23.fejezet

Sunhee POV

Az események gyorsan követték egymást. Jaebum felébredt, Luhanék elmentek, Minhee kiborult és elrohant, aztán vérző lábbal tért vissza. A sebesülteken kívül hatan maradtunk. Bár Taemint aligha lehet sérültnek nevezni, mert össze-vissza szaladgál a lakásban. Nem lehet lelőni. Egyre jobban idegesített, hogy nem tudom ki zaklat, mert nincs mit szépíteni ez már az. Bármennyire is irogat szépeket, lassan szólnom kellene Baekhyunnak. Addig nem nyugszok, míg meg nem tudom. Kíváncsi leszek, hogy itt a menedékben is kapni fogom-e a cetliket vagy most abbamarad. A fiúk (akik itt maradtak), nevükön nevezve Tao, Kai, Sehun, Xiumin és Chen úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha átvisszük JB-t hozzánk Taeval együtt. Az "átszállítás" könnyű volt, két teleportálásra képes egyénnel a csapatban. Hogy nekem "könnyebb" legyen, én vittem Minheet, Taemint, Chent. Kai Sehun és Tao segítségével Jaebumot cipelte. Igaz, hogy nagy a ház, mégis nem engedtem abból, hogy JB az én szobámba húzza meg magát barátjával együtt. Nem tudom miért, de Taemin nem szeretett volna egy ágyban aludni a beteggel, így Tao kerített egy matracot neki, mert elmozdulni meg nem akart mellőle. Komolyan nem értem a férfiakat.
-Te hol fogsz aludni?-fordult felém Unnie a konyhában vacsora főzés közben-Mert jöhetsz hozzám, ha szeretnél.
-Baekhyunnál...-pirultam el egy kicsit és belebújtam a bögrémbe
-Értem. Még jó, hogy nincs itt a kandúrbandid. Akkor tuti nem aludhatnál ott.-rázza meg a fejét nemlegesen,mint valami anyuka
-Minhee.-tettem le a konyhapultra a teám-Nem vagyok már kicsi és a vőlegényem. Valószínűleg egy ágyban fogunk aludni az esküvő után.
-Jó, de akkor is. Mi van, ha neki állna tapogatni vagy olyat csinálna, amit nem akarsz?!-teszi a fedőt vissza a helyére,majd felém fordul és meglátom kétségbeesett arcát. Tényleg aggódik.
-Unnie.... Nyugodj meg!-ölelem meg-Nem hagynám magam.-indulok el az ideiglenes szobámba, de még mielőtt bemennék visszakiabálok Minheenek-Amúgy sem erőszak, amibe beleegyezünk!
-Hong SunHee!-hallom a mérges kiabállását. Tuti, hogy csípőre tett kézzel áll. A gondolatra csak elmosolyodom és beljebb megyek a helyiségben.

Tipikus fiúbarlang. Kávébarna színű falak, az ajtóval szembe az ablak alatt író asztal, mellette szekrények, jobbra egy francia ágy,aminek a túl oldalán egy kis éjjeli szekrény van. Az ággyal szemben a falra van felszerelve egy TV, alatta egy komód tetején képekkel. Egy a családjával, külön a nővérével és az unokaöccsével. Ez nagyon aranyos. Mosolyogva indulok el az ágyra és észreveszek ott is egy keretes fényképet... A különbség, hogy én vagyok rajta, amikor alszom. A kis sunyi. Törökülésben elhelyezkedtem a fekvőhelyemen és bekapcsoltam a televíziót. A Natgeon pont egy cuki kis koala evett,de mivel nem vágytam nézni a táplálkozási folyamatát inkább elnyomtam. Egy zenecsatorna mellett döntöttem és leszálltam megvetni az ágyat. Valamiféle fiúbanda szólt...
-Baby!
-You know my name, girl!
-I'll be your baby, yeah!-azonnal megfordultam és a meglepetéstől hatalmasat sikítottam.

Baekhyun POV

Már egy hónapja távol vagyunk. Remélem mindenki jól van és Sunhee sem fog rám haragudni. Na jó, dehogynem fog. Egyszerűen nem volt időm, mert ezek az üzletkötések és társaik felemésztik az összes energiám. Most is egy megbeszélést zártunk le, sikeresen.
-Mr Byun! Egy pillanatra, ha kérhetném!-siet utánam a társvállalat vezetője-Úgy hallottam, hogy mennyasszonya van?
-Igen, ez így igaz.-görbül fejjebb a szám... Tetszik ez a téma...
-Esetleg nem tervezett látogatást az országba a kisasszony? Gondolom hiányolják egymást, ami természetes.-egyre gyanúsabb ez az ember. Mit akar Sunheetől? Ha semmi a válasz a kérdésre, akkor is zavar, hogy ennyi dolgot megszeretne tudni róla.
-Mivel hamarosan végzünk itt, ezért nem láttuk szükségét. Otthon tervezi az esküvőt az édesanyámmal.-jó ez a dolog kicsit sántít, de most nem ez a lényeg.
-A feleségemmel megszeretnénk ismerni, persze csak a beleegyezésével. Láttuk az eljegyzési bálon készült képeket, elragadóak együtt.- ha ezt a bárgyú mosolyt leszedné a képéről jobb lenne. A szüleim udvariasságra neveltek, így kénytelen leszek igent mondani, még ha nem is koreai állampolgárok. Idősebbek, mint én és nem hozhatok szégyent a szüleimre
-Természetesen. Fel is hívom,hogy készülődjön.-tartom továbbra is az álmosolyt az arcomon
-Nos, a találkozó időpontját még megbeszéljük. Akkor nemis tartanám fel.- nyújt kezet, amit elfogadok,majd  a hotel felé veszem az irányt. Azon gondolkodom, hogy mit fog szólni Sunhee ehhez a dologhoz. Valószínűleg Minhee nélkül kell jönnie, de kibírnak pár napot egymás nélkül. Legalábbis remélem elengedi sógornőm Sunheet, hiszen Minhee anyja helyett anyja.
A hotel szobába visszaérve -ami igazából inkább lakosztály- a fiúknak elmesélem mi történt.
-Szerintem ez valamiféle próba. Az öreg sántikál valamiben. Veszélyes lehet, ha ketten mentek. Mindenképp veletek kell mennünk.-osztja meg velünk a gondolatait Joonmyun hyung.
-Erre ráérünk akkor,ha itt lesz. Most Minheet kell meggyőzni, hogy engedje el.-veszem elő a telefonom és tárcsázom Sunheet.
-Haló?-szól bele álmosan
-Aludtál? Basszus az időeltolódás! Ne haragudj!-hogy nem jutott eszembe?! Ha csak 1-2 óra különbség lenne, minden rendben lenne, de 17 óra az nem kevés... Igen hülye ember vagyok ...
-Semmi baj... Úgysem tudtam volna aludni. De ágyat kell cserélnünk!-már mosolyog. Tudom, hogy hülyén hangzik, de igen is látom -a lelki szemeim előtt-, hogy mosolyog. A hangján lehet hallani.
-Miért?-kuncogok egy kicsit. Honnan tudná milyen az ágyam, hacsak nem...-Te nálam aludtál?
-Baj? Nyugi nem turkáltam... Még.-nevet ő is-Tudod, elhoztuk oppáékat arról a helyről és ők aludtak a szobámba, én meg gondoltam átjövök és megnézem a barlangod...-ez annyira aranyos. Ha nem szerettem volna belé, most biztos megtörtént volna
-Dehogy baj. Sőt! Örülök, hogy ott vagy. Máskor is aludhatnál ott, mondjuk mikor én is ott vagyok és akkor...-Chanyeol megelégelte az enyelgést, mert kikapta a kezemből a telefont, majd kihangosította. Pedig most jött volna a legjobb rész ....
-Szia Sunhee! Chanyeol vagyok, ki vagy hangosítva. Nem baj?-már tök mindegy te gyökér, megtetted. Komolyan ilyenkor a fejemet tudnám a falba verni...
-Ööö nem...-hallatszik a hangján, hogy zavarba van. Tehát elértem, amit akartam. Ha ennyitől zavarba jött mi lesz a nászéjszakán? Hm...
-Nyugi minden oké, csak nem akartuk hallani Bacon perverz gondolatait!-kuncog Kris
-Nem vagyok Bacon....-sértődtem meg... Nemis voltak perverz gondolataim... Na jó, talan egy picit....
-Éé-értem. Miről lenne szó?
-Ide kellene jönnöd, mert a szerződő fèl meg akar ismerni. De nem teleportálhatsz, mert szerintem figyelnek minket és furcsa lenne, ha egyszercsak itt lennél. Majd kimegyünk a reptérre eléd.-vázolja a tervet Kyungsoo
-Oo-oké-szerintem teljesen lesokkoltuk szegényt-Ami a leghamarabb indul, azzal menjek?
-Jó lenne. És kellene melléd egy kísérő is. Minseok biztos elkísér. Sajnos Minhee nem jöhet, ígyis nagy veszélyt vállalunk, hogy te eljössz.-szólok már én is valami értelmeset. Megbeszéltük a részleteket és elbúcsúztunk. A fiúkkal megbeszéltük, ki hogy fog aludni, miután megérkeztek. Márcsak Minheet kell meggyőznie.

***

Minden a terv szerint megy. Itt állunk a reptéren és a gépről özönlő emberek közt keressük az ismerős arcokat. Mikor észreveszem a rég látott személyeket, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, míg Sunhee elkezd futni. Amint elér hozzám, nyakamba ugrik és megcsókol. Én felemelem, hogy mesebelibb legyen a pillanat. Nem tudom mennyi ideig faljuk egymást, de arra leszek figyelmes, hogy Suho hyung köhécsel egy amolyan "elég lesz gyerekek". A hang hallatán Sunhee kiugrik a karjaim közül és pirult buksiját lehajtja.

-Bocsánat fiúk.-hajol meg
-Szép dolog a szerelem, csak ne nyilvánosan.-néz jámbor arccal hyung a lányra-Menjünk.

Luhan POV

Felkavart az elválásunk Minheevel, és hogy őszinte legyek nem nagyon értem, hogy miért pusziltam meg a homlokát. Mi van mostanság velem?

Most sajnos nincs időm ezen gondolkodni, mert megérkeztünk az úti célunkhoz. Meg kell tudnunk, hogy mi folyik mostanság a dimenziók és kapuik között.

-Doctus*!-kiáltom, hiszen nem tudhatjuk itthon van-e 

-Gyertek fiúk! Már vártalak titeket!-nem kellett nagyon beljebb mennünk a kunyhóban, mert ott ült a kandalló előtt-Fel sem kell tennetek a kérdést. Egyre több dimenzió olvad össze. Vigyáznotok kell a halandókra, és magatokra is. Közeleg a megjövendölt háború. Az egyik örökösnek tudnia kell a legerősebb varázslatot, különben mindennek és mindenkinek vége!-mást már nem is tudtunk kérdezni, mert egy hatalmas villanás kíséretében minden elsötétült, majd a háztól nem messze tértünk magunkhoz.

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön az idő...

*varázsló

22.fejezet

MinHee pov.

Bár nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon Jongin miért nem látta azt a lányt,akivel az elzárt részen beszélgettem, még mielőtt megjelent volna, de most nem is foglalkozhatok ezzel, mivel sietnem kell, hogy még időben kész lehessek.
Nehezen tördeltem szét a virág apró magjait, majd a kevés forrásvízzel, amit még a vissza vezető úton szereztem be, kevertem össze. Fáradtan mentem fel az emeletre, ahonnan mindenkit kiküldtem, amíg elláttam JB összevarrt sebeit. Miután minden aprócska horzsolást is bekentem a kicsit csípős szagú krémmel, az ágy mellé húztam egy széket, és onnan figyeltem egyik legjobb barátom nyugodtnak tűnő arcát. Ahogy néztem éreztem, ahogy szemeim egyre lejjebb csukódnak, majd végül teljesen lezáródtak.

Hangos kiabálásra nyitottam ki mázsásnak érződő fáradt szemeimet. Pilláimat megdörzsöltem, majd levettem Jaebum fejéről a borogatást, hogy kicserélhessem. Amikor vissza akartam rakni az újra benedvesített ruha anyagot észre vettem, ahogy pillái megremegtek.
-Oppa hallasz engem?- hajoltam picit közelebb arcához.

-Min...Hee- nyöszörgött, mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Igen, én vagyok az.
-Hol vagyok?- nézett körbe, mire ajkaimat beharapva gondolkoztam azon, vajon hol is lehetünk valójában, mivel pontosan ezt még én sem tudtam.
-Várj egy picit- simítottam végig karján és már ki is rohantam a folyosóra. SunHee kiabálására figyeltem fel, de mit sem törődve a veszekedő párossal kiáltottam el magam.
-Gyertek Jaebum felébredt!
Még ki sem ejtettem számon a szavakat, Kai máris bent termett mellettem a szobában, őt követve megjelent Tao, majd SunHee és Sehun is. A kis szobában egy centi hely nem maradt és ezen szegény Jaebum zavarodott mosolya sem segített. Emlékszem ő volt az az ember, akinek az arcán mindig megjelent az az aprócska pici görbület, még akkor is amikor eltörtem a kezét.
Épp akkor léptem be a serdülőkor első éveibe, abban az időben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne vesszünk össze. Persze, ha ez nem lett volna elég, kezdődő tinédzser éveim elején az erőm is elkezdett változni, ez legjobban az alakváltással járó képességemen látszott meg, amit ebben az időben volt, hogy nem tudtam kontrollálni. Így volt ez a nap is. Bár ma már tudom, aznap csak jót akart, mégis veszekedni kezdtünk és ennek következtében ugrottam neki. Miután visszatértem önmagamhoz Jaebum a földön feküdt. Lehajoltam hozzá és azonnal a kórházba mentem vele, ahol kiterült, hogy eltört a keze. Tudtam, hogy az én hibám. Szemeimből, mint a patak folytak végig könnyeim arcomon, de JB csak mosolygott rám és megállás nélkül csak azt mondogatta, hogy nem haragszik rám és, hogy ez nem az én hibám. Bár magamat okoltam, mégis könnyeim elapadtak és enyhe mosollyal arcomon öleltem át, hisz mosolya őszinte és megnyugtató volt a számomra.
Mindig is ilyen volt, a mosoly mindig jelen volt nála, de ez a mosoly nem olyan volt, mintha feszülten érezte volna magát.
-Hogy érzed magad? Annyira aggódtam- ölelte meg SunHee Jaebum elgyengült testét, mire egy igazi magát meg nem  hazudtoló mosollyal arcán válaszolt a feltett kérdésre.
-Ahhoz képest, hogy az előbb még éppen meg akartál folytatni jól. De hol vagyok és mi történt?
-Nem tudom, de azt hittem meghalsz- suttogtam magam elé a szavakat- tudod meddig tartott minden sebedet összevarrni? Ígérd meg, hogy ilyen soha többet nem lesz.
-Megígérem.
-A másik kérdésedre válaszolva, ha jól tudom a menedékben vagyunk- nézett rá Tao, mire én értetlenül, míg JB megvilágosodva nézet fel.
-Igen. Már emlékszem.
-Remek, akkor ki szeretné ezt nekünk is elmondani?-lépett egy kicsit hátrébb unokahúgom. Persze a válaszra várhattunk, ilyenkor mindig olyanok lettek, mintha a falnak beszélnénk. 
Mi van ha az,ami velük történt összefügg SunHee és babapofi eljegyzésén történt támadással?

Luhan pov.

-Sajnálom YiXing de biztos, hogy pont most nem fogok elmenni.
-El kell jönnöd, muszáj. Elvégre csak te tudod hol lakik és nem mellesleg ő az egyetlen olyan élő ember,aki tudhatja mi folyik itt. Meg amúgy is Sehunék itt lesznek, szóval semmi baja nem lesz MinHeenek.
-Nem is gondoltam erre, már miért érdekelne-álltam ki igazam mellett, bár bevallom tényleg kicsit hirtelen csattantam fel. Talán túlságosan is. De most komolyan, sosem tudhatjuk mikor éri őket valami támadás.
Aggodalmaim ellenére végül mégis beadtam derekam. Ez miatt vagyok most is itt az udvaron és elmélkedem azon, vajon mit ártottam az égieknek, hogy csak bennem bízik meg annyira az a vén szivar, hogy hagy emlékezni otthona felé vezető útra. A hűvös idő miatt vissza indulok a kis házba, közben pedig még mindig azon agyalok, vajon miért pont én. Ahogy beérek lábam neki ütközik valaminek. Csak miután felnéztem rögződött bennem, hogy a lépcső felé vezetett utam.
-Csak nem MinHee-hez tartasz?
-Már megbocsájts Chen, de miért is mennék hozzá? Meg egyáltalán miért hiszi mindenki azt, hogy a körül a lány körül forog minden?
-Ne is tagadd, hiszen a vak is látja, de mindegy. -Mi van?!-pislogtam rá értetlenül barátomra.
-Amúgy fent van Jaebumnál kötést cserélni, ha el szeretnél tőle köszönni-tette vállamra kezét, majd a konyha felé vette az irányt. Egy darabig csak álltam egy helyben és pislogtam magam elé. Tényleg miatta jöttem erre felé? Lehet tényleg el kéne köszönöm, igen ez lesz. Összecsapva tenyereimet indultam meg a kis szoba felé, ahol az ajtó résnyire nyitva is volt, így beljebb akartam tolni. Tevékenységemben viszont,amit hallottam teljesen le sokkolt.
-Én is szeretlek oppa- ölelte meg a sebesült fiút MinHee, majd egy apró puszit nyomott arcára.
A düh éreztem,ahogy átveszi felettem az irányítást, így egy hatalmasat löktem az ajtón, ami egy nagy csattanással záródott be.

MinHee pov.

Elmondani nem tudom mennyire megkönnyebbültem,amikor kiderült, hogy semmi komoly baja nem lett JB-nek. Viszont tekintve, hogy sebei azért nem éppen karcolások most is vissza kellett hozzá jönnöm, hogy lecserélhessem kötéseit.
-Remélem hamar rendbe jössz- mosolyogtam rá, mire ő csak kedves pillantását vetette rám.
-Tudod, hogy így lesz. Főleg mert te ezt szeretnéd.
-Igaz, amikor kicsik voltunk is,ha valamit kértem mindig megtetted. De ilyen egy jó bátyó nem?- vontam fel szemöldököm. Nem tehetek róla,de amióta csak ismerem a fiúkat Jaebum az,akit bátyámként szerettem.
-Ahogy mondod, hiszen szeretem az én kis törpe húgomat-ebben a pillanatban ültem le mellé.
-Nem is vagyok törpe, de én is szeretlek oppa- öleltem meg, majd egy puszit nyomtam arcára. Ebben a pillanatban arra kaptam el fejemet, hogy becsapódott az ajtó, de mivel senki nem volt a közelben végül csak a huzatnak tudtuk be.

A kanapén fetrengve olvastam egy kis noteszt, amikor Chen vetődött be mellém. Szemem sarkából az említett személyre pillantottam, majd újra könyvembe temetkeztem. Nem sokkal később ajtó csukódást hallottam, felpillantottam és az ablakon kezdtem el bámészkodni. Végül Layen és Luhanon állapodott meg tekintetem, amint két hatalmas táskával hátukon indultak meg az erdő felé.
-Hova mennek Luhanék?
-Luhan nem szólt neked?
-Miről is?- pillantottam rá kérdően.
-Hogy egy pár napra elmennek, hogy megkeressenek valakit.
-Nem... nem szólt. Igazából,amióta Jaebum felkelt nem is láttam - hajtottam le fejem.
-Pedig elindult, még tőlem kérdezte, hogy hol vagy és mondtam is neki, hogy JB-nél fog megtalálni.
Ebben a pillanatba hasított belém a felismerés, hogy a szobaajtó csapódását nem a huzat, hanem az ő kezének lendítése okozta. Gondolkodás nélkül ugrottam fel és a másodperc tőrt része alatt rántottam fel a bejárati ajtót. Mint egy őrült,aki most szökött ki gumiszobájából kezdtem el rohanni az erdő sűrűjébe. Annyira siettem, hogy még időben utolérhessem a két fiút, hogy még a talpamba szúródó gallyakkal sem törődtem. Végül megpillantottam őket és hangosan kezdtem el kiabálni nevüket. Miután meghallották kiáltásomat egyszerre fordultak meg, így egy hazafutást is meggyalázva vágódtam egyenesen Luhan mellkasának. Felpillantottam értetlen tekintetükre és mérgesen mértem végig őket.
-Miért nem szóltatok?

-Luhan azt mondta, hogy majd szól neked-sandított barátjára Lay.
-Akkor is, el kellett volna búcsúznotok- lábadtak könnybe szemeim, de még idejében letöröltem azokat.
-Sajnáljuk- ölelt meg Lay, mire viszonoztam gesztusát.
-Sok sikert, és vigyázzatok magatokra.
-Köszi-mosolygott rám Lay.
Luhanra pillantottam,aki kerülte tekintetemet. Nem bírtam tartani magam, így végül szorosan öletem meg a fiút, mélyen magamba szívva kellemes illatát. Kis idő elteltével ölelt ő is meg. Nem akartam elengedni, de tudtam muszáj lesz, hiszen fontos dolga van.
-Ígérd meg, hogy épségben visszatérsz- suttogtam, bár inkább magamnak mondtam, ő mégis meghallotta.
-Ígérem- súgta fülembe, majd egy puszit nyomva fejem búbjára engedett el. Miután elindultak csak álltam és néztem,ahogy eltűnik alakjuk a sűrű bokrok és fák között.

21.fejezet

Sunhee POV

El nem tudom mondani mennyire meglepődtem azon,hogy a srácok hogy reagáltak... Nem várhatják el tőlünk,hogy cserben hagyjuk. Természetesen ők is eléggé megilletődtek,amikor mind megláttuk JB állapotát. Véres ruhában ,a mellkasán egy mély sebbel. Már a látványtól is rosszul voltam. Unnie magánál volt annyira,hogy elássa a sebeket. Sajnos nem találtam gyógyfűveket,így Minhee elindult az erdőbe. Ameddig távol volt a fiúk persze kioktattak ennek a nagy rohanásnak a veszélyeibe,de amint meghallották unokanővérem úti célját már a "megmentése" foglalkoztatta őket. Kivéve Sehunt. Valahogy ő mindig velem volt bármi történt. Szófogadóan és sűrűn cserélgette a vizeket a mosdótálakba és míg én Jaebumot mosdattam,ő Taemint törölgette.

-Köszönöm....-állok előtte lehajtott fejjel

-Nincs mit-mosolyog bíztatóan

-De... Nem lett volna szabad ezt csinálnod,mármint vannak ezek a megkülönböztetéseitek a családi renddel.... Nem lesz ebből baj?-nézek rá aggódó tekintettel. Még mindig látom azt a furcsa csillogást az íriszeiben.

-Nem. Azt tettem,ami helyes... Ha pedig bajba kerülnénk,majd rád fogom.-mosolyog

-Te kis...-kezdeném el üldözni,de megcsörren a telefonom és egy elég rég hallott nevet ír ki...-Szerencséd!-a telefonomat hagyom egy kicsit csörögni,mert a telefonáló igen is megérdemli...De végül kegyelmet adok neki:

-Haló?

-Szia... Ne hara--kezdene bele,de félbe szakítom. Azt hiszem megérdemel egy kis játékot...

-Elnézést,de nem tudom,hogy kivel beszélek. Szerintem téves ez a hívás...-kezdem el csavargatni egy hajtincsemet

-Mi?! Sunnie ne szórakozz. Én vagyok az! Baekhyun!-hallom meg ijedt hangját... Bingó.

-Öhm,kicsoda? Áááááhhh,hogy az elveszett vőlegényem... ajánlom,hogy szabad legyél,mert 10 perc múlva fent leszek skype-on.-nyomom ki gyorsan a telefont és már kapcsolom is be a nappaliba talált laptopot,ami JB tulajdona. Az adott idő elteltével már be is jelentkezve várom a hívást,ami hamarosan meg is érkezik,így egy hosszas videochatbe kezdünk...

Another's POV

A folyosón haladva látom Sunheet,aki hyunggal beszél... Boldognak látszik...

-Ideje lenne elmondani neki nem?-jelenik meg mellettem Luhan

-Micsodát?-tettetem a hülyét

-Pontosan tudod miről beszélek.-ellentmondást nem tűrő szemeitől visszavonulót fújok,de az okoskodásától úgysem menekülök meg.

-Ez nem olyan egyszerű... Tudod neki ott van Baekhyun és addig nem lesz belőle semmi baj,amíg hyung nem tudja.-fordulok meg és sétálok ki az erkély felé.

-Akkor is. Higgy nekem! Semmi jó nem származott még abból,hogyha két farkasnak ugyanaz a nő kellett. Te is érzed,ahogy mi mindannyian,hogy Baekhyun illata lengi be,ezért nem érhet hozzá senki se így,se úgy. Kizárólag barátilag.-keresi velem a szemkontaktust. Tudom,hogy aggóddik,de tudok magamra vigyázni.

-Ha végre befejezted a papolást mennék vadászni. Vagy legalább körül nézni,mert valami itt nem stimmel. Akkor is,ha nem megyek az erdőbe Sunheet elkapja egy vérszívó és nem biztos,hogy megtudta volna védeni magát.-meredek a távolba-Túl törékeny...

-Akkor sem a te dolgod az ő élete. Az oké,hogy megvéded,ezt mindannyian megtennénk,mert ő az egyik utolsó örökös. Ez az egyik legfontosabb feladatunk.-már kezdem unni hyung kioktatását így a folyosó végén befordulok balra,de egy nem várt emberbe ütközöm...

-Sunhee... Te hogy.... Hallottál mindent?-leszek egyre kétségbeesettebb... Nem tudhatja meg,hogy ki küldi azokat a cetliket,mert akkor mindennek vége

-Te tudod ki zaklat?!-ő így érzi magát? Azt hittem tetszik neki... vagy ez már beteges? Csak nem szenvedek semmiben...-Vagy elmondod vagy Baekhyun fogja kiszedni belőled!-foglalja az egész folyosót,minden utat elzárva előlem. Mit tegyek most?! Nem sokat kellett várnom,mert Minhee megmentett:

-Gyertek! Jaebum felébredt!-kiálltotta,hogy mind meghalljuk. Mind betódultunk a kis pasi szobába,nincs mit szépíteni alig fértünk el, pedig csak öten voltunk. Minhee, Sunhee, Tao, Kai és én. Furcs volt így látni Jaebumot,horzsolásokkal teli, összevart sebekkel. Lelki szemeim előtt felidéztem az első találkozásunkat,amikor még újoncok voltunk és megkezdtük a kiképzést. Bármit kellett csinálnunk, ő mindig mosolyogva bíztatott.

20.fejezet

Minhee pov.

Reggel óta azon jár a fejem vajon minden rendben mehet e otthon, hiszen már hetek telteke mióta ebbe az idegen világba keveredtünk. Vajon aggodnak miattunk, egyáltalán ők jólvannak? Ezekkel a gondolatokkal járkálok most is fel-alá a hatalmas lépcsőkön, amikor sikeresen neki megyek valakinek. Persze mint ilyen esetekben mindig most is én kezdek el dőlni hátra felé, és már lelki szemeim előtt láttom ahogy vérző koponyával eszméletlenül fekszem a lépcső alján.
-Vigyázz- kapja el derekamat, mire én automatikusan karjaiba kapaszkodom miközben felhúz magához.
-Ha nem kapsz el már kitörten volna a nyakam- nézek a lépcsősorra, majd Luhan mélybarna szemeibe-köszönöm.
-Lehet felcsapok testőrnek melléd-nevette el magát, mire akaratlanul de belőlem is kitört a nevetés. Már egy jóideje csak nevettünk, amikor bennem tudatosult, hogy Luha még mindig a derekamnál tart, miközben én is az ő karjait fogom. Éreztem ahogy arcom egyre jobban kezd égni. Lassan eltoltam magam tőle, mire ő is zavartan lépett egy lépést hátra.
-Ha már úgyis felcsaptál testőrnek, eljössz velem sétálni az erdőbe. Tudod amióta tudom mikkel találhatom szembe magam valahogy nem szeretnék egyedül bóklászni.
-Persze mennyünk- mosolygott rám, majd el is indultunk a kijárat felé.

Már majdnem az erdő szélénél voltunk amikor a Bambi szemű fiú megfordult.
-Van egy jobb ötletem. Mit szólnal ha egy sokkal jobb helyre mennénk?
Szemöldökömet felemelve néztem rá, végül mègis rábólintottam. Megfordulva kezdett el vissza fele húzni, végül pedig egy hófehér autó előtt álltunk meg.
A hosszú kocsikázás csendben telt. Én az ablakon figyeltem az elhaladó tájat Luhan pedig az utat és hol engem figyelve vezetett.
Az autó egyszercsak lassulni kezdett, végül pedig megállt egy csendes kis utcában. Vártam, bár magam sem tudtam mire. Lehet arra, hogy a mellettem ülő fiú kijelentse nem a benzin fogyott ki, hanem bizony megérkeztünk.
-Na jössz- kocogtatta meg az autó ablakát, mire észbe kaptam és kinyitva az ajtót szegődtem utastársam mellé. Csak egy utcát mentünk, amikor megpillantottam egy teljesen üres játszóteret és mint egy bohókás kisgyermek kezdtem el futni a mindössze vállamig érő picike csúzdához. Luhan nevetve követett.

Amikor megkértem, hogy lökjön meg a hintában az elején furcsán nézett ugyan, de a végére mind a ketten élveztük, hogy újra kisgyermekként viselkedhetünk.

Miután haza jöttünk a konyhába vettem az irányt, ahol Xiumin már nagyban felrobantani készült a szép rendet.

-Tudok valamiben segíteni? 

-Oh MinHee. Igen, kérlek feldarabolnád a zöldségeket?

-Persze- bólintottam, és a kiadott feladatot kezdtem elvégezni. 

A zöltségek aprítása közben, ismét elmerengtem gondolataimban. Akárogy is próbáltam kiűzni fejemből a gondolatot, végig azon járt az agyam, hogy Taeminéknek szügsége van ránk. Miután az utolsó szem cukkinit is darabokra vágva a tálba raktam Xiumin felé fordultam, de ő eltűnt. 

Hangzavarra figyeltem fel, ami egyenesen az előtérből jött, ezért a lehető leggyorsabb tempóban futottam oda. A fiúkat félre löködve jutottam be a kis félkőr közepére, ahol SunHeeTaemint tartotta karjai között. Lefagyva pillantottam rájuk és a fiú vérrel áztatott polóját figyeltem.

-Mi mi mitörtént, és ho..hogy kerül ide Taemin?

-Nem tudom, de azt mondta JaeBum bajban van- nyelt egy nagyot unokahúgom, mire letérdeltem mellé és barátunk vöröslő ruhaanyagát feljebb húzva kerestem sérülését.  Szerencsére kisebb karcolásokon és lila foltokon kívül semmi baja nem volt, ez csak annyit jelentett, hogy a vér nem az övé volt. Remegő kezekkel érintettem meg arcát és legbelül reménykedtem nem JB-ből származik az a rengeteg vér.

-SunHee azonnal haza kell menünk-pillantottam rá,mire bólintott egyet. Már éppen vállára akartam tenni tenyerem, amikor valaki elrántott a hűvös talajtól. Meglepetten pislogtam a csuklómat szorosan tartó fiúra.

-Kai engedj el- kiabáltam rá, de ő mint ha megsem hallotta volna szavaimat tartott még mindig maga előtt.

-Nem mehettek ez veszélyes. Mi van ha bajotok esik- állt Kai mellé Luhan.

-De szügsége van ránk, és....és nem lesz semmi baj.

-MinHee- kaibált rám Sehun, amitől rögtön rá kaptam tekintetem- akkor sem mehettek fogd fel. 

Persze nekem sem kellett több idegesen kaptam ki kezem Jongin szorításából és egy hiretelen ötlettől vezérelve lelöktem a közelemben lévő antik vázát. A régi tárgy hatalmas csörömpöléssel tört apró darabjaira a földön, mire Lay kikerekedett szemekkel lökött mindenkit félre. 

-Ezt miért kellett ez volt a kedvencem- szedegedte fel a picike darabokat. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelnek rohantam SunHee-hez aki rögtön régi otthonunkba teleportált minket.

Amint megérkeztünk JaeBum nevét kezdtem el kiabálni, miközben a feldúlt kis lakás padlóján futottam végig. Idegesen futottam le a pincébe, remélve megtalálom de rákelett jönnöm a ház teljesen üres. SunHee kiabálására riadtan kezdtem rohanni az apró előszobába ha kell akár harcra kész állapotban. Szerencsére csak Taemin kelt fel, ennek köszönhetően azt is megtudtuk hol van JB.

Taemin szerencsére össze tudta szedni magát annyira, higy bevezessen abba a szobába ahol barátunk volt. Tenyeremet szám elé kaptam elfojtva feltörekvő sikításomat és rohanni kezdtem a tehetetlen test mellé. Remegő kezekkel kezdtem el letépni róla cafatokban logó ingjét, ezzel feltárva a hatalmas vérző sebeket oldalán.

-Unni-remegett meg SunHee hangja, mire hátra pillantottam.

-Tudom. Menny csak tisztítsd ki Taemin sebeit JB-t majd én elintézem.

-Rendben- bólintott majd az említett szeméjjel elhagyták a helyiséget. Amint egyedül maradtam vissza fordultam az ágyon fekvő fiúhoz és mindenféle gondolkodás nélkül kezdtem el egy hosszabb darabot letépni ruhámból, majd mély sebei felett szorosra kötöttem remélve ha csak egy kicsit is de gyengül vérzése. A szobában körbe futva kezdtem el keresni a sebek össze varrására és kitisztítására allkalmas eszközöket. Lerohanva a kis fürdőbe engedtem egy tálba vizet és egy puha törölközőt beledobva siettem vissza JB-hez. Figyelve minden mozdulatomra kezdtem el letisztitani a bőrére tapadt alvadt vért, majd a tűt meglegítve egy gyertya felett kezdtem el össze varni. Elképzelni se tudtam mivel harcolhattak de egy cseppet sem voltam nyuhodt, mivel teljesen olyan volt mintha karmok nyomai lettek volna sérülései.

-Hogy van?- lépett be a szobába SunHee.

-Lélegzik és a pulzusa is bíztató de szügségem lenne Ligetszépe olajra.

-Haza megyek és elhozom- ahogy kiejtette utolsó szavait eltűnt szemeim elől. Nem telt el sok idő mire vissza tért egy apró üvegcsével. Boldogan vettem el majd egy vatta darabot a tároló szájához emeltem.

-Ebből nem jön semmi- ütögettem meg, és néztem bele.

-Akkor most mi lesz? Ezen a környéken már csak az elzárt ösvényen található ez a növény.

-Meg oldom- álltam fel, hogy közelebb mehessek az ablakhoz.

-Veled megyek-kapta el karomat.

-Nem. Akkor ki figyelne a fiúkra? Sietek, még ki sem mindod hogy bakfity de már itt is leszek JaeBum mellett.

Ezzel a mondattal ugrottam ki az ablakon és egy kismadár alakjában kezdtem el repülni célom felé. Pár perc szárny csapkodással töltött idő után az elzárt kerítések elött értem földet. Gondolkodás nélkül kezdtem átmászni a drót kerítést, és miután ez sikerült beljebb mentem. Megtalálva a keresett virágot kezdtem el szedegetni, amikor fa ágak reccsenésére figyeltem fel.

Kai pov.

Amikor megláttam az ájult testet SunHee kezében, rögtön tudtam, hogy baj van és akármi is legyen nem engedhetjük, hogy a lányok elmennyenek innen. Reméltem azt is, hogy MinHee nem fog megjelenni mivel a Hong lányok közül az eddigi ismereteim alapján ő a forróbb fejű. Sajnos viszont reményeim szerte foszlottak amint a lány szélsebesen félre lökve mindenkit jutott be a kis kör közepére. Már éppen unokahúga vállát készült meg érinteni, amikor karjánál megragadva rántottam fel a földről.

-Kai engedj el- kiabált rám, miközben próbálta kiszabadítani vékony karját szorìtásomból.

-Nem mehettek, ez veszéjes. Mi van ha bajotok esik- kezdett bele Luhan is. Természetesen nem engedhetjük őket. Nem és kész.

-De szügségük van ránk, és...és nem lesz semmi baj.

-MinHee! Akkor sem mehettek fogd fel-kiabált rá Sehun, aminek hatására még a szemeiből folydogáló könnyek is megálltak. Félve néztem reakcióját remélve semmijen hülyeséget nem tervez csinálni. Már éppen kifújni készültem bent tartott levegőmet, mire hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam meg. Fejemet a hang irányába fordítottam ahol az apró szilánkokra törött antik váza hevert. Lay rémült tekintettek futott oda, majd Tao segítségével elkezdték szedegetni a földön szétszort darabokat.

-Miért pont ezt? Ez volt a kedvencem.

-Most nem ez a fontos- hallatszott Chen komoly hangaja.

-Baszus, tudtam, hogy ez a lány okosabb mint hittük. Csak elterelte a figyelmünket, hogy letudjanak lépni- csapott a falba Sehun.

-Azonnal utánuk kell menni- pattantam fel a fiúk mellől és megvárva míg össze szedik.magukat teleportáltam arra a helyre ahol MinHee-t a legerősebben éreztem.

Egy eléggé kicsi házba jukadtunk ki, amit akár hogy is méregedtem nem tudtam eldönteni hol vagyunk. Csak abban voltam biztos, hogy nem abban a házban vagyunk ahol a lányok éltek. Ahogy megfordultam és a fiúk után indultam a hatalmas lépcső felé, pillantottuk meg SunHee-t amint éppen egy lavorral a kezében lépked le egyensúlyozva.

-Várj segítek- rohant hozzá Sehun, mire a fiatal lány egy értetlen és egyben rémült fejel pillantott rá. Esküszöm olyan volt mint aki szellemet látott, csak éppen, hogy nem ütötte le valamivel azt az idiótát.

-Ti meg mi a jó francot kerestek itt?

-Jöttünk, hogy haza vigyünk titeket. Mi másért?

-Hát most még  biztos nem- vágta rá halál komolysággal, majd vissza indult felfelé. Utána rohantunk, de a szobában csak JaeBum fekvő alakját láthattuk, nem sokkal pedig utánunk Taemin bicegett be.

-Hol van MinHee- kérdezte teljes aggodalommal hangjában Luhan.

-Elment szedni egy növényt aminek az olajával ha bekeni JaeBum sebeit hamarbb megfog gyógyulni.

-Ugye csak viccelsz, hogy egyedül ment- lettem most már én is sápadt.

-Miért nem mentél vele? 

-Azért drága Luhan mert valakinek itt kell lennie, hogy figyelje őket.

-De akkor is. Egyedül veszéjes.

-Most nem ez a lényeg. Hova ment?- fogtam meg SunHee vállait.

-Az elzárt ösvényhez, mert a közelben csak ott találja meg a szügséges gyógynövényt. 

Ahogy ki ejtette szavait a többieket megsem várva teleportáltam a keritésen túlra. Befelé kezdtem futni, hogy minnél hamarabb megtaláljam. Amikor végre megpillantottam  nevét kezdtem kiabálni.

MinHee pov.

-MinHee- jött hozzám közelebb az idegen.

-Honnan tudja a nevemet?

-Nem emlékszel? Pedig amikor kicsi voltál sokat játszottunk együtt, és pluszba én nem is változtam azóta semmit- magyarázta a hölgy, miközben mosollyal arcán figyelt engem.

-Ki vagy te? És miért nem emlékszem?- kiabáltam mire mellettem termett és magához ölelt.

-Nem tudom, de kérlek hagyd, hogy segítsek emlékezni.

Lefagyva pillantottam a vöröslő szemeibe- vámpìr vagy. De nem fogsz bántani.

-Vámpír vagyok, de egy barátot nem bántok. 

Kezemet felé kezdtem emelni, hogy megérinthessem arcát, de ekkor egy ismerős mély hangra lettem figyelmes, ahogy nevemet kiabálja. Hátra fordultam és megpillantottam JongIn közeledő alakját. Gyors vissza fordultam, de addigra előző partnerem eltűnt és még csak a nevét sem tudtam meg.

-MinHee hál'istennek- ölelt magához.

-Most miattad elment- böktem oldalba a fiút miután elengedett.

-Miről beszélsz?

-A lányról aki itt volt- mutattam a föld felé- itt volt és azt mindta ismer engem gyerek koromból.

-MinHee itt nem volt senki. Láttam volna, de itt csak te voltál- simított végig kezemen. De itt volt én láttam és tudom, hogy nem képzelődtem. De akkor ő miért nem látta?

19.fejezet

Sunhee POV

Mióta a fiúk elutaztak minden este kaptam egy levelet és egy szál vörös rózsát. Próbáltam fent maradni,hogy lássam kitől kapom,de valahogy sosem sikerül,mintha kilesné mikor alszom el. Az elkapási lehetőségeken gondolkodva merültem el a bögre teámat nézve,amikor Tao szólt,hogy öltözzek át valami edzőruhába,mert megnézi a tudásunkat.
Hiába figyeltem Taot sok mindenre nem jöttem rá. Annyit észrevettem,hogy megvárja az ellefele támadását és legtöbbször lábbal védekezik. Sokat nem érek vele,hiába győzte le Minhee.
-Gyere Sunhee.-mosolyog bíztatóan a velem szembe álló fiú
-Most szólok,hogy nem vagyok jó közelharcban.-rántom meg a vállam,majd felveszem a védekező pozíciót. Azt a taktikát alkalmazom,mint mindig: megvárom,míg a másik mozdul. Tao ezt észre is vette és ütésre emelte a kezét,de hál'Istennek gyorsabb voltam nála és megütöttem a bordáit. Pár másodpercre meglepődött,de a végén az az eredmény lett,amit szerintem mindenki sejtett küzdelem nélkül is: vesztettem.

-Adjatok inkább valami fegyvert. Azt sokkal jobban szeretem.-vigyorgok rájuk

-Mit szeretnél használni? Tüsarkút?-nevet Kai,mire támad egy nagyon jó ötletem.

-Hm... Kérek egy pisztolyt.-álltam meg a fiúk előtt,akik nem akartak nekem adni semmiféle fegyvert,de pár percnyi civakodás után elmentünk egy lőpályára,ahol minden felszereléssel ellátrak és a teremben is csak a kis csapatunk volt. Lassan felvázolhatom a tervemet is...

-Ez egy Glock 19-es... Ilyet kaptam 18.szülinapomra.-forgatom a kezemben az ismerős tárgyat,Chennek meg az álla a padlóval ismerkedik. Most valami érdekeset mondtam? Emlékszem... Unnie nem akarta megvenni nekem,nehogy kárt tegyek magamban vagy valaki másban,Taemin mégis megajándékozott vele.-9x19-es kaliberű, világszerte használják különböző biztonsági szervezetek. Valamint bármilyen területen megállja a helyét, akár rejtetten viselve vagy második fegyverként használva. Például ezt a típust használják az Egyesült Államok légierejének elit pilótái, életveszélyes szituációkban alkalmazzák. 15 golyó fér el a tárjában,kisebb az átlag fegyvernél.

-Sunhee kedvence.-világosítja fel Minhee a többieket,de ők úgy lesnek rám,mint valami idegenre. Baj,hogy ismerem a fegyvert,amit használok?

-Na,Jongin állj oda a falhoz!-biccentek a velem szemben lévő falon elhelyezett célpont felé. Szavaimra lefagy,de pár másodperc múlva már ott is van a helyén. Minhee kivételével mindenki feszengve nézett minket.

-Tao mondj egy számot egy és tíz között!

-Öt.-vágja rá

-Rendben.-behunyom a bal szemem,célzok,majd lövök egyenesen a terpszben álló fiú lába közé. Persze Kai egyből elfehéredik,majd még négyszer teszem meg ugyanezt a sorozatot. Leteszem a füstölgő pisztolyt,leveszem a fejemről a tompítót és a szemeim elől a védőszemüveget.

-Elég meggyőző voltam?

***

Amióta elment nem nagyon keresett. Ezen töröm magam napok óta... Tettem-e valamit,amivel kiérdemeltem ezt? Az utazás napján felhívott,hogy ne aggódjunk,de azóta semmi. Lehet csak nincs ideje. Igen! Biztosan ez az oka! Fontos tárgyalásai vannak és nem ér rá. De esténkén chatelni sem? Ugyan! Elfoglalt. Csak elfoglalt. Ugye? 

Vőlegényem napirendjén gondolkodva nem figyeltem oda,az amúgyis rozoga állapotban lévő hídon való átkelésen,ìgy a szélén közlekedve,elvesztettem az egyensúlyom,de mielőtt a kis folyóba estem volna egy kar visszafogott.

-Vigyázz! El ne ess!-rántott vissza, megfordított és így csak pár centire volt egymástól az arcunk

-Öööhhh... Se-sehun-ah...-kapaszkodtam bele a bicepszébe,ami eléggé látszott a vékony pulcsin át,de muszály volt hogy ne essek bele a vízbe. Túl közel volt,de ahogy észre vettem nemcsak én voltam zavarban..-Köszönöm...

-Igazán semmi. Öhm... Vissza kell jönnöd,mert a többiek felderítésre mennek.-enged el és indul vissza. Némán haladtunk egymás mellett. Már-már fullasztónak éresztem a csendet,amit lehet észre is vett,mert megtörte azt:

-És... Hogy érzed magad nálunk?-néz egy pillanatra rám,majd az útat fűrkészi tovább

-Jól... Csak lassan haza kellene menni. Tudod a munka és Taeminék. Biztos aggódnak...-jutnak eszembe. Egy szó nélkül tűntünk el és azóta nemis láttam őket. Remélem jól vannak és minden rendben körülöttük.

-Tessék?-változik a lassan megszokott pokerface hihetetlen fejjé-Ne-nem mehettek haza! 

-Már miért ne mehetnénk?-húzom fel a szemöldököm

-Khm.. Úgy értem,hogy mindegyikünknek szüksége van rátok és amúgyis már rég elfelejtettek titeket...-siet előre

-Hogy mondod Oh Sehun?! Mi az,hogy nem emlékeznek ránk?! Ti csináltatok valamit?!-rohanok utána kicsit kiabálva,de úgy tűnik választ nem kapok. Valamit összehókuszpókuszoztak vagy mi fene?

-Ne kiabálj! Az erdő ezen része veszélyesebb,mimt hinnéd.-áll meg,minek következtében neki megyek,de látszólag őt ez nem zavarja. Körbenéz és szemeiben furcsa csillanást látok. Most mi lesz? Papagájjá változik és elrepül? Erre a gondolatra egy mosoly kúszik az arcomra,de amint észreveszem,hogy bizony a fiú itt hagyott az arcom kétségbeesőre változik. Az állapotomon a mögüllem jövő morgás sem segít,ami bizonyára nem egy kis egértől származik-mondjuk én már semmin sem lepődök meg itt. Ahogy gondoltam. Egy izmos lábú,barna szörű,ijesztő és egyben gyönyörű farkast pillantok meg. Időt sem hagy arra,hogy pánikba essek,mély fejhajtással jelez,hogy nem akar bántani. De akkor minek jött? Gyönyörű íriszeit az enyémekbe fúrja és ugyanazt a csillogást látom benne,mint az előbb Sehunéba. Mi lehet az összefüggés?

Hirtelen fut el mellettem,majd ugrik egy kidölt fatörzsre és csak fűrkészi a környezetet. Bizonyára valamit keres. De vajon mit? 

Egy éles vonyítás töri meg a csendet,ami engem futásra késztet és megsem állok a biztonságot nyújtó házig. Az ajtón berontva,lihegve jelzem,hogy megérkeztem.

-Minden rendben?-Chen,a hátán egy hátizsákkal-Hol van Sehun?

-Az erdőbe voltunk és hirtelen eltűnt. A-aztán jött egy farkas és vonyított,én meg csak futottam,mint valami ijedt kisállat.-lihegek még mindig a rohanás miatt. Mielőtt Chen bármit is kérdezhetett volna csengettek,így megfordultam és kitártam az ajtót.

-Muszáj... jönnötök...-esik rám,alig bírom megtartani,de ez a legkisebb problémám-JaeBum rosszul van...-ájul el a karjaim közt. Jobban megnézve ruhája tiszta vér-remélem nem az ővé-és tiszta kosz.

-Mi történt veletek?!-rázom meg egy kicsit,majd kétségbeesetten nézek az időközben kitömörűlö emberekre-TaeMin!!

18.fejezet

MinHee pov.

-De azt olvastam, hogy az a lény csak teliholdkor jelenik meg. De a bál napján nem volt telihold.
-MinHee könyörgöm, fogd már fel, hogy nem tudom.
-Akkor mégis ki tudhatná? Tao ne szórakozz ti éltek itt régebb óta, plusz te adtad a könyvet is- mentem szorosan mögötte, miközben ő az ősrégi krónikákat rendezgette.
-Tudom és már bánom is-sóhajtott, majd megfordul, így sikeresen mellkasába ütöttem orrom.
-Ez fájt- fogtam fájó pontom, mire Tao megfordított és kitolt a hatalmas könyvtárból.
-Azt hiszem mintha megígértél volna valamit SunHee-nek.
-Uh basszus tényleg- kaptam fejemhez, majd rohanni kezdtem- erre még vissza térünk.

Még mindig nem fér a fejembe, hogy, hogy felejthettem majdnem el, hogy SunHee megkért, hogy vigyázzak a kis Roalf-ra. Amit persze nagy örömmel vállaltam mert hát imádom az állatokat és ez a kis Husky baba rettenetesen aranyos. Most is ép az erdőtől nem messze sétálunk, miközben a kis szépség össze vissza szaglászik. Már majdnem elértük az erdő szélét, ezért elindultam vele vissza fele. Bár szívesen sétálgatnék vele ott is most, hogy tudom milyen lények élhetnek itt jobbnak látom max egyedül bemenni felfedező útra. Na meg persze az sem hiányzik az életemből, hogy dongsaeng vagy bármelyik fiú is az orromra kösse, hogy rosszra nevelem a csöppséget. Vissza fele sétálva majdnem orra estem egy kiálló gyökérben, de köszönhetően akrobatikus tehetségemnek mindez nem történt meg.

-Add ide- kapálóztam nevetve, miközben próbáltam Roalf-tól vissza szerezni kispárnámat. -Roalf ne fuss el- nyafogtam. A földre leülve színleltem megsértődést, mire a kis csöppség hatalmas szemeivel nézegetve engem jött közelebb. Kapva az alkalmon ragadtam meg és kezdtem el simogatni pocakját, amitől össze vissza kezdte rázni farkát miközben szabad kezemet nyalogatta.
-Látod, én tudtam, hogy vissza szerzem- nevettem még mindig, mire a hátam mögött megjelent valaki.
-Látom jól szórakoztok- hallottam meg az illető hangját.
-Nagyon szeretem az állatokat- pillantottam rá, majd vissza is fordultam Roalf-hoz aki már talpon állva rázta farkát és ugatott.
-Akkor, hogy- hogy nincs háziállatod?- guggolt le mellém Kai.
-Én akartam, de a lakótársaink vagyis pontosabban akiknél laktunk nem engedték. Így nem is lett.
-Sajnálom- nézett rám őszinte tekintettel.
-Nem gond- mosolyogtam- bár Roalf nem az enyém le legalább játszhatok vele.
Ezután már  nem beszéltünk sokat. Inkább a kis huskyval játszottunk. Labdát dobáltunk neki és meg is etettük, mielőtt vissza vittem volna SunHee-nak. Ez külön értelmet adott a mai napnak, mivel miközben a csöppség evett Kai sikeresen belelépett a vizes tálba és ennek következtében fenékre is esett. Persze én meg alig bírtam vissza tartani feltörekvő nevetésem.
-A kutyusod fáradtan alvásra jelentkezik- vágtam magam vigyáz állásba miután át adtam Roalffot unokahúgom kezébe.
-Köszi, hogy vigyáztál rá- mosolygott rám, mire én csak meglegyintettem kezem, egy amolyan ugyan semmiség jellegűen.
-Fáradtnak tűnsz, jobb ha te is lefekszel- ölelt meg. Elhagyva szobáját egy hatalmas ásítás hagyta el ajkaimat, de még nem alhattam. A konyhába sétáltam, hogy valami vacsorát össze dobhassak a maradék hét fiúnak és SunHee-nek, na persze csak ha ő is eszik a fiúkkal.
Úgy gondoltam, hogy húsos tésztát csinálok mivel az nagyon finom és pluszba minden alapanyag volt is a hűtőben. Egyedül nagyobb erőfeszítést a tészta meggyúrása volt, de miután azzal is elkészültem már gyerekjáték volt a többi.
Az utolsó adag kis táskának kinéző hússal töltött tészta batyut is sikerült kivennem. Megterítettem az asztalt és az órára pillantottam. Még épp időben kész lettem, ugyanis pontban nyolckor szoktak megjelenni az éhenkórászok vacsorázni. Az első aki megjelent az ajtóban Sehun volt, amin természetesen valahogy nem sikerült meglepődnöm, őt pedig nem sokkal követték a többiek is.
-Te nem eszel?- biccentett felém Chen mielőtt egy újabb falatott tett volna szájába.
-Nem vagyok éhes. De remélem ízlik.
-Nagyon finom- mosolygott Sehun teli szájjal.
-Ha tudtuk volna gyakrabban állítottunk volna be a konyhába- nézett rám Kai.
-Hát én szívesen...
-Csak vicceltem, nem szeretném ha az egész napodat a konyhában töltenéd- mosolygott, én pedig egy egyszerű bólintással jeleztem, hogy megértettem. Felálltam helyemről és a hatalmas ajtó felé kezdtem el menni.
-Én lefekszem, de ti csak egyetek nyugodtan- fordultam hátra.
-Holnap délután edzés- kiabált vissza Tao.
-Ezt nem mondhatod komolyan- hallottam meg Luhan hangját- és ha még nem épült fel?
Egy mosollyal az arcomon haladtam tovább szobámba, jól esett, hogy valaki aggódik értem.

Már majdnem sikerült kinyitnom a kis kaput, amin egyenesen álomországba juthatok amikor az ajtóm nyílás riasztott fel. Félig kómás fejjel néztem a lassan közeledő árnyat, ami közeledtével kezdett egyre jobban kirajzolódni, így megpillanthattam Lay ismerős alakzatát.
-Segíthetek?- motyogtam miközben próbáltam felkapcsolni kislámpámat.
-Csak érdekelne, hogy-hogy vagy.
-Jól vagyok.
-Már nem fáj semmid- ült le ágyam szélére.
-Nem és ezt neked köszönhetem- mosolyogtam rá- De nem csak ezért jöttél igaz?
-Igazából...ha nem nagy kérés emlékszel még a múltkori álmodra?
-Igen- bólintottam, majd takarómat kezdtem el gyűrögetni. Bárcsak eltudnám felejteni.
-Mondj el mindent- szemei vissza utasítást nem tűrő fényben csillogtak, én pedig egy mély levegővel próbáltam elmondani az egészet. A vidám játéktól a kertben egészen odáig hogy egyedül vagyok és körülöttem minden lángol. Nem bírtam tovább így könnyeim utat törve maguknak törtek a felszínre. Lay nyakába borulva kezdtem hangos zokogásba , ő pedig hátamat simogatva hagyta, hogy az utolsó aprócska sós csepp is elhagyja szemeimet.
-Sajnálom, hogy el kellett mondanod- tűrte ki hajam arcomból.
-Semmi baj, biztos fontos volt- szipogtam egy utolsót.
-Igazából, nem. Nem volt fontos. De hogy érzed most magad?
-Jobban. Már nem akar szét tépni belülről az emléke.
-Ennek örülök, ugyanis ez volt a célom. De most aludj, holnap nehéz napotok lesz- állt fel, majd elhagyta szobámat.
Miután kiment magamra emeltem takarómat és napok óta először hamar sikerült el aludnom. 

Reggel amikor felkeltem úgy döntöttem ismét Xiumint fogom zaklatni, aminek szerény véleményem szerint szinte biztos hogy nem örült. Sajnalom.meg minden, de inkább neki ne legyen nyugta tőlem, mint hogy én unjam halálra maga. De különben is most megsem szólaltam. Vissza érve rögtön az étkezöbe mentünk ahol Chen éppen azbutolsó falatokat tálalta fel. Amint a többiek is megérkeztek hozzá is láttunk a finom falatok elfogyasztásához.

A szobámban pakolásztam, amikor hírtelen Kai jelent meg, majd kezemet megragadva teleportált el velem. Mire észbe kaptam egy kissebb lakásban voltunk.

- Hol vagyunk?- néztem rá hatalmasra tágult szemeimmel.

- A lakásimban.

-Oké ez bizat... de miért hoztál ide?

-Gyere-ragadta meg karom és egyenesen egy ajtó felé húzott. 

-Beszeretnélek.mutatni valakiknek

-Bemutatni? -pillantottam rá, mire lassan kinyitotta a nyílászárót. Abban a pillanatba három rettenetesen aranyos kutyus futott ki és mind Jongin körül kezdet farokcsóvápva ugrándozni. Miután észre vettek a boldog fiút magara hagyva rohamoztak meg engem. Nevetve gugoltam le hozzájuk és simogattam meg apró fejecskéjüket.

-Nos akkor ő itt Monggu Jjangah és aki éppen a lábadat nyalogatja Jjanggu.

-Szóval akkor ki kezd- vette fel kezdő pozícióját Tao.

-SunHee-pillantottam unoka húgomra.

-Menny csak nyugodtan- biccentett, mire én egyenesen Taora ugrottam.

-Nyertem- nevettem el magam, mire a földön szét terült személy felállt.

-Még csak most kezdjük- pillantott rám, majd miután ismertette a szabályokat kezdtük is. SunHee inkább Taot figyelte, hogy kiismerhesde addig is minden taktikajat miközben a többiek érdekfrdzìtő és egyben feszengő tekintettel figyletek minket. Vagy negyed óra megállás nélküli harc után sikeresen kényszerítettem földre a harcművészetek mesterét. Mondjuk őszíntén szólva tényleg kimerìtett, de ha én bele lendülök valamibe akkor biztos, hogy győztesen kerülök ki. Na jó kivéve amikor nem.

-Basszus tudsz te- fogdosta fájó tagjait miközben felsegítettem.

-Én mondtam, hogy nem akarom soha se kihúzni nála a gyufát- jegyete meg halkan Chen.

-Ezaz, lattátok azt a sátáni fényt a szemében?- pislogott Lay.

-Engem kent fel a falra múltkor nem titeket- kezdett el Kai magyarazni, mire bocsánatot kértem, majd SunHee állt be helyemre.

17.fejezet

Baekhyun POV

A folyosót gyors ütemben magam mögött hagyva siettem a tanácskozó terembe,ahol a szüleim vártak rám. Fogalmam sincs mit akarhatnak. Végig szenvedtük Sunheevel az átkozott báljukat,amin egy támadást is levertek a fiúk,igaz Minhee megsebesült,amiről anyám nem szerzett tudomást szerencsére. Legalábbis remélem,hogy nem ezért keresnek. De azért nagyon jö az időzítésük,amikor Sunhee mellett kellene lennem,mert már annyira aggódik az unokanővére miatt,hogy alig eszik. Hiába csinál Kyungsoo finomabbnál-finomabb ételeket.

Időközben elértem az ajtót,ami elválaszt a szüleimtől. Egy könnyed mozdulattal belöktem és már mosolyogtam is,mint akinek semmi baja sincs az ég világon.

-Szívem!-jön elém édesanyám,majd két puszit nyom az arcomra,nyomában apával

-Fiam!-nyújt kezet

-Miért kerestetek?-ülünk le a hosszú asztalhoz,aminek a végén többnyire Suho szokott ülni,de most sajnos nincs jelen.

-Tudjuk,hogy nem ez a legalkalmasabb idő,mert gondolom több időt szeretnél tölteni a mennyasszonyoddal...-kezdi anya

-Drágám,ne kerítsd... Majd lesz elég ideje,amikor összeházasodnak! Szóval fiam... Amerikába kell utaznod Krisszel,Chanyeollal,Kyungsooval, Joonmyunnal. Nincs ellenkezés.-apám arról híres a halandó világban is,hogy vaskézzel iranyít. Hát igen,mindegy miről volt szó az életemben, nem én szoktam a döntéseket hozni. Vagyis ritka esetek egyike,ha én választhatok.

-Mennyi időre?-számomra ez a legfontosabb kérdés. Semelyikünknek sem mindegy mennyi ideig leszek távol,mert hiányzok a csapatból.

-Bizonytalan. Minden az ottaniaktól függ. Persze most is tudod tartani a kapcsolatot az itthoniakkal telefonon és a többi vackon.

-Értem.-állok fel távozásra készen,de mielőtt meghajolva távozhatnék apámon látszik,hogy mondanivalója még nem ért véget.

-Még valami. Holnap délután indultok.

-Igenis.-hajolok meg,de az ajtóba utánam szól:

-Baekhyun!-nevem hallatára visszafordulok egy kis mosollyal az arcomon,mert amikor a nevemen szólít mindig valami személyeset szeretne mondani és eldobja az acélpáncélt-Gyönyörű volt Sunhee a bálon. Jól mutattok egymás mellett.-mosolyog egy kicsit ő is. Nem válaszolok,mert mit is mondhatnék? "Kösz fater,de ezt én is tudtam"? Nem hiszem,hogy egy nyaklevesen kívül is bármivel jutalmazna. Ideje visszaindulnom a mi szárnyunk felé. Rossz lesz itt hagyni Sunheet,de azt hiszem meglepem valamivel... És tudom is,hogy mivel...

Sunhee POV

Kettőnk közül mindig is Minhee volt a sebeshetőbb,az érzékenyebb a változásokra. Most is ő fekszik ott fent helyettem. Én is lehettem volna,de nem. Nem értem oda előtte.

-Felesleges törnöd magad.-hallom a hátam mögül,mire felállok és megfordulok

-Csak virágot szedtem Jongin...-folytatom tovább a cselekvést

-Azt ne szedd le,mert mérgező.-guggol le ő is-Látszik rajtad,hogy bánt valami. Ha nekem nem is,de Laynek elmomdhatod. Ő mindenkit megért és mindenkin segít. Emlékszem,amikor meghalt a nagymamám akkor is bármikor mehettem hozzá,volt hogy rémálmom volt és felkeltettem,de nem haragudott. Inkább megbeszéltük mi volt benne,mit jelenthet és utána jobb lett.-mosolyog és odanyújtja az ő általa összegyűjtött virágot

-Menjünk vissza mielőtt megint esni kezd.-indultunk vissza a házba

-Ahogy észre vettem nem nagyon használjátok a képességeiteket.

-Igen. Tudod miután anyuék meghaltak a barátaink szülei neveltek minket és ott is azt láttuk,hogy nem kell egyfolytában az erőnket használni és ez így berögzült.-rántom meg a vállam

-Értem. Én is így vagyok vele,de tudod egy kicsit lusta vagyok.-vigyorog ő is,de ebben a pillanatban csúszott meg a sárban és az egész srác egy merő latyak lett. Persze nem állhattam meg nevetés nélkül.

-Gyere te szerencsétlen!-kacagok még mindig rajta,de neki se kell több ott kötök ki mellette,s már mindketten nevetünk

-Én vagyok a szerencsétlen?! Komolyan??-hahotázik megint

-Mi? Én nem estem volna el,ha nem rántasz el!! De menjünk,mert hervadnak a virágok!-forgatom meg őket. Szép lesz,ha Minheenek szedtük és mire odaadjuk neki ki is dobhatja őket. Feltápászkodunk és egymás mellett haladva megyünk vissza. Felmentem Minhee szibájába,de ott senki sem volt szöval felébredt,így a virágot vízbe raktam,majd nagyobb kedvvel gyorsan a konyhába siettem,ahol a fiúk-Luhannal az élen-könyörögtek unokanővéremnek,hogy egyen.

-Enned kell!-ölelem át hátulról

-De ez nagyon sok.-igaz Unnie soha nem evett olyan hű de sokat,de akkor is kell neki a táplálék

-Akkor is-mutattam az isteni ételekre. Persze én ilyet nem kaptam...
-Ha másért nem is akkor azért, hogy erőben légy, mire ideérnek Sehunék- jött ki a konyhából KyungSoo- már lehet hallani Xiumin hangját és ha magadat nem is,akkor legalább engem megvédhetnél, mivel miattad dobtam rá azt a vackot.
-De életet mentettél vele.
Pár perc múlva hangos nevetés jelezte,hogy a két csínytevő érkezik,a mögöttük zsörtölődő Minseokkal.
-Addig nevettek,amíg MinHee meg nem talál titeket és vízbe nem folyt.
-Nyugi hyung ez szinte lehetetlen- nevetett tovább Chanyeol. Godolom ők még nem tudják,hogy jobban van. Na most lesz ne mulass!
-Ez igaz,mivel a tea közelebb van és még forró is-mikor meghallották Unnie hangját olyan képet vágtak,mintha valami szellemet láttak volna. Le kellett volna fényképezni!
-Mi...Minh...Minhee jaj de jó, hogy itt vagy. Jobban vagy?- kezdett el hebegni Sehun
-Én igen, de ti nem biztos, hogy sokáig mondhatjátok el magatokról-kelt volna fel a székből,persze ez ilyen hamar nem megy,de Luhan ott is termett és már segített is Minheenek. Ez alatt természetesen a fiúk nyúlcipőt vettek,de csak Channienek sikerült a menekülés. Szegény Sehun úgy lógott Kai keze alatt,mintha akasztanák.
-Na idefigyelj én teljesen vehető vagyok a szivatásokra, de ha még egyszer egy ilyen undorító élőlénnyel próbáltok megszívatni esküszöm elintézem, hogy a távoli jövőben csak keresztapák lehessetek-hát ez kész... Sehun olyan fehér lett,mint valami kórházi lepedő. Annyit nevettem rajtuk. Ameddig Minhee elintézte a leckéztetést,addig én megkóstoltam az epret és a gofrit.
-Bocsánat kérés elfogadva. SunHee te meg ne edd meg az ennivalóm.-hupsz... azt hiszem nem voltam láthatatlan
-Mén mem mis meszek.-ennyit az értelmes beszédből,mert ez "én nem is eszek" akart lenni
-Tudom. Luhan vissza segítesz?
-Persze.-még egy picit evett,aztán vissza kellett vinni a szobájába,mert pihennie kell még. Mikor kijöttem Unnie barlangjából és leértem a nappaliba már Baekhyun is ott volt.

-Szia!-adok egy puszit az arcára. A bál óta azt hiszem közelebb kerültünk egymáshoz.

-Hogy van Minhee? Hallottam,hogy magához tért.-görbül a szája

-Csak kiváncsi volt,hogy mi történt vele,de most alszik vagy olvas.

-Akkor jó. Amúgy jókor jöttél,mert beszélni akartam veled vagyis veletek. Mint azt tudjátok a szüleim látogattak meg-oh szóval ezt mindenki tudtára adták csak az enyémre nem-azt közölték velem,hogy újra látogatást kell tennem Amerikába. Ráadásul nem megyek egyedül.-mi? Itt hagy a még mindig számomra idegen világba?-Tudom Sunnie,hogy most mire gondolsz,épp ezért hoztam neked valamit.-fordul hátra egy dobozhoz és vesz ki belőle valamit... Igazából nemis haragszom rá,hisz ez a kötelessége... De akkor is... Komolyan azt hiszi,hogy holmi ajándékkal kiengesztelhet? 

-Jajj de cuki! Ő az enyém?-amikor megláttam a kis Husky kölyköt megenyhült a szívem és amikor rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel végképp végem volt

-Igen,hogy ne legyél egyedül...-adja át a csöpséget

-Oh,szervusz drágaságom-vakarom meg a füle mögött,mire kidugja a nyelvecskéjét

***

Hamar eljött a búcsúzás ideje. A srácok gyorsan bedobálták a csomagokat a kocsiba és már csak ketten álltunk a jármű mellett.

-Öhm... Vigyázz magadra!-ölelem meg,amin meglepődik,de viszonozza

-Te is. És minden nap skypolunk meg beszélünk rendben?-szorít meg egy picit,majd eltávodolodik,de csak annyira,hogy lássuk egymást és megcsókol. Nem tolakodó én mégis többet akarok. Hangos dudaszó zavar meg minket.

-Még ma elkell indulnunk!-kiabál ki Chanyeol

-Menned kell...

-Úgy látszik... Hey,babe fel a fejjel!-pöcköli fejjeb az állam,mivel megmosolyogtat-Ez az én Sunheem!

-Na menj utadra,babe!-utánzom én is

-Szia!-tűnik el az autóban

Az este korábban eljött,mint vártam és a szobámba egy ajándék várt az asztalon.

-Meghoztam a lovagod!-jön be Minhee Roalffal. Az említett csak vakkant egyet-Az mi?-bök a címkés rózsa felé

-Nem tudom.-nézek körül

-Nézd meg?!-vág olyan "komolyamennyiresötétvagy" fejjel

-"Nem olyan gyönyörű,mint a kisasszony,de reméltem a mosolyt az arcodon."- felhúzott szemöldökkel fordulok Unnie felé,aki hasonló arckifejezéssel jutalmaz. Ki a küldő?

És miért érzem azt,hogy a virágnak semmi köze Baekhyunhoz?

16.fejezet

Minhee pov.

Miért kerül Luhan és mi az oka annak, hogy SunHee még csak rám se néz. Vajon tehettem valamit ellenük, megbántottam őket? Ezekkel a gondolatokkal szakítottam meg táncom Sehun-nal.
-Jól vagy?- nézet rám aggódó szemeivel.
-Persze, csak...- gondolkoztam el azon vajon milyen okot is mondhatnál cselekedetemre- csak nem tudom.
-Semmi baj- mosolyog biztatóan- gyere menjünk a többiekhez.
Kezemet megragadva kezdett el húzni maga után. Még nem értünk teljesen oda a kis társasághoz, amikor Kai egy enyhén ideges arccal megjelent mellettük, majd hirtelen eltűnt. Ezzel egy időben pedig Luhan és Tao is megindult a hatalmas kert felé vezető ajtóhoz. Itt pattant el bennem valami, még magam sem tudtam megmagyarázni mi, de fájt. Elhatároztam, hogy bármi is legyen, kiderítem miért kerül folyton-folyvást Luhan, ezért kirántva kezem Sehun gyengéd tartásából és a két fiú után indultam. Utamat  Kris állta el.

-Nem mehetsz ki.
-Nem érdekel- próbáltam arrébb tolni.
-Engem meg az nem érdekel, hogy ki akarsz menni- ragadta meg karom- most szépen jó kislányhoz illően itt maradsz.
-Teszek a jó kislányos viselkedésre, engedj el.
-Rendben- engedte el kezem, majd vissza indult a többiekhez. Sajnálom Kris én tényleg nem akartalak irányítani, de nem adtál más lehetőséget.

Kirohanva a sötétbe egy halk sikoly hagyta el ajkaim, amikor megpillantottam a hatalmas szinte csak horror filmekben látott szörnyet. Ebben a pillanatban kapta rám tekintetét a három fiú.

-MinHee mit keresel itt- lepődött meg Tao.

-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted. Fuss!- ordított rám Luhan, de mire észbe kaphattam volna a koskoponya fejű izmos óriás szörny már előttem is volt. A reagálási idő legrövidebb másodperce alatt ragadta meg nyakam, majd a földtől kezdtem érezni lábaim távolodását. Hirtelen forróság árasztotta el testem, mire támadom karjai megmerevedtek, ezt követően pedig elengedtek, előttem pedig minden sötétségbe borult.

Luhan pov.

-MinHee mit keresel itt?
Tao kérdésére én is megfordultam, Kai addigra már eltűnt, gondolom a többieknek szól, de mégis mit keres itt MinHee.
-Kit érdekel, azonnal takarodj innen érted? Fuss!
A szavakat még éreztem nyelvemen, de a hatalmas

calvariam caput már a gyönyörű lány nyakát szorongatva emelte el a földtől. Egyszer csak izzani kezdett MinHee és a hatalmas bestia kezdett megkövesedni. Várjunk csak, mit csinál? A következő pillanatban egy hatalmas fény villanás jött MinHee testéből, majd a lány a föld felé zuhant. Rohanni kezdtem, hogy elkapjam a lefelé zuhanó testet, amit még pont a becsapódás előtt sikerült is megkaparintanom. 

-Kelj fel- rázogattam vállait az eszméletlen lánynak, de ő semmire sem reagált. Mire felnéztem már Beakhyun-on és SunHee-n kívül mindenki mellettem állt és ki a szörnyből megmaradt kő szobrot, ki pedig  még mindig tüzelő testű lányt nézte.
-Mi történt- guggolt le mellém Lay és Xiumin. 

-Nem tudom, de bármit is csinált még soha nem láttam hozzá foghatót. 

Lay végig vezette kezét MinHee felett, majd egy megkönnyebbült sóhajjal nézet ránk.

-Csak kimerült, bár lesz egy csúnya folt a nyaka körül. De jól van. 

-Mozognak az ajkai-  állapította meg D.O, mire Xiumin közelebb hajolt hozzá.
-Igazán erőssé akkor válsz ha haza értél-  mondta, miközben a lány ajkai meg sem álltak.

-Ez mit jelent?- nézet értetlenül Chanyeol.

-Nem tudom, de utána nézek, hátha a könyvtárban  találok valamit- guggolt le Tao.

Kai és Suho elvitték MinHee-t a szobájába, ahol Suho maradt figyelni, hogy ne legyen semmi baj. Végül is ez a legjobb megoldás, hiszen így könnyen mondhatjuk, hogy csak sétálnak az udvarban, és még a boszorkány sem fog bosszút esküdni azzal a magyarázattal, hogy MinHee tönkretett mindent. Tudom, hogy ez a legjobb megoldás. De akkor miért zavar annyira, hogy nem tudhatom a közelemben?

MinHee pov.
    
-Omma, omma- futottam be aprócska lábaimon a nyitott ajtó alatt egyenesen az említett személy felé.
-MinHee kicsim, mi  baj, miért sírsz- fogta meg arcom, majd egy gyengéd mozdulattal kibuggyanó krokodil könnyeimet kezdte el törölgetni.
-Le.. le estem a fá..fáról- szipogtam, miközben lehorzsolt térdemet és megszakadt kedvenc fehér ruhámat mutogattam édesanyámnak. 
-Na gyere ide- ölelt meg majd egy hatalmas gyógyító puszit adott a sebesült területre.

-Omma~ az ott mi?- mutattam egy letakart ruhára. Anya mosolyogva állt fel, hogy kiemelhesse a gyönyörű fehér ruhát.
-Ez a ruha akkor volt rajtam amikor apukáddal összeházasodtam- mosolyodott el.
-Fel veszed? Légyszi~.
Anya felvette, majd egy átlátszó könnyű anyagot tett fejére. Közelebb léptem hozzá, mire ő mosolygogva térdelt le elém, és a könnyű anyag végét rám dobta.
-Ez mi?
-Fátyolnak hívják, ha egyszer eljön a nap te is hordani fogod.
-Én is olyan leszek mint egy hercegnő?- virult ki arcom.
-Nem csak olyan leszel, de azzá  is fogsz válni- pöckölte meg gyengéden orrom hegyét, mire én elnevettem magam.
-A barátommal leszek hercegnő?
-Igen- mosolygott kedvesen- hiszen csak ő tehet hercegnővé igazán.
-Akkor szólok neki- mosolyogtam, majd egy puszit nyomva szeretett édesanyám arcára rohanni kezdte.

A meleg takarót lejjebb tolva magamról ültem fel ágyamban, egy kicsit fájt a fejem de nem tudtam vele törődni, mivel folyton csak az álmom járt a fejemben.
-Miért mondtál ilyeneket? Hiszen ez lehetetlen- bámultam magam elé, miközben hangosan gondolkoztam. Hiszen ki szerethetne egy ilyen lányt mint én, akkor elhittem hiszen még fiatal volt, azt sem tudtam mit is jelentenek ezek a dolgok. Ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen újra kellene születnem.
Lassan próbáltam kikelni az ágyból, de ez minden egyes próbálkozás után kudarcba fulladt. Valamiért nagyon nem akart abba maradni az erős szédülésem, csak emlékeznék mi történt, hogy így érzem magam.
Végül a sok próbálkozás megunása után vissza dőltem párnámra, miközben vártam a csodát, vagyis azt az embert aki bejön mert akar valamit. Csak akkor fordultam éjjeliszekrényem felé ahol egy kisebb kék csomag álldogált egymagában. Ölembe helyeztem a kis dobozt és a rajta logó cetlit közelebb vontam magamhoz. "Felépülésedre egy kis meglepetés szeretettel Sehun & ChanYeol" Érdeklődve nyitottam ki a kis dobozt, de amikor belenéztem rúg-kapálózva dobtam a lehető legtávolabb a csomagot és tartalmát. Nem kellett sok és már hangommal is jelét adtam pánikomnak. Csak kerüljenek a kezeim közé, én esküszöm megölöm őket. Rettegek ezektől az undorító csúszómászóktól, még akkor is ha csak játék.
-Mi történt- rontott be a szobámba D.O, én pedig folytatva kapálózásomat mutattam a földre.
-Istenem, már megint kezdik?- vette fel a földről a gumi kígyót, majd felém kezdett sétálni.
-Ott állj meg hallod- kiabáltam rá, mire ő teljesen lefagyott.
-Valami baj van?
-Csak tüntesd el azt az izét, utána idejöhetsz.
KyungSoo eleget téve kérésemnek hajította ki az ablakon, mire ha jól hallottam Xiumin ordított fel. Lehet most van a reggeli sétájának az ideje.
-Fel tudsz állni?- kérdezte, miután végre sikeresen mellém ért. Megrázva jeleztem neki, hogy sajnos nem. Ezután egy biztató mosolyt küldött felém, majd elhagyta a szobát.
Pár perc múlva Kai jelent meg ágyamon törökülésben ülve, majd kezemet megragadva teleportált le minket az étkezőbe, ahol megvolt terítve.

-Oh köszönöm- mosolyogtam rá, csak utána tűnt fel, hogy senki sem ül az asztalnál.- A többiek nem esznek?
-Mi már korábban ettünk, de nem azért nem vártunk meg mert nem akartunk, csak tudod három nap intenzív alvás után nem tudtuk mikor kelsz fel.
-Három nap?
-Igen, de inkább egyél D.O csak neked készítette- intett az ételek irányába.
-De nem vagyok éhes- hajtottam le a fejem- meg különben is ez vagy két hadseregre is elég étel.
-Kérlek csak egy keveset egyél.
A hang irányába fordultam, így sikerült megpillantanom a hatalmas boltíven belépő Luhant.
-Hiszen napokig nem ettél. Csak egy kicsit- mutatta már ujjaival is a mennyiséget. Nagyot sóhajtva fordultam az ételekkel teli asztalhoz, de miután az első falatot a számhoz emeltem nem bírtam rá venni magam arra, hogy meg is egyem. Luhan leült a mellettem lévő székre, majd a villára helyezett alma szeletet. Össze zárva ajkaimat kezdtem rázni fejemet, mire ő hangosan felsóhajtott.

-Ne legyél már olyan mint egy három éves, inkább edd meg.

-Nyem akajom- öltöttem ki nyelvem, mire ő kapva az alkalmin a számba is nyomta az ízletes gyümölcsöt.

-Enned kell- hallottam meg SunHee parancsoló hangját, majd megéreztem ölelő karjait.

-De ez nagyon sok.

-Akkor is- mutatott tálamra ellenkezést nem tűrve.

-Ha másért nem is akkor azért, hogy erőben légy, mire ideérnek Sehunék- jött ki a konyhából KyungSoo- már lehet hallani Xiumin hangját, és ha magadat nem is akkor legalább engem megvédhetnél, mivel miattad dobtam rá azt a vackot.

-De életet mentettél vele- kortyoltam bele teámba, majd egy epret kezdtem el majszolni. Nem telt el sok idő és a két kedves cukorfalat bajkeverő meg is jelent az ajtóban hangos nevetés kíséretében. Bár ugyanez nem volt elmondható a mellettük lépkedő Xiuminről, rajta inkább a bosszankodást lehetett látni.

-Addig nem vettek amíg MinHee meg nem talál titeket és vízbe nem folyt.

-Nyugi hyung ez szinte lehetetlen- nevetett tovább Chanyeol.

-Ez igaz mivel a tea közelebb van és még forró is- szólaltam meg, mire a két bűnös rémült tekintettel fordult felém.

-Mi...MinH...MinHee jaj de jó, hogy itt vagy. Jobban vagy?- kezdett el hebegni Sehun.

-Én igen, de ti nem biztos, hogy sokáig mondhatjátok el magatomról- álltam fel, de abban a pillanatba vissza is huppantam székembe. Körbe tekintettem, végül pedig Luhanon állapodott meg tekintetem.

-Segítesz- rebegtettem meg szempilláim, mire felállva nyújtott nekem segítséget. Közelebb lépkedtem a két összehúzott fiúhoz. Még oda sem értünk, amikor rohanni kezdtek, Kai a gyors reflexeinek na meg persze a teleportáló képességeinek köszönhetően sikeresen elkapta Sehunt. 

-Ide hozom Chanyeolt is.

-Nem kell. Tudom, hogy átfogja adni neki is- mosolyogtam Kaira, majd komor tekintetre váltottam és Sehun felé fordultam.

-Na idefigyel én teljesen vehető vagyok a szívatásokra, de ha még egyszer egy ilyen undorító élőlénnyel próbáltok megszívatni esküszöm elintézem, hogy a távoli jövőben csak keresztapák lehessetek- kacsintottam rá, mire ő egy hatalmasat nyelt.

-Azt hiszem elég érthető voltál és sajnálom Chanyeol nevében is.

-Bocsánat kérés elfogadva- mosolyogtam rá- SunHee te meg ne edd meg az ennivalóm.

-Mén mem mis meszek.

-Tudom. Luhan vissza segítesz?

-Persze. 

Karjaiba kapaszkodva lépkedtünk vissza, majd nagy nehezen magamba erőltettem egy kevés ételt aminek mindenki nagyon örült.

Mivel Lay ismételten szobafogságra ítélt a szédüléseim miatt megkértem Tao-t, hogy csempéssze ki nekem azt a könyvet amit legutóbb olvastam. Persze volt olyan kedves, hogy nemet mondjon nekem, mondván, hogy azt alapból nem is olvashattam volna, de végül  mégis sikerült rávennem és bár nem azt a könyvet de egy másikat kihozott nekem.

A könyvben az ebben a világban élő lényekről lehetett olvasni. Minden lényről mindent meg lehet tudni. Mennyire veszélyesek, mivel táplálkoznak, mikor és hol jelenhetnek meg, és természetesen az is, hogy mikor a legerősebbek és mivel lehet őket legyőzni. Mivel szerencsére a nyelv hasonlított a latinra, sok mindent megértettem belőle, de azért lesz amit megkérdezek valamelyik fiútól.
 Már a könyv közepe felé járhattam, amikor a következő oldalon megjelenő lényt felismertem. Elmémben feléledtek a három nappal ezelőtt történt éjszakai emlékek. A fiúk kétségbe esetten meglepett arca, Tao rémült kérdése, Luhan vissza utasítást nem tűrő hangja, és a hatalmas monstrum félelmet keltő pillantása. Újra éreztem nyakam köré fonódó kezét, és forró leheletét ami egyenesen arcomra érkezett. Az egész lejátszódott előttem. Karjaim remegni kezdtek, aminek köszönhetően a könyv kiesett kezemből. Mire sikerült teljesen lenyugodnom, kint már sötétedett.
-Ilyen sokáig elmerültem a gondolataimba- bámultam ki az ablakon, majd a könyvet vissza véve ölembe kezdtem el olvasni az ismerős lényről szóló oldalt.

-Calvariam Caput....

15.fejezet

Luhan POV

-Ez nem lehet igaz...-töri be az ajtót feldúlva Baek
-Mi van már megint öreg?-kérdezem tőle miután lehuppant mellém a kanapéra.
-Mivel sosem volt még eljegyzési bálom nem tudtam,hogy mit kell csinálni... De drága édesanyám felvilágosìtott,hogy elő kell rukkolnom valamivel,mint egy ostoba tehetsègkutatón.-túr bele a hajába
-És mi ezzel a probléma? Figyelj... Több ember előtt énekeltél már,nemis egyszer... Így nem értem mi a gond...

-Az a gond drága hyungom,hogy most nem akárkinek kell énekelnem... Hanem annak a nőnek,akivel lefogom élni az életemet és akit szeretek.-sóhajtott

-Jajj,mennyi bajod van hőslovag...-veregedtem vállba,majd a kis villanykörte kigyült a fejem fellett-Van egy ötletem!-vigyorogtam

-És mi lenne az a fantasztikus ötlet hyung?-csatlakozik hozzánk Chanyeol

-Írjunk egy dalt! Együtt!-vigyorogtam

Jobb ötlet hiányában, elővettünk egy-egy lapot és szépem ültünk a szobában,csendben. Fogalmam sincs,hogyan kell dalt írni... Azt mondták a fiúk,hogy képzeljük el,hogy megismerkedünk egy lánnyal,beleszeretünk és vessük papírra az érzéseket. Akarva-akaratlanul is eszembe jutott Minhee,amikor vigyáztam rá vagy amikor rendeztük be a szobáját. Az önfeledt nevetése,csilingelő hangja,kék szemei,amik úgy csillognak,mint az égen a csillagok.

Na nem... Miket nem gondolok. Nem mondhatok ilyenekt rá,hiszen a családjának alárendeltjei vagyunk,ezért sem lehet köztünk semmi... Meg biztos nem vagyok az esete...

Kyungsoo segítségével megírtuk a dalt,majd ahányszor csak tudtuk,elénekeltük. Baekhyun,mert mégis neki van az eljegyzése;Kyungsoo,mivel neki van a legtöbb köze a műhöz;Chen,mert az emberek oda vannak a hangjáért;valamint én,mert szerintük én jövök ki a legjobban Minheevel. Ez nem tudom,hogy jött ide.

A próbálásunkat Sehun zavarta meg,hogy Mrs Kim válogatást tart és menjúnk le. Azt viszont elfelejtette emlígeni,hogy mihez kellünk vagy mit kell csinálni. Leérve megpillantottuk a fegyelmet parancsoló pillantásával együtt a boszorkányt,mellette pedig a megszeppent Minheet.

Amint leértünk egymás mellé álltunk és meghajoltunk az elvárásnak megfelően.

-Mint az tudjátok,az este bál lesz és az ifjú hölgynek nincs kísérője... Ezért valamelyikőtöket éri ez a megtisztelő feladat!-csak tudnám minek a köret. Úgyis tudja már,hogy ki lesz az. De őt ismerve még beszól,megaláz minket-Minhee szivem van esetleg olyan,akivel szivesen elmennél?-nézett vissza az áldozatra

-Igazából még annyira nem ismerem a fiúkat,asszonyom-hajtja le a fejét

-Akkor nézzük!-lép oda Kaihoz,mivel ő áll a legközelebb hozzá,de már a szeme se áll jól a vénasszonynak-JongIn,fiam hozzád inkább nem fűzök semmit, a végén szegény lányt észre sem fogják venni melletted, túl kockázatos.-nem tudom,hogy ez most dícséret-e vagy sértés... Most jött Kris-Minhee kincsem, tudsz gólyalábon menni? 

-Nem tudom, még nem próbáltam.-nézett zavarodottan
-Értem, akkor a nyakigláb is kilőve. Nem elég,hogy manó füleid vannak és a mindig mosolygós arcod miatt te lennél a fénypontja Chanyeol nem a jegyesek,meg amúgyis még a colos szó is kicsi rád.-itt már alig bírtam visszafogni a nevetést,de muszály volt,mert mindjárt én jöttem. Kiváncsi vagyok mit fog mondani nekem,mert biztos nem én leszek a kiválasztott.-Kyungsoo szívem köszönöm a múltkori receptet!-mosolyog-De... Előnyöd a lehengerlő mosolyod és a cuki pofid, viszont a szemeid sokkal nagyobbak,mint a kishölgyé, lehetetlen ennyire felnagyítani a szemét-fogta meg Minhee arcát kétoldalt és fordítgatni kezdte. Persze Soonak is majd' kiestek azok a "nagy szemei"... Most következtem én-Drága fiam,nézz már magadra! Úgy nézel ki,mint egy kisiskolás fiú. Hogy állíthatnálak MinHee mellé. A végén azt hiszik babyszipter.-ezek nagyon csúnya szavak voltak

-De hiszen magasabb nálam..-szólalt fel Minhee is... Valami megmozdult bennem és nagyon jól esett,hogy kiáll értem. Vagyis,hogy próbálkozik.

-De az arcát nézd...

-Szerintem helyes...-motyogott valamit,de azt rajta kívül senki nem hallotta.

***

Mindenki készülődött,Joonmyun is elindult a kisasszonyért és mivel az az út egy kis kitérő,ezért mi előbb értünk a helyszínre. Mrs Kimhez híven minden az eleganciát képviselte és hiába volt a terem hatalmas-az emberek kezdték betölteni. Az az egyetlen kérdés,hogyha én nem ismerem az emberek felét,akkor a lányok? Rajtunk kívül senkit.

Mondhatom remek ötlet,de sokan tapasztalták már,hogyha valami nem úgy lesz,ahogy a banya eltervezte csúnya világot rendez. Egyszer az egyik inast felkötötte az udvarban lévő legmagasabb fára-hozzáteszem: tudta,hogy a férfi tériszonyos-és 3 hétig ott tartotta csupán azért,mert más árnyalatú volt a szabott ruha színe,ami igazán nem az inas hibája volt,csak szegénynek kellett átadnia.

Az ismerős arcokat üdvözöltük,ha volt velük ismeretlen személy bemutatkoztunk. Volt egy szolga a ketté nyíló lépcsőt összekötő hídszerűségen egy kis trombitával és amikor egy fontos személy jött bejelentette őket. Utánunk húsz perccel hangzott el a hangszer mégegyszer,majd hangosan szólították a jövendőket:

-Hong Minhee  kisasszony és kísérője a vezetőség köreiből Kim Joonmyun.-a nevük után őket is megláttuk és Minheetől elállt a lélegzetem. Gyönyörűen festett. Szép lassan lejöttek,belemerülve a tömegbe. Oda akartam menni,de újra megszólalt a kürtszerűség,de most hosszabban.

-Byun Baekhyun úrfi és kedvese Hong Sunhee kisasszony!-trombitált újra,majd a mellette lévő ajtók kétoldalt kinyíltak. A jobból előlépett Baekhyun,majd a baloldaliból mennyasszonya. A férfi a kezét nyújtotta előrehajolva és miután megkapta a másik kezét,kezet csókolt,majd a korláthoz léptek.Mindenki tapsolt. Az egész olyan beprogramozottnak hatott.

Sunhee POV

Fogalmam sincs mit mondjak. Egyszerűen elválasztanak Minheetől,de nem értem miért. Cseszhetik,mert akkor is össze vagyunk kötve. Ha engem ér valami ő érzi meg és ez fordítva is igaz. 

Értem én,hogy ne legyünk egész este egymás nyakán,de köszönni se köszönhetek csak az előadás előtt?! Tudom,hogy felkavarta-ahogy engem is-ez a dal,mert a szüleink tanították,ez volt az első dal,amit tudtunk. Erre a gondolatra mosoly szökik az arcomra,amit a körülöttem lévő emberek is észrevesznek.

-Megint elkalandoztál édes?-szorítja meg az oldalamat egy kicsit Baekhyun

-Bocsánat.-hajolok meg az idősebbek felé,akiknek a nevükre sem emlékszem,de szerintem ez tök normális,ha mindenkinek bemutatnak a mitudomén mennyiből-Csak eszembe jutott egy régi emlék.

-Semmi gond aranyom. Biztos összezavart ez a hirtelen világ,amibe belekerültél és a szüleiden gondoltál.-simogatja meg együttérzően a karom a velem szemben álló hölgy.

-Igen. Már alig emlékszem rájuk és félek,hogy elfelejtem őket.-hajtom le a fejem,mire Baekhyun megölel

-Ugyan kicsim. Mindig veled lesznek.-simogatja a hátam-Megbocsájtanak?-a beszélgetőpartnereink csak bólintanak szerintem,mert nem hallok semmit. Visszatérünk az eredeti átkarolós pozícióba és Baek átvezet a tömegen,egy csendesebb,kisebb szobába visz.

-Jól vagy?-dönti homlokoknak a sajátját és aggódva fűrkészi az arcom

-Persze.-mosolygok gyengén-Mindjárt jobban leszek.-hunyom be a szemem. A helyett,hogy mondana valamit ajkait az enyémekre nyomja és így válunk eggyé. Azt hiszem mással nem is segíthetett volna.

-Látod már jobb is.-válunk el egymástól-De menjünk,mert tuti táncolnunk kell.

-Honnan tudtad?-nevet ő is... Kezéért nyúlok és összefűzöm ujjainkat,majd kiindulunk. Ahogy gondoltuk,amint kiléptünk már kértek is fel táncolni,de völegényem hárított,hogy az első táncom az ővé. Amikor már a nyolcvanadik emberrel táncoltam elnézést kértem és Jonginék felé vettem az irányt,akik nagyon röhögtek.

-Mi a nevetés tárgya?-ejtek én is egy könnyed mosolyt

-A pasik képén nevetünk,hogy milyen pofát vágnak,amikor elmész előttük és utánad néznek...-fogja a hasát Chanyeol

-Hát igen nem lehet mindenki olyan szerencsés,hogy velem táncoljon-vigyorgok. Persze a fiúk nem hagyták,hogy unatkozzak és örömmel mondtak őrültebbnél őrültebb dolgokat. A hahotázás közben Lay jött oda felkérni.

-Nem baj,hogy velem kell táncolnod?-kérdezi lassúzás közbe,mert ilyen tucctucc zene nem szólhat,hogy jól érezzük magunkat... Mondjuk amíg csak velük kell táncolnom addig oké.

-Nem. Veletek szívesen táncolok csak a vadidegenekkel nem.

-De mindenkit bemutattak nem?-húzza fel a szemöldökét

-Igen... Viszont az első emberét se tudtam megjegyezni csak azt,hogy valami vállalatigazgató...-vonok vállat

Végül mindenkivel táncoltam,vagyis csak Taoval-aki lelépett- és Luhannal nem ráztam. Luhan pont akkor ment ki,amikor megköszöntem Xiuminnek a csodás lépéseket. Mikor megláttam Minheet,hogy megy utána éreztem,hogy van valami,de a nem engedtek utána.

-Miért nem mehetek?-teszem fel az egy millió wonos kérdést-És Minhee miért mehetett?

-Őt nem tudtuk megállítani. Azért nem mehetsz ki,mert.... sötét van kint.-nyögi be Sehun

-Na jól van... álljatok el az útból!-erre az utasításra sorfalat állnak a teraszajtónál. Én is így gondoltam. Mosolyogva megyek végig előttük,mert hiába erőlködnek nem tudnak mit tenni. Én tartom ott őket és csak akkor engedem el őket,amikor elérem az ajtót. Kinyitom,ők jönnek utánam,de mindannyian csak egy villanást látunk.

Ez mi volt?!