportáltam arra a helyre ahol MinHee-t a legerősebben éreztem.
Egy eléggé kicsi házba jukadtunk ki, amit akár hogy is méregedtem nem tudtam eldönteni hol vagyunk. Csak abban voltam biztos, hogy nem abban a házban vagyunk ahol a lányok éltek. Ahogy megfordultam és a fiúk után indultam a hatalmas lépcső felé, pillantottuk meg SunHee-t amint éppen egy lavorral a kezében lépked le egyensúlyozva.
-Várj segítek- rohant hozzá Sehun, mire a fiatal lány egy értetlen és egyben rémült fejel pillantott rá. Esküszöm olyan volt mint aki szellemet látott, csak éppen, hogy nem ütötte le valamivel azt az idiótát.
-Ti meg mi a jó francot kerestek itt?
-Jöttünk, hogy haza vigyünk titeket. Mi másért?
-Hát most még  biztos nem- vágta rá halál komolysággal, majd vissza indult felfelé. Utána rohantunk, de a szobában csak JaeBum fekvő alakját láthattuk, nem sokkal pedig utánunk Taemin bicegett be.
-Hol van MinHee- kérdezte teljes aggodalommal hangjában Luhan.
-Elment szedni egy növényt aminek az olajával ha bekeni JaeBum sebeit hamarbb megfog gyógyulni.
-Ugye csak viccelsz, hogy egyedül ment- lettem most már én is sápadt.
-Miért nem mentél vele? 
-Azért drága Luhan mert valakinek itt kell lennie, hogy figyelje őket.
-De akkor is. Egyedül veszéjes.
-Most nem ez a lényeg. Hova ment?- fogtam meg SunHee vállait.
-Az elzárt ösvényhez, mert a közelben csak ott találja meg a szügséges gyógynövényt. 
Ahogy ki ejtette szavait a többieket megsem várva teleportáltam a keritésen túlra. Befelé kezdtem futni, hogy minnél hamarabb megtaláljam. Amikor végre megpillantottam  nevét kezdtem kiabálni.

MinHee pov.

-MinHee- jött hozzám közelebb az idegen.
-Honnan tudja a nevemet?
-Nem emlékszel? Pedig amikor kicsi voltál sokat játszottunk együtt, és pluszba én nem is változtam azóta semmit- magyarázta a hölgy, miközben mosollyal arcán figyelt engem.
-Ki vagy te? És miért nem emlékszem?- kiabáltam mire mellettem termett és magához ölelt.
-Nem tudom, de kérlek hagyd, hogy segítsek emlékezni.
Lefagyva pillantottam a vöröslő szemeibe- vámpìr vagy. De nem fogsz bántani.
-Vámpír vagyok, de egy barátot nem bántok. 
Kezemet felé kezdtem emelni, hogy megérinthessem arcát, de ekkor egy ismerős mély hangra lettem figyelmes, ahogy nevemet kiabálja. Hátra fordultam és megpillantottam JongIn közeledő alakját. Gyors vissza fordultam, de addigra előző partnerem eltűnt és még csak a nevét sem tudtam meg.
-MinHee hál'istennek- ölelt magához.
-Most miattad elment- böktem oldalba a fiút miután elengedett.
-Miről beszélsz?
-A lányról aki itt volt- mutattam a föld felé- itt volt és azt mindta ismer engem gyerek koromból.
-MinHee itt nem volt senki. Láttam volna, de itt csak te voltál- simított végig kezemen. De itt volt én láttam és tudom, hogy nem képzelődtem. De akkor ő miért nem látta?

2015. augusztus 13., csütörtök

19.fejezet

Sunhee POV

Mióta a fiúk elutaztak minden este kaptam egy levelet és egy szál vörös rózsát. Próbáltam fent maradni,hogy lássam kitől kapom,de valahogy sosem sikerül,mintha kilesné mikor alszom el. Az elkapási lehetőségeken gondolkodva merültem el a bögre teámat nézve,amikor Tao szólt,hogy öltözzek át valami edzőruhába,mert megnézi a tudásunkat.
Hiába figyeltem Taot sok mindenre nem jöttem rá. Annyit észrevettem,hogy megvárja az ellefele támadását és legtöbbször lábbal védekezik. Sokat nem érek vele,hiába győzte le Minhee.
-Gyere Sunhee.-mosolyog bíztatóan a velem szembe álló fiú
-Most szólok,hogy nem vagyok jó közelharcban.-rántom meg a vállam,majd felveszem a védekező pozíciót. Azt a taktikát alkalmazom,mint mindig: megvárom,míg a másik mozdul. Tao ezt észre is vette és ütésre emelte a kezét,de hál'Istennek gyorsabb voltam nála és megütöttem a bordáit. Pár másodpercre meglepődött,de a végén az az eredmény lett,amit szerintem mindenki sejtett küzdelem nélkül is: vesztettem.
-Adjatok inkább valami fegyvert. Azt sokkal jobban szeretem.-vigyorgok rájuk
-Mit szeretnél használni? Tüsarkút?-nevet Kai,mire támad egy nagyon jó ötletem.
-Hm... Kérek egy pisztolyt.-álltam meg a fiúk előtt,akik nem akartak nekem adni semmiféle fegyvert,de pár percnyi civakodás után elmentünk egy lőpályára,ahol minden felszereléssel ellátrak és a teremben is csak a kis csapatunk volt. Lassan felvázolhatom a tervemet is...
-Ez egy Glock 19-es... Ilyet kaptam 18.szülinapomra.-forgatom a kezemben az ismerős tárgyat,Chennek meg az álla a padlóval ismerkedik. Most valami érdekeset mondtam? Emlékszem... Unnie nem akarta megvenni nekem,nehogy kárt tegyek magamban vagy valaki másban,Taemin mégis megajándékozott vele.-9x19-es kaliberű, világszerte használják különböző biztonsági szervezetek. Valamint bármilyen területen megállja a helyét, akár rejtetten viselve vagy második fegyverként használva. Például ezt a típust használják az Egyesült Államok légierejének elit pilótái, életveszélyes szituációkban alkalmazzák. 15 golyó fér el a tárjában,kisebb az átlag fegyvernél.
-Sunhee kedvence.-világosítja fel Minhee a többieket,de ők úgy lesnek rám,mint valami idegenre. Baj,hogy ismerem a fegyvert,amit használok?
-Na,Jongin állj oda a falhoz!-biccentek a velem szemben lévő falon elhelyezett célpont felé. Szavaimra lefagy,de pár másodperc múlva már ott is van a helyén. Minhee kivételével mindenki feszengve nézett minket.
-Tao mondj egy számot egy és tíz között!
-Öt.-vágja rá
-Rendben.-behunyom a bal szemem,célzok,majd lövök egyenesen a terpszben álló fiú lába közé. Persze Kai egyből elfehéredik,majd még négyszer teszem meg ugyanezt a sorozatot. Leteszem a füstölgő pisztolyt,leveszem a fejemről a tompítót és a szemeim elől a védőszemüveget.
-Elég meggyőző voltam?

***

Amióta elment nem nagyon keresett. Ezen töröm magam napok óta... Tettem-e valamit,amivel kiérdemeltem ezt? Az utazás napján felhívott,hogy ne aggódjunk,de azóta semmi. Lehet csak nincs ideje. Igen! Biztosan ez az oka! Fontos tárgyalásai vannak és nem ér rá. De esténkén chatelni sem? Ugyan! Elfoglalt. Csak elfoglalt. Ugye? 
Vőlegényem napirendjén gondolkodva nem figyeltem oda,az amúgyis rozoga állapotban lévő hídon való átkelésen,ìgy a szélén közlekedve,elvesztettem az egyensúlyom,de mielőtt a kis folyóba estem volna egy kar visszafogott.
-Vigyázz! El ne ess!-rántott vissza, megfordított és így csak pár centire volt egymástól az arcunk
-Öööhhh... Se-sehun-ah...-kapaszkodtam bele a bicepszébe,ami eléggé látszott a vékony pulcsin át,de muszály volt hogy ne essek bele a vízbe. Túl közel volt,de ahogy észre vettem nemcsak én voltam zavarban..-Köszönöm...
-Igazán semmi. Öhm... Vissza kell jönnöd,mert a többiek felderítésre mennek.-enged el és indul vissza. Némán haladtunk egymás mellett. Már-már fullasztónak éresztem a csendet,amit lehet észre is vett,mert megtörte azt:
-És... Hogy érzed magad nálunk?-néz egy pillanatra rám,majd az útat fűrkészi tovább
-Jól... Csak lassan haza kellene menni. Tudod a munka és Taeminék. Biztos aggódnak...-jutnak eszembe. Egy szó nélkül tűntünk el és azóta nemis láttam őket. Remélem jól vannak és minden rendben körülöttük.
-Tessék?-változik a lassan megszokott pokerface hihetetlen fejjé-Ne-nem mehettek haza! 
-Már miért ne mehetnénk?-húzom fel a szemöldököm
-Khm.. Úgy értem,hogy mindegyikünknek szüksége van rátok és amúgyis már rég elfelejtettek titeket...-siet előre
-Hogy mondod Oh Sehun?! Mi az,hogy nem emlékeznek ránk?! Ti csináltatok valamit?!-rohanok utána kicsit kiabálva,de úgy tűnik választ nem kapok. Valamit összehókuszpókuszoztak vagy mi fene?
-Ne kiabálj! Az erdő ezen része veszélyesebb,mimt hinnéd.-áll meg,minek következtében neki megyek,de látszólag őt ez nem zavarja. Körbenéz és szemeiben furcsa csillanást látok. Most mi lesz? Papagájjá változik és elrepül? Erre a gondolatra egy mosoly kúszik az arcomra,de amint észreveszem,hogy bizony a fiú itt hagyott az arcom kétségbeesőre változik. Az állapotomon a mögüllem jövő morgás sem segít,ami bizonyára nem egy kis egértől származik-mondjuk én már semmin sem lepődök meg itt. Ahogy gondoltam. Egy izmos lábú,barna szörű,ijesztő és egyben gyönyörű farkast pillantok meg. Időt sem hagy arra,hogy pánikba essek,mély fejhajtással jelez,hogy nem akar bántani. De akkor minek jött? Gyönyörű íriszeit az enyémekbe fúrja és ugyanazt a csillogást látom benne,mint az előbb Sehunéba. Mi lehet az összefüggés?
Hirtelen fut el mellettem,majd ugrik egy kidölt fatörzsre és csak fűrkészi a környezetet. Bizonyára valamit keres. De vajon mit? 
Egy éles vonyítás töri meg a csendet,ami engem futásra késztet és megsem állok a biztonságot nyújtó házig. Az ajtón berontva,lihegve jelzem,hogy megérkeztem.
-Minden rendben?-Chen,a hátán egy hátizsákkal-Hol van Sehun?
-Az erdőbe voltunk és hirtelen eltűnt. A-aztán jött egy farkas és vonyított,én meg csak futottam,mint valami ijedt kisállat.-lihegek még mindig a rohanás miatt. Mielőtt Chen bármit is kérdezhetett volna csengettek,így megfordultam és kitártam az ajtót.
-Muszáj... jönnötök...-esik rám,alig bírom megtartani,de ez a legkisebb problémám-JaeBum rosszul van...-ájul el a karjaim közt. Jobban megnézve ruhája tiszta vér-remélem nem az ővé-és tiszta kosz.
-Mi történt veletek?!-rázom meg egy kicsit,majd kétségbeesetten nézek az időközben kitömörűlö emberekre-TaeMin!!